Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-26 / 72. szám, kedd
13 ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 26. Kultúra Pálfi György filmje, a Hukkle nagy feltűnést keltett szakmai körökben. Fokvárostól Grönlandig bárhol vetíthetik Egy kis falu nagy szimfóniája / • ; Mm A* MKKÍ PROGRAMJA MM* Találkozás Máthé Erzsi színművésszel Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete új rendezvénysorozatot indít, melyben a Nemzet Színészeit kívánja bemutatni. Az új, 2000-ben alapított díjat tizenkét magyar színész vehette át. Az intézet havonta rendez találkozókat azon kitüntetett színművészekkel, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket értek el. A nemzeti színjátszás élő művészei közül Törőcsik Mari, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Avar István, Agárdi Gábor, Berek Kati, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Máthé Erzsi, Raksányi Gellért és Komlós Juci viselheti e címet. A Magyar Intézet vendége Pozsonyban első alkalommal Máthé Erzsi Kossuth-díjas színésznő, akivel életéről, hivatásáról, életpályájáról Czajlik József fiatal pozsonyi rendező beszélget. A találkozóra holnap délután 5 órakor kerül sor a Szlovák Rádió 5-ös stúdiójában. Átfogó kép a kerámia kialakulásának történetéről Agyagkenyérről és megmaradásról Mélyen barázdált, jóságos arc.. Hukkle. Ejtsd, ahogy írva van. Nem „hákl”, ahogy az idei budapesti filmszemle külföldi vendégeinek többsége nevezte - amíg nem látta - Pálfi György hetvenöt perces, fikciós dokumentum-játékfilmjét. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ráncos arcú bácsika csuklik egy idilli kis falu utcáján. Hukkle... hukkle... hukkle. Ráérősen üldögél a háza előtti kispadon, miközben a távolból lovaskocsi közeledik. Zajok, hangok, zörejek. A korhadt pad azt mondja: nyék... nyék... nyék. Mire a lovak patája azt feleli: tluk-tlik... tluk-tlik. Részegen horkol a hajtó, megállíthatatlanul csuklik Cseklik bácsi. Jirí Menzel szívét most öntené el a melegség. Ez ugyan nem az ő faluja, de annak a magyarországi rokona. És rokonnak tűnik minden ember, aki megjelenik a filmben. A gyöngyvirágot szedő öreg néne, a kocsmában könyöklő férfiak, a varrodabeli asszonyok, a méhész, az arató, a rendőr, a városi rokonok, mindenki közeli vagy távoli rokona lehetne a menzeli falu immár jól ismert hőseinek. Ritkán lát az ember ilyen filmet. Nem is biztos, hogy látott már. Ahol előre megírt vagy improvizált szövegek helyett a hangok, különböző emberi tevékenységek hangjai éltetik, viszik előre a történetet. A bukolikus báj, a látványos idill mögött ugyanis emberi tragédiák sorozata zajlik. Egymás után „mennek el” az öregek. De csak a férfiak. Ebben a faluban az asszonyok temetnek. Ők a túlélők. Egy rendőr szimatot fog. Megsejt, észrevesz, felfedez valamit. De az asszonyok ügyesebbek, nem engedik, hogy "bárki is leleplezze őket. Pálfi György (1974) most végzett a színház- és filmművészeti egyetemen. Ez a diplomafilmje. „Egy forgatókönyv elkészítése és annak teljes dokumentációja volt a vizsgafeladat - mesélte a szemlén díjazott rendező. - Helyszínkeresés, szereplőválogatás, tíz perces videóanyag. A forgatókönyv mindössze tizenöt oldal, megírtam egy Cseklik bácsi egyfolytában csuklik A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend magyarországi priorátusa és a kecskeméti, illetve budapesti Piarista rend tanárai 2002. július első két hetében, immár kilencedik alkalommal szervezik meg a Magyarságismereti Mozgótábort. A tábor célja, hogy 16 nap alatt minél teljesebben bemutassa Magyarországot a határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, kanadai) magyar fiataloknak. Szlovákiából az idén is 20 diák kap lehetőséget arra, hogy az anyaországot megismeije, történelmi és irodalmi ismereteit elmélyítse, s mindenekfelett barátokat szerezfalu szigorúan őrzött titkát. Az ötletem gyorsan kiszűrődött a főiskoláról, az utam biztosítva volt, különböző alapítványok támogattak a film elkészítésében. Az ötlet az enyém volt. Van egy öreg bácsi, aki reggel kiül a ház elé, folyamatosan csuklik, és az ő csuklásának az ütemére felébred a falu, és különböző hangokkal válaszol a bácsinak. Közben végigsétálunk és körbetekintünk az utcákon. Belesünk a helybéliek mindennapi életébe. Ezeket a képeket tartja össze valami, amiről mindenki tud, de senki nem beszél. A filmnek Cseklik bácsi a narrátora, csuklásával voltaképpen ő meséli el a történetet. És ha már hanggal