Új Szó, 2002. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-08 / 81. szám, hétfő
ŰJ SZÓ 2002. ÁPRILIS 8. Közélet B Családi házak, kertek őrzésére gyakran keresnek nagy testű állatokat, esetenként fajtiszta ebekből is válogathatnak Menhely Komáromban Komárom. A város határában, az Érsekújvárra vezető főút mellett már öt éve működik kutyamenhely, amelyet a városi hivatal környezetvédelmi osztálya felügyel. A menhely egyszerre legfeljebb 25-30 állat befogadására alkalmas, a téli hónapokban általában teltház van, tavasszal és nyáron kevesebb kutyáról gondoskodnak - tudtuk meg Vörös András gondozótól. Tavasszal többen keresik a kertek, házak őrzésére alkalmas, nagyobb testű állatokat, de vannak olyan idősebb emberek is, akik társnak vesznek magukhoz egy-egy barátságos kutyust. Itt-ott fajtiszta kutyákat is beszállítanak a menhelyre, ezek szinte azonnal gazdára találnak, de van olyan állatuk is, amely már négy éve itt él. Emiatt azonban egyeden állatot sem pusztítanak el, a kegyeleminjekcióval csak a gyógyíthatatlan beteg állatokat altalják el. Az állatorvos havi rendszerességgel látogatja a men- helyet, és gyakran jönnek az állatvédők helyi aktivistái is, akik főleg élelmet hoznak az ebeknek, (vkm) (Vas Gyula felvétele) Szerető gazdira várva. Nagy-Britannia fejlesztési minisztériuma a Besztercebányai kerületben segíti a regionális tervezetek megvalósulását Csak ütőképes pályázatot várnak Április első hetében tapasztalatszerzés céljából szlovákiai küldöttség járt Észak-íror- szágban, melyben a szlovák minisztériumok európai integrációval foglalkozó szakemberei mellett helyet kapott a Besztercebányai kerület öttagú küldöttsége is. Az út céljáról és eredményeiről annak tagját, Csúsz Pétert, a besztercebányai megyei ön- kormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának elnökét kérdeztem. PUNTIGÁN JÓZSEF A tanulmányút része volt az ún. ENTERPLAN elnevezésű projektumnak, melyet Nagy-Britannia Nemzetközi Fejlesztési Minisztériuma (DFID) támogat. Mit tartalmaz az ENTERPLAN projektum? Egyik feladata az, hogy a Besztercebányai kerületben segítse a regionális fejlesztést. Célunk az északírországi tapasztalatok megismerése volt. A küldöttségben rajtam kívül ott volt a megyei önkormányzat alelnöke, a régiófejlesztési bizottság elnöke valamint a megyei hivatal régiófejlesztési osztályának két alkalmazottja. Az infrastrukturális támogatás és a szakemberképzés mellett fő törekvése a szociális és gazdasági fejlődés magasabb szintre való emelése úgy, hogy a régiófejlesztés folyamatába a kulcsfontosságú partnereket vonja be. Ezek egyike éppen a megyei önkormányzat - ezért is vettünk részt a tanulmányúton. A stratégiai dialógus támogatásával, a programok közös tervezésével és kivitelezésével elérhető az előcsatlakozási alapok hatékony kihasználása. Sajnos utunk legnagyobb tanulsága éppen az a felismerés volt, hogy Szlovákiában a saját programok átültetése a cél, s nagyon kevesen mutatnak hajlandóságot a közös cselekvésre. A mostani látogatással egy új folyamatot indítottak el? Igen. A régió fejlesztésének alapvető követelménye a politikusok, a pártok vezetése és a helyi szakemberek közötti információcsere. Lényegében ez indult el most megyei szinten, de a „partnerség” kifejezés sokkal többet kíván az általunk eddig elért eredményektől. Ennek alapelveit a jelenlegi kormány rakta le - a központosítás leépítése csak most kezdődött meg. A párbeszéd arra mutat rá, hogy elengedhetetlen a kormány, a regionális és a helyi önkormányzat aktív együttműködése. A párbeszéd a projektum terén a közös tervezést hivatott elősegíteni. A tervek előkészítésében a megfelelő szaktudással rendelkező „központi” szakemberek mellett a helyieknek is részt kell venniük. Az út során betekintést kaptunk abba is, hogy a partnerség megteremtése és a közös tervezés után hogyan lehet kihasználni a strukturális alapok nyújtotta lehetőségeket. Szlovákia mivel még nem tagja az Európai Uniónak, csak az előcsatlakozási alapokból meríthet. Miben mutatkozik meg a különbség? Az előcsatlakozási alapokat (Phare, ISPA, SAPARD) a csatlakozni vágyó országok felzárkózásának megsegítésére hozták létre, míg a strukturális alapokból az Európai Unió országai kaphatnak támogatást. A PHARE az Európai Unió gazdasági segélyprogramja, amely a Kelet-Közép-Európában zajló gazdasági és szociális reformhoz nyújt támogatást, segítve ezáltal a régió országait a szabad vállalkozáson és a magán- szektor kezdeményezésén alapuló piacgazdaság létrehozásában. Természetesen az anyagi források a PHARE csomagban érezhetően kisebbek. Nekünk előbb meg kell tanulnunk az előcsatlakozási alapok hatékony kihasználását, emellett folyamatosan kell képeznünk a szakembereket, hogy amikor az Európai Unió tagjai leszünk, ezekből az alapokból is meríteni tudjunk, mert ez nem olyan egyszerű. A látogatás során szerzett tapasztalati alapján Ön szerint tagjai leszünk az Európai Uniónak? Ha ebben nem hinnék, akkor nem foglalkoznék politikával. Ez olyan cél, amely jelen volt, van és lesz a Magyar Koalíció Pártja stratégiai céljai között. A mi feladatunk a pozitív gondolkodás és annak megteremtése, hogy a klasszikus európai értékek felé orientálódjon Szlovákia, nem pedig az elzárkózás felé. Ez a feladat meg kell, hogy jelenjen minden szinten. Hiszem azt, hogy következő kormányunk politikai irányvonala változatlan marad a szeptemberi választások után is. Eszak- írországban úgy ismertették a strukturális alapokat, mint akik természetesnek veszik, hogy 2004. január 1-jén Szlovákia is meríthet majd belőle. A kérdés inkább az, hogy mi készek leszünk- e az alapokból meríteni. Óriási szaktudás szükséges hozzá, és sajnos nem bővelkedünk szakemberekben. Aki tud angolul, az nem biztos, hogy képes elsajátítani a tervezési folyamat bonyodalmát és ez érvényes akkor is, ha a szaktudást nézem angol tudás nélkül. Ezért is lenne fontos a szeptemberi választások utáni folytonosság fenntartása. Mi az elkövetkező időszak feladata? A különféle fejlesztések, befektetések ösztönzésére az Európai Unió tagországai négy pénzalapot hoztak létre. Az Európai Unióban nem osztogatják a pénzt, csak az ütőképes pályázatok kapnak támogatást. Tudatosítanunk kell, hogy a konkurencia nagyon nagy. Ahhoz, hogy megálljuk a helyünket, tanulnunk és újra csak tanulnunk kell. RÖVIDEN Halálos kimenetelűvé vált a kártyaparti Pozsony. Átlőtt mellkassal már-már alig tántorgó 59 éves férfihoz hívták ki szombaton a mentősöket egy fővárosi vendéglőbe. A férfit - aki percekkel azelőtt még egy kártyaparti résztvevője volt - már nem lehetett megmenteni. A kiszálló rendőrség a helyszínen megtalálta a gyilkos fegyvert, egyelőre azonban tisztázatlan, véletlenül dördült e el a pisztoly, vagy az áldozat valamelyik játékostársa húzta meg a ravaszt. (TASR) Bombariadó zavarta meg Dzurindát Stropkov. Bombariadó zavarta meg Mikulás Dzurinda kormányfő múlt hét pénteki ebédjét a helyi Metro bárban. Egy névtelen telefonáló ugyanis értesítette a rendőrséget, hogy a bárban pokolgépet helyezett el, robbanószerkezetre azonban nem bukkantak. Kiderült, hogy a készülék, amelyről a névtelen hívás érkezett, egy 35 éves helybéli férfié, aki a Sropkovi Járási Hivatal alkalmazottai számára nemrégiben 30 mobiltelefont vásárolt, de nem készített nyilvántartást, kik kapták meg a maroktelefonok SIM- kártyáit. A rendőrség rémhírterjesztés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. (TÄSR) Vádemelés a marcelházai zsaroló ellen Érsekújvár. Zsarolás bűntette miatt emelt vádat az érsekújvári illetékes nyomozó a 20 éves marcelházai Cs. Zoltán ellen, aki a komáromi Milan P.-vel együtt annak 34 éves érsekújvári élettársától, Alzbeta B-től 19 ezer koronát vett el. A nőt - aki az összeget kölcsönként vette fel - a támadók azzal fenyegették, hogy a fiával együtt lelövik, ha nem kapják meg a pénzt. A tettesek szabadlábon védekezhetnek. (TASR) Rendőrkézen az ifjú pénzhamisítók Homonna. Középiskolásokból álló pénzhamisító bandát leplezett le a rendőrség. A 6 fiúból és egy 18 éves lányból álló csoport különböző címletű hamis bankókat állított elő fénymásolóval. Először egy szinnai újságárus ismerte fel a „műhelyükből” származó hamis ötszázast. „Forgalomba hoztak” egy ezrest is - azt a rendőrségnek egyelőre nem sikerült megtalálnia. A többi bankót a tettesek idejében megsemmisítették. Az ifjú pénzhamisítók az ellenük folyó eljárás során szabadlábon védekezhetnek. (TASR) A főügyészség vizsgálja a Sendrei-ügyet Besztercebánya. Egyelőre a főügyészség ellenőrzi a 2001 júliusában meggyilkolt roma származású Karol Sendrei ügyének vizsgálati anyagát, ezért nem tudni, hogy a nyomozók mikor kérhetnek engedélyt az ügyészségtől a vádemelésre. Sendrei és fiai bántalmazásával, illetve a meggyilkolásában való bűnrészességgel hét volt rendőrt vádolnak, akik ököllel és gumibottal ütlegelték, majd halálra rugdalták a roma férfit. A volt egyenruhásokat, ha beigazolódik a bűnük, nyolctól tizenöt évig terjedő szabadság- vesztésre ítélhetik. (TASR) Leszálló ágban van a kerület demográfiai görbéje Kevesebb a középiskolás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. A 2002/2003-as tanévben a középiskolákba jelentkező diákok felvételi vizsgái a Nagyszombati kerületben a kerületi hivatal iskolaügyi és ifjúsági osztálya által kidolgozott ütemterv alapján történik majd. Az idei évben az alapiskolák 9. osztályát végző diákok száma 7079, ami 320 diákkal kevesebb, mint a 2000/2001-es évben. Ebbe a számba még nincsenek beleszámítva azok a diákok, akik esetleg egy más kerületbe tartozó iskolába szeretnék beadni jelentkezésüket. A nagyszombati iskolaügy a probléma orvoslására egy tervezetet tett közzé, amely szerint a 2002/2003as tanévben az újonnan jelentkező diákok mintegy 20%-a jelentkezhet gimnáziumba, 30%-a szakközépiskolába és 50%-a szaktanintézetbe. A szétírásokban figyelembe vették az iskolák számát az adott járásban és azok technikai befogadó képességét. A szétírásban közrejátszottak az iskolaügyi osztály számítástechnikai központja által kiadott statisztikai mutatók is, amelyek az elmúlt tanév 8. és 9. osztályos tanulóinak érdeklődési körét és az idei évben beadott jelentkezési lapokat vették figyelembe. A statisztikai mutatókban némi módosítást okozhatnak az utolsó pillanatban megváltoztatott jelentkezések és a nem alapiskolából érkező jelentkezők száma, (szp) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT IDŐ, 7-11 FOK A Nap kel 06.18-kor - nyugszik 19.30-kor. A Hold kel 05.11-kor - nyugszik 14.57-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 472 Dobson-egységet mértek, ez az érték 22 százalékkal haladja meg a sokéves átlagot. Az ultraibolya sugárzás mérsékelt, az áprilisi átlagnak megfelelő. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Jobbára derült lesz az ég, csak az ország északkeleti részén várható csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11, az éjszakai mínusz 5 és mínusz 1 fok körül alakul. Kedden országszerte megnövekszik a felhőzet, helyenként záporokra, zivatarokra, a magasabban fekvő területeken néhol havazásra is számíthatunk. Nappal 8 és 13 fok lehet, éjszakára 3 és mínusz 1 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Szerdán már számos helyen borús lesz az égbolt, s az alacsonyabban fekvő területeken is elképzelhető havazás, hószállingózás. Az időjárás elsősorban a reumatikus és mozgás- szervi megbetegedésekben szenvedőket viselheti meg, főként az ország keleti részén. Gyakrabban fordulhatnak elő depressziós vagy epilepsziás rohamok is. Az időjárás a szív- és érrendszeri panaszokkal küszködőkre kíméletesebben hat, ám az ő esetükben is ajánlott az orvosi előírások betartása. Az alacsonyabb vémyomásúakat migrénes eredetű fejfájás gyötörheti. Legtöbbünknél a szellemi és fizikai teherbírás átlagos lesz. Az időjárás holnap a maihoz hasonló hatással lehet a szervezetünkre. Holnap R!iflV;írl (VÁ ' AZIUSZÓ MCLLiKUCT ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek