Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-27 / 73. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 27. TÉMA: AZ EURÓPAI UNIÓ Egyedülálló rendszer a nemzetközi kapcsolatokban és a nemzetközi jogban Az EU legfontosabb intézményei (Fotó: internet) Madeleine Albright, a volt amerikai elnök, Bili Clinton kormányának külügyminisz­tere mondta egyszer, hogy aki meg akarja érteni Euró­pát (értsd az Európai Uniót), annak vagy zseninek, vagy franciának kell lennie. A kül­ügyminiszter asszony ezzel az igen szellemes mondatá­val nagyon találóan mutatott rá az európai realitásokra, pontosabban az Unión belüli rendkívül bonyolult intéz­ményrendszerre és döntés- hozatali folyamatokra. ONDREJCSÁK RÓBERT Ezen okok miatt ennek az írásnak a terjedelme nem teszi lehetővé, hogy mindegyik intézménnyel, illetve ha­táskörével részletesen foglalkoz­zunk. Éppen ezért inkább a legfon­tosabb szervekre összpontosítunk, amelyek tevékenységének megis­merése a legfontosabb, az EU-n be­lül elfoglalt pozíciójukból adódóan. Az Európai Unió és annak intéz­ményrendszere egyedülálló jelen­ség a nemzetközi kapcsolatokban és a nemzetközi jogban. Igazából nem hasonlítható sem egy hagyo­mányos értelemben vett „nemze­tállam”, sem egyetlen nemzetközi szervezet felépítéséhez sem. Az Az Európai Parlament ülése Unió esetében valahol a kettő kö­zötti állapotról beszélhetünk: a nemzetek feletti jegyek, tulajdon­ságok keverednek a kormányköze­ikkel. Mindez az elmúlt ötven év eseményeinek, az országok közötti kompromisszumoknak és hagyo­mányaik közötti különbségeknek az eredménye. Szinte minden tag­ország keze nyoma ott van az in­tézményrendszer és a döntéshoza­tali mechanizmusok mai állapotán (természetesen azért a nagyobb tagállamok súlyukból adódóan - például Németország vagy Fran­ciaország -jobban tudták befolyá­solni a fejlődést, mint például Lu­xemburg). A LEGFONTOSABB SZERVEK Az Európai Unió működése és a döntéshozatali mechanizmusok szempontjából a legfontosabb szer­vek a következők: a Parlament, a Bi­zottság, és a Tanács. A főbb szervek közé tartozik még a Bíróság is, s a Maastrichti Szerződés a Számvevő- széket szintén a fő szervek közé so­rolta. Ha ezeknek az intézmények­nek csak a létét hasonlítanánk össze egy hagyományos nemzetállam in­tézményrendszerével (parlament, kormány, bíróság), nagyfokú ha­sonlóságot fedezhetnénk fel. Ha azonban a működést vizsgáljuk, a helyzet sokkal bonyolultabb. A kö­vetkező fejezetekben ezekkel foglal­kozunk. TANÁCS Európai Tanács Az Európai Tanács az Európai Unió állam- és kormányfőinek testületé, amely gyakorlatilag az Unió legfel­sőbb döntéshozó testületé, bár for­málisan, intézményileg nem a Ta­nács része. A tagállamok legfelsőbb vezetőinek találkozói már a kezde­tektől léteztek, de csak 1974-től, a párizsi csúcstalálkozó után váltak rendszeressé. Végül az Európai Ta­nács a Maastrichti Szerződés elfo­gadásával intézményesítődött. Ettől kezdve évente legalább kétszer kell összeülnie. A gyakorlatban ez a csúcsszerv dönt szinte az összes fontos, stratégiai kérdésben, ráadásul megszabja az Európai Unió jövőjét is. Elfogadja azokat az elveket, stratégiákat, amelyek nyomán az európai integ­rációs folyamatoknak fejlődniük kell. Figyelembe véve a rendkívül bonyolult belső működési és intéz­ményi struktúrákat, valamint a szerteágazó érdekeket, sokszor csakis a tagállamok legfelsőbb veze­tői képesek áttörést elérni egy-egy problémában, hiszen ők pozíciójuk­ból adódóan több kérdést is össze­kapcsolhatnak - ellentétben az ala­csonyabb rangú diplomatákkal vagy képviselőkkel -, így sokkal na­gyobb a mozgásterük valamilyen kompromisszum elérésére. Az Európai Tanács elnöksége fél­évenként változik, egyik tagállam­ról egy másikra száll, rotáció alap­ján (jelenleg például Spanyolország tölti be ezt a tisztet, de júliustól Dá­nia veszi át Madrid helyét, majd 2003 januárjától Görögország). Az elnöki tisztség nem csupán jelképes, hanem a soros elnök jelentősen be­folyásolhatja az Unió fejlődését - megszabja például az elnöksége alatti követendő prioritásokat -, rá­adásul komoly presztízs értéke van. Az Európai Tanács fontos döntései­nél minősített többséggel vagy kon­szenzussal döntenek. A minősített többségnél a tagállamok szavazatai­nak súlya a népességük nagyságától függ, ennek megfelelően jelenleg a legnagyobb súlya a négy „nagynak”, Nagy-Britanniának, Németország­nak, Franciaországnak és Olaszor­szágnak van, 10-10 a 87-ből, a leg­kevesebb pedig Luxemburgnak (2). A Nizzai Szerződés némileg módo­sította az arányokat - de meghagyta a francia-német paritást - és meg­határozta a leendő tagállamok sza­vazati súlyát is a bővítést követően. Ennek megfelelően Szlovákiának 7 szavazata lesz a 345-ből (Magyaror­szágnak például 12, Lengyelország­nak 27, Németországnak 29). Az Európai Unió Tanácsa A Tanács az Európai Unió elsődle­ges döntéshozó és jogalkotó szerve, de a tagállamok érdekeinek képvi­seletében is meghatározó szerepet játszik. A Tanács a tagállamok kor­mányainak (szak)minisztereiből áll, mindig az adott problémakörnek megfelelően - így összesen 15 Ta­nács létezik (ezért néha Miniszterek Tanácsaként is emlegetik). Székhe­lye Brüsszel, de áprilisban, június­iján és októberben Luxemburgban üléseznek. EURÓPAI BIZOTTSÁG Az Európai Bizottságot nagyon gyakran az Európai Unió „kormá­nyának” is nevezik, azonban ez az elnevezés nem igazán pontos. A „klasszikus” kormányokkal ellentét­ben azonban a Bizottság csak korlá­tozott végrehajtói jogkörökkel ren­delkezik, a végrehajtás elsősorban az Unió tagállamainak feladata. Tény azonban, hogy „külsőleg” a Bi­zottság hasonlít egy hagyományos kormányhoz, mind nagysága, mind belső struktúrája lévén. Tagjai a biz­tosok, akik egy-egy adott szakterü­let felelősei. A Bizottság a „nemze­tek feletti” szervek kategóriájába tartozik, döntéseinél az Unió egé­szének érdekeit kell szem előtt tar­tania. Jelenleg 20 tagja van, ame­lyeket a tagállamok delegálják, mégpedig oly módon, hogy a na­gyobb országok két-két biztost, míg a kisebbek egyet-egyet küldhetnek. A bővítés során ez is változni fog, hi­szen a tagállamok száma csaknem a kétszeresére nő, ami a Bizottság ha­sonló automatikus felduzzasztása esetén a hatékonyság rovására men­ne. Ezért a nagyoknak fokozatosan le kell mondaniuk a Nizzai Szerző­dés alapján a második biztosról, sőt hosszabb távon már nem is lesz minden tagállamnak automatiku­san mindig biztosa, hanem valami­lyen rotációs rendszer fog érvénybe lépni. A Bizottságnak egy elnöke van, akit a Parlament választ - je­lenleg az olasz Romano Prodi -, va­lamint két alelnöke. Az Európai Par­lamentnek el kell fogadnia a Bizott­ság egészét is, és ellene szintén csak a Parlament nyújthat be bizalmat­lansági indítványt, s elfogadása gya­korlatilag a testület bukását jelenti (emlékezzünka Santer-esetre!). Bár amint már említettük, a Bizottságot általában az EU kormányaként szokták nevezni, hatáskörei nem igazán esnek egybe egy hagyomá­nyos nemzetállam hagyományos kormányáéval. A Bizottság a végre­hajtó feladatokon kívül - amelyek viszont korlátozottak - még döntés- előkésztő, ellenőrző, döntéshozó és javaslattevő szerepet is betölt. En­nek megfelelően a legfontosabb jo­gai, feladatai a következők:- a közösség kompetenciájába tarto­zó területek esetében csaknem telje­sen a Bizottság kezdeményezi a döntéseket- kizárólagos joga van a jogalkotási javaslatok beterjesztésére a Parla­ment és a Tanács elé- mint a közösség célkitűzéseinek végrehajtásáért felelős testületnek vannak a tagállamok ellenőrzésére feljogosító kompetenciái is. Ellen­őrizheti, hogy a szabályok és a szer­ződések rendelkezéseit valóban megvalósítják-e a tagállamokban. Ha ezen a téren hiányosságokat fe­dez fel, eljárást indíthat a tagállam­ok ellen is- feladata az Európai Unió költség­vetés-tervezetének elkészítése is és annak a Parlament és a Tanács elé terjesztése- a Bizottság feladata az Európai Unió külső képviselete is. EURÓPAI PARLAMENT Mint az Európai Unió állampolgá­rai által közvetlenül választott tes­tület - 1979-től - feladata az állam­polgárok érdekeinek védelme. Az európai integráció fejlődésével párhuzamosan a Parlament jogkö­rei is fokozatosan bővültek. Bár ha­táskörei még mindig lényegesen korlátozottabbak, mint a tagor­szágok parlamentjeié, mára már a Tanáccsal együtt az EU társdöntés­hozó és társjogalkotó szerve (hoz­zá kell viszont tenni azt is, hogy még mindig a Tanács a jelentősebb a döntéshozatalban). Ezen kívül a Parlament kétharmados többség­gel visszahívhatja az Európai Bi­zottságot is, amely köteles tevé­kenységéről beszámolni a Parla­mentnek. Továbbá jóvá kell hagy­nia a nem EU-tag országokkal kö­tött Uniós szerződéseket, beleértve a csatlakozási szerződéseket is. Az európai eszme szempontjából nagyon jelentős, hogy a választá­sok után összeülő Parlamentben a képviselők nem attól függően fog­lalnak helyet, hogy melyik tagál­lamból választották meg őket, ha­nem a párthoz való hovatartozás alapján. Ennek megfelelően az Európai Parlamentben is hasonló politikai csoportok jöttek létre, mint a ha­gyományos parlamentekben. Je­lenleg a legnagyobb frakciója a jobboldali és jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppártnak van, 232 képviselő (érdekességként el­mondható, hogy ennek a társult tagja a Magyar Koalíció Pártja is). A második legnagyobb képviselő- csoport az európai szocialistáké, 181 fő (1999 előtt ők voltak több­ségben), a harmadik pedig a libe­rálisok frakciója - 52 képviselő. Jelenleg az Európai Parlamentnek összesen 626 képviselője van. Itt is érvényes, hogy a nagyobb népes­ségű országokból több képviselőt választhatnak (Németországnak 99, de Luxemburgnak 6 képviselő­je van). A mostani rendszer azon­ban még mindig a kis népességű országoknak kedvez, mert ezek egy-egy képviselője sokkal keve­sebb embert reprezentál, mint pél­dául egy német vagy egy francia képviselő. A Nizzai Szerződés a bővítés jelentette kihívásokat fi­gyelembe véve, újraosztotta a kép­viselői helyek számát a jelenlegi tagállamok között és meghatároz­ta a leendő tagországok képviselő­inek számát is. Ennek megfelelő­en, ha Szlovákia csatlakozik az Európai Unióhoz, 13 képviselőt választhatunk az Európai Parla­mentbe (Németországnak 99, Ma­gyarországnak és Csehországnak 20 - de lehetséges, hogy 22, mivel a hasonló népességű tagországok­nak is 22 lesz, így módosítani fog­ják a nizzai döntést Máltának 5 képviselője lesz), (o-k) ÉRDEKESSÉGEK Mi a COREPER? Ez a rövidítés a francia Committé des Représentants Permanents- ből származik, ami magyarul az Állandó Képviselők Bizottságát je­lenti. Ez a testület a Tanács munkáját segíti, hiszen gyakorlatilag megvalósíthatatlan, hogy a tagállamok miniszterei döntsenek min­den egyes fontos kérdésben, amelyeket ráadásul elő is kell készíte­ni. Tagjai a tagállamok Európai Unióhoz delegált nagykövetei. Leg­fontosabb feladatuk a tagállamok álláspontjainak egyeztetése és az egyeztetésekből javaslatok készítése a miniszterek számára. Grönland kilépése A világ legnagyobb területű szigete, amely a 18. század első felé­től Dánia fennhatósága alá tartozik (1953-tól Dánia integráns ré­sze), 1985 februárjában kilépett az Európai Közösségekből. Ez azért érdekes, mert a mai napig ez az egyetlen esemény, amikor az EK-EU területe csökkent. Amikor Koppenhága 1973-ban a bri­tekkel és az írekkel együtt csatlakozott az Európai Közösségek­hez, ez automatikusan Grönland belépését is jelentette. Figye­lemre méltó azonban, hogy míg a belépést megelőző népszavazá­son a dánok többsége a csatlakozásra szavazott, a grönlandiak 70%-a már akkor nemmel voksolt, csakhogy Grönland lakosságá­nak kis létszáma miatt (Dánia összlakosságának jóval kevesebb, mint 10 százaléka) ezek a szavazatok nem változtattak az ered­ményen. A grönlandiak elsősorban gazdasági okok miatt ellenez­ték a tagságot, mivel úgy gondolták, hogy ha a halászat kérdését is Brüsszel fogja szabályozni, s akkor anyagilag sokkal rosszabbul járnak. 1978-ban Grönland teljes autonómiát kapott, ami lehető­vé tette számára a közösségekből való kilépést is. Négy évvel ké­sőbb népszavazást írtak ki a kérdésről, amelyen a kiválást szor­galmazók nyertek. A kilépési procedúra azonban rendkívül hosz- szúra nyúlt, mivel a tagállamok féltették saját halászati érdekei­ket, ráadásul Dánia szerette volna elérni, hogy Grönland meg­kapja a tengerentúli terület státuszt, ami nagyon kedvező lett vol­na a szigetnek. Végül a tárgyalások csak 1985-ben zárultak le, amikor Grönland kilépett az Európai Közösségekből. Módosult a trojka összetétele Korábban az Európai Unió Tanácsának előző, aktuális és követke­ző soros elnökéből álló triumvirátusa volt. Összetételét az Amsz­terdami Szerződés módosította, melynek életbe lépése óta a troj­kában a Tanács aktuális soros elnöke mellett már a Tanács főtit­kára és a Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja vesz részt. A trojka leginkább az EU külkapcsolataiban játszik fontos szerepet. Válságmegoldó luxemburgi kompromisszum Az üres székek politikája ÖSSZEFOGLAÓ Az európai integrációs folyamatban szinte a kezdetektől folyt a vita a szervezet jövőbeli formájáról és funkciójáról. Két fő koncepció állt szemben egymással: a „nemzetek feletti” és a „nemzetállamok” Euró­pája. Az első koncepció alapja az volt, hogy a döntő szó a döntésho­zatali folyamatokban az „összeuró­pai” szervek kezébe kerüljön. A nemzetállamok Európájának (Eu­rope des Patties) fő szószólója az ötvenes évek végétől Charles de Gaulle tábornok Franciaországa volt, amely szerint a döntéshozatali folyamatokban az egyes tagállam­oknak, illetve kormányaiknak kell, hogy domináns szerepe legyen (in­nen a „nemzetállamok Európája” elnevezés) és nem a nemzetek fe­letti - közösségi szerveknek. De Gaulle úgy vélte, hogy az európai integráció Franciaország számára veszélyes irányba - a nemzetek fe­letti Európa felé halad. Ezt szerette volna megakadályozni 1965-ben, amikor kirobbantotta az európai in­tegráció addigi legnagyobb válsá­gát. Franciaország képviselői fél évig bojkottálták a közösségi intéz­mények munkáját. Ezt a politikát ezért az „üres székek politikája” el­nevezéssel illették. Ez gyakorlatilag a döntéshozatal megbénulását je­lentette, mivel a döntések elfogadá­sához az összes tagállam hozzájá­rulására - tehát szükségszerűen je­lenlétére - szükség volt. A válság végül az úgynevezett luxemburgi kompromisszummal zárult, amely­nek legfontosabb mondata a követ­kező: „Ha a Bizottság javaslata nyo­mán többségi szavazással kellene dönteni olyan kérdésben, amely egy vagy több tagállam számára létfontosságú, a Tanács tagjai a kö­zösség és a tagállamok közös érde­keit figyelembe véve, ésszerű határ­időn belül olyan megoldást keres­nek, amely minden tagállam részé­ről elfogadható.” A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valamelyik tag­ország valamilyen kérdésben alap­vető nemzeti érdekre hivatkozik, akkor arról az országoknak kon­szenzust kell elérniük. Ez pedig nem más, mint a vétójog biztosítása az egyes tagállamok számára, ha úgy ítélik meg, hogy a nemzeti ér­dekeik forognak veszélyben. Balázsy Géza karikatúrái Az oldalt a Fórum Közéleti Kérdések Intézete készítette az NPOA (Nadácia pre podporu obcianskych aktivít) támogatásával.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents