Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-22 / 69. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 22. FÓKUSZBAN: A PEDAGÓGUSOK BÉRE Az államnak és a társadalomnak kedvező életpályamodellt kellene felvázolnia a tanárok számára Nincs pénz, nincs megbecsülés A szlovákiai pedagógustársadalom képviselőinek jelentős része kénytelen valamilyen másodállást is vállalni a megélhetése érdekében. Ha a tanítók és tanárok biztosítani szeretnék maguknak az átlagos életszínvonalat, sok esetben nem elég csupán a tanításból származó bevétel. RÁCZ VINCE Az állam amellett, hogy a pedagógusokat nem részesíti megfelelő anyagi elismerésben, egyéb feladatainak sem tesz eleget a kívánt mértékben. Az állam nem gondoskodik az európai színvonalhoz mérten kellőképpen a pedagógusokról. A tanárok társadalmi megbecsülése jelentősen csökkent az utóbbi évtizedben. Míg korábban az egyes közösségekben nagyra becsülték a pedagógust, felnéztek rá, tisztelték a tevékenysége miatt, mára már jelentősen megváltozott az emberek tanítókról és tanárokról alkotott képe. A harmadik évezred elején az egyén társadalmi megbecsülésének mértéke döntően fizetésének összegétől függ. Ha valaki többet keres, jó eséllyel számíthat embertársai tiszteletére és csodálatára. A pedagógusok fizetése sajnos korántsem biztosítja számukra a társadalmi megbecsülést. Mégis, mi az ami miatt sok pedagógus nem hagyja el a pályáját, a tanárok zöme miért tart ki rossz körülményei, a szerény anyagiak és az alacsony társadalmi presztízs dacára is választott hivatása mellett? A kérdés megválaszolása egyáltalán nem egyszerű feladat. A pedagógiai főiskolások, illetve a tanár szakos hallgatók körében végzett közvélemény-kutatások eredményei arról tanúskodnak, hogy a tanító- és tanárjelölteknek csupán 25%-a választja valóban hivatásául az egyetem elvégzése után a pedagógusi pályát. Más szóval a tanári szakon végzett egyeteA tanárok társadalmi megbecsülése jelentősen csökkent mistáknak háromnegyede sosem kezd el tanítani, tanári oklevéllel a zsebében sosem lép a katedrára. Ami a maradék 25%-ot mégis tanításra bírja és a pedagógusi pálya mellett kötelezi el, az a sokszor emlegetett sajátos varázsa a tanári pályának, melyet sikerült mind ez ideig megőriznie a pedagógusok élethelyzetének sajnálatos romlása ellenére is. A tanári pálya vonzerejét egybehangzó vélemények alapján mind a mai napig tulajdonképpen a gyerekekkel, a fiatalokkal való foglalkozás és munka öröme adja. További érvként szolgálhat a pedagógusi pálya mellett az iskolai szünidők hossza, a javarészt délelőtti órákban végzett munka, a tapasztalatok és a tudás átadásának, valamint az önmegvalósítás lehetősége. Általában ezen pozitívumok miatt tartanak ki sokan a pedagógusok közül pályájuk mellett. A felsorolásból kitűnik, elsősorban a hivatástudat és a személyes elkötelezettség, valamint a munka szeretete eredményezi a tanárok kitartását. Hosszú távon azonban naivitás azt gondolni, hogy ennyi indok bőven elegendő a pedagógusok pályán tartásához. Az állam és a társadalom nem (Prikler László illusztrációs felvétele) alapozhat erre, sót kedvező életpályamodellt kell felvázolnia a tanárok számára. A problémák megoldását végül is az eredményezné, ha a tanároknak az anyagi megbecsülés miatt is érdemes volna tanítaniuk, tehát ha elsősorban bérük kárpótolná őket a nehéz munkájukért. Spórolni csak a fizetésen lehet Az egyes szakmák társadalmi és anyagi megbecsülésének mértéke az adott hivatást betöltő keresetének az egy főre jutó bruttó hazai össztermék összegéhez mért arányától függ. Ez az arány az OECD tagállamaiban mért adatoknak megfelelően a pedagógusok esetében átlagosan 1,6. Ez annyit jelent, hogy az OECD tagállamaiban a tanárok fizetésének összege 60%-kal magasabb a GDP egy főre jutó részének összegénél. Szlovákiában ez az arány az óvónők esetében 0,71, az alapiskolai pedagógusoknál 0,91, a gimnáziumok tanárainál 1,04, a szakmunkásképzők pedagógusainál 1,02, az egyetemi tanárok esétében 1,23. Több iskola és oktatási intézmény katasztrofális helyzetben van, pénzt megtakarítani pedig csak az alkalmazottak alacsonyan tartott bérével lehetséges, (érvé) A fizetésemelés a személyi pótlék rovására megy? Egy osztállyal feljebb ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ez év április elsején lép hatályba a közalkalmazottakról szóló törvény. Az iskolák pedagógusaiból közalkalmazottak lesznek. A tanárokat érintő fejleményekről Hecht Annát, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal Oktatási Főosztályának vezetőjét kérdeztük. Elmondta, eddig a bértábla 8-as, 9-es és 10-es fizetési osztályába sorolták a pedagógusokat, az új bértáblán a tanárok eggyel magasabb fizetési osztályba kerülnek. A jelenleg érvényben lévő bértábla szerint annak a pedagógusnak, akit a 10-es fizetési osztályba soroltak be és 32 évnél többet töltött el a pályáján, bére 12110 korona, az új bértáblán ugyanez a pedagógus egy osztállyal feljebb lép, a 11-es fizetési osztályba kerül, bérének ösz- szege 14 670 korona lesz. A tanárok körében sokakat aggaszt a személyi pódék összegének esetíeges csökkentése. Ezzel kapcsolatban Hecht Anna elmondta, a járás pedagógusainak kifizetett személyi pódék eddig ádagosan az alapbér 15%-ának felelt meg. Sajnos a bérek kifizetésére elkülönített csomagban nem volt elegendő pénz ahhoz, hogy magasabb összegű személyi pódékot kapjanak a pedagógusok. Mivel a béremelésre szánt pénz még nem érkezett meg a járási hivatalokhoz, sokakban felmerült a kérdés, vajon nem a személyi pódékok kifizetésére szánt összegből fogják-e elvonni a béremeléshez szükséges összeget. A hatályba lépő közalkalmazotti törvény előírásai értelmében a személyi pódék összegének aránya az alapbérhez képest maximálisan 70% lehet. A munkáltatóknak azonban a bércsomagban általában nincs elegendő pénzük, amely ilyen magas összegű személyi pódék kifizetését lehetővé tenné. A járási és a kerületi hivatalok egyébként azt az utasítást kapták, hogy ádagosan mintegy 9-10%-os személyi pódékot fizessenek ki a pedagógusoknak. A közalkalmazotti törvény rendelkezéseiből fakadó béremelésekre jelen pillanatban a járási, illetve a kerületi hivatalok oktatási osztályának költségvetésében nem szerepel külön összeg. Éppen ezért az államnak mielőbb módosítania kell a járási, illetve a kerületi hivatalok költségvetését, hogy a tímárok megkaphassák emelt bérüket. A közalkalmazotti törvényben szerepel egy olyan kitétel is, hogy ha az új bértábla alapján kiszámított fizetés összege alacsonyabb az érvényben lévő bértábla szerinti bér összegétől, a pedagógus továbbra is jelenlegi bérét kapja meg. (rv) Nem kell elbocsátani a képesítetlen tanerőket Három év haladék ÚJ SZÓ-HÍR Április elsejétől az iskolák pedagógusi és nem pedagógusi alkalmazottainak a bértábla szerinti fizetése átlagosan 20%-kal emelkedik. Ugyanakkor a személyi pódék összege mintegy 5%-kal csökken - közölte Müan Ftácnik oktatási miniszter. A béremelés nemcsak a közoktatási intézmények dolgozóit érinti, hanem az egyetemek munkatársait is. A miniszter hozzáfűzte, jövő évtől lehetőség nyílik a közalkalmazottak 13. és 14. havi bérének kifizetésére is. Az oktatási intézmények vezetőinek nem kell elbocsátaniuk az iskolák képesíteden tanerőit, a közalkalmazotti törvény vonatkozó rendelkezése időbeli haladékot nyújt az érintett pedagógusoknak, hogy legkésőbb 2005-ig megszerezzék a szükséges végzettséget és képesítést. A tanulmányaikat 2003-ig kell megkezdeniük. Kivételt csak a 45 év feletti pedagógusok képeznek, akik már legalább 10 éves tanári gyakorlatot szereztek, (érvé) Fizetési A pályán Fizetési fokozat eltöltött osztály évek 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 1 2-ig 4800 4930 5100 5350 5790 6390 7220 7990 8910 9720 10130 10 840 11 660 12 620 2 4-ig 4970 5110 5290 5550 6020 6640 7440 8230 9200 10 020 10 540 11 280 12 130 13 130 3 6-ig 5130 5280 5480 5760 6250 6890 7610 8420 9410 10 260 10 950 11 720 12 610 13 650 4 9-ig 5300 5460 5670 5970 6480 7150 7890 8740 9770 10 650 11 370 12 160 13 080 14 170 5 12-ig 5470 5540 5860 6180 6700 7400 8170 9060 10 120 11 030 11 780 12 610 13 560 14 680 6 15-ig 5640 5820 6050 6390 6390 7650 8460 9370 10 480 11 420 12 190 13 050 14 040 15 200 7 18-ig 5800 5990 6240 6590 7160 7900 8740 9690 10 830 11 810 12 600 13 490 14 520 15 720 8 21-ig 5970 6170 6430 6800 7390 8150 9020 10 000 11 190 12 200 13 010 13 930 15 000 16 230 9 24-ig 6140 6340 6620 7010 7620 8400 9300 10 320 11 540 12 580 13 420 14 370 15 470 16 750 10 28-ig 6310 6520 6810 7220 7850 8660 9580 10 640 11 900 12 970 13 840 14 810 15 950 17 270 11 32-ig 6470 6690 7000 7420 8080 8910 9860 10 950 12 250 13 360 14 250 15 250 16 420 17 780 12 32-től 6640 6870 7190 7630 8300 9160 10 140 11 270 12 610 13 750 14 670 15 700 16 900 18 300 Csehországban is sokkal magasabb az oktatók bére Beszédes számok ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A szlovákiai pedagógusok bére nagyságrendileg alacsonyabb az Európai Unió tagállamaiban élő pedagógusokénál. Ez önmagában nem meglepő, viszont az az adat már sokkal inkább megdöbbentő, mely szerint a szomszédos Csehországban is legalább kétszer annyit keresnek a tanárok, mint szlovákiai kollégáik. Emellett a szlovákiai alap- és középiskolai pedagógusoknak az európai ádagtól eltérően jóval szélesebb körű munkakötelezettségeik vannak, tehát többet dolgoznak kevesebb fizetésért. 2001- ben a szlovákiai iskolák pedagógusi alkalmazottainak 11 098 korona volt az átiagjövedelme. Ha német és szlovák viszonylatban összevetjük a dolgozói bérek vásárlóértékét, még inkább világossá válik számunkra, hogy milyen kevés a tanáraink fizetése. Egy német segédmunkás bérének vásárlóértéke csaknem 5-ször nagyobb a szlovák segédmunkás bérének vásárlóértékétől, ezzel szemben csaknem hétszer alacsonyabb egy szlovákiai óvónő, illetve alapiskolai pedagógus bérének vásárlóértéke, mint a németországi társáénak. Egy német egyetemi tanár pedig nyolcszor annyit vásárolhat, mint egy hazai egyetemi tanár vagy tudományos munkatárs, (rv) A Duna vízállása - Pozsony: 770, árad; Medve: 550, árad; Komárom: 540, árad; Párkány: 400, árad. A Nap kel 05.53-kor - nyugszik 18.06-kor. A Hold kel 10.13-kor - nyugszik 01.56-kor. KIJEV 8 J TUNISZ 1Á - .. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: LEHŰLÉS, 5-10 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Borult lesz az ég, délnyugaton azonban délután némileg felszakadozhat a felhőzet. Számos helyen számíthatunk kisebb-nagyobb záporra, zivatarra. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10, északon pedig 4 fok körül alakul. Éjszakára 0 és 4 fok közé süllyed a hőmérő higanyszála. Szombaton változóan felhős időjárás várható, az ország déli területem is előfordulhat havazás. Napközben csak 2 és 8, éjszaka pedig 2 és mínusz 2 fok körüli értékeket mutat majd a hőmérő. Vasárnapra tovább csökken a nappali hőmérséklet: csak 1 és 6 fok lesz. A mai időjárás főként a magas vér- nyomásúakat viselheti meg. Erősebbek lehetnek a mozgásszervi és reumatikus megbetegedésekben szenvedők fájdalmai is, s az időjárás a légúti panaszokkal és emésztési zavarokkal küszködőket is megviselheti. Felerősödhetnek az epe- és bélbántalmakkal járó fájdalmak is. Könnyebben válhatunk idegessé, depresszióssá, némileg csökken a szellemi és fizikai teherbírásunk és az összpontosítókészségünk is. Holnap a maihoz hasonló, alapvetően kedvezőtlen időjárásra számíthatunk. Holnap CSALÁDI KÖR HÉTViai MAGAZIN ♦ Volt valaha egy deportálás ♦ A tisztaságnak virágillata van ♦ Virágtartó létraállvány