Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-06 / 55. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 6. KOMMENTÁR Oszama bin Meciar MALINÁK ISTVÁN így működik a demokrácia: idősebb George Bush, miután megnyerte az Öböl-háborút és befejezte a kétpólusú világ, a kommunista rendszer felszámolásának művét, egy ismereden politíkusinassal, Bili Clintonnal szemben elvesztette az elnökválasztást. Markánsabb példa is van: minden britek bálványa, a világ egyik legzseniálisabb politikusa, a demokrácia definíciójának szülőatyja megnyerte az angoloknak a Hider elleni háborút, hogy utána villámgyorsan elveszítse a parlamenti választásokat. Jut eszembe mindez arról, hogy aki a szlovák lapokból tájékozódik, azt hihetné: bin Laden helyett Meciar lett Amerika első számú ellensége. Apropó: a tádzsikok, üzbégek, kazahok is azt hiszik, Washington csak velük foglalkozik, amióta amerikai támaszpontok létesültek náluk, s legújabban a grúzok is ezt képzelik, amiért az amerikaiak fogják kiképezni elitalakulataikat. Minimális külpolitikai érzékenységgel is kitalálható, hogy az amerikai érdekek szempontjából az üzbég-kazah-grúz-szlovák versenyfutásban ki viszi el a pálmát. Dzurinda ama dunántúli mandulafánál is jobban kivirágzott, amióta Burns NATO-nagykövet értésre adta, kiket akar Amerika az új kormányban és kiket nem, s már a meghívott pártvezérek listája is érzékeltette, milyen kormánnyal lesz Szlovákia NATO-érett és milyennel nem. Ezután már kár erőlködni, lehet ülni a babérokon, hiszen Amerika megmondta! Igaz, az SDKÚ rendezett egy - szerencsétlenül lekoppintott - amerikai mintájú előválasztást: az egyik jelölt, Simko, kezét-lábát törte, csakhogy meggyőzze a híveket, szavazzanak Dzurindára. Amerikában az ilyen előválasztást blöffnek neveznék, ott egyazon párt jelöltjei egymás ellen is kegyeden harcot vívnak a győ- zeíemért. Mondtam már? Id. Bush meg Churchill is azért vesztett, mert ott a választópolgár a belpolitika (adózás, egészség- és oktatásügy stb.) szerint dönt. Ott. Itt könnyebb a helyzet: mindig volt, aki megmondja, mit kell tenni. A Bums-gyúlésen ott tündököltek a lehetséges jövőbeni kormányfőjelöltek. Dzurinda, az újfent megüdvözült csődtömeg, Hrusovsky, a nemzetvédő kereszténydemokrata, a televízió kapcsológombjára működő Rusko. És nagylábú Fico, aki állítólag Brüsszel favoritja, ettől minden pártközpontban kapják a frászt, de azért szeptemberig kiókumálják, hogyan lehet majd törleszkedni hozzá. Persze az Oszama bin Meciar-féle alternatíva sokkal csúnyább, de ettől még ők sem lesznek szebbek. Fő, hogy elhitessék a Burns- félékkel a citromba harapott szlovákiai választópolgárról: mifelénk az emberek így mosolyognak. Ki kaphat hitelt? MOLNÁR IVÁN A szlovákiai kisvállalkozók helyzete továbbra is mindennek nevezhető, csak irigylésre méltónak nem. Az adóterhek, a folyamatosan emelkedő gáz-, víz- és villanydíjak ugyanakkor csak az egyik, talán nem is a legfontosabb problémát jelentik azok számára, akik még mindig elhiszik, hogy megéri saját lábra állni, Elhatározásukat, szóban, az állam is támogatja, aki azonban vállalkozik, az tudja, hogy a szavakon kívül túl sok mindent a hazai vállalkozók érdekében ez a kormány sem tett. A Dzurinda-kormány számára, legalábbis tetteiből ítélve, sokkal fontosabb yolt a külföldi tőke becsalogatása. Ez a külföldi befektetések nagyságát tekintve, ádagon felülire sikeredett. Hatalmas igyekezetükben azonban valahogy megfeledkeztek a hazai vállalkozókról, akik még mindig a legtöbb munkahelyet nyújtják az Európa szégyenfoltjának tekintett, 20 százalékos állástalansággal küszködő szlovák munkapiacon. Hogy a hazai munkanélküliséget legalább részben enyhíthessük, ahhoz a szlovákiai kisvállalkozókra is szükség lesz. Ezek azonban, megfelelő pénzforrások hiányában képtelenek fejlesztem vállalkozásaikat. Elegendő pénzhez csak hitelfelvétellel juthatnának. Ez azonban vállalkozóink nagy része számára egyelőre csak elérheteden álom. A kormány ugyan a banki szerkezet- átalakítás közben folyamatosan arra hivatkozott, hogy a „nagy banki megtisztulást“ követően minden másképp lesz. Hogy az adófizetők zsebéből kivett több mint százmilliárd koronának meglesz a hatása. A vállalkozók könnyebben jutnak majd hitelhez, ezzel pedig sikerül csökkenteni a munkanélküliséget is. Nos, a valóság egyelőre ezúttal is lényegesen elmarad a várakozásoktól. Hazai nagybankjaink egytől egyig elkeltek, a nyugati magántőke azonban egyelőre csak orientálódik a szlovák piacon. Hitelhez így még nehezebb hozzájutni, mint korábban. A bankok ezt azzal magyarázzák, hogy jól megnézik, kinek folyósítanak hitelt. Az egyszerű hazai kisvállalkozókban azonban egyre inkább az az érzés alakul ki, hogy privatizáció ide, privatizáció oda, hitelt újra csak a kiválasztottak kapnak. LEVÉLBONTÁS Falak közé zárt félelem Amióta a kommunizmus fojto- gatóan ölelő indái lehullottak térségünk országairól, megszoktuk, hogy Magyarország mindig tesz valamit, amivel kivívja nem csak szomszédai, de a nagyvüág elismerését is. A posztkommunista országok közül elsőként jutott el a felismerésig, hogy a múlt sebeit úgy lehet a leghatékonyabban gyógyítani, ha nyíltan beszélünk róluk, ha beismerjük saját hibáinkat és tévedéseinket. Ennek megnyüvánulása- ként került sor február 24-én a Terror Házának megnyitására, melynek az Andrássy út 60. alatti hírhedt épület adott otthont. A megnyitón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki beszédében kiemelte, hogy végre rács mögé került a félelem, ezek a falak remélhetőleg örökre magukba zárják a terrort, és a 20. század diktatúráira is az utolsó pillanatban ugyan, de sikerült rá- csapni az ajtót. A százezres tömegben elgondolkodtam, vajon mikor fognak Romániában emléket állítani a Vasgárda és a falurombolás áldozatainak? Múzeum lesz-e valamikor a mirovi börtönből, ahol gróf Esterházy János haláláig raboskodott, és elismeri-e valamikor Szlovákia a Ligetfalu határában legyilkolt magyar leventék, a kitelepített és deportált magyar lakosság áldozatát? Egyhamar biztosan nem. Ám ezzel nem oldanak meg semmit, mert ha nem is akarnak beszélni róla, a tényeket elhallgatni csak ideig-óráig lehet, és mások számon tartják őket. A bűnöket úgy látszik könnyebb elkövetni, mint beismerni, de Magyarország példája mutatja, hogy nem leheteden. Sárközi János Szentpéter TALLÓZÓ DIE PRESSE Susanne Riess-Passer a lap hasábjain fejtette ki, hogy az osztrák kabinet a Benes-dekrétumok felszámolását felvette a kormányprogramba is. Vitán felül áll, hogy a dekrétumok sértik az emberi jogokat, és hogy Csehországnak fel kell számolni ezeket. Az alkancellár felhozta, hogy a dekrétumok nem felelnek meg a közép-kelet-európai országok EU-csadakozásának minimális feltételeit rögzítő, 1993-ben kidolgozott koppenhágai kritériumoknak. Wolfgang Schüssel kancellár kijelentéseivel szemben, amelyek szerint a dekrétumok semmissé nyilvánítása nem feltétele az EU- csadakozásnak, felhozta: „Ha komolyan veszik a koppenhágai kritériumokat, akkor világos, hogy a dekrétumok ellentmondanak e kritériumoknak. A közös jogrendet teljesíteni kell, mégpedig minden tagjelöltnek“. így alaptalanul éri- Látszik, hogy közelednek a választások Szlovákiában is. Már nemcsak mi csaholunk, hanem a politikusok is pártját az a vád, hogy akadályozza a egyre jobban ugatnak egymásra! (Peter Gossányi rajza) cseh EU-csadakozást,-mert az FPÖ csak az EU vonalát követi. Európa Konvent - a franciák az Európai Bizottság, a németek a Parlament szerepét erősítenék Ahány ország, annyi érdek Milyen lesz az Európai Unió tíz, esetleg ötven év múlva? Hogyan fog kinézni a jövő Európája ? Ezekre és minden ehhez hasonló kérdésre kellene választ adnia az Európai Konventnek, amely most kezdte meg működését. ONDREJCSÁK RÓBERT A tagállamok többségében már viszonylag régen folyik az „európai vita“, tehát hogy milyen Európai Unióban akarnak élni a jövőben. Gyakorlatilag már minden tagország vázolta saját elképzeléseit, amelyek, természetesen attól függnek, müyenek hosszú távú érdekeik és tradícióik. A vita lényege a következő: az Európai Unió a jövőben föderációvá alakuljon-e, avagy konföderációvá, esedeg valamilyen,harmadik utas“ megoldást keressenek- e (ez esetben nem a brit és részben a német baloldal által gyakorolt, a hagyományos jobb, illetve baloldali politikai-filozófiai irányzatokat meghaladni kívánó törekvésről van szó, hanem a föderalisztikus és kon- föderális államberendezkedés közötti kompromisszumról, esedeg azok ötvözéséről). Ha a problémát gyakorlati síkon vizsgáljuk, arról van szó, hogy az Unió legfontosabb szervei - a Tanács, Parlament, Bizottság - közül melyiknek milyen jogköre legyen. Jelenleg az Unió intézményi struktúrája - a látszat ellenére - eléggé különbözik egy klasz- szikus államétól, annak ellenére, hogy formálisan csaknem minden intézményük hasonló. Egy államban a legfőbb döntéshozó szerv általában a parlament, míg az EU esetében jelenleg a Tanács. A Tanács pedig nem más, mint a tagországok legfelsőbb vezetőinek, illetve minisztereinek fóruma. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a tagországok rendelkeznek a legnagyobb befolyással az Unió jövőjét meghatározó stratégiákra éppúgy, mint szinte az összes részterületen. Az Európai Parlament döntéshozó jogkörei nagyon korlátozottak, legfőbb funkciója a költségvetés elfogadása, illetve az utóbbi időben a Bizottság ellenőrzése. Bár magát a Bizottságot sokszor emlegetik az Európai Unió kormányaként, valójában ez az elnevezés nem a legpontosabb. Az EU-ban ugyanis végrehajtó hatalommal nem a Bizottság rendelkezik - műit a tagországokban a kormányok - hanem maguk a tagországok. Érdemes megvizsgálni, hogy az Európai Unió legjelentősebb tagországai milyen koncepció mellett tették le a garast, hiszen gyakorlatilag mégiscsak az ő szavuk a leghangosabb a Konventben (is),Nem véletlen ates- tület elnökének személye: Valéry Giscard d’Estaing, a volt francia elnök. Párizs már hagyományosan rendkívül nagy hangsúlyt fektet az intézményi reformok kérdésére, annak érdekében, hogy a Franciaország érdekeinek leginkább megfelelő koncepció jöjjön létre (ezt bizonyítják a Quai d’Orsay erőfeszítései is a Konvent elnöki pozíciójának megszerzésére). A francia euró- pakoncepció gyökerei de Gaulle elnök idejéig nyúlnak vissza. Nyugat- Európa integrációja az ő színre lépéséig többé-kevésbé a föderális berendezkedés felé mutatott, ő azonban ebben a fejlődési irányban veszélyeztetve látta Franciaország szuverenitását, ezért megtorpedózta a folyamatot (ennek egyik emlékezetes mozzanata például az ún. Luxemburgi kompromisszum). A tábornok-elnök víziója egészen a hidegháború végéig döntően befolyásolta a franciák elképzeléseit (ez természetesen még ma is érvényes). A 90-es évek elején azonban történt egy, a franciák számára nem igazán örvendetes történelmi esemény: a német egyesítés. Ez meggyengítette az addig politikai vezető szerepben lévő Párizst, a franciák pedig előre menekültek: erősen elkötelezték magukat a mélyebb integráció mellet, amelynek segítségével próbálták a földön tartani Berlint. Párizs természetesen továbbra is hangsúlyozza és hangsúlyozni fogja a Tanács szerepét, amelyben a kormányköziség és a francia érdekek védelmének legfontosabb biztosítékát látja. Egyidejűleg azonban szorgalmazni fogja a jelentős mélyítést, a brüsszeli központ megerősítését is. Ezen a ponton feltédenül figyelembe kell vennünk azonban egy másik igen fontos tényezőt, a francia hagyományokat is, amelyek egyértelműen a központosított államot emelik ki. Ennek megfelelően Franciaország szorgalmazza a Bizottság és a brüsszeli „bürokrácia“ szerepének megerősítését. A német elképzelések annyiban hasonlítanak a franciára, hogy Berlin is az integráció elmélyítését szeretné. Párizzsal ellentétben azonban Nagy-Britannia szinte retteg az európai föderalizmus gondolatától. az Európai Parlamentet részesíti előnyben a Bizottság rovására. A német álláspont vizsgálatakor két fontos tényezőt kell figyelembe venni. Az egyik a német hagyományok, amely a föderalisztikus berendezkedést sugallják. Mint köztudott, Németország jelenleg is föderáció, rendkívül erős regionális erőkkel (ez többek között annak tudható be, hogy az ország csak 1871-ben egyesük, azelőtt több tucat függeden állam létezett a területén. Ennek emléke máig nagy hatással van a német köztudatra az erős regionalizmus formájában). Egy ilyen erős regionalisztikus hagyományokkal rendelkező országban pedig szinte természetes, hogy vegyes érzelmekkel tekintenek a központi, brüsszeli bürokráciára és jelképére, a Tanácsra. A másik tényező, amiért a németek a Parlament szerepének megerősítését szorgalmazzák, a német demográfiai fölényben keresendő. Jelenleg Németország az Európai Unió legnépesebb országa - 80 millió lakos a 60 millió franciával szemben - ezért természetesen neki van a legtöbb képviselője a Parlamentben (99). Ez pedig azt jelenti, hogy bár az Európai Parlamentben nem nemzeti hovatartozás szerint foglalnak helyet a képviselők, elméletileg mégiscsak a németek érdekérvényesítési lehetőségei a legjobbak. Amennyiben a Nizzai Szerződésben elfogadott módosítások érvénybe lépnek, Berlin helyzete a Parlamentben tovább erősödik a többi „naggyal“ szemben, mivel a képviselői helyek új felosztása jobban tükrözi majd a demográfiai arányokat. A brit koncepció szintén az ország hagyományaira épül. Nagy-Britan- nia mindig is idegenkedett egy európai „szuperállam“ létrehozásától, ezért állandóan az európai integráció kormányközi, tehát államközi, jellegét hangsúlyozta. Ez jelenleg is érvényes, annak ellenére, . hogy Tony Blair kormányzása óta jelentős mértékben