váltottam ki a beszédet, innentől kezdve az összes szót, mondatot, érthető dialógust zörejre és zajra cseréltem.” Hagymát vág egy néni az ebédhez. Szivattyú szívja a kútból a vizet. Temetési menet vonul végig a falu főutcáján. Minden hangnak csuklás a párja. „Ozorán, a Balaton alatt forgattunk végig, csak az orvosi jelenetet vettük fel egy másik községben. Másfél évig jártam le Ozorára, mielőtt dolgozni kezdtünk volna. Nehéz volt kiválasztani a szereplőket. A bizalmukba kellett férkőzni. Meg kellett ismerni őket. De miután befogadtak, lelkesen várták a forgatást. Ha már ennyiszer eljár hozzánk ez a fiatal srác, akkor itt tényleg lesz valami, gondolták. Az gyorsan kiderült számomra, hogy ki lesz képes kamera elé állni. Akiben meg nem voltam biztos, azzal próbafelvételt készítettem. Hihetetlen őstehetségekkel találkoztam. A pásztorfiúnak például csak annyit mondtam, hogy várd meg, míg telefolyik a kanna, ülj le, gyújts rá egy cigire, és figyeld, hogy telik meg az edény. Nem is kérdezett semmit. Leült, és amíg ki nem futott a film, forgattunk, mert olyan remek volt. Nézett jobbra- balra, de soha nem a kamerába, mintha mindig ezt tanulta volna. Mari néni, aki a gyöngyvirágot szedi, épp olyan volt, mint Honthy Hanna. Primadonna, rengeteg alzen, és felejthetetlen élményekkel gazdagodjon. A tábor működése forgószínpad- szerű: megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek négynapos ciklusban váltják egymást a három helyszínen - Győr, Kecskemét, Pécs -, ahol megismerkedhetnek az adott várossal és környékével. Egy-egy ciklus után közös cserenapot szervezünk, majd a tábor háromnapos budapesti programmal zárul. Az utazás, az ellátás (napi háromszori étkezés) és a szállás (kollégiumokban) költségét amerikai és kanadai magyar adakozók fedezik, tehát a résztvevőknek teljesen ingyenes. lűrrel. Neki melege van, folyik a víz róla, miért kell feketében lennie, ami nem áll jól neki, és miért kell ennyit hajlongani, igazán lehetne már ebédszünet. De amint meghallotta, hogy beindult a kamera, mindent elsőre megcsinált. És ugyanezt mondhatom a többi- ekról is. Az volt a jó, hogy nem kértem tőlük olyat, amit eddig nem csináltak, hiszen a film koncepciója az volt, hogy állapotokat rakjunk egymás mellé, és ezek hozzanak létre egy folyamatot, ami maga a történet.” Szerves része a filmnek a televízióban éppen akkor futó szappanopera is, majd egy váratlan pillanatban megremeg a kanál a tálban, a pálinka a pohárban, a szemünk előtt repednek meg a falak, felzúg a harang, a néző már földrengésre gyanakszik, vagy valami más istenítéletre, amikor kiderül: a taszári légibázis vadászgépe gyakorlatozik a falu fölött. „Ozorán délután négykor megáll az élet. Este fél kilencig az egész falu tévésorozatokat néz. Utána etetik meg az állatokat, és azután készítik el a vacsorát. Ozorán mindennek megvan a maga ideje. A közeli taszári bázis helikoptereit pedig megszokták. Nem is szidják már a gépeket, szinte hozzátartozik az életükhöz, pedig rengeteg kárt okoz nekik.” Az emberek mellett az állatok is fontos szerepet játszanak a fűmben. Például egy katicabogár. Vagy a kan disznó. „Voltak olyan momentumok is, amelyekre a nagykönyv szerint tizenhat órát kellett volna vámunk. Ennyi időnk természetesen nem volt. A harminc forgatási napba az állatjeleneteknek is bele kellett férniük. Ráadásul nyersanyagból sem volt több, mint amennyi egy ádagos magyar játékfilmhez kell. Két csoportba osztottuk az állatokat. Az egyikben azok szerepeltek, amelyek kezelhetőek voltak. Például a kan disznó. Annak ott volt a gazdája, aki irányítani tudta. De Margit néni kutyáját sem kellett nagyon idomítani. A másik csoportba a speciális állatok tartozTanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 13-18 éves fiatalok jelentkezését váijuk, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt, akik nyitottak a szépre és jóra. A 20 arra legérdemesebb fiatalt szeretnénk vendégül látni. Jelentkezési feltételek:- önéletrajzszerű bemutatkozó levél, személyes érdeklődési körre kitérve- iskolai (igazgatói vagy szaktanári) vagy egyházi (helyi plébánosi vagy lelkészi) ajánlás- becsületbeli nyüatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban tak. A viperát állatidomár hozta. Tavasz volt, elég hideg, még nem mozgott olyan fürgén, tehát köny- nyű volt kezelni. A macska halála sima, műtéti altatás, csak nem laboratóriumi körülmények között, hanem kint az udvaron. A vakondnak terepasztalt építettünk, azon sétált. Megetettük gilisztával, és a forgatás után visszaengedtük a Margitszigetre. A katicabogárra, amely felszalad a Walkman fülhall- gatózsinóiján, nyolc tekercs filmet kellett ellőnünk. Amikor szaladt, nem volt éles a kép, amikor éles volt, kiesett a képből. A kan disznó ravasz volt. Egy idő után rájött, hogyan is forgatunk. Ha jelen volt a kamera, nem ment udvarolni, és a csalódását rajtunk bosszulta meg. Volt olyan nap, hogy háromszor futottunk neki annak a jelenetnek, hogy végigsétál az utcán, de megmakacsolta magát. Semmi sem segített. Még a csokoládé sem. Megtalálta és hosszasan nassolta.” A városiak szerepét színészek játsszák. Margitai Ági, Ónodi Eszter és Kaszás Attila. De hangban ők sem lógnak ki a környezetből. „Olyan szereplőkre volt szükségünk a városiak esetében, akik nagyon eltérnek a falusiaktól. Először családi körben gondolkodtunk, de rájöttünk, hogy az amatőr szereplők még abban sem különböznek az amatőröktől, hogy városban élnek. Akkor jött az ötlet, hogy ezek legyenek színészek. Egy ilyen szívességre pedig csak jó ismerősöket lehet felkérni.” Hukkle. Hétköznapi idillbe „csomagolt” hátborzongató történet. Itt valóban csak a képek beszélnek. A hangok, a zörejek különös zeneművet alkotnak. Egy nem mindennapi zajszimfóniát. Az első képsorok még dokumentumfilmre utalnak, pár perc múlva azonban már természetfilmre gyanakszunk. Aztán kiderül: játékfilm ez is, igazi játékfilm. Egy semmihez sem hasonlítható, szellemes, elgondolkoztató, helyenként megmosolyogtató, máskor dermesztő, de mindenképpen eredeti ötletekre épülő, a maga nemében páratlan alkotás.- 3-6 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében: ♦ Kossuth Lajos személyi titkára voltam ♦ Képzelt riport a magyar irodalom, művészet, közélet kiemelkedő személyiségével ♦ Aktuális: Véleményem a magyar igazolványról Beküldési határidő: 2002. április 20. Levélcím: Mikóczy Ilona Nová 16 932 01 Velky Meder Telefon: 031/555-3066-hét végén, 0036/30-325-0227 - hétközben SZÁSZI ZOLTÁN E karcsú kis könyvecske átolvasása után elmondhattam, gazdagabb lettem lélekben, látványban, ismeretben. Az Agyagkenyér című könyvről van szó, amelynek szerzője B. Kovács István „gömöro- lógus”. A népművészet, népi iparművészet Gömör északkeleti és északi csücskében az elmúlt évszázadokban nagyon fontos szerepet töltött be, hiszen mint a könyv címe is mutatja, az agyag kenyérré változott a ma már agyaggá változott kezek bűvölésében. A kötet egyedülállóan érdekes szemlélete nem csupán az ismert népi kerámiák forma- és eredetvilágát tárgyalja, hanem igen alapos és átfogó képet nyújt a kerámia kialakulásának történetéről is. Visz- szanyúl a homályos időbe egészen az új kőkorig, hogy a régészeti kutatás által napvilágra került edények bemutatásával megfogható- vá tegye a múltat, a használati tárgyak kialakulásának hosszú-hosz- szú és nagyon érdekes folyamatát, a technológiák fejlődését és az agyag és ember viszonyát. A pontos, jól követhető történelmi perspektívákon végigkísért fejlődés kicsúcsosodása, majd annak hanyatlása e könyv témája. Ami nagyon fontos, nem vonatkozta- tódnak el a tárgyi emlékek a szellemtől, magától az embertől. A képanyag áttekinthető, szinte tankönyvszerűen szemléltető, szép, érdekes. Feltárja az agyagba zárt örökséget, a múltat és jelent összekapcsoló embert, a mindennapi harcot a megélhetésért, a fazekas létformát. Ilyen jellegű olvasmányos és ismeretterjesztő szakiroda- lom méltán kelthet figyelmet mind a szakma, mind pedig a laikus olvasók körében. Feltárja, bemutatja, illusztratív példákkal szemlélteti a fazekasság, agyagművesség szerepét a történelmi Gömör-Kis- hont vármegyében. Részletes leírást ad a technológiákról, a díszítő elemek és színek funkciójáról, azok kialakulásáról és fejlődéséről. Közli a fellelt minta- és formakincset, külön hangsúlyozva a gömöri kerámia fontos szerepét és annak elterjedését szinte egész Közép-Európában. Aki eddig még nem érdeklődött ez iránt a téma iránt, e könyv elolvasása után bizton kedvet kap majd, hogy megismerje ezt a ma már szinte elfeledett vagy csupán ipar- művészeti szinten művelt mesterséget és annak mutatós, használható és praktikus termékeit. Kívánatos lenne, ha ez az örökség nem veszne kárba. Dicséretes hát a tett, amely emléket állított neki könyv formájában. A könyv a Gömör-Kishonti Múzeumi Egyesület gondozásában került forgalomba. (B. Kovács István: Agyagkenyér, Gömör-Kishonti Téka, 6. kötet, Rimaszombat, 2001)
