Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám, kedd

Vélemény és háttér

ÚJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 16

KOMMENTÁR

Merre tart a korona?

PÁKOZDI GERTRÚD

Miközben az országban szinte az ürességtől kong az egészségügy, az oktatásügy, a társadalombiztosítás kasszája, a szlovák korona eddig soha nem tapasztalt erősödéséről érkeznek a hírek. Ez azt is tükrözi, hogy a gazdaság növekedése a közszféra pénztelensége ellenére valamelyest ütemesebbé válik, és ennek köszönhetően némileg csökken az Európai Unió országaihoz viszonyított lemaradásunk.

Persze, az átlagember mindebből nem sokat érez. Nem úgy a vállalkozói szféra, amely a korona árfolyamának mindennemű mozgását saját eredményem is megtapasztalja. Hogy egy-egy vállalkozásra nézve pozitív vagy negatív előjelű lesz-e a hazai pénznem erősödésének hatása, az elsősorban azon múlik, hogy az adott cég tevékenysége főképp behozatalra irányul-e vagy kivitelre. Ha az előbbire, akkor nyilvánvalóan örül fizetőeszközünk erősödésének, hiszen külföldön olcsóbban szerezheti be az árut. Akkor is, ha az a termelésbe kerül, akkor is, ha azonnal a kereskedelmi hálózatba. A külföldre utazó is örülhet, hiszen erős koronájáért most több devizát kap, mint amennyit gyengébb pénzéért kapna. Vonzó az erősebb korona a külföldi tőke részére is, s a termelés korszerűsítését célul tűző vállalat is jobban jár, ha ilyenkor szerzi be a külföldön gyártott gépeket, berendezéseket.

Az előnyöket még sorolhatnánk, jóllehet ilyen rövid idő alatt túlságosan még nem érezhető meg például az erősödés árleszorító hatása, illetve hogy hatására életszínvonalunk közelítene a nyugati országokéhoz. Viszont túlságosan nem örülhetnek a kizárólag kivitelre szakosodó vállalatok, kisebb-nagyobb cégek, hiszen az erősödő korona következtében kevesebbet kapnak külföldre szállított árujukért. Igaz, exportőreink most még nem panaszkodnak. Talán azért sem, mert jó részük importált nyersanyagból dolgozik, így deviza- mérlegük kiegyenlítődik.

A jegybank egyelőre nem fontolgatja a beavatkozást, hiszen nem tudható, tartós folyamat kezdetén vagyunk-e, amelyben valószínűleg főképp a cseh korona látványos erősödésének van szerepe, vagy hamarosan visszaáll a korábbi állapot. Egy azonban biztos: ha a korona erősödése nem felel meg a gazdaság valós fejlődésének, akkor hosszabb távon előnytelenné válik az ország számára, hiszen tovább növekedhet a külkereskedelem hiánya, csökkenhet a gazdasági növekedés és növekedhet a munkanélküliség. Ilyen gazdaság viszont nem lenne vonzó a külföldi tőke számára, ezért egyáltalán nem mindegy, gazdaságpolitikusaink képesek-e idejében reagálni egy-egy, számunkra esetleg kedvezőtlennek bizonyuló folyamat megindulására.

JEGYZET

Iskola a világ szélén

JUHÁSZ KATALIN

Fogház és iskola sajátos keveréke a kassai Lunik IX. városrészben működő, „országos hírű” oktatási intézmény. Az iskolalátogatási grafikon féken tartására, azaz a rajkók marasztalására a lehető legegyszerűbb, ám leghatásosabb módszert alkalmazzák a pedagógusok: kulcsra zárt ajtókat és vasrácsokat.

A tantestület tagjai félkilós kulcscsomókkal járnak-kelnek az épületben, amelynek új pavilonját indultunk megtekinteni sajtószemmel, a pavilont, amely a kormány dicsősége, azaz tulajdonképpen örvendeznünk kellene, és első látásra valóban minden nagyon szép, minden nagyon jó. Gyönyörű, világos osztálytermek, vadonatúj és szeptember óta „még mindig” újnak látszó padok, székek, a falakon barátságos gyerekrajzok, szóval igazi mintasuli ez a cigánysuli, vége a zsúfoltságnak, és mindez alig hat hónap alatt épült fel, rendkívüli kormánytámogatásból. Az emberi tényező azonban nem pénz kérdése.

