Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-26 / 72. szám, kedd
Tévé és rádió AAÜ SO RAJÁN LAT A tökéletes gyilkos tv2, 20.25. Sid 6.7. Amerikai akciófilm. Egy amerikai kutatóbázison százötven sorozatgyilkos személyiségének szintézisével kifejlesztik Sid 6.7-et, a szadista és intelligens virtuális lényt. A központ tervei szerint rendőrök kiképzésére fogják használni. A kísérlethez felhasznált foglyok egyike Parker, az egykori zsaru hamarosan nem várt nehézségekkel találja szemben magát. Találkoztam boldog cigányokkal is ml, 23.25. Jugoszláv filmdráma. A történet valahol a Balkánon, tollgyűjtő cigányok zárt világában játszódik, akik a szigorú törvények és hagyományok ellenére is szabadok. A film főhőse beleszeret egy cigánylányba, és feleségül akaija venni. A lány apja, Boro üzlettársa azonban megtiltja a házasságot. Ekkor a fiatalok szörnyű tervet eszelnek ki... Ellencsapás RTL Klub, 21.20. Amerikai akciófilm. A bandát, amelyet a törvény nem tudott térdre kényszeríteni, lemészárolják. Az akciót nyom nélkül hajtják végre. Az FBI és a városi rendőrség ugyanis olyan ítélet-végrehajtó csapatot szervez, amelybe a bűnözőknél is el- szántabb nyomozók jelentkeznek, akik rendszeresen kíméletlen hajtóvadászatokra indulnak az alvilágba. A kommandótagok úgy vélik, ők csak az állampolgárok akaratát teljesítik a tehetetlen állammal szemben. Hírek magyar nyelven - STV 2, 18.55 RÁDIÓ _____________________________PÁTRIA_____________________________ (a Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 kHz-en, Érsekújvárott a 94,6 MHz-en):13.00 Napi krónika 13.30 Hazai tájakon (ism.) 14.00 Hírek 14.05 'Rirmix, benne: lapszemle, évfordulónaptár, devizaárfolyamok 14.30 BBC-hírek 14.35 Kívánságműsor 14.59 Hogyan mondjuk? 15.00 Hírek 15.05 Tanuljunk szlovákul 15.15 Pulzus. Közben: 16.00 Hírek 17.00 Hírek 17.05 Börze 17.15 Játék 17.30 Napi krónika A PULZUS MAI ADÁSÁNAK TARTALMÁBÓL PÁTRIA rádió, 15.15. A műsorban beszélgetés hangzik el Schill Istvánnal, a Szlovák Statisztikai Hivatal alelnökével abból az alkalomból, hogy az országban elkezdődött a kis- és középvállalkozások felmérése. A községi önkormányzat lezártnak tekinti a Pered főterére tervezett Tessedik-mellszobor elhelyezésének vitáját, az ügyben ismételten elutasító döntés született - a jelenlegi helyzetről a község polgármestere nyilatkozott a Pulzusnak. Szobrot avattak a dunaszerdahelyi református templom előtt. Erről nyilatkozik az alkotó, Napy János szobrászművész és Erdélyi Géza református püspök. A stúdióvendege Őry Péter, a Magyar Ifjúsági Közösség elnöke, akivel a 7. Magyar Ifjúsági Konferenciáról beszélgetnek, amelyre a hét végén Budapesten került sor. A szerkesztő Haják Béla. ____________________________KOSSUTH____________________________ 9.04 Napközbenll.35 Hány füstmacska egy kutyanyelv? Metszetek Mikszáth Kálmán hírlapi írásaiból 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.04 Választás 2002.16.00 Délutáni krónika 16.20 Magyarországról jövök...“ 17.05 Európa klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvüág 20.04 Aranyemberek. Szelényi Iván szociológus 20.35 Csodák és csudák 21.05 Nemzetközi vallási híradó 21.35 Táncházvilág 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér idő 23.04 Lemezmúzeum _____________________________PETŐFI_____________________________ 9.00 Délelőtt 9.16 Riport—inteijú- stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vélemény szabad... 11.10 Gordiusz plusz 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum 20.00 Váltóhang 21.04 Rádiószínház. A tengerszemű hölgy 22.00 2002 éjszaka meséi 23.15 Tele-stúdió 24.00 Éjfél után... KEK DUNA RÁDIÓ ESZTERGOM FM 92.5 KOMÁROM FM 90.5 Hajtóvadászatra készen ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 26. TV-MÜSOROK m 1 tv2 RTL Klub MARKÍZA 5.45 Agrárvilág 6.00-8.30 ma reggel 8.30 Topmodell. Br. sorozat, 138. 9.05-11.00 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre. Port. sorozat, 39. 12.01 Híradó délben 13.00 Srpski Ekran. Szerb nyelvű magazin 13.30 Unser Bildschirm. Német nyelvű magazin 14.05 „Kedves közönség” Emlékezés Kellér Dezsőre (ism.) 15.00 Betű- vető 15.30 Váradan utazás. Kanadai tévéfilmsor., 51. 16.00 16.20 100 kép a XX. századról 16.30 Kisokos 17.00 Érintő 17.30 Katolikus krónika 18.00 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Sonadoras - Szerelmes álmodozók. Mexikói filmsorozat 9.50 Rosalinda. Mexikói filmsorozat 10.15 Ablak Európára 10.40 Közveden ajánlat 11.30 Mi, magyarok 11.40 A szeretet ereje. Am. film 14.10 Kapcsoltam. Telefonos vetélkedő 14.45 Szeretni beindulásig. Sp.-arg. sorozat 15.15 Barátok és szerelmek. Mexikói filmsor. 15.40 Lucecita. Arg. filmsorozat 16.10 Sebzett szívek Mexikói filmsor. 16.40 Claudia. Talk show 17.35 Aktív. A tv2 magazinja 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Julieta. Mexikói filmsorozat, 24. 9.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti. Játék 14.00 Helen és a fiúk. Fr. sorozat, 112.14.30 Kalandos nyár. Fr. sorozat, 7. 15.30 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 15.35 Receptklub 15.45 Milagros. Perui sorozat, 205. 16.15 Csak egy szavadba kerül! 16.20 Vad szenvedélyek Arg. sorozat, 44. 17.10 Mónika. A kibeszélő show 6.00 Telereggel 8.30 Milady. Argentin sorozat, 120/57. 9.30 Főzőcske 10.00 Motorsportmagazin 10.30 Sztárok a szüleim I. Am. sorozat, 8/1. 11.00 Heti Hetes. Vidám talk-show 11.40 Sóhivatal. Polgárjogi ügyek 12.00 Vadak ura II., 22/4. 13.00 Családi kötelék. Arn. sorozat, 9/9. 14.00 Bír lak VIII. Am. sorozat, 24/11. 14.35 Jack és Jill I. Am. sorozat, 19/13. 15.30 Otthon a Markízával 16.25 Kísértés. Vetélkedő 16.55 Paloma, 238/39-40. 18.00 Híradó hatkor 18.13 1001 ÉV-1001 NAP, 2. 18.20 Esd mese 18.40 Chicago Hope Kórház, 56. 19.30 Híradó este 20.00 20.05 Linda. Tévéfilmsorozat, V/5.: Az ördög golyó 21.05 Választás 2002 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 THÉMA 22.45 Lendületben 23.25 Találkoztam boldog cigányokkal is. Jug. film 0.45 Budapesti Tavaszi Fesztivál híradó 1.10 Kárpáti Krónika _____________STV 1______________ 8.20 Élő körkép 9.00 Óvodások műsora 9.30 Hogyan ment a farkas világgá 9.55 Nyújtsd a kezd és gyere! 10.00 Elá hopp! Szórakoztató műsor gyerekeknek 10.40 Menü. Szórakoztató vetélkedő 11.05 A pampák királya, 130/10. 11.55 Vad angyal. Arg. sor., 270/246. 12.35 Az én házam, az én váram 13.00 Gospelzenei magazin 13.25 Öt perc múlva tizenkettő 14.25 Mai receptajánlat 14.28 A 20. század ajándékai. Roger Bannister. Am. dok.sorozat 14.30 A pampák királya. Br. sor., 11. 15.30 Szórakoztató műsor 16.00 Joos és Iyambo. Ném. sor., 10. 16.30 Maxijáték. Telefonos vetélkedő 17.00 Ötkor a FUN rádióval 18.00 Vad angyal. Arg. sor., 270/247. 18.45 Komolyzenei klipek 18.55 Esti mese 19.05 Mai receptajánlat 19.08 A 20. század ajándékai. Luciano Pavarotti. Am. dok.sorozat 19.10 Kenó 10 19.30 Híradó, sport 20.00 A felügyelőnő. Német-kanadai krimisor., 26/11. 20.50 Nyomozati akták 21.00 Hiba. Publicisztikai műsor 21.20 Mire keU a NATO? 21.30 Öt percnyi hírnév. Vetélkedő 22.05 Egy nap a nagyvüágban 22.15 Grace képes rá, 112/97. 22.40 Cirkusz Palesztina. Izraeli fűm (Feliratos!) _____________STV 2______________ 15.20 Élő körkép 15.50 Képújság 16.20 Irány Európa! 17.00 Telesport 17.10 Euroligák. Külföldi focimagazin 18.00 Halláskárosultak tévéklubja .19.30 Körzeti magazinok 18.55 Hírek magyar nyelven 19.00 Cseh nyelvű magazin 19.30 Híradó, időjárás 20.00 A szamizdat története. Dók. film 21.00 A böjt jelentőségéről. Dók. film 21.30 Híradó, sport 22.05 Fonendoszkóp 23.00 600 másodperc könyvekről 23.10 (ÜT-híradó _______________m2_______________ 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvüág 6.00-8.30 ma reggel 8.35 Fogadóóra. Oktatási magazin 9.00 Ökovizió 9.25 Krampampuli 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Jó barátok. Am. sorozat 19.25 Nincs kegyelem 19.55 L’art pour Fart 20.25 Sid 6.7-A tökéletes gyilkos. Am. akciófilm 22.30 Magyarország választ Kampány alulnézetből - riport két egyéni választó- körzetben a kamányról 23.00 Jó estét, Magyarország! Tények - Hírműsor 23.45 Ablak Európára 0.15 Gőzben. Am. film 2.00 Aktív. A tv2 magazinja 2.50 Vers éjfél után 9.50 Régi magyar táncok 10.05 Trópusi hőség. Kanadai sor., 40. 11.00 Minifesztivál 2002,2. 11.25 Magyar Szalon 12.00 Topmodell. Br. sorozat, 86. 12.30 1100 év Európa közepén, II., 6. 13.00 Híradó délben 13.55 Századfordító magyarok 14.50 Vüágvédett lehetne. Körös-torok - Csongrád 15.05 Naprakész magazin 16.55 Van öt perce? 17.05 Iskola utca. 18.00 Határátkelő 19.35 Esti mese 19.45 THÉMA 19.55 Haza a magasban - filmetűd 20.05 Híradó este 20.35 Az olvasás éve 20.40 Ez történt. 1992 hónapról hónapra. Március. Dók. film 21.30 Beszéljünk a jövőnkről 21.45 Apám ártatlan. 01. film, 2/2. 23.30 Záróra 0.35 Éjszakai telefon Fodor Jánossal Éjszakai választék DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 -8.30 Indul a nap 8.40 Határok fölött (ism.) 9.10 Equator Klub (ism.) 9.40 A nagyszentmiklósi kincs 10.45 Magyar Tarka. Dók. film (ism.) 11.50 Híradó 12.10 A tudomány kincsesháza (ism.) 12.40 Aranyhíd. Magyar dók. film 13.50 Magyar várak legendái Magyar anim. sorozat 14.00 Magyarok az emberevők földjén. Magy. dok.film, 14/4. 14.30 A holnap világa, 22/3. 15.00 Katedra nélkül 15.30 Az erdő és az ember Magy. ism. térj. film 15.55 Kassa - Kolke. Szlovák filmetűd 16.00 25. szélességi fok Délre, 25/17. 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 19.00 Gazdakör 19.25 Jövőnk forrása 19.30 Néhány perc Kabos Gyulával Kabos és a Gombaszögi 19.45 A kozmosz titkai, 24/3! 20.00 Választás 2002. Pártok, programok, jelöltek 21.15 Európa legszebb kertjei. Enghien, Belgium 21.45 Híradó, sport 22.05 Tálentum 22.35 Elektra. Görög film (ff) _______________JOJ_______________ 8.0 0 Körzeti híradók 8.30 Profik. Brit krimisorozat, 13/7. 18.00 Találkozások 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt, 1485-1486. 20.25 Vészhelyzet VII. Am. sor. 21.20 Szupermozi: Ellencsapás Amerikai akciófilm 23.00 Híradó - Késő esti kiadás 23.20 Nyomorultak Francia film, 2/1. 0.55 Fókusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.25 Divatklip 9.25 Dempsey és Makepeace, 9/6. 10.15 Novákék. Cseh sorozat, 16. 10.40 A szerelem színei. Ven. sor., 17. 11.25 JOJ-stúdió 13.45 Bulvár Pacific Drive, 260/211. 14.10 A szépség ára. Am. fűm 15.40 A szerelem ereje, 130/126. 17.00 Mindent vagy semmit! 17.40 Vad szenvedélyek, 151/17. 18.30 Novákék. Cseh sorozat, 17. 19.00 Híradó 19.30 Senki sem tökéletes 20.25 Szahara. Am.-ausztrál fűm 22.15 A téma az utcán hever 22.45 A dagály ideje II., 25/15-16. 0.25 JOJ-stúdió ______________CT 1_______________ 16.05 Cs ontocskák 16.20 Csodás évek. Am. sor., 115/57. 16.45 Poggyász 17.05 Fedő alatt 17.20 Vetélkedő 18.10 A Simpson család XI. 18.35 Egy hajóban. Am. sor., 22/10. 19.15 Híradó 20.00 Mentelmi jog nélkül 21.00 Banánhalacskák. Talk-show 21.35 Kísértet. Riportfilm 22.00 Sorsdöntő pillanatok Marianské Lázne 1972 22.25 Híradó, időjárás, sport 22.45 Azok a mások. Am. sor., 13/8. 23.30 Futás közben. Michal Némec a Jablkon együttesből 0.10 Hírek a nagyvüágból _____________NOVA_____________ 9.55 Tütott szerelem. Ven. sor., 109. 10.45 Lassie visszatér. Am. kalandfilm 12.20 Menny, pokol, éden, 7-8. 13.05 Stefanie IV. Német sor., 20. 14.00 Vad szenvedélyek. Arg. sor., 73. 14.55 Vad angyal. Arg. sor., 155. 15.45 Délutáni talkshow 16.30 J.AG. - Becsületbeli ügyek IL, 14. 17.30 Körhinta. Vetélkedő 18.00 Mindent vagy semmit! 18.40 Walker, a texasi kopó VI., 5. 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 Legyen ön is milliomos! 20.55 Dempsey és Makepeace, 31/8. 21.50 Nyitott szemmel 22.40 A gyönyör ára. Német krimi film 0.30 Közös akció. Am. sci-fí film, 5. ______________HBO______________ 13.35 D r. Dolittle. Am. vígjáték 15.00 Mindennek ára van. Am. film 16.30 Tüzes alkony. Am. film 18.30 Egy éjszaka története. Am. film 20.00 Csúcsfejek. Am. thriller 22.00 Nyugodj békében: Család 23.00 Ne higgyj senkinek! Am. film 0.35 Csajok, mindent bele! Am. film 18.50 Maci Laci. Rajzfilm 19.00 Híradó, sport 19.30 Egyről a kettőre IV., 13. 20.00 Legyen ön is milliomos! 20.50 Vészhelyzet VIII. Am. sorozat, 22/3. 21.45 Rosta. Politikai vitaműsor 22.35 A-kredit. Amit a pénzről tudni kell 22.50 Hírek 23.00 Az elnök emberei II. Am. sorozat, 22/12. 23.50 Fennsíkok csavargója Am. western _____________ORF 1_____________ 14.55 A Simpson család 15.20 Egyről a kettőre 15.45 Melrose Place 16.30 Hetedüt mennyország 17.15 Sabrina, a tini boszorkány 17.40 Bűbájos boszorkák 18.30 Caroline a városban. Am. sor. 19.00 Dharma és Greg 19.30 Híradó 20.15 Medicopter 117. Ném. sor. 21.05 A tölzi kopó. Német krimi 22.40 Ments meg, Uram! Am. film 0.30 Isten óvja ezt a várost! Am. film _______________RTL______________ 13.00 O liver Geissen 14.00 Barbel Schafer 15.00 Az őrség. Ném. krimi 16.00 Fiatalkorúak bírósága 17.00 A dadus. Am. sorozat 17.30 Egymás közt 18.00 Tartományi magazinok 18.30 Exkluzív 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Medicopter 117. Ném. sor. 21.15 Az okosok. Ném. krimi 22.15 Quincy. Am. krimi ______________VOX______________ 15.10 Angyali érintés 16.10 Hetedik mennyország 17.05 Nash Bridges 18.00 Híradó 18.15 Szakácspárbaj 19.15 Golden Palace 19.45 Szeleburdi Susan 20.15 Sötét agyai 22.10 Ally McBeal. Am. sor. _____________PRO 7_____________ 13.00 s.a.m. 14.00 Arabella Kiesbauer-show 15.00 Schlegl-show 16.00 Családi ügyek 17.00 Bulvármagazin 18.00 Jó barátok 18.30 Sabrina, a tini boszorkány 19.00 A Simpson család 20.15 Vészhelyzet. Am. sor., 22.20 Totáltévé 23.15 Gazdasági magazin 23.50 Végtelen határok. Kanadai sor. _________EUROSPORT_________ 15.30 Tenisz. WTA-torna 16.45 Országúti kerékpárverseny 18.00 Extrémsportok 18.30 Forma-1 19.00 Rali-vb 20.00 Labdarúgás 21.00 Tenisz. WTA-torna 22.45 Labdarúgás 23.45 Fedett pályás triál-vb IIIKf/M www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (58238339) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (58238314), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Mislay Edit - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Szabó Mónika - régió (58238314), Zsigárdi László - sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariás István Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26. Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 0904/234558, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: tel., fax: 035/7732205, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472. Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály, tel: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-maü: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja,az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. MOrluiátóm Főszerepben Denzel Washington