Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-05 / 54. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 5. Gazdaság és fogyasztók WM Jelentősen károsulnak a hazai agrártermelők, ha az ELI nem növeli a közvetlen támogatásokra tett javaslatát Hátrányos helyzetből rajtolnánk A társult országok egyenlő elbírálást követelnek. Néhány EU-ország teljes egészében ellenzi a közvetlen agrártámogatások kiterjesztését a társult országokra. (Képarchívum) Ha Brüsszel nem módosít a közvetlen támogatásokra vonatkozó javaslatán, a társult országoknak az EU-csatlakozás után a nemzeti költségvetésekből kell majd nagyobb mértékben dotálniuk mezőgazdaságukat. Bár a csatlakozni kívánó országok elutasítják az EU jelenlegi javaslatát, vajmi kevés esélyük van arra, hogy jobb belátásra bírják a választásokra készülő tagországokat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Papírra kerültek az első becslések arra vonatkozólag, hogy mennyi pénzt kaphat a szlovákiai agrári- um brüsszeli forrásokból az EU- csatlakozás után, illetve mennyivel rövidítik meg a szlovákiai agrár- termelőket, ha Brüsszel kitart eredetijavaslata mellett és 10 éves átmeneti időn keresztül mindössze 25 százalékos közvetlen kifizetést fizet a társult országoknak. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (VU- EPP) legfrissebb adatai szerint tehát 2004-ben - 25 százalékos brüsszeli támogatás esetén - SzloA közvetlen támogatásokról és a termelési kvótákról még egyeztetnek. vákia mintegy 3,4 milliárd koronának megfelelő közvetlen támogatást kapna. Ahhoz, hogy az agrári- um a jelenlegi szintű támogatásban részesüljön, további 2,3 milliárd koronát kellene kapnia a nemzeti költségvetésből. Ellenben ahhoz, hogy a szlovák agrártermelők a többi EU-országhoz hasonló támogatásban részesüljenek, 11 milliárd koronát kellene kapniuk a szlovák költségvetésből. Jelentős pénzösszegekhez juthatnánk viszont strukturális támogatások címén. Blaas Géza, a VÚEPP igazgatója elmondta, éves szinten mintegy 14,5 milliárd koronára van kilátás, ehhez az összeghez a szlovák költségvetés még 5 milliárd koronával járulna hozzá. A pénz 80 százalékát agrárgazdasággal kapcsolatos tételekre lehetne felhasználni. A közvetlen támogatások és a termelési kvóták még egyeztetés tárgyát képezik. A társult országok egyenlő elbírálást követelnek, ugyanakkor néhány EU-ország teljes egészében ellenzi a közvetlen támogatások kiterjesztését a társult országokra, mondván az 1999-ben elfogadott közös agrár- politika (CAP) ilyen tetemes kiadással nem számolt. Nehezíti a csatlakozni kívánó országok helyzetét az is, hogy a 15 EU-országból hatban hamarosan választások lesznek, márpedig az olyan érzékeny kérdésnek számító CAP-re- form, a közvetlen támogatások ki- terjesztése, illetve más agrárgazdasággal kapcsolatos engedmények tétele a társult országok számára, a választási kampány középpontjába kerülhetnek. (Lásd vonatkozó írásunkat.) Pozsonynak vannak észrevételei, kifogásai a termelési kvótákkal kapcsolatban is. Ivan Rosíval földművelésügyi államtitkár elmondása szerint Szlovákia éves szinten 1,25 milliárd liter tejet szeretne produkálni, szemben a brüsszeli 940 millió literes javaslattal. Az izocukor, tehát a kukoricából előállított édesítőszer kvótáját Szlovákia 60 ezer tonnában javasolta meghatározni, az Európai Bizottság viszont mindössze 3200 tonnát javasolt. Bárányokból 400 ezer darabot szerettünk volna felnevelni és értékesíteni, Brüsszel viszont mindössze 218 ezer darabra tett javaslatot. Egyes társult országok bizonyos kompromisszumok árán még a spanyol EU-elnökség alatt szeretnék lezárni az agráriummal kapcsolatos előcsatlakozási egyeztetéseket. Rosíval ezen országok közé sorolta Szlovéniát és Magyarországot. Lengyelország valószínűleg a végsőkig való tárgyalás útját választja, amely az államtitkár szerint azt a veszélyt hordozza magában, hogy az EU „szigorúbb elbírálásban részesíti”. Rosíval ugyanakkor nem részletezte a szlovák taktikát, nem zárta ki azt sem, hogy Pozsony is az előcsatlakozási tárgyalások mihamarabbi lezárását szorgalmazza majd. (gyor) Radikális német javaslat a CAP megváltoztatására Mindenki mást szeretne ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Németország a közösségi agrárpolitika (CAP) radikális átalakítását javasolja. A közvetlen támogatások és az állam agrárpiaci beavatkozásának fokozatos csökkentését, ezzel párhuzamosan a tágabb vidékfejlesztési programok előtérbe helyezését szorgalmazó német előterjesztés várhatóan komoly ellenkezést fog kiváltani a jelenlegi rendszer nyerteseinek számító Franciaország és a mediterrán tagállamok részéről - figyelmeztet a Financial Times. Az olasz kormány például nemrég tette közzé a CAP az idén nyáron esedékes, úgynevezett „félidős“ felülvizsgálatával kapcsolatos elképzeléseit: ezek pontosan a Franz Fischler brüsszeli agrárbiztos által is vizsgált német javaslatokkal ellentétes irányba vinnék el a rendszert. A majdani új tagországok agrártámogatásaival kapcsolatban ugyancsak több táborra szakadnak a tagállamok. A CAP átalakítását szorgalmazó, a közvetlen agrárdotációk kiterjesztését elutasító államok (Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország, Ausztria és részben Németország is) elvi alapon ellenzik a támogatások tagjelöltekre történő kiterjesztését. Az elutasítás alapja, hogy az eszköz új tagországok gazdálkodói számára való biztosítása egyben a közvetlen agrártámogatások jövőbeni fennmaradását is jelentené, ami felduz- zasztaná a közös költségvetést, tovább növelve a nettó befizetőkre háruló terheket. Álláspontjuk a CAP jövőjéről nem egységes, abban viszont egyetértenek, hogy még a csatlakozási tárgyalások lezárása előtt meg kell oldani a közösségi agrárpolitika reformját. Az agrárpolitika kisebb változtatásokkal való fenntartását elsősorban Francia- és Olaszország szorgalmazza. A csoportosuláshoz tartozó további államok (ír-, Görögország, Dánia, Finnország, Belgium és Portugália) egyetértenek a brüsszeli pénzügyi javaslat elképzeléseivel. Ezek az államok többségében haszonélvezői mind a közös agrárpolitikának, mind pedig általában a közösségi költségvetésnek. Közülük csak Portugália tartja fontosnak a CAP-reform kérdésének megoldását a csadakozási tárgyalások lezárása előtt, (vg) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. A bankszektor szerkezetátalakítása nem sokat segített a kis- és középvállalkozók hitelezésén, az ágazat ezért továbbra is rászorult a támogatások egyéb formáira - állítja Jural Majtán, a Kis- és Középvállalkozások Nemzed Fejlesztési Ügynökségének igazgatója. Az egyik legjelentősebb támogatási rendszert épp ez az ügynökség nyújtja. Majtán szerint idén összesen mintegy 1,25 milliárd koronával támo- gatják a hazai kis- és középvállalkozókat. Ebből 1 milliárd korona az új forrás, míg 250 milliót a már folyósított támogatások visszafizetéséből forgatnak vissza. Ahhoz, hogy a hazai pénzintézetek több hitelt folyósítsanak a vállalkozóknak, a vállalati szektornak is át kell esnie a szerkezet-átalakításon. Ehhez kíván hozzásegíteni az ügynökség is a hazai iparvállalatoknak nyújtott tanácsadással. Az erre létesített spin-off projektumot a PHARE-programból finanszírozzák. A program végrehajtására tavaly versenypályázat útján az