A megviseltnek látszó tanárnők szívesen és hosszan panaszkodnak. Füzetet, könyvet írószert nem vihet haza a kisdiák, mert másnapra már nyoma vész, mindent a padban tartanak, ebből következően házi feladat sincs, úgyis felesleges lenne leckét adni nekik. Nézze meg, miben járatják őket, némelyiknek papucsa sincs, zokniban szaladgálnak egész nap, már ha egyáltalán bejönnek reggel, legyint lemondóan az egyik tanerő, aki állítása szerint saját pénzen vásárol hetente új tollat, ceruzát az alsó tagozatosoknak.

A gyerek annyit tud, amennyit délelőtt a fejébe vernek, otthon senki sem foglalkozik vele, a szülőket berendelni szinte lehetetlen. Ezért azt a kiskorút, aki reggel megérkezik az oktatási intézménybe, szigorúan őrzik a tanítás végéig, még az egyes emeletek között is rácsok vannak, hiszen a lépcsőn is „bármi történhet”.

Valahogy túl nagy a kontraszt a gyönyörű padok, és a bennük ülő elhanyagolt gyerekek között. Bizony, jó sok építeni való vár még ránk.

LEVÉLBONTÁS

A rák

fogságában

A nap szörnyűsége, a kemoterápiás kezelés után, de inkább akkor és ott a kórház folyosóján már úgy volt, végképp feladom, nem bírom tovább elviselni, ahogyan kavargóm, mint porszem a szélben. Nincs gyógyszer, de sokszor még egy jó szó sem, pedig az nem kerül semmibe. Ezer megoldás: elrohanni, otthagyva csomagokat, egyedül megpróbálni, elutazni. Táltosiskola... Igen, lelkem mélyén örültem a lehetőségnek, hogy nem ‘ kell erembe folyatni a mérgeket, hogy szabad leszek. Nem voltak szárnyaim. Maradtam. Mégis

akadt egy ORVOS. Újra folyt a méreg - meg a könnyem. Rab maradtam. A rák fogságában, homok a szélben. Pingponglabda, ide-oda küldözgetik, míg végképp össze nem törik a csatában. Bennem a méreg, a drága méreg, felszáradnak a könnyek, s talán még meg is gyógyulok az egészségügyi válságban. Kibokszolunk még pár üveggel? Vagy spontán eltűnnek a rákos sejtek, fütyülve a betegbiztosítók és kórházak háborújára. Nem kell rettegni műtétek, kemoterápiás kezelések, sugárkezelések sorozatától. (A kobaltágyú úgyis üzemképtelen.)

RZSO

(Név és cím a szerkesztőségben)- Nem értem, hogy miért nyavalyognak alacsony fizetésük és megélhetési gondjaik miatt. Ott, ahol én lakom, egyik szomszédom sem panaszkodott ilyesmikre! ' (Lehoczki István karikatúrája)

TALLÓZÓ

PRAVDA

A szlovákiai baloldal jövőjét latol gatja a napilap. Utal arra, hogy sol kis baloldali párt indul a választá sokon. „E politikai miniatűrök ö hónap múlva izgalommal várjál majd, hogy eléri-e valamelyikük < választhatóság határát. A helyze ten a Ftácnik- és Weiss-féle Szoci áldemokrata Alternatíva (SDA megalakítása sem változtat sem mit. Az SDA ugyanis reálisan fel mérte, hogy az ő ideje csak a kö vetkező megbízatási időszakba) jön el, s különben is azon múlik,; parlamentbe jut-e a párt. Néhgn; hónappal a választások előtt nen szokás pártot alakítani, másrész azonban ez egyfajta igyekezet leg alább valaminek a megmentésére - írja a Pravda. Elismeri, hogy ; baloldal integrációjának csak a vá lasztások után van értelme. „Sol múlik azon, milyen erős lesz a vá lasztások után Robert Fico” • olvasható a lapban.

Valaki nem azért magyar, mert mások annak nyilvánítják, hanem azért, mert annak érzi magát

A „nemzet” és az „ország”

Bár lassan másfél évtizede vagyok magyarországi lakos, csak mostanában, hogy a kolozsvári Provincia szerkesztőjeként a visszatérés egy sajátos formáját gyakorolom, értettem meg, hogy ez az ország lakóinak többsége számára nem „a magyar nemzet” anyaországa, hanem egyszerűen egy ország, amelynek lakói - nagy többségükben - magyarok, s ha netán valamilyen kisebbséghez tartoznak, akkor magyarok is.

MOLNÁR GUSZTÁV

De nem azért, mert annak nyilvánítják őket, hanem mert annak érzik magukat. A magyarországi kisebbségek ma már természetesnek érzett kettős identitása a modern magyar nemzet és állam évszázad alatt kialakult magas fokú belső integráltságának jele. A magyarokról elnevezett országban ez a dolgok történelmileg kialakult rendje, és ebbe a rendbe nem ülenek bele azok a magyar nemzetépítés folyamatából nyolcvan évvel ezelőtt kiszakadt magyarok, akik úgy érzik, hogy Magyarországhoz nekik is közük van, hogy az az övék is, merthogy nekik nincs sajátjuknak érzett országuk, amelyhez teljes szívvel tartozhatnának. Ez a probléma azok számára nyilvánvalóan nem értelmezhető, akik a mai Magyarországot, a modern kori társadalomfejlődéssel összhangban, a magyar állampolgárok hazájának tekintik.

Hogy vannak, akik így gondolkodnak, azt Budapesten hamar észrevettem, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, mert meg voltam győződve róla, hogy elenyésző kisebbségben vannak. Most már látom, hogy ők a többség, bár ez a többség inkább hallgatag. Tudja, hogy az erdélyi magyarok is magyarok, még akkor is, ha gyakran lerománozza őket, mégis sokkal elemibb erővel érzi szükségét annak, hogy vüágosan és félreérthetetlenül megkülönböztesse magát tőlük. Nem azért, mert aljasul megtagadta őket, hanem sokkal prózaibb okokból. Nem érzi ő a nemzetet „eleven történelmi valóságának a határon belül sem, a magyar „nemzet” számára alapvetően a Magyarországon született, ott élő, magyarul beszélő állampolgárok közössége, pontosabban halmaza, amely önmagát a nem magyar állampolgárok halmazától elhatárolódva tekinti - talán - közösségnek. Ráadásul ennek az elhatárolódásnak egészen más a tartalma kelet felé, mint nyugati irányban.

Azok viszont, akik egy virtuális „történelmi nemzet”-ben gondolkodnak, akik úgy vélik, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság egyetlen élő organizmus, szintén csak valakiktől, a magyarokat jogtalanul bekebelező és elnyomó szomszédos

népektől és a Magyarországon élő „nemzetidegen”, a modernitás folytonosságát a történelmi folytonossággal szemben előnyben részesítő elemektől elhatárolódva képesek - talán - közösségként viselkedni. A különféle doktrínák vagy annak tűnő ideologikus szövegek csak keretbe foglalnak valamit, amiről nem tudni, hogy valójában micsoda, de az teljes bizonyossággal állítható, hogy azok, akik ilyenformán megszólíthatok, a magyar választópolgárok világos, Jól látható” kisebbségét alkotják, és többségben csak az 1920-ban más pályára állított „nem- zetrészek”-ben vannak.

