Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-25 / 71. szám, hétfő
Panoráma ŰJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 25. NAPTÁR Március 25 EGY GONDOLAT Az elferdült gerinc nem születési hiba, hanem jellembukfencek következménye. Szűcs Béla NÉVNAP Irén és írisz Az Irén a görög eiréné, béke szóból származik. Az írisz szintén görög eredetű, s azt jelenti: szivárvány. Ma Cézár, Klára, Kristóf, Mária és Marián nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 655 éve született Sienai Szent Katalin. Szelíd természetével, segítőkészségével hamar tekintélyt szerzett, s még egyházpolitikai kérdésekben is meghallgatták. Ő győzte meg XI. Gergely pápát, hogy a pápák „avig- noni fogságát” megszüntetve tétjén vissza Rómába. 135 éve született Arturo Toscanini olasz karmester. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Juszt László újságíró, riporter, műsorvezető. 1977- ben került a Magyar Televízióba. A Híradó munkatársa lett, s 1992-ben megcsinálta legsikeresebb műsorát, a Kriminálist, amely aztán pár éve furcsa, máig vitatott körülmények között szűnt meg. A nézőknek manapság sem kell nélkülözniük, az egyik kereskedelmi tévében több saját műsor házigazdájaként hetente többször is láthatjuk. Ma ünnepel még: Papp László (1926) ökölvívó, a sportág történetének világviszonylatban is egyik legnagyobb bokszolója, háromszoros olimpiai aranyérmes, kétszeres Európa-bajnok, mely címet a hivatásosok között is elhódította, de a profi világbajnokságért nem mérkőzhetett. NAPI VICC A matróz feleségül kéri imá- dottját.- Tüdőm, hogy nem vagyok olyan jóképű, mint Richard Gere, tudom, hogy eláll a fülem és kopaszodom... A lány a szavába vág:- Kár nyugtalanítani magadat. Én mindig arra gondolok, hogy hónapokig úgyis távol leszel! A ciprusi művészek nem örülnek az óriási giccsnek Turistacsalogató Aphrodité Nicosia. A ciprusi kormány minden valószínűség szerint engedélyezi egy óriási Aph- rodité-szobor felállítását a szigeten. Az ország a világ más részén megtalálható híres építményekkel kíván versenyre kelni. De nem mindenki örül a kormány tervezett akciójának. MTI-HÍR „Világméretű turisztikai attrakcióra gondolunk. A kínai Nagy Fal, az indiai Tádzs Mahal, a párizsi Eiffel- torony és á New York-i Szabadságszobor mind nagy méretű alkotás és az óriás Aphrodité-szobor révén módunkban áll majd versengeni velük” - idézte az AFP a terv egyik meg nem nevezett kiagyalóját. Aphrodité, a szerelem istennője az ókori görög mitológia szerint a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetének partjai előtt emelkedett ki a tenger habjaiból. Míg a kormány részéről támogatják a magánberuházók pénzéből mintegy 50 millió dollárért elkészítendő szobor felállítását és a médiát már két éve foglalkoztatja a kérdés, addig ciprusi művészek egy csoportja „óriási giccsnek” nevezte és elítélte a „mamut” Aphrodité megalkotását. Szerintük a szigeten van elég sok turistacsalogató műemlék. Ciprus szigetét, amelyet - nem véletlenül - a szerelem és a szépség szigetének is neveznek, évente csaknem hárommillió turista keresi fel. Ez csaknem ötszöröse a szigetország 600 ezer fős lakosságának, és az ország bevételének mintegy húsz százaléka a turizmusból származik. Legalább öt ember meghalt és több tucat megsebesült, amikor szombaton Bejrutban leomlott egy nyolcszintes iskolaépület. Az iskolában nem tartózkodtak diákok. A libanoni főváros üzleti negyedében történ baleset eddig ismertté vált áldozatai építőmunkások voltak. A törmelék több autót megrongált, és félő, hogy sok járókelőt és épitőmunkást is maga alá temetett. (CTK/AP) HALLOTTA MÁR? ♦ Idén legkevesebb 586 ember halt meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban a már négy éve pusztító kolerajárványban. A