Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-27 / 73. szám, szerda

14 Panoráma - hirdetés ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 27. NAPTÁR Március 27 EGY GONDOLAT Nappal gyújt lámpát, aki foly­ton a múltat idézi. Janus Pannonius NÉVNAP Hajnalka Mesterségesen alkotott ma­gyar név, eredeti változatát Hajna formában Vörösmarty Mihály alkotta meg a Zalán fu­tásában. Ennek a névnek a nyomán, a csodaszép hajnal szavunk felhasználásával szü­letett aztán a Hajnalka. Ma Au­guszta, Marót és Alena nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 60 éve született Budapesten Farkas János labdarúgó. 17 éves korától pályafutása végéig a Vasasban játszott, s ez idő alatt négy bajnoki címet szer­zett. 1964-ben tagja volt az olimpiai aranyérmes és az Eu- rópa-bajnoki harmadik helye­zett válogatottnak. Igazi világ­sztár volt, beválasztották a vi­lágválogatottba is. 530 éve hunyt el Janus Panno­nius költő. Volt királyi személy- nök, majd pécsi püspök, a ki­rályné főkancellárjaként pedig az ország egyik legbefolyáso­sabb emberének számított. Költőként sokkal jelentősebb, hiszen az ó Búcsú Váradtól cí­mű versében jelenik meg elő­ször a magyar táj szépsége, A kor szokásai szerint latinul ver­selt, de így is az egyéni hangú magyar líra szülőatyja lett. BOLDOG SZÜL^ÉSNAPOT! 60 éves Michael York angol szí­nész. Évek óta Amerikában él. Felfedezője, Franco Zeffirelli azonban még a londoni Nem­zeti Színházban ismerte fel te­hetségét. Népszerűségét a Forsyte saga című sorozatnak köszönheti, vüághímevét pe­dig a felejtheteden Kabarénak. 75 éves Badal János /Jean Ba- dal/ magyar származású fran­cia operatőr. NAPI VICC-Jenőkém, nősülök. Eljössz ta­núnak?- Természetesen. Csak nem ha­gyom cserben a legjobb baráto­mat! Cowboypóker. A játék lényege: a tehénpásztorok addig kártyáznak az asztalnál, amíg a bika fel nem rúgja őket. Az nyer, aki a legtovább marad meg a székben. A szokatlan rodeó a kanadai Calgaryben jött divatba. (TASR/AP) HALLOTTA MAR? ♦ Április első és második napján a budapesti Erzsébet hidat hatalmas stilizált hajó­vá alakítja át a Supergroup művészcsoport úgy, hogy a híd két kapuja közé oldalanként kétezerötszáz négyzetméternyi dekorált textilt feszítenek ki. A híd „becsomagolásával” a vá­lasztásokon való részvételre buzdítanak az alkotók: a hajó a magyar társadalmat szimboli­zálja, rajta a felirat: „Egy hajó­ban evezünk - Szavazz!”. Az épületek „becsomagolásának” divatja végigsöpört Európa nagyvárosain: a világhírű kép­zőművész, Christo a Reichsta- got Berlinben, a Pont-Neuf hi­dat Párizsban „csomagolta be”. Az első magyar kísérlet elég nagy vihart kavart: 1992-ben St. Áuby Tamás kísértetnek öl­töztette be a gellérthegyi Sza­badság-szobrot. ♦ Több ezer törpe kengurut terveznek elpusztítani egy új- zélandi sziget lakói, mert az állatok veszélyeztetik a sziget növényvilágát. A helyi lakosság egyik képviselője elmondta, hogy az északi Kawau szigeten élők többsége támogatja azt az álláspontot, hogy meg kell szüntetni a kenguruk jelenlétét egyebek között a helyi mirtusz­fák védelmében. A törpe (wallaby) kengurukat Ausztrá­liából hozták, ésl870-ben ho­nosították meg a szigeten. Szá­muk évente változik, összesen 4500-8500-an lehetnek. ♦ A német férfiak a szőke nő­ket kedvelik az ágyban - leg­alábbis ezt állítja a Laura című női magazin. A szerkesztőség által rendelt felmérés szerint a megkérdezett férfiak csaknem fele (47 százaléka) a legszíve­sebben szőke nővel szórakozna el az ágyban, s csak 29 százalé­kuk részesíti előnyben a barná­kat. A feleség kiválasztásánál viszont jóformán semmi szere­pet nem játszik a nő hajának színe. A Gewis közvélemény­kutatási intézet által megkér­dezett 1015 - 18 és 49 év közöt­ti - férfi 42 százaléka szőke, 41 százaléka pedig barna nőt tart ideális feleségnek. „A szőke hajszín erotikusán hat, a sötét viszont mély érzelmet és meg­bízhatóságot sejtet. Sok férfi pedig éppen ezt keresi, amikor családot készül alapítani” - vé­lekedett Kostanze Fakih berlini pszichológus, (n-g, mti) Mellékállás? Új karrier? Enron-nőlc a Playboyban New York. A világ egyik legna­gyobb szexmagazinja, a Playboy a botrányok övezte, bajba jutott amerikai áramszolgáltató, az En­ron női dolgozóit fogja szerepel­tetni az oldalain. A magazin a cég leányait és asszonyait az „Enron- nők” című összeállításban szere­peltetné bikiniben. „Mi lehetőséget nyújtunk az En­ron női dolgozóinak, hogy a csőd­védelmet kért vállalatnál betöltött munkájuk mellett egy jól fizető mellékállást szerezzenek, ami idő­vel akár új karrierré is kinóheti magát” - mondta Elizabeth Nor­ris, a Playboy szóvivője. „Miközben naponta kapunk le­hangoló vagy aggodalmat keltő híreket, kifejezetten aranyos az ötlet a Playboytól” - reagált a hír­re Deborah DeFforge, az Enron dolgozói szervezetének elnökhe­lyettese. (ün) Gépírás gyerekkorban Előz a hüvelykujj HOROSZKÓP Kos: Az ünnepek közeledtével egyre jobb hangulatban van, mindenkivel reme­kül szót ért, és ez jót tesz kapcso­latainak. Ha valaki Önre bízza a titkát, ne okozzon csalódást neki. Bika: A legmerészebb álmai is valóra válhatnak, hála el­szántságának és remek üzleti kapcsolatainak. Vigyázzon, ha éles tárgyakkal dolgozik, köny- nyen megvághatja magát. Ikrek: Nincs jó hangulatban, nem találja a közös han­got munkatársaival, emiatt többször összetűzésbe ke­rülhet velük. Este maradjon ott­hon, töltsön némi időt egyedül. Rák: Oroszlán: A mai napon nem kezd újabb munkába, helyet­te megpróbál minél több rutin munkát elvégezni. Ha nem szeret kockáztatni, kerülje a gya­nús befektetéseket. Szűz: Általában magányosan szereti-végezni munkáit, de ma olyan segítséget kap kollégáitól, melyet butaság lenne visszautasítani. Egy irigye kritizálja munkáját. Mérleg: Már látja az alagút végét, megfontoltan haladjon előre. Most nem enged­heti meg magának a hibákat. Szenvedélyes a szerelemben, de nem mindig talál viszonzásra. Skorpió: Kéményén dolgozik, mindent elkövet, hogy időben befejezzen egy tMC. Egész évben nem volt és nem is lesz ennyire passzív, mint most. Ha >*»­nagyon fontos megbízatást. Ha az új módszerrel gyorsabban halad előre, alkalmazza azt. párkapcsolatban él, ez bizony veszélyes lehet. Próbáljon elle­ne tenni valamit. Nyilas: Fontos felismerésre jut­hat a szerelemben. Ha eddig kétségei voltak, hogy kivel akarja leélni az életét, akkor ezekben a napokban meg­hozza a végső döntést. Bak: Ha nem lenne annyira túlhajszolt, szép szerel­mes napokra számíthat­na. Vegye észre, hogy partnere eb­ben az időszakban is a kedvét ke­resi. Próbáljon egy kicsit lazítani. Vízöntő: Ne kívánja, hogy min­denki Önhöz alkalmaz­kodjon. Hajó kedve van, akkor elvárja partnerétől is, hogy vidám legyen, ha pedig morcos, akkor hátat fordít mindenkinek. Halak: Tartsa nyitva a szemét, hogy egyetlen üzleti le­hetőséget se szalasszon el. Remélhetőleg olyan dolgokra irányul a figyelme, amelyeket a közelmúltban kissé elhanyagolt. London. A mai fiatalok másképp használják kezüket, mint felme­nőik - derül ki a brit Observer ál­tal közölt felmérésből. A változás lényege, hogy a 25 év alatti kor­osztálynál immár a hüvelykujj a legmozgékonyabb és legügye­sebb. Az idősebb korosztályok számára a kéz legügyesebb ujja a mutató­ujj, amely vezető szerepét a kuta­tók szerint a GameBoy típusú já­tékok, a játékkonzolok, illetve a mobiltelefonok elterjedése miatt veszítette el. A világ kilenc külön­böző nagyvárosában elvégzett felmérés szerint a váltás azokat érintette leginkább, akik kezdet­től fogva használtak különböző kézi számítástechnikai eszközö­ket írásra. „A technológia és a felhasználók kölcsönösen hatással vannak egymásra. Megváltoztatjuk egy­mást” - kommentálta az ered­ményt Sadie Plant, a Warwick Egyetem cyberkulturális kutató- csoportjának vezetője. Plant emellett megfigyelte, hogy míg azok, akik nem szoktak a mo­biltelefonokhoz egy vagy több uj­jal kezelték a mobil számlapját, addig a fiatalok ambidexter mó­don, mindkét hüvelykujjukkal gépeltek anélkül, hogy a szám­lapra pillantottak volna, (o-o) Fiatalok ne másszanak a Mount Everestre! Csak 16 éven felülieknek Katmandu. A nepáli kormány úgy döntött, tizenhat évnél fi­atalabb hegymászók számára hamarosan megtiltja a Mount Everest és több más csúcs megmászását. így kívánja megakadályozni, hogy fele­lőtlen fiatalok életüket koc­káztassák a világ tetején. MTI-PANORÁMA A nepáli idegenforgalmi minisztéri­um már dolgozik a korlátozás beve­zetésén - erősítette meg Ganesh Raj Karki, aki a minisztériumban a hegyvidéki térség felelőse. Tavaly májusban egy 15 éves nepáli fiú, Temba Tsheri jutott fel a vüág tetejé­re. Ó a legfiatalabb hegymászó, aki valaha is megmászta a 8848 méte­res Mount Everestet. A mostani döntéssel szinte örökéletűvé válik a kamasz rekordja. Temba Tsherit már 14 éves korában is csak húsz méter választotta el a csúcstól, ami­kor vissza kellett fordulnia kezeinek lefagyása miatt. Az akkori bravúr öt ujjúnak elvesztésbe került. Bár való­színűleg igen kevés fiatal fiú vállal­kozna hasonlóra, a hatóságok mégis attól tartanak, hogy előbb-utóbb va­lamelyik kamasz fejébe veszi Temba rekordjának megdöntését. „Az ilyen korú fiúk érzelmi vagy önbecsülési okokból jelentős kockázatot vállal­hatnak, s a következményekkel nem számolnak” - érvelt Karki. „Ezért humanitárius okokból döntöttünk úgy, hogy tizenhat évesnél fiatalabb alpinisták nem mászhatják meg a Mount Everestet és más magashe­gyeket sem Nepálban.” A szeptember 11-i merényletek és a maoista szeparatizmus megélénkü­lése miatt himalájai királyságban egyébként alaposan megcsappant a turizmus - ezért felélesztése érde­kében a következő szezontól csök­kentik a Mount Everest megmászá­sáért fizetendő pénzösszeg nagysá­gát. Eddig az egy-hét tagú csopor­toknak 70 ezer dollárt kellett fizet­niük a csúcs megmászásának lehe­tőségéért. Az új szabályozás értel­mében a jövőben 25 ezer dollárjába kerül a vállalkozás annak, aki egye­dül vág neki. A két hegymászóra ki­rótt összeg 40 ezerre csökken, há­romra 48 ezer, négyre 56 ezer, ötre 60 ezer, hat hegymászóra 66 ezer dollár a tarifa, hétfős csoport esetén továbbra is 70 ezer dollár. A világ tetejét eddig 58 országból 1318 alpinista mászta meg a nepáli és a kínai oldalról - 167-en viszont életüket vesztették. Meglepő vizsgakérdések a patinás Cambridge Egyetemen Sajtból van a Hold? UNO-HÍR Cambridge. Vizsgaanyag lett a Bergendy zenekar egykori slágeré­nek témája. Egy angol egyetemen azt kérdezték a felvételiző diákok­tól, sajtból van-e a Hold. A meglepő vizsgakérdést a patinás Cambridge Egyetem oktatója tette fel egy hall­gatónak, aki az állatorvosi kurzusra szeretett volna jelentkezni. Nem ő volt azonban az egyeden, akit meg­leptek a tanárok. Egy leendő oxfor­di joghallgatónak össze kellett ha­sonlítania két samponmárkát, míg egy cambridge-i medikusnak meg kellett győznie a vizsgáztatót arról, hogy nézze ót, miközben táncol. Egy felmérés során mintegy 1000 angol egyetemistát kérdeztek meg, akik közül többen számoltak be ezekhez hasonló, meghökkentő vizsgatételekről. Az Oxfordi Egye­tem szóvivője szerint az oktatók csak arra kíváncsiak, hogyan rea­gálnak a fiatalok olyasmire, amit nem az iskolában tanultak. így sze­retnék letesztelni, mennyire tudnak a diákok elvonatkoztatni, valamint müyen logikus az érvelésük és ösz- szefüggő az előadásmódjuk. A szó­vivő szerint a tanárok nem beugra- tós kérdéseket tesznek fel. Sokkal jobban érdekli őket, hogyan vála­szolnak a diákok, mint az, igazuk van-e vagy sem. Gonosz megjegy­zésünk szerint ennyi erővel házi dolgozatként feladhatnának nekik esszéfeladatként egy másik régi dalt is: „Apu, hogy megy be az a nagy elefánt az oroszlán bar­langjába?” FESSE SZÍNESRE! A belső tér kialakításánál egyre inkább előtérbe kerülnek a ragyogó, meleg színárnyalatok. Divatos a színes lakás, az erős színárnyalatoktól kezdődően a szolid pasztellszínekig. Ideális megoldás lakásunk színezésére: Modern lakást szeretne? HETMAL + HETCOLOR Fehér, jó gőzáteresztő, gyorsan száradó, diszperz festék belterekre, amelynek kitűnő a fedőképessége, jól felvihető, szárazon nehezen ledörgölhető, színezőanyagokkal jól keveredik Univerzális diszperz festék külső és belső mázolóanyagokba, önmagában is felhasználható, 21 színárnyalat Legyen igényes, ha lakása, háza festéséhez választ festéket FESSEN VELÜNK A Hetmaí PLUS és a Hetcolor festék kapható a szakiizletekben, valamint a HÉT Slovakia importőrénél. Részletes tájékoztatást kap a www.het.cz . címen is. HÉT Slovakia, spol. s r. o. Tet./fax: 031 / 780 43 41 Esíerházyovcov 1407 E*maii: hetsiovakia@nextra.sk 924 01 Gaianta Internet: http://www.het.cz

Next

/
Thumbnails
Contents