Actoris System társaságot választották ki. Ez aztán mintegy 120 iparvállalatot szólított meg, ezek közül előzetesen 23 céget választottak ki. Közülük két esetben már végrehajtották a projektumot, a többit idén folytatják. Áz ügynökség által nyújtott támogatások közül az egyik legjelentősebb a hiteltámogatási program. A hitelt olyan vállalkozók vehetik fel, akik 250 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztatnak, és akik a termelői szférában a szolgáltatásokban vagy az aktív idegenforgalomban vállalkoznak. Akik teljesítik a feltételeket, azok legfeljebb öt millió koronás hitelt vehetnek fel, öt éves futamidőre. Az ügynökség mi- krohiteleket nyújtó programját a 10- nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozóknak hozták létre. Célja a kisvállalkozók támogatása az egyes régiókban. A hitel felső határa 300 ezer korona. Tavaly 57 ilyen hitelt nyújtottak 19 millió korona értékben. A mikrohitelek köz- veden hatással vannak a foglalkoztatásra is, ennek köszönhetően ugyanis 467 új munkahelyet sikerült létrehozni és további ötszázat fenntartani. Az ügynökség az ún. vállalkozó inkubátorok létrehozását is támogatja. Ilyet a közeljövőben Nyitrán, Párkányban és Komáromban is létrehoznak, (mi) Az őszibarack károsodott, de az ősziek jól átteleltek ígéretes a búza állapota ÚJ SZÓ-JELENTÉS Dunaszerdahely. Az őszi vetések a kemény fagyok ellenére szépen átteleltek, a 22 600 hektáron vetett őszi búza ígéretesnek mutatkozik, előreláthatólag egyetlen hektárt sem kell kiszántani. A hőingadozások és az erősebb éjszakai fagyok miatt azonban felfagyásra lehet számítani. Éppen ezért a termelők, ahogy szikkad a talaj, hengere- zéssel tömítik a vetéseket és a szükséges fejtrágyázást és gyomtalanítást is elvégzik. Azokon a parcellákon, ahol művelőutakat hagytak ki, máris hozzáláthatnak a munkához. A növényzet fejlettségéhez mérten hektáronként 20-30 kg tiszta nitrogént juttatnak a talajba. A párás, nedves időjárás kedvez a gombabetegségeknek, de eddig gyökér- vagy lisztharmatfertőzést nem észleltek. Jól áttelelt a 3530 hektáron vetett őszi repce is. Ott, ahol a négyzetméterenkénti egyed- szám nem haladja meg az 50-et, tavaszi rávetést alkalmaznak. A több mint 4300 hektáron termesztett lucerna viszont jobban megsínylette a hideget, fagykárok tapasztalhatók, több parcellán ritkább növényzettel számolhatnak. A gyümölcsösökben és szőlészetekben már csaknem végeztek a metszéssel. Súlyosabb fagykárt nem észleltek, de egyes őszibarackfajtákon, a szőlő-höz hasonlóan, a rügyek károsodtak. Amennyiben az időjárás engedi, a gallyak eltávolítása után elvégzik a téli lemosópermetezéseket is. (csenics) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Két érdeklődő a kikötők iránt Pozsony. Mindössze két érdeklődő terjesztette be a Nemzeti Vagyonalap (FNM) által meghatározott határideig vételi javaslatát a Szlovák Hajózási és Kikötő Vállalatok (SPaP) 86,99 százalékos részvénycsomagjára. Taijana Lesajová FNM-szóvivő közlése szerint mindkét javaslat eleget tesz a pályázati felhívás formai követelményeinek. Az egyik érdeklődő a Penta csoport, amely a Dunajservis Slovensko vállalattal karöltve nyújtotta be tervezetét. A másik javaslat a Port Service Rt.-től érkezett. (SITA) Meghosszabbított határidő Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap 4 héttel meghosszabbítja a Banka Slovakia eladására kiírt versenypályázat jelentkezési határidejét. Az FNM szóvivője ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy mikortól telik a négy hét, illetve mikor jelenik meg az erre vonatkozó hirdetés a lapokban. (TASR) Tiltakoztak az internetezők Párkány. Az intemethasználati díj emelése ellen tiltakozók a minap arra kérték a felhasználókat, hogy február 16-án ne csatlakozzanak számítógépeikkel a világhálóhoz. Az akció egyik szervezője, Juraj Bystricky eredményesnek értékelte a megmozdulást. Elmondása szerint azon a napon egyharmadával kevesebb felhasználót regisztráltak, s még a tíz legnagyobb webportál látogatottsága is 20-70 %-kal is csökkent. Egy internetes felmérés szerint az internetezők 94 %- a támogatja a tiltakozás ilyen formáját, ellenben csak 65 %-uk bízik abban, hogy a megmozdulás eredményesen zárul, (kol) Hajtatott zöldség Nagykaposról Pozsony. Már ezen a héten boltokba kerül a nagykaposi Agro- produkta Rt.-ben előállított salátauborka első, mintegy 100 mázsára becsült szállítmánya. A cég tavaly 1400 tonna zöldséget termelt ki és adott el, az idén mintegy 20 százalékos termelésnövekedéssel számolnak. A cég csaknem két-két hektáron foglalkozik salátauborka és paradicsom termesztésével, csaknem 1 hektáron ültetnek majd paprikát, 0,12 hektáron pedig karalábét és más zöldségfélét. Két üvegházban gerberát, szegfűt és dísznövényt termelnek. A nagykaposi cég 80főt foglalkoztat. (TASR) A csődbiztos pénzt kér Pozsony. Ivan Pádej, a Slovák Hajógyár (SLK) csődbiztosa azzal a kéréssel fordult a Nemzeti Vagyonalap elnökségéhez, hogy az új hajógyárnak, azaz az SLKB- nak szánt pénzösszeg egy részét, a tartozások fejében kapja meg az SLK. Az „új hajógyári’ állítólag több mint 6 millió koronával tartozik az SLK-nak. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2002. március 5-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,680 Lengyel zloty 11,506 Angol font 68,417 Magvar forint (100) 17,021 Cseh korona 1,322 Svéd korona 4,597 Dán korona 5,608 Szlovén tollár (100) 18,649 Japán ien (100) 36,474 Sváici frank 28,179 Kanadai dollár 30,304 USA-dollár 48,235 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2002. márc. 3-án) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap .12 hónap 24 hónap folyószámla CSOB 4,40,4,55 4,95-5,10 5,35-5,50 5,906,05 6,106,25 6,556,70 1,50-4,00 Banka Slovakia 5,00 5,60 6,00 6,50 6,80 3,00 HVB Bank Slovakia 2,70-3,70 5,05-5,25 5,605,80 5,906,10 5,956,15 5,806,00 1,50 Investicná a rozvojová banka 4,704,90 5,405,60 5,806,00 6,306,50 6,606,80 6,706,90 2,004,10 Istrobanka 4,704,80 5,105,20 5,65-5,75 6,206,30 6,406,55 6,506,60 2,00 tudóvá banka 4,75 5,00 5,50 6,00 5,75 6,25 1,50-3,75 Pol'nobanka 4,604,90 5,105,55 5,305,90 5,706,20 5,906,40 5,906,35 3,50ig Prvá komunálna banka 4,60 5,005,30 5,405,70 5,806,10 6,106,40 6,50 2,00-3,00 Tatra banka 4,905,10 5,305,50 5,806,00 6,006,201,75 Slovenská sporitel'na 4,404,55 4,905,05 5,20ind. 5,65-ind. 5,90ind. 6,00-ind. 1,50 Vseobecná úverová banka 4,704,70 4,805,30 5,35-5,70 5,95-6,35 6,256,95 6,70 2,00-3,70 Postová banka 4,90 5,50 5,70 6,30 6,80 6,85 2,00-5,00 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2002. márc. 3-án) Bank 3 hónap Felmondási határidő 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap Felmondási idő 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 5,60 5,95 5,952,00 Banka Slovakia 6,20 6,70 7,00 7,10 3,50 Investicná a rozvojová banka 6,00 6,40 6,60 6,90 7,10 3,50 Istrobanka 5,75 6,30 6,45 6,60 6,70 2,50 Ludová banka 5,55 6,15 6,45 6,95 3,00 Pol'nobanka 6,20 6,40 6,45 6,50 3,50 Postová banka 5,50 6,00 6,30 6,75 3,10 Prvá komunálna banka 5,70 6,20 6,40 6,50 6,60 3,00 Tatra banka3,25 Slovenská sporitel'na 4,65-5,35 5,15-5,755,25-6,10 5,65-6,45 1,75 Vseobecná úverová banka 5,00 5,20 5,40 5,60 5,70 5,80 2,50 Kedvezményes hitelek kis- és középvállalkozóknak Támogatás és tanácsadás