Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-27 / 73. szám, szerda
g^iaasvososs1 ÁRF OLYAMOK Valuta Árfolyam Magyar forint (100) 117,097 Angol font i 67,902 Cseh korona I 1,341 USA-dollár T 47,686 Svájci frank T 28,633 f 41,790 2002. március 27., szerda www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) 55. évfolyam, 73. szám Nahrin városa romokban Afganisztáni földrengés Kabul. Az ideiglenes afgán kormányfőtől származó információk szerint 1800 halottja van a hétfői és keddi észak-afganisztáni földrengéseknek. Egy ENSZ-forrás 4800 halálos áldozatról tett jelentést, a kabuli belügy mintegy 2000 halottról szól közleményében, állítólag 1800 holttestet húztak ki a romok alól, de lényegében nem tudni, hogy még hányán vannak az összeomlott épületek alatt. Ugyanez a forrás 3000-re becsüli a sérültek, 30 000-re a földönfutók számát. Az amerikai jelentés szerint Nahrin városa romokban hever. Nahrin Kabultól mintegy 200 kilométerre északra található. A városban 3850 család lakott, szinte valamennyi ház összedőlt. Karzai kormányfő kijelentette, Afganisztán külső segítségre szorul a mentést, és a túlélők segítését illetően. A szóban forgó észak-afganisztáni térséget két jelentős földrengés sújtotta. Hétfő délután a Richter- skála szerint 6-os, majd éjszaka 5- ös erősségű rengés történt. A nemzetközi szervezetek közül tegnap elsőként az EU indított útnak humanitárius gyorssegélyt, sátrakat, takarókat, később mások is követték a példát, (m, t) Milan Ftácnik oktatási miniszter tegnap átült egy másik székre, ami bársonyszékébe kerül. Az SDL-ből a Weiss-féle SDA-hoz pártoló politikus azt nyilatkozta, élete legnehezebb döntését hozta meg. Hírünk az 5. oldalon. (TASR-felvétel) 20 éves gimnazista lány hadonászott a pisztollyal Nő volt a bankrabló ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákiában újra teljesebbé vált a női emancipáció. Egy 20 éves végzős pozsonyi gimnazista lány személyében ugyanis megvan az első nő bankrabló. A Tatra Banka pozsonyi Kla- risszák utcai fiókját tegnap fényes nappal, 10 óra 50 perckor akarta „kipakolni”. Az apja legálisan tartott pisztolyát a bank alkalmazottaira szegezve követelte a pénztárakban lévő pénzt. A rablás időpontjában hozzávetőleg négyszázezer korona készpénz volt a pénzintézet fiókirodájában. A vér csak egy pillanatra fagyott meg a jelenlévők ereiben, néhány ügyfélnek volt annyi lélekjelenléte és helyzeti előnye, hogy rávessék magukat és sikerült lefegyverezniük. Tulajdonképpen csak ekkor derült ki, hogy az elkövető egy fiatal lány, mivel az akció előtt álarcot húzott. Személyi sérülés nem történt. A lány ellen valószínűleg rablás vádjával eljárás indul, amiért akár 12 év szabadság- vesztés is kiszabható. (s,t) Az ügyész életfogytiglani büntetést követel 25 év a gyilkos vőnek TASR-HIR Nyitra. Huszonöt év szabadság- vesztésre ítélte tegnap a Nyitrai Kerületi Bíróság a 28 éves érsekújvári Boldizsár Lászlót, aki 2000. július 16-án az Érsekújvár és Udvard közti úton lelőtte a feleségét, anyósát és apósát. A hármas gyilkosság előtt személygépkocsijával az ő autójuk elé vágott, s amikor apósa kiszállt, veszekedni kezdtek. Boldizsár ezután mellbe lőtte a férfit és a két nővel is végzett. A tettes az eset után sokáig nem volt kihallgatható állapotban. Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyész azonnal fellebbezett és életfogyig tartó büntetést követelt. A fellebbezés után a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja az ügyet. A VsZP ügyfeleinek fizetni kell a hó vége felé? Doktor úr, soká lesz elseje még Pozsony. „Áprilistól kénytelenek leszünk várólistára venni a betegeket vagy elkérni tőlük a kezelés árát, ha a kezelés elvégzésével túllépnénk az Általános Egészségügyi Biztosító (VsZP) által megszabott havi teljesítményt” - mondta Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke. ÚJ SZÓ-HÍR A szövetség hétvégi közgyűlésén született határozat ezt az eljárást javasolja minden tagjának. „A VsZP által jóváhagyott és térített havi teljesítmény olyan alacsony, hogy a legtöbb orvos már a hónap közepén, legkésőbb húszadika táján teljesíti azt” - folytatta Pásztor. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sürgős, életet veszélyeztető vagy fájdalmakkal járó betegségek gyógyításán kívül a hónap vége felé a VsZP ügyfeleinek fizetniük kell a kezelésért, esedeg várhatnak néhány napot vagy hetet, hogy a következő hónap elején ingyenes kezelésben részesüljenek. Pásztor szerint nem kizárt, hogy ez a lépésük új biztosító választására kényszeríti majd a VsZP ügyfeleit. A betegnek ugyan van még egy lehetősége: ha a VsZP igazolja számára, hogy a megszabott határ túllépése esetén is kifizeti az orvosnak járó összeget, akkor továbbra is ingyenesen megkapja a szükséges kezelést. Pásztor szerint nem elsősorban a biztosító felelős a kialakult helyzetért, hiszen csak kiegyenlített költségvetésre törekszik. A baj oka a parlament és a kormány hozzáállásában keresendő: a biztosító azért nem tudja téríteni egész hónapban a szükséges orvosi kezeléseket, mert az állam saját biztosítottjai után évek óta nagyon alacsony biztosítási díjat fizet, ám a képviselők ennek tudatában is jóváhagyták a költségvetést. Habár az orvosok hozzáállása érthető - mint ahogyan senki más, ők sem akarnak ingyen dolgozni, vannak azonban, akik hajlandók továbbra Gyerekek egy afganisztáni menekülttáborban, életük első rágógumijával, amit amerikai katonáktól kaptak, is térítés nélkül kezelni a betege- Addig sem az élet nehézségein rágódnak. (ÍTK/AP-felvétel) két. (lpj) A NATO-tagjelöltek vállalják a feltételek teljesítését és szorgalmazzák a széles bővítést Dzurinda és Nastase egyeztetett ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Véget ért tegnap a NA- TO-tagságra pályázó vilniusi tízek csoportjának kétnapos kormányfői csúcsértekezlete, amelyen Szlovákiát Mikulás Dzurinda képviselte. A szlovák kormányfő különtalálkozót tartott a házigazda Adrian Nasta- seval. Áttekintették a kétoldalú gazdasági és kulturális kapcsolatok alakulását, különös tekintettel a Romániában élő 25 ezres szlovák kisebbség művelődési lehetőségeinek bővítésére. Hírügynökségi jelentésekből kikövetkeztethető, hogy a legnagyobb figyelmet a szlovák-magyar, illetve a román-magyar kapcsolatoknak szentelték, azaz a kedvezménytörvénynek. Dzurinda emlékeztetett: ez ügyben tavaly decemberben megállapodás született a román és a magyar kormányfő között, s ennek van egy kitétele, amely kimondja: a felek hat hónap után kiértékelik a törvény alkalmazását. A szlovák miniszterelnök azt fejtegette, a státustörvény megközelítésében Szlovákia nem köved a román eljárást, hiszen „más-más országban élünk, más-más átalakulási folyamatokat élünk meg”, még akkor is, ha sok területen hasonlóság tapasztalható. Dzurinda ismét határozottan leszögezte: a magyar jogszabály területen kívüli hatálya és etnikai diszkriminációja Szlovákiában nem érvényesülhet. Jelezte: Pozsony ennek jegyében vagy a kedvezménytörvény hatályon kívül helyezését, vagy azon rendelkezéseinek mérséklését kívánja, amelyek valamelyik - számára elfogadhatadan elv - érvényesüléséhez vezethetnének. Ismét a velencei bizottság megállapításaira hivatkozott, jó kiindulási alapnak nevezve azokat, s emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi is a velencei bizottság megállapításainak méltánylását tartja szükségesnek. A vilniusi tízek tanácskozása zárónyilatkozat elfogadásával és közös sajtóértekezlettel ért véget. A dokumentumban a résztvevők kinyilvánítják, hogy mielőbb a szövetség tagjává szeretnének válni. A tíz kormányfő legközelebb júliusban találkozik a lett fővárosban, Rigában. (tasr, m) „Az új szövetségesek tavasza" Bukarest. A NATO prágai csúcstalálkozója történelmi lehetőséget ad az észak-adanti szövetség nagyszabású bővítésére - hangsúlyozza Az új szövetségesek tavasza elnevezésű bukaresti találkozón elfogadott dokumentum, amely megerősíti, hogy a tagjelöltek teljes mértékben készek eleget tenni a csadakozási feltételeknek. „A NATO bővítése segíteni fogja a szabad, oszthatadan és biztonságos Európa létrejöttét, a vilniusi tízek csatíakozását a nemzetközi terrorizmus ellen harcot hirdetett szövetséghez. A vüniusi tízek osztják a demokrácia, a szabad piacgazdaság és az emberi jogok tiszteletben tartásának alapelveit” - áll a dokumentumban, amely hangsúlyozza: ezeknek az elveknek a megvalósítása csak akkor lehetséges, ha ajelöltek integrálódnak mind a NATO-ba, mind az Európai Unióba. A nyilatkozat külön kitér a NATO délkelet-európai szélesítésének szükségességére is. (MTI) mkáI333 VÁRHATÓ NYEREMÉNY AZ ALÁBBI JÁTÉKOKBAN: www.tipos.sk 1 3. SPOI rtka] HÉT 1 SANC A MATES 1 V ___ 01 390 Ol DO Sk] A Stefánik-szobornál bukkantak fel a március 15-i ünnepségen elhelyezett koszorúk Provokáció Galántán - de ki ellen? ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. Tegnapra a Csemadok-ház kertjéből eltűntek a kopjafánál március 15-én elhelyezett koszorúk, s néhány a Matica slovenská székházánál található Stefánik-szobor alatt bukkant fel. Mind a Matica slovenská helyi elnöke, mind a Csema- dok járási elnöke provokációnak tartja az esetet és feljelentést tett. „Hétfőn este még az összes koszorú a helyén volt” - állítja Mézes Rudolf, aki elmondta, hogy a két helyszín közti távolság nem több 300 méternél. „Provokáció történt. Mivel a Matica elnöke már a sajtóban és a tévében is szétkürtölte a történteket, úgy döntöttünk, a koszorúk ellopása miatt feljelentést teszünk a rendőrségen ismeretien tettes ellen” - tájékoztatott a Csemadok-elnök. Anna Püáriková, a Matica slovenská galántai elnöke kizártnak tartja, hogy szlovákok a tettesek. Ellenkezőleg, a Matica elleni _provokáció- nak tartja az esetet, és Stefánik emlékének meggyalázását látja mögötte. „Nem ez az első támadás a Matica ellen, előfordult már, hogy a lobogónkat lopták el a ház elől”— nyüatkozta. A városi rendőrség a jövőben gyakrabban ellenőrzi a Ma- tica-ház környékét, ám a történtek nem számítanak bűncselekménynek, sőt még kihágásnak sem. (gl)