Ezzel el is jutottunk a mostani magyarországi választások igazi tétjéhez: minden, mégoly fontosnak tűnő hatalmi játszmán innen és túl, a „nemzet” és az „ország” küzdelméről van itt szó, amely előbb- utóbb az „ország” javára fog eldőlni. A választások előtti utolsó közvélemény-kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a „nemzet’ nevében fellépő Fidesz esélyei a nagyobbak, de nem zárható ki, hogy a küzdelemből már most az „országira hivatkozó MSZP-SZDSZ-koalícó fog győztesen kikerülni. A Fidesz észrevette a veszélyt, és február óta gőzerővel próbálja - az „ország” kedvében járva - áttematizálni a választásokat. De nem biztos, hogy ez sikerülni fog neki.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy az „ország” - lehetséges - győzelmével a „Kárpát-medence” katasztrófa sújtotta területté válik. Nem kétséges, hogy egy üyen esetben az egészségügy vagy akár a magyarországi romákérdés fontosabb lesz, mint a határon túli magyarok ügye, amely első számú politikai kérdésből a magyar adófizetők pénzének egy bizonyos, nem túl jelentős hányadával költségvetési kérdéssé válik. Mindamellett a várható következmények nem egyformán érintik majd az egyes magyar közösségeket. A horvátországi és a szlovéniai magyarok semmilyen érdemi változást nem észlelnek majd. A szlovákiai magyarok hamar napirendre fognak térni a dolog fölött, hisz az elkövetkező két évben ott sokkal fontosabb kérdések forognak kockán. A tét Szlovákia NATO- és EU-tagsága. Kárpátalján a következmények valóban katasztrofálisak lesznek, mert az ottani helyzet már most is katasztrofális. Az ottani magyaroknak van a legnagyobb szükségük arra, hogy a magyar állam részéről ne szimbolikus, hanem nagyon is kézzelfogható anyagi támogatásban részesüljenek.

A „nemzet” és az „ország” budapesti párviadalának azonban kétségtelenül Erdélyre és a Vajdaságra lesz a legnagyobb hatása. E két tartomány magyar lakossága lelkes híve a státustörvénynek, mert abban a nyolcvan év óta folyamatosan érzékelt nemzeti alárendeltség első igazán hatásos ellenszerét látja. Ezért vakon bízik azokban a budapesti politikusokban, akik a Kárpát-medencei

magyar nemzeti reintegráció megvalósítását ígérik. Az láthatóan senkit vagy csak nagyon keveseket zavar, hogy ezzel az erdélyi és a vajdasági magyarok kétszeresen is vakvágányra kerülnek: egyrészt a politikai értelemben kettéhasadt Magyarország egyik felével azonosulva csöbörből vödörbe esnek, azaz az egyikfajta alárendeltséget felváltják egy másik, sokkal hatékonyabb, mert önként vállalt alárendeltséggel. Másrészt a határokon átnyúló magyar nemzeteszme „tartalékosaiként” gyakorlatilag kivonják magukat abból a csak transzetnikus alapokon megvalósítható regionális építkezésből, amely a Vajdaságban döntő szakaszához ért, Erdélyben pedig most jutott el arra a pontra, hogy elméleti alternatívából politikai alternatívává váljék.

Az „ország” várható budapesti visszavágása által okozott sokk után az erdélyi és a vajdasági magyarok minden valószínűség szerint két pártra szakadnak: az egyik - kisebb - részük dacosan beáll

A doktrínák vagy ideologikus szövegek csak keretbe foglalnak valamit.

majd az ellenzékben még radikálisabb hangnemre váltó „nemzeti” pártok mögé, a másik - nagyobb - rész pedig válaszút elé kerül: folytatja-e az eddigi, tipikusan kisebbségi, az érdemi opciók felelősségét nem vállaló „permanens kormány- párti” politikát, és a bukaresti, illetve belgrádi partnerek révén próbálja meg érvényesíteni az érdekeit, vagy határozottan kiállva az erdélyi és a vajdasági autonómia ügye mellett megpróbál végre „saját”, teljes szívvel vállalható „országot” teremteni magának. Utóbbi esetben minden bizonnyal stratégiai szövetségesekre lel azokban az erdélyi románokban és vajdasági szerbekben, akik számára a nagyobb hazába illeszkedő régió-haza megteremtése vagy újjáteremtése szintén elsőrendű fontosságú.

