Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám, kedd
v/iaao’vuouzi” m a 1 6. oldalon ^ÜRH RedukTip 1 Reduktip - Orvosi tanácsadás Tel: 0907/909 997 2002. április 16., kedd www.ujszo.com Ara 9 korona (előfizetőknek 8 korona) 55. évfolyam, 88. szám Ján Sokol érsek a Klapka tér helyett a Szent András-templomban akar misézni Veszélyben az Imanap Komárom. Április 21-én, Jópásztor vasárnapján már 13. alkalommal gyűlnek ösz- sze Komáromban a hívők, hogy közösen imádkozzanak a hazai magyar papi hivatásokért és magyar főpásztorért. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ám eddig kérésük süket fülekre talált. Úgy tűnik azonban, hogy az idén maga az Imanap is veszélybe került, miután a délutáni ünnepi szentmise főcelebránsa, Ján Sokol érsek a Klapka tér helyett a Szent András-templomban kíván misézni. Ezt megerősítette Magyar Károly komáromi plébános is. Az érsek döntését azzal magyarázta, hogy a tavalyi Imanapon néhányan közbeszólásaikkal megzavarták a szentmisét. Az ünnepi liturgia zavartalanul folyt, a Szlovák Püspöki Konferenciához címzett memorandum felolvasására a szentmise befejeztével került sor, és a hívek csak ekkor adtak hangot a Sokol érsekkel szembeni kifogásaiknak; a po- zsony-nagyszombati egyházmegye püspökeként Sokol tehetné a legtöbbet a magyar főpásztor kinevezése érdekében, ezzel szemben a kezdetek óta negatívan viszonyul a kérdéshez. Bár az imanapokat szervező Jópásztor Társulat határozottan elutasítja annak a lehetőségét, hogy ne a Klapka téren legyen az ünnepi szentmise, Magyar Károly a vasárnapi szentmiséken már kész tényként közölte a hívekkel: az ünnepi szentmise helyszíne a Szent András-templom lesz. A Jópásztor Társulat egyik vezetőségi tagja ezt felháborítónak tartja, mondván, az érsek és a komáromi plébános direktív módon kíván beleavatkozni egy 13 éves hagyományba. Az elmúlt évek során egyetlen alkalommal volt a Szent András-templomban az ünnepi szentmise. Ezt akkor a rendkívül rossz időjárás indokolta. A hívek nagy része azonban kint rekedt az utcán, mivel akkora tömeg, mint amilyen az Imanapon évente megjelenik, nem fér el a templomban. „Az imanapoknak megvan a hagyományuk, a hangulatuk, amelytől elválaszthatatlan a körmenet és a szabadtéri szentmise. Ezt egyébként az egyházi törvények is megengedik. Nem hagyhatjuk, hogy ez felsőbb utasításra megváltozzon” - mondta hírforrásunk, (vkm) Az érsek szerint meghitt esemény Nyitra. „Nincs ok nem megtartani az Imanapot. Sokol érsek tavaly úgy fogalmazott, meghitt, kellemes hangulatú esemény volt. Az idén is biztosan az lesz, ám a részletekről nem tudok” - nyilatkozta lapunknak Marián Chovanec nyitrai segédpüskök, a Szlovák Püspöki Konferencia tagja. Szerinte csak az érsek szolgálhat bővebb információkkal. Ján Sokol tegnap nem tartózkodott hivatalában, titkárnője csak any- nyit közölt: valószínűleg ma már elérhető lesz. (sza) RMDSZ: a határon túli magyarság ügye nem válhat pártpolitikai viták tárgyává Nem lesz Orbán-Medgyessy vita 2 ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem vitázik a két forduló között Orbán Viktorral. Gál J. Zoltán szocialista kampányszóvivő elmondta: Medgyessy a választások után a parlamentben és más nyilvános fórumokon rendszeresen kíván vitázni az ellenzék vezetőjével. Ezzel a szóvivő Pokomi Zoltán Fidesz-elnöknek arra a kijelentésére reagált, mely szerint indokolt és szükséges, hogy április 19-én ismét létrejöjjön a szópárbaj Orbán és Medgyessy között a közgazdasági egyetemen. „Orbán Viktor múlt keddi, a hazát az ország többségétől védő beszéde után végképp értelmetlenné vált a második forduló előtti újabb vita” - tette hozzá Gál. Pokomi erre úgy reagált, hogy Medgyessy megfutamodott, Kovács László szocialista pártelnök viszont úgy véli, hogy nincs értelme a vita megismétlésének. A minden idők legjobb magyar sportolóit tömörítő egyesület tagjai közül nyolcán tiltakoznak az ellen, hogy egyes baloldali értelmiségiek mesterséges gyűlöletkeltése már az olimpikonokat, így Egerszegi Krisztinát is kikezdte. Az egyesület nevében tegnap Buzánszki Jenő, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Hargitay András, Kárpáti György, Kovács Koko István, Pólyák Imre és Zsivótzky Gyula közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt a kérdést teszik fel, hogy a szocialisták még meg sem nyerték a választásokat, de a tisztességes embereknek máris félniük kell. Tegnap hét szakszervezet azt kérte tagjaitól és a munkavállalóktól, hogy a választások második fordulójában szavazzanak az MSZP-re, mert a voksolás tétje továbbra is az Orbán-kormány leváltása. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek az az egyértelmű álláspontja, hogy a határon túli magyarság ügye semmilyen esetben nem válhat magyarországi pártpolitikai viták tárgyává, a határon túli magyarság támogatásának kérdése nem megosztó, hanem összefogó erő kell legyen. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: az az alapvető érdekünk, hogy mindegyik magyarországi párt egyforma elkötelezettséggel viseltessen a kisebbségben lévő magyarság iránt, (m) Monitorrendszer Szlovákia és Ukrajna között - remélhetőleg uniós támogatással Keleten csak hivatásosok a határon HÍRÖSSZEFOGLALÓ Kassa/Nagymihály. A jövő évtől a szlovák-ukrán határt már csakis hivatásos katonák és határőrök védik - közölte tegnapi keletszlovákiai látogatásakor Jozef Stank védelmi és Ivan Simko belügyminiszter. Mindketten hangsúlyozták, a sorkatonákat a szeptemberi amerikai merényletsorozat miatt csak ideiglenesen vezényelték ki a határ védelmére. A közelmúltbeli határincidens után - amikor egy hivatásos és egy sorkatona vált egy ukrán ámokfutó lövöldöző áldozatává - a kiskato- nák csakis golyóálló mellényben végzik a határőri szolgálatot, s a bevonulok a katonai rendőrségtől különleges kiképzésben részesülnek. Simko szerint a belügyminisztérium is megtette a szükséges óvintézkedéseket, a határ- és idegenrendészet képviselőit például a belügyi különleges alakulatok képzik ki. Kísérleti jelleggel a pozsonyi lovas rendőrséget is bevetik a keleti határon, hogy felmérjék, a térségben is létre- hozhatók-e hasonló alakulatok. Elképzelhető harci kutyákkal járőröző határőrök bevetése is. A határvonalra műszeres monitorrendszert telepítenek. A számítások szerint akár több milliárdot is felemésztő rendszerhez Szlovákia az Európai Unió anyagi támogatását is kéri, hiszen a szlovák-ukrán egyben schengeni határ is lesz. (s, t) (Reuters-felvétel) A katasztrófa után. A mentőegységek tagjai elszállítják a légi baleset egyik áldozatát. Kínai utasszállító repülőgép balesete a dél-koreai Puszan repülőterének közelében Ötvennéeven tiílélték a katasztrófát HÍRÖSSZEFOGLALÓ Szöul/Peking. A fedélzeten tartózkodó 166 utas közül ötvennégy személy élte túl annak a kínai utas- szállító repülőgépnek a tegnapi katasztrófáját, amely a dél-koreai Puszan repülőterének közelében a sűrű köd és esőzés miatt landolás közben egy hegynek ütközött. Az Air China Boeing-767-es típusú gépe Pekingből a dél-koreai Puszan kikötővárosba tartott, amikor Kimhae repülőtér közelében - helyi idő szerint délelőtt 11 óra tájban - lezuhant. A Yonhap dél-koreai