Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-22 / 69. szám, péntek
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 22. KOMMENTÁR Dr. Meciar, Mr. Hyde JUHÁSZ LÁSZLÓ Eléggé megalapozottnak tűnik Vladimír Meciar üldözési mániája. Az exkormányfő joggal érzi úgy, összefogott ellene az egész civilizált világ, de a NATO-államok mindenképpen. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke a minap amerikai látogatása kezdetén azt nyilatkozta a The Washington Times című befolyásos napilapnak, hogy az Észak-atlanti Szövetség egész erejét egyetlen személy ellen fordította. Közismert szerénysége nyilván tiltotta, hogy hiába szájára vegye saját nevét, ám világos, hogy nem Bugár Bélára vagy Mikulás Dzurindára gondolt. De még csak nem is Oszama bin Ladenre. Meciar doktor sértve érzi magát, amiért az Egyesült Államok és a NATO egyre nyíltabban hangoztatja személyével és néppártjával szembeni fenntartásait. Pedig ő megtett mindent, lám, még konferenciát is szervezett szlovák NATO-tagság érdekében. Mit akarnak még tőle? Balszerencséjére, nagyon nehéz elfelejteni, hogy éppen az ő regnálása idején mutattak ajtót Szlovákiának a védelmi szövetség előszobájában, ezt azonban 1999-ben valahogy úgy kommentálta, hogy „halasztást kapott az ország”. Robert Burnsnek a közelmúltban elhangzott szavait is nehéz lenne félreértelmezni. Az amerikai NATO-nagykövet kimondta, a HZDS vezetése jottányit sem változott, ezt pedig aggodalommal figyeli az amerikai kormány. Általános meglepetésre Meciart kedden fogadta Henry Hyde, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának elnöke is. Állítólag nem csekély lobbizás előzte meg a találkozót, hiszen tanácsadói óva intették Hyde-ot Meciartól. Az exkormányfő végül lógó orral távozott a bizottsági elnök irodájából, mert Mr. Hyde kerek perec az arcába vágta a HZDS elnökének, Szlovákia NA- TO-tagságát az ő személye is veszélyeztetné. Ezt - ki tudja, miért? - nem verte nagy dobra a HZDS sajtóosztálya, szemfüles újságíróknak kellett kideríteniük. Amerikai lapinterjújában egyébként a jól bevált másra mutogatás taktikáját választotta a volt miniszterelnök, nem csoda, a sárdobálás mindig is erőssége volt. Elsőnek mindjárt a legmagasabbra célzott. Javier Solana volt NATO-főtitkárral példálózott, aki - emlékeztetett Meciar - spanyol miniszterkedése idején még meglehetősen kritikus volt a szövetséggel szemben. A HZDS elnöke azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy Ion Iliescut, a román kormány exkommunista miniszterelnökét is érte hasonló bírálat, „most pedig mindenki elégedettnek tűnik vele” - méltatlankodott Meciar, és egy lélegzettel kritizálni kezdte a Dzurinda- kormányt a költségvetés, a gazdasági reformok és a munkanélküliség miatt. A szlovákiai választások és a prágai NATO-csúcs közeledtével egyre érthetőbben és nyíltabban fogalmazódnak meg az eddig árnyalt amerikai aggályok. És akár tetszik, akár nem, a NATO- csatlakozás ügyében Amerika szava isten szava. A szlovákiai választók egyharmada tartós emlékezetkiesésben szenved, ez őszig aligha változik. Már csak abban bízhatunk, hogy a Meciar- ellenesség ismét koalícióba kovácsolja azokat a pártokat, amelyek komolyan gondolják Szlovákia NATO-tagságát. Addig pedig csak tetszelegjen itthon Mr. Hyde szerepében Vladimír Meciar, külföldön úgyis tudják róla, hogy ő valójában doktor Jekyll. Az ombudsman bája TÓTH MIHÁLY A Kit válasszunk köztársasági elnökké c. népszínmű főpróbájáig mindannyiunk noteszában ott szerepelt legalább öt jelölt neve. Sokukat mind múltbeli szereplése, mind az 1989-es fordulat utáni magatartása alapján érdemes lett volna megválasztani. Elkövetkezett a kosztümös főpróba napja, és a koalíciós többség pirulás nélkül nyilvánosságra hozta jelöltjének nevét. Most ugyanennek a népszínműnek új jelenetét vitte színpadra a politikai elit. Pedig tudta, hogy a közügyek iránt érdeklődők legalább háromnegyedének zsebében ott a cédula az ombudsmani szerepre alkalmasak nevével. Ezúttal is a pártok politikai akarata érvényesült. A különbség annyi, hogy a HZDS jelöltjének megválasztásával még rosszabbul jártunk, mint annak idején az SOP megalapítójának pajzsra emelésével. Nem azért, mert Rudolf Schuster félmúltja és Pavol Kandrác közelmúltja úgy alakult, ahogy alakult. Amióta a parlament konszolidátormúltú védelmi minisztert is azzal érvelve választott, hogy nála rátermettebb nincs ebben az országban, van értelme bárkinek a kommunista múlt legordenárébb időszakához fűződő viszonyát vizsgálni? A HZDS-tag Kandrác megválasztása tehát nem azért kifogásolható, mert egykor tagja volt az állampártnak, sót számomra még az se feltétlenül jelent okot aláminósítésére, hogy Meciar környezetéhez tartozik. Nagy, 30 százalékos párt a HZDS, így a „Tíz igaz Szodomában” követelményének érvényesülése még az ő esetében se zárható ki teljesen. Kiválasztásának módja diszkvalifikálja az emberjogi biztost. Legalább 50 olyan személyiséget lehetne kapásból felsorolni, akinél fel se merülnének azok az aggályok, amelyek az ombudsmanválasztás két fordulójában szinte minden jelölt esetében felmerültek. És ezek az aggályok mind párthoz tartozásból erednek, mégpedig teljesen függetlenül attól, hogy az illető a politikai struktúra szivárványának melyik színtartományába tartozik. A választás első fordulója napjaiban sokan kérdezték: volt-e haszna annak, hogy az MKP magyar jelöltet állított. A kérdésfeltevés rossz. Annak nem volt a magyar politizálás és a szlovákiai politikai kultúra szempontjából hozadéka, hogy a pártok többségéhez hasonlóan az MKP is saját krémjéből jelölt. Bauer Editről még kiderülhet, hogy nincs nála igazságszeretőbb ember a Föld kerekén, és hogy oroszlánként lenne képes harcolni a hivatali packázás kárvallottjainak jogaiért. De tény, hogy az elmúlt 12 évben a politikából élt. Márpedig a politikai osztály legfelsőbb rétegéről azoknak legrosszabb a véleménye, akik leginkább rászorulnak az ombudsman segítségére. Ennyit az emberjogi biztos iránti elvárás legfontosabbikáról.- A gyerekünk öt évet járt egyetemre. Fél éve meg már csak a munkahivatalba... (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ DER STANDARD Egyre nagyobb ellenérzést vált ki a szlovákiai szavazók körében a külföld üzengetése: ha Vladimír Meciar kerül hatalomra, meghiúsulhat az ország NATO-csatlako- zása - jegyzi meg az osztrák napilap. A Der Standard szerint Szlovákiában egyre gyakoribbak a külföld „beavatkozását” elítélő hangok, egyre többen utasítják el, hogy bárki is előírja, miként szavazzanak a hazai választók. A napilap a HZDS-kormánnyal szembeni parlamenti bizalmatlansági indítványáról is ír. Megállapítja, az két dologban is eltér az egyes kormánytagok leváltását célzó eddigi kezdeményezésektől: az egész kabinet ellen irányul, s most a problematikus koalíciós partner, az SDL sem támogatja majd Vladimír Meciarék tervét. A bécsi lap szerint a szlovák belpolitikai életet jelenleg éppen az ősszel valószínűleg a parlamenten kívül rekedő koalíciós baloldal válsága és a NATO- csatlakozás kérdése határozza meg a leginkább. Szerbia és Crna Gora uniója az ideiglenességre alapoz, az ország kálváriája valószínűleg nem fejeződött be Búcsú Jugoszláviától A milosevicsi korszakot lezáró hatalomváltást követően a jugoszláv átlagpolgár mindenképpen kiegyensúlyozottabb és izgalommentesebb éveket jósolt magának, most azonban egyenesen azzal szembesülhet, a meglévő államforma is múlandó, Jugoszláviától tehát csendben elköszönhetünk. Ha megmarad a közös ország, azt alighanem Szerbia és Montenegró Uniójának nevezik majd. SINKOVITS PÉTER A történet vége - idézhetnénk Kardos G. György regényeimét, bár tartunk tőle, az egykor hat köztársaságból és két tartományból álló ország kálváriája ezzel még nem fejeződött be. Áz a képlet, amit rá- kényszerító erővel a Nyugat most felkínált, egyrészt puszta időhúzásnak tűnik, másfelől teljesen logikus. Brüsszel és Washington korábban egyértelműen Milo Djukanovics montenegrói elnököt pártfogolta Szlobodan Milosevics belgrádi rezsimjével szemben, s zöld fényt adott a függetlenülési törekvéseknek. 2000. október 5-én viszont a tíz éven át uralkodó szocialista-radikális koalíció elvérzett, Kis-Jugoszlávia ismét nyitott a világ felé, s ez teljesen új helyzetet teremtett. Az államszövetség fennmaradásának kérdését azonban Belgrád és Podgorica „belül” képtelen volt irányítható mederbe tájolni, a tárgyalási kísérletek rendre kudarccal végződtek. Ennek kerékkötője mindenekelőtt a kelepcébe került Djukanovics volt, aki már elkötelezte politikáját az elkülönülés mellett, s két éve folyamatosan ígérte az önállósággal kapcsolatos referendum kiírását. Szerbia két okból is ragaszkodna a laza államszövetséghez. Az egyik a tengeri kijárat. A másik is majdnem ilyen fontos: Koszovó megtartása. A maradék ország szétesése esetén Rugováékat ugyanis semmilyen jogalap sem gátolhatná meg a kilépéstől. A déli tartomány gazdasági kincsei és az ott élő szerbség helyzete egyaránt figyelmeztetőleg hatott a Kostunica-kormányzatra, ám - enyhén szólva - nem hirtelenked- ték el a dolgot. Utólag áttekintve: az „aluszékony” és „határozatképtelen” új belgrádi vezetés szem előtt tartotta, hogy a kettéosztott Crna Gorában Djukanovics alig rendelkezik az elszakadáshoz szükséges többséggel, másrészt a nyugati tőke világos jelzéseket külSzerbia két okból is ragaszkodna a laza államszövetséghez. dött, az ugrásra kész beruházások szívesebben vennék, ha a földrajzilag behatárolható Kis-Jugoszlávia egyben maradna, egy centrummal, biztosítékként a befektetéseknek. Az EU most három év átmeneti időszakot kér, Javier Solana .jószolgálati közvetítő” megannyi belgrádi és podgoricai látogatása nyilvánvalóan sikerrel járt. Amennyire körvonalazható: az új szövetségi kormány mindössze négy minisztériumból állna, amely a védelmi, a külügyi, a gazdasági és a belkereskedelmi ügyeket koordinálná. A hadsereg tekintetében két megoldás nyílik, az első szerint mindkét tagköztársaságnak saját hadserege lenne, a második változatban ez közös, de a katonai szolgálatot mindenki saját területén töltené. Külön külkereskedelmi politikát folytathatnának és külön adórendszerük lenne. Külön pénznemmel rendelkezhetnének (Szerbiában dinár, Crna Gorában euró). Az Egyesült Nemzetekben viszont egy székre tarthatnak igényt, azon hathónaponként váltakozna Szerbia és Montenegró képviselője. Ez tehát az a váz, amely keretet nyújthat egyfajta stabilitáshoz. Ekkor halasztódna egyben a boszniai - nehezen integrálódó - szerbség ügye, Koszovó is várhat, a balkáni „sötét folt” viszont talán felszívódhat. Az ábra belülről nézve sokkal bonyolultabb. Elsősorban a polgár- háború széléig sodródó Crna Gora távlatai bizonytalanok; Djukanovics pozíciója várhatóan gyengülni fog, az azonos nyelvet beszélő, törzsi alapon azonban a történelem során külön utakat bejárt terület sorsfordulójához érkezett. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Belgrád hasonlóképpen szétzilált. Nem elképzelhetetlen továbbá, hogy az új formulációban a jövőbeli államnak nem lesz sem közös államfője, sem miniszterelnöke. Ebben az esetben Vojiszlav Kostunica úgymond hoppon maradhat, de a Szerbiai Demokrata Párt elnöke idejekorán gondolt erre az eshetőségre is, pártját felduz- zasztva az „átpártolt” szocialistákkal és radikálisokkal; a szerbség nemzeti önérzetét megpendítve győztesként kerülhetne ki az esedékes választásokon. Djindjics pozíciója sem reménytelen, aki vállalta Milosevics kiadatását, s ne feledjük, a háttérben ott található a gazdasági szakembereket tömöríA vajdasági magyarok számára az unió létrejötte lenne előnyösebb. tő G17 csoport, amely Labus szövetségi kormányfő-helyettes és Dinkics bankkormányzó személyében a választópolgárok jelentős részének bizalmát élvezik. Amennyiben a G17 párttá alakulna át, a nemzeti és a reformerők között megvalósulhatna a szükséges egyensúly. Szerbia most várakozik. A bizonyos jogait visszaszerző Vajdaság és a magyarok hasonlóképpen. A vajdasági magyarság szempontjából a nagyhatalmi játszmát illetően viszonylagosan a jövőbeni unió létrejötte lenne előnyös, a kisebbségvédelem ügyében ez szélesebb mozgásteret biztosítana. Nagy kérdés persze, a Vajdasági Magyar Szövetség jelen lehet-e egy új szerb szkupstinában. A megerősödő tartományi autonómia, és a már legálisan is elismert Magyar Nemzeti Tanács működése azonban nem nélkülözi a reményt. Egymillió dollárt csaltak ki szélhámosok a segélyszervezetektől, azt állítva, hozzátartozójuk maradt a WTC romjai alatt Csalók gazdagodtak meg a támadáson REVICZKI ROZÁLIA Sok csaló gazdagodott meg a szeptember ll-i terrorcselekményekből. Csaknem egymillió dollárt csaltak ki a segélyszervezetektől a szélhámosok, akik azt állították, hogy a WTC romjai alatt rokonaik haltak meg. Volt, aki a hitelesség kedvéért a szomszéd csecsemőit is kölcsönkérte, hogy azt mondhassa, azok elhunyt testvéreinek árvái. A csalással megszerzett summa kevésnek tűnhet az összesen kifizetett több mint egymilliárd dollárhoz képest, az amerikai hatóságok azonban keményen akarnak fellépni a nyerészkedők ellen. A nyomozók már lefülelték Mark Christopher New Jersey-i lakost, aki magát Mark Palmerrinek nevezve azt állította, hogy felesége meghalt a World Trade Centerben, és így kárpótlásként 63 ezer dollárt sikerült kicsikarnia egy segélyalaptól. Ellene már folyik az eljárás. Áz esettel kapcsolatosan Peter Harvey, New Jersey állam főbírája úgy nyilatkozott: visszataszító csalásról van szó, amikor valaki mások tragédiájából akart meggazdagodni. A New York állambeli Roxanna Freeman-Anderson meglepő pimaszsággal próbált jogtalanul pénzhez jutni: azt hazudta, mindkét nővére és bátyja is meghalt a World Trade Centerben. Amikor a segélyszervezet alkalmazottja felkereste egy 2000 dolláros csekkel, a hölgy a szomszédtól kölcsönkért csecsemőket tologatta babakocsiban a lakása előtt. A babákról azt állította, hogy elhunyt testvéreinek gyerekei. A turpisság kiderült, a gátlástalan hölgy már börtönbüntetését tölti. Patrick Herrn miami polgár is elég leleményes volt ahhoz, hogy több ezer dollárt csaljon ki különböző segélyszervezetektől. A férfi azt találta ki, hogy homoszexuális partnere vesztette életét az egyik toronyban. Egy, a melegek jogait védő szervezet támogatta Hennt, egészen addig, amíg a polgárjogi harcosok számára is nyilvánvaló lett, hogy az állítólagos partner ízig-vérig heteroszexuális volt, és szeptember 11-ig boldogan élt családjával. A csalóknak azért volt ennyire könnyű dolga, mert a segélyszervezetekhez szeptember 11. után csak úgy áramlottak az adományok, és nehéz volt figyelemmel kísérni, hogy mindig jó helyre kerül-e a pénz. Több család panaszkodott is a szervezeteknél, mert szerintük túl sokat kellett várniuk a pénzre. A napvüágra került esetek azonban ennek pont az ellenkezőjét bizonyítják. A segély gyakran túl gyorsan érkezett, anélkül, hogy megvizsgálták volna, valóban léteznek- e azok az áldozatok, akiket kárpótolni kell. „Arra törekedtünk, hogy az emberek a lehető leghamarabb megkapják az adományokat” - nyilatkozta Jeanine Moss, az egyik segélyalapot kezelő szervezet szóvivője. Moss és munkatársai - adakozásból befolyt - 456 milliárd dollárt oszthattak szét, és mostanáig 205 milliárdot adtak különböző szervezeteknek, amelyeknek tovább kellett adniuk a pénzt. Az amerikai Vöröskereszt még nagyobb összegek felett rendelkezik: csaknem egymilliárd dollárt kaptak, és ennek több mint a felét már kiutalták. A Vöröskereszt bejelentése szerint most egy belső bizottság vizsgál több tucat olyan gyanús esetet, ahol valószínűleg csalással jutottak hozza a kárpótláshoz.
