Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-20 / 67. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 20. KOMMENTÁR Az ing meg a kabát MALINÁK ISTVÁN Régi igazság, hogy az ing közelebb van, mint a kabát, ezért az emberek többségét például a közel-keleti helyzetnél jobban érdekli a kenyér ára. És a drágulásért is könnyebb a péket vagy a kormányt szidni, mint a nagyhatalmakat a közel-keleti helyzet megoldatlanságáért, ami pedig az olajár alakulásán keresztül bizony kihat arra, hogy mibe kerül nálunk a cipó kilója. Az sem fáj nekünk, hogy szinte teljesen szétverték, működésképtelenné tették a palesztin önkormányzatot, infrastruktúrája romokban hever. Pedig az épületeket és a velejáró sok egyebet uniós pénzekből is építették, s amit most leromboltak, azt valakinek majd újra kell építtetnie. Megint uniós pénzekből is, ami azt jelenti, hogy egyéb alapokba kevesebb jut, olyanokba is, amelyekből Szlovákia tagjelöltként már kap támogatásokat. Ez is egy kapcsolat a közel-keleti helyzet és a szlovák polgár zsebe között, s ezen mit sem változtat, hogy nem veszünk róla tudomást, mert túl bonyolult és közvetett a hatásmechanizmus. És ha már teljesen figyelmen kívül hagyjuk is a humanitárius szempontokat, fel tudja-e mérni valaki: az elmúlt 10-15 év háborúi, rombolásai, menekültáradatai, újjáépítései mennyibe kerültek közvetve nekünk is, annak ellenére, hogy lehetőségeink miatt egyáltalán nem vagyunk adakozó-támogató ország? Ilyen megfontolásokból is érdemes odafigyelnünk a Közel-Keletre, ahol a legutóbbi, történelminek nevezett BT-határozattal megint kapott egy minimális esélyt a béke. Azért minimálist, mert az eddigi tapasztalat szerint nem a Közel-Kelet az a térség, ahol az ENSZ-határo- zatok túl sokat nyomnának a latban. Sokkal több függ attól, hogy mit akar Sáron és mit akar Bush. Attól, hajlandók-e a szemléletváltásra. Ki kell mondani: nem csak arról van szó, hogy egy legális hatalom fel akarja számolni a köztörvényes bűnözőket. Az izraeliek és a palesztinok között már háború dúl. Igaz, nem reguláris hadseregek közötti, hagyományos értelemben vett háború, de hát az USA terrorizmusellenes háborúja sem éppen hagyományos. Talán nem ártana a háború fogalmát átértékelni. Egy példa: amikor az orosz-csecsen háború a tetőpontjára hágott, onnan sem jelentettek naponta több halottat és sebesültet, mint az elmúlt hetekben a palesztin vagy izraeli területekről. A térségben most ingázó-közvetítő Zinnin és Cheneyn is múlik, el tudják-e fogadtatni a háború tényét, hogy a háborúk esetén szokásos békéltető mechanizmusokat lehessen beindítani. Csak ezek lehetnek hatékonyak, az egyoldalú alá- és fölérendeltségi viszony erőltetésével nem szüntethető meg az erőszak. Eddig totális kudarcot vallott Saroltnak az a taktikája, hogy az izraeli-palesztin konfliktust úgy állítsa be, mintha egy legitim hatalom reguláris hadserege csupán törvényen kívül álló palesztin terroristákat számolna fel. Persze van semmivel sem igazolható, mélységesen elítélendő palesztin terrorizmus is, de az arányokat tekintve már sokkal többről van ott szó. JEGYZET Egzotikus tananyag POLGÁR ANIKÓ Magyar szakos finn fiatalok, jövendő hungaristák, magyartanárok, műfordítók ülnek a Franzénia (a Helsinki Egyetem finnugor tanszékének épülete) egyik termében. A magyar-finn fordítószeminárium mai anyaga kivált egzotikus - egy Grendel Lajossal készült interjú, telezsúfolva messzemenően ismereden és értheteden fogalmakkal: felvidéki irodalom, trianoni trauma, Benes-dekrétumok, reformkommunista, bársonyos forradalom, a meciari diszkrimináció időszaka stb. S itt vannak ezek a különös irodalmifolyóirat-nevek is. Van, akit az izgat, hogy tényleg szőrös-e a Szőrös Kő (vagyis finnül Karvainen Kivi), mások csodálkozva veszik tudomásul, hogy a szemle nem azonos a zsemlével, mint ahogy azt első olvasásra merészen gondolták egy vélhetőleg radikálisan avantgárdos lelkületű folyóiratot gyanítva az Irodalmi Szemle megnevezése mögött. Én pedig - mint „beavatott”, résztvevő és honosodó idegen - eloszlatva a kétségeket s elmesélve néhány anekdotát megkönnyebbülten állapítom meg, hogy ebből a távlatból a Grendel Lajos által sokszor emlegetett és oly nagy pontossággal és érzékenységgel vizsgált peremhelyzetünk valóban nem betokoso- dásnak és provincionalizmusnak, vagyis nem hátránynak, hanem javunkra fordítható egzotikumnak látszik. Valóságos létesztétika bomlik ki a finn diákok előtt, intenzív kulturális lüktetés, beágyazódva egy áttekinthetetienül kusza, több olvasatot és értelmezési horizontot megnyitó történetiségbe. Ami számunkra hétköznapi