hír- ügynökség értesülései szerint a gép hátsó része ért először földet, ezzel magyarázható, hogy a túlélők java része a repülő elülső osztályán utazók közül került ki. A repülőtér irányítótornya állítólag engedélyt adott a gépnek a leszállásra, de az erős ellenszél miatt arra kérte a pilótát, hogy a leszállópályát az ellenkező irányból közelítse meg. A körözési manőver alatt a rossz látási viszonyok miatt azonban a gép túl közel került a hegyoldalhoz, és becsapódott. Egy túlélő elmondása szerint a földet érés pillanatokkal azután következett be, hogy a légi kísérők a biztonsági övék becsatolására szólították fel a gép utasait. Ezután hatalmas robaj hallatszott, majd füst gomolygott és lángok csaptak ki a darabokra hullott repülőtestből. A repülőgép fekete dobozát megtalálták, annak, valamint a baleset köZuhanás nélkül az Air China Peking. Az Air China légitársaság repülőgépei 47 éve nem zuhantak le - közölte a Reutersszal a kínai légitársaság egyik tisztségviselője. Az AP hírügynökség viszont azt írta, hogy 1988-as alapítása óta nem volt halálos áldozatot követelő légi balesete a társaságnak. Az állami tulajdonú társaság ezekben a hónapokban keres befektetőket, hogy privatizálása után részvényei a tőzsdékre kerülhessenek. (MTI) rülményeinek vizsgálata megindult. Helikopterről készített tévés felvételek tanúsága szerint a zuhanás során nem ütközött a gép egy lakóházzal sem, mint az korábban híradásokban elhangzott, bár a szerencsétlenség helyszínétől egy kilométerre valóban áll egy soklakásos épület. A televíziós felvételeken látható volt, ahogy a mentőalakulatok a füstölgő roncs körül dolgoznak. A tűzoltóknak sikerült rövid időn belül eloltani a gép lángba borult maradványait, a rendőrség szerint azonban a mentőműveleteket nehezítették az előnytelen domborzati viszonyok és a rossz időjárás. A meredek hegyoldal miatt helikopterek és mentőautók nem tudták megközelítem a tragédia helyszínét, a sérülteket a mentők a hátukon vitték le a hegyről. A gépen 166-an tartózkodtak - 155 utas és 11 főnyi személyzet -, többségük dél-koreai. A legutolsó hírközlések szerint 54 személy élte túl a katasztrófát, őket kórházba szállították. A szöuli repülőtéren a nap folyamán 39 járatot töröltek a mostoha időjárási viszonyok miatt, (m) Útközben elromlott Mikulás Dzurinda szolgálati autója ízlett neki a Miki virsli HÍRÖSSZEFOGLALÓ Igló(Janovce). Miki virslivel kínálták meg az iglöi húsipari vállalatnál tett tegnapi látogatásakor Mikulás Dzurindát. A kormányfőnek saját szavai szerint ízlett a hamarosan a piacra kerülő termék. „Nem sonkáért jöttem” - tette hozzá gyorsan a miniszterelnök, aki arról érdeklődött, miként érinti a vállalatot az EU-csatlakozás. Kiderült, hogy az iglói cég vágóhídja nem felel meg az uniós követelményeknek. Dzurinda szülővárosában megtekintette azt is, hogy a kormány tartalékalapjából elkülönített 1,2 milliót miként használják fel a Mária Mennybevitele- templom tornyának felújítására. Iglóra tartva - a Poprádi járásban levő Janovce közelében - egyébként elromlott a kormányfőt szállító szolgálati luxusautó; valószínűleg a vízszivattyú csapágya hibásodon meg. Dzurinda a kormányküldöttséget kísérő tartalékjárművel folytatta útját, (t, s) Ismét csökken az üzemanyagár A múlt heti drasztikus, 1,60- 1,70 koronás drágítás után mától 40-50 fillérrel csökkennek az üzemanyagárak. Normal 91 31,50 (-0,50) Normal 91 Uni 31,90 (-0,50) Super 95 31,90 (-0,50) Super Plus 98 34,60 (-0,40) Gázolaj 29,00 (-0,50) Forrás: Slovnaft, TASR Kommandósok között a védelmi és a belügyminiszter (TASR-felvétel)