közép-afrikai ország egészség- ügyi hatóságai a hétvégén tették közzé, hogy a délkeleti országrészben november óta 8000 ember fertőződött meg a hányással, hasmenéssel járó betegség kórokozójával. Január óta csak közülük 470-en haltak meg. Kolerajárványt általában szenynyezett ivóvíz okoz. ♦ 380 kilogramm heroint foglalt le tegnap Brisbane-ben az ausztrál rendőrség egy rizsszállító kínai hajón. A csempészek a kábítószert összekeverték a rizzsel, de így sem tudták megtéveszteni a rendőröket. A hatóságok feltételezése szerint a drog a Thaiföld, Laosz és Mianmar határvidékén található, ópiumtermeléséről és he- rionkereskedelméről híres, úgynevezett aranyháromszögből érkezhetett Dél-Kínán keresztül. A rajtaütés során a rendőrség őrizetbe vett három fiatalt, akik ausztrál állampolgárok. A kábítószer piaci értéke meghaladja a 100 millió ausztrál dollárt (53 millió amerikai dollár). ♦ Valószínűleg a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül az a 250 méteresre tervezett, végül 288 méter hosszúra sikeredett hajdúsági töltött káposzta, amelyet alkalmi szakácsok készítettek Hajdúböszörményben. Az óriás töltött káposztához egyebek mellett 200 kilogramm húst, 200 kilogramm káposztát, 750 darab tojást, 60 kilogramm rizst és 40 kilogramm vöröshagymát használtak el. A speciális, hatszor egy méteres tepsit erre az alkalomra helybeli vállalkozók készítették. A közjegyző által hitelesített mérések szerint 288 m hosszú töltött káposztakígyót tekertek be a tepsibe. ♦ Egy kínai szakács 2852 kilométer hosszúra nyújtott ki egy kilónyi tésztát. A 23 éves Li Tao a világ legvékonyabbra nyújtott tésztájával bekerült a rekordok könyvébe, mivel új világrekordot állított fel azzal, hogy egy kiló tésztát 2 097152 csíkra vágott fel. A tésztacsíkok olyan vékonyak, hogy 18-szor lehetne őket befűzni egy varrótűbe. ♦ A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sárkánygyíkok nem mindegyike volt hatalmas. A törpedinók létét bizonyító 124-145 millió éves csontvázak Kína északkeleti részéről kerültek elő. A Liao- ceratops névre keresztelt dinoszaurusz mérete nem haladta meg egy ebét, s hatalmas rokonának, a nyolc-tíz méter hosszúságot elérő Triceraptopsnak csupán a térdéig ért. (mti, o-o) Ausztriában leginkább Volkswageneket lopnak, de nőtt a Skodák iránti kereslet is Pozsony és Vlagyivosztok közt MTI-JELENTÉS Bécs. Ausztriában tavaly 13 százalékkal csökkent ugyan az ellopott autók száma, ám az esetek eddiginél jelentősebb részében feltételezhető, hogy maga a tulajdonos adta át járművét az autómaffiának. A belügyminisztérium jelentése szerint az autótolvajok változadanul a minőségi német munkát kedvelik, mert erre akad a leggyorsabban vevő valahol keleten, „Pozsony és Vlagyivosztok között”. A legnagyobb számban Volkswageneket loptak el, azután sorrendben az Audik, a Mercedesek, a BMW-k következtek. Mintegy 50 százalékkal felfutott viszont a Skodák iránti kereslet, s ezt a minisztérium azzal magyarázza, hogy „magyar csoportok 2-5 perc alatt ártalmadanná tudják tenni a kocsik elektronikus védő- rendszerét”. A tolvajok egyre gyakrabban a jogos tulajdonos kezéből veszik át a kocsikat. Ez úgy történik, hogy az autójukat hirdetésben eladásra felajánló tulajdonosokat felhívják telefonon „a keled keresztapák segítőtársai”, s rábeszélik, hogy mintegy ezer euróért, no meg a biztosítási díj fejében „lopassák el” kocsijukat. Szenpétervár. Katonai tiszteletadással vettek végső búcsút szombaton Szenpétervárott Gennagyij Lja- csintól a Kurszk atom-tengeralattjá- ró kapitányától és hat matróztól. A hadihajók félárbocra eresztették zászlóikat, a temetésen sortűzzel tisztelegtek a holtak előtt. Vlagyimir Kurojedov admirális, az orosz flotta feje hősként magasztalta a katonákat. Mint mondta, a legénység egy nagy atomkatasztrófát akadályozott meg. A 2000 augusztusában elsüllyedt tengeralattjárót 2001 őszén emelték ki, ekkor kezdték meg a szerencsétlenség okainak vizsgálatát, valamint a tengerészek maradványainak felkutatását a hajótestben, illetve azonosításukat. Az azoHősként magasztalt katonák, akik egy atom katasztrófát akadályoztak meg Végső búcsú katonai tiszteletadással (Reuters-felvétel) Búcsú a Kurszk kapitányától O Rl GO nosítás az elmúlt hetekben zárult le, miután megtalálták a kapitány és még hat matróz földi maradványait. HOROSZKÓP Kos: Akár kapcsolatban él, akár társkereső, túl magasra teszi potenciális partnerének a mércét. Csak any- nyit kérjen, amennyit adni tud egy harmonikus kapcsolatban. Bika: Már korábban elígérkezett a mai összejövetelre, de most már semmi kedve sincs otthonról elmenni, ezért valószínűleg lemondja a dolgot. Kerülje az összetűzéseket. Ikrek: Kollégái ma kissé ellenségesek, nem teszik meg, amit tőlük kér, és ezzel könnyen felbosszanthatják. Délután megismerkedhet egy különleges emberrel. Rák: Ez a nap éppen megfelelő arra, hogy meglátogassa távolban élő rokonát. így kis időre elszakadhat a megszokott környezettől, végre valakivel megbeszélheti dolgait. Oroszlán: Hallgassa végig az építő jellegű kritikákat, és szívlelje meg a tanácsokat. Elhatározza, hogy megmutatja kedvesének mennyire szereti őt, meglepetést készít estére. Szűz: Rokonai sem fogják kritizálni választását, és emiatt felébred Önben a gyanú. Jobban tenné, ha a szívére és a megérzéseire hallgatna, és nem másoknak akarna megfelelni. Mérleg: Összpontosítson a gyakorlati problémákra és dolgokra. Figyeljen oda, hogy helyesen táplálkozzon, törekedjen a kényelemre és a családi harmóniára. Skorpió: Ha ihletre, vagy inspirációra vár, akkor abból most nem lesz hiány. Az ösztönök nagy segítséget jelentenek, ha kihasználja a tehetségét, most megalapozhatja tervei sikerét. Nyilas: Testi vágyai nagymértékben korlátozzák Önt. Ha nem lesz óvatos, és nem fogja vissza magát, akkor ezek nagyon kellemetlen helyzetekbe hozhatják. Bak: Ha mindenáron vezető szerepre vágyik, akkor célját diplomatikusan próbálja elérni. Követelőznie nem szabad. Alkalmazkodnia kell, ha harmóniát szeretne. Vízöntő: Ezen a napon jobb, ha meghúzza magát a háttérben, és távol marad az eseményektől. Kedvesével ma hosszasan elbeszélget, tisztáznak egy korábbi nézeteltérést. Halak: Ne legyen túl gyakran melankolikus és szeszélyes. Ha nem eléggé körültekintő, akkor folyamatos aggódás lesz az élete. Túl nagy hangsúlyt helyez az anyagi dolgokra. e héten megjeleli«) f/á lilái)*) b I ♦ Az eredeti, az őskálvária Jeruzsálem óvárosának legismertebb zarándokhelye. A Via Dolorosa, azaz a „keresztúri’, az idők folyamán szűk j bazársorrá lett, de a kopott kövek megőrizték a keresztet hordozó Jézus lépteinek nyomát. A hívő keresztények ennek a keresztútnak a hasonlatosságára kezdtek el kálváriákat építeni. ♦ Az átlagos, kétkezi munkájából élő szlovákiai polgár társadalombiztosítás formájában bruttó havi keresetének a 12,5 százalékát, jövedelemadóként pedig további, legalább 10 százalékát csorgatja be az államkasszába. Európában csupán Franciaországban nagyobak az adóterhek. ♦ Március 15-én osztották ki Budapesten az idei művészeti díjakat. A legrangosabb irodalmi elismeréssel, a József Attila-díjjal kitüntetett alkotók közt volt Hizsnyai Zoltán költő, a Kalligram folyóirat főszerkesztője is. ♦ Megkezdjük ígért sorozatunkat, az érdeklődők elsajátíthatják az elválasztó étkezés 1 minden csínját-bínját. Aki úgy dönt, hogy kipróbálja ezt az étkezési módot, mostantól figyelje a Vasárnap Szalon rovatát. A118 halott közül hármat nem tudtak azonosítani, mivel annyira szét- roncsolódott a testük.