Ebben az új helyzetben természetesen nem lesz fenntartható tovább az az eddigi, nagyfokú következeden- ségről árulkodó politika, amely a re- gionalizmus és a régión belüli inter- etnikus partnerség ügyét a Fidesz függvényeként próbálta meg képviselni. Az autonómia próbája, magyar részről, mindenekelőtt a Budapesttel szembeni autonómia. Ez nem jelent öncélú szembenállást, hiszen a státustörvénynek is van két olyan dimenziója, a gazdasági és a kulturális, amely - az Európai Unión belátható ideig kívül maradó országok magyaljai számára - létfontosságú vagy legalábbis nem elhanyagolható támogatást jelent, és amelyet éppen ezért nyugodt lélekkel el lehet fogadni. Semmi szükség viszont annak a politikai stratégiának a támogatására, amely a magyar állam és a határon túli magyarok közötti - a státustörvény álta meghatározott - jogviszonyt nem kedvezmények jogszerű folyósítás miatt szükséges technikai kelléli nek, hanem a teljes körű nemzeti re integráció ugródeszkájának tekint Csak remélni lehet, hogy eg MSZP-SZDSZ-kormány, okulva Fidesz-MDF hibájából, óvatosai ban mozog majd az erdélyi és a vaj dasági terepen, és a regionalisták é a centralisták közötti romániai é szerbiai belvitákban nem fogja eg) oldalúan Bukarestet és Belgrádot é a „permanens” kormánypártisá magyar képviselőit támogatni. Ez már csak azért sem volna célszer és ildomos a két potenciális kői mánypártnak megtennie, mert közvetlenül választott regionális ör kormányzatok megteremtését célz - a nyilvánosság előtt, sajnos, elé határozatlanul és bátortalanul kép viselt - stratégiájuk mintegy tálcá kínálja azt az eddig általuk egyáltE Ián ki nem használt lehetősége hogy a Fidesz-MDF nemzeti alapc kon álló és így elkerülhetetlenül Magyarország és szomszédai közöl ti szembenállást és rivalizálá: erősítő, ráadásul megvalósíthatai lan Kárpát-medencei stratégiájáv: szemben a választott, erős kompé tenciákkal rendelkező régiónál önkormányzatok bevezetését szói galmazzák a Magyarországg; szomszédos országokban is.

A regionális stratégia „határoko átnyúló” pártolása minden b zonnyal szembeállítja majd őket a ottani centralistákkal, de már a Európai Unión belül is releváns op ciók mentén. Ez sokkal komolyat» és főként valódibb előrelépés voln; mint az a hiú ábránd, hogy majd bukaresti és a belgrádi kormán megoldja az erdélyiek és a vajdasí giak problémáit. Ha pedig Budi pest ebben a kérdésben nem mutí kellő aktivitást és kezdem* nyezőkészséget, meg fog jelenni színen mint önálló és új szomszéc politikai szereplő: Kelet-Magyaro: szág. A hosszú időtartamú foly: matok geopolitikája végül is a: mutatja, hogy a Tiszántúl mindig szervesebben kapcsolódott Erdéh hez és a Délvidékhez, mint Nyuga Magyarországhoz, vagy ha úgy te szik: Pannóniához. így aztán lehe hogy mégiscsak létrejön a Kárpá medencében vagy legalábbis anna keleti felében egyfajta posztm* dern reintegráció, amelyről a br Brigid Fowler beszél a státustö vényről szóló figyelemreméltó t; nulmányáljan, amely azonban - magyar „nemzeti párt” inkább pr< modern elképzeléseit és politik: ambícióit meghazudtolva - nem nemzeti közösségek Európájábi hanem - az érintett területeknek £ EU központi térségéhez viszony tott geopolitikai helyzetét józan) felbecsülve - a territoriális közössi gek, vagyis az „országok” és „tart) mányok” Európájához illeszkedj]

A szerző politológus, a budapes Teleki Intézet munkatársa