Európa felé fordult az ország. Ennek megfelelően London a Tanács szerepének megerősítését szorgalmazza, amelyben a brit érdekek védelmének a zálogát látja, és ellenzi a „brüsszeli bürokraták“ (értsd Bizottság) befolyásának bárminemű növelését, a föderalizmus gondolatától pedig szinte retteg. Látható, hogy ahány ország, annyi érdek, koncepció, elgondolás, pedig az imént csak a legfontosabb tagállamok elképzeléseinek nagyon vázlatos leírásáról volt szó. Mindenesetre nagyon fontos, hogy a Konventben majd a kis országok is prezentálhatják saját érdekeiket és koncepciójukat. Ez pedig mindenképp biztató Szlovákiára nézve is, hiszen nekünk is van három képviselőnk a testületben. WWW.UJSZO.COM Néhány hete a benesi dekrétumoktól hangos Európa, illő tehát kissé mélyebben belenézni az idő mély kútjába, mert sajna sem idehaza, külföldön meg végképp nem hallani olyan argumentumokat, melyek a dekrétumok mai hatásaival foglalkoznak. Ekként, azt vélheti a mezei honpolgár, a képzeden politikus, hogy tulajdonképpen egy államfői, netán kormányfői bocsánatkéréssel fátylat lehet borítani e szégyenletes eseményre. Miért vált ki oly nagy ellenkezést cseh és szlovák körökben e dekrétumok piszkálá- sa? Vajon halott törvényerejű rendeletekkel van dolgunk? Nos, egykét adalék, mai politikusainknak, akik mint ígérik, egyszer majd csak rászánják magukat hangjukat hallatni ez ügyben. 1. Az 1945-48 között magyaroktól elkobzott mező- gazdasági vagyonba kiválasztott szlovákokat (partizánok, ellenállók és más megbízható személyek!) helyeztek. Adagban 15-20 ha földet, termelőeszközt, állatállományt és lakást kaptak. A feltétel a földek művelése és azoknak egy hosszabb lejáratú időn belüli kifizetése volt. 2. Az 1948-as fordulat után megindult a szövetkezetesítés, így ezeket a földeket is be kellett adni a közösbe. Emiatt, azokat soha ki nem fizették, telekkönyvezve nevükre soha nem volt, ami a tulajdonjog alapja. A családok jó része visszatelepült, persze ami mozdítható volt, vitték magukkal. A járási hivatalok az ún. ’’vymereket” néhány év múlva hivatalosan megszüntették. 3. A 229-es földtörvény 1992 évvégéig adott határidőt a konfiskált vagyonok kárpódására jogosultaknak bejelenteni efféle igényüket. A konfis- kációs végzések mellett a tulajdont telekkönyvi kivonatokkal kellett igazolni. 4. A visszaadható mező- gazdasági terület családonként 250 ha területben lett megállapítva. 5. 1996-ban egy szakmai tanácskozáson született egy jegyzőkönyv (ami nem bír semmiféle törvényerővel) amely szerint az egykori ONV-k túllépték hatáskörüket, amikor megvonták a „prídeleket“, így azok ma is élő, hivatalos dokumentumok, amelyek felmutatásával a kataszteri hivatalok automatikusan beúják tulajdonosoknak az egykori szlovákok örököseit. De már senki sem kérdezi meg, ki lettek-e fizetve ezek a földek!!! A Szlovák állam diszkriminálja polgárait, ugyanúgy a szlovákokat is, mert ez egy kedvezményezett réteg, akik ingyen kapnak 15-20 ha földet. A szlovák állam ma helyezi jogba, a dekrétumok alapján elkobzott vagyonokba a szlovák kedvezményezetteket! 6. A szövetkezetek vagyonából ugyanúgyjár a „prídeleseknek” a transzformációs vagyonrész, mint bárki másnak, bár amit akkor bevittek eszközöket, állatokat, előtte kapták egypár évvel, szintúgy ellenérték nélkül. A dekrétumok eltörlése jelentené egyben a jogalapot a teljes kárpótíásra is. És itt van a kutya elásva. Gorcsev Iván