megszokás, sokszor már- már az unalomig ismételt közhelyhalmaz és fogalomkomple- xum, s amit esedeg a bezártság depresszív jegyeinek is vélhetünk mindennemű nyitni próbálkozásunkat és ebbéli sikereinket beleszámítva is, az másoknak izgalmas kavalkád, szellemi kaland, egzotikus karnevál. WWW.UJSZO.COM Kezdődött A hétben, aztán a déli hírekben, s végül esténként is kapjuk vénába Viktorékat. Az utóbbi hónap hétvégei már teljesen kizárhatják a véletíent. A vajdasági templomátadással beindult a „briliáns beszédet mond a miniszterelnök” sorozat. Egyfolytában annyira magyarok vagyunk és sikeresek, hogy be .... az erőlk ödéstől. Köszönjük. dr.5ker Ha nem tetszik, miért nem nézed a bukaresti vagy az izraeli tévét? Bámuld csak a tv2-őt, a te színvonaladhoz kb. az illik! Patrióta Tény, hogy a magyar média a végletekig vitte a pártokhoz való ragaszkodást. A tv2-t nézve és a Magyar Hírlapot olvasva úgy tűnhet, hogy az elmúlt 4 évben nem történt semmi jó. Az ml-ről és a Magyar Nemzetből meg csak egy Orbánt bálványozó sikertörténetről értesülünk, ami rossz, az az előző 4 évből ered. A „médiaegyensúly” ugyanolyan semmitmondó fogalom mint a „közérdek”. Államtól eredő kezdeményezéssel meghatározni, kialakítani egyiket sem lehet, mindkettőnek alulról kell létrejönni. A szabad sajtó azt jelend, hogy egy újságban, adásban egymás mellett megjelenik a vélemény és az ellenvélemény is. Egyesek (a „frontvonal” mindkét oldalán) nem bírjak felfogni, hogy az, akinek más véleménye van, nem ellenség, legfeljebb ellenfél, és véleményét tisztelni kell, nem pedig hazaárulónak titulálni, mihály A közölt olvasói vélemények nem feltédenül tükrözik az Új Szó álláspontját.- Sajnos, nem tudok segíteni, mert még nagyon hideg a víz. Azt ajánlom, haladéktalanul forduljon az ombudsmanhoz! (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA A Horizont Slovakiában és a BMG Investben 150 millió korona maradt idehaza - állítja a lapnak Milan Hanzel főügyész. Az országunkban és a külföldön rekedt vagyon nem lesz elég valamennyi károsult kárpótlására. Arra a kérdésre, miért zárolták viszonylag későn a két cég vagyonát, számláit, elmondta: „Hosszú ideig egyetlen károsultunk sem volt. Amíg senki sem követelt jogorvoslatot, nem léphettünk. S egyáltalán: ki a károsult? Aki az 1997-ben befektetett pénzét már többször megforgatta? E cégek egyes ügyfeleitől meg kell kérdeznünk, ilyen fiatalon hogyan tettek szert befektethető milliókra. A pénzmosás alapos gyanújáról beszélek”. Hanzel a sajtóból szintén értesült arról, hogy állítólag az alvilág áll egyes olyan vállalkozók mögött, akik az ügyfelek tartozásainak behajtását ígérik. „Ám ha van engedélyük ilyen tevékenységre, ezt nem akadályozhatjuk meg” - hangsúlyozta. A BMG a betétekből befolyt összegeket részben a hozamok kifizetésére fordította, egy részét viszont kevésbé gyümölcsöző vállalatokba fektette. „Feltételezem, hogy a vezetőik védelmére felhozott érvek közt éppen az szerepel majd, hogy az ilyen befektetések vállalkozói kockázattal jártak” - mondta Hanzel. 1946. november 19. és 1947. február 22. között 44 129 magyar személyt, 11 764 családot vittek csehországi munkára A magyarok deportálása a Benes-dekrétumokat is sértette A Benes-dekrétumokról újabban fellángolt vita elsősorban azok jogosságáról, a mai jogrenddel összeegyeztethetetlen voltáról, az esetleges megszüntetésük következményeiről szól. Szlovák és cseh oldalról bizonygatják, hogy ez már a történelem része és a történészek feladata azokat értékelni. ANGYAL BÉLA Ez utóbbi állítással egyet is lehetne érteni, ha a szlovák és cseh történészek valóban objektiven írnák le a történteket és a felnövekvő hazai ifjúság a történelemkönyvekből megismerhetné a valós eseményeket. A mostani vita is arról győz meg, hogy erre kevés a remény, az események elhallgatásának és elkené- sének vagyunk tanúi ma is. Most sem esik szó arról, hogy a német és a magyar kisebbségen 1945 és 1948 között elkövetett atrocitások egy jelentős része teljesen jogtalan volt, amelyet még a dekrétumokkal sem lehet igazolni, és ellent mondtak minden humánus értékrendnek. Példa erre a szudétanémet kisebbség kiűzése 1945 májusától 1945 őszéig. Közismert a német kisebbség potsdami egyezményt követő kitelepítése Csehszlovákiából, amely 1946 januárjában vette kezdetét. Az ezt megelőző időszak eseményeiről a cseh történelemírás döntő többsége hallgat. 1945 májusától néhány hónapon keresztül ellenőrizedenül, az új hatalom és a szovjet csapatok gyakran aktív támogatásával folyt a német kisebbség kiűzése. Olyan események játszódtak le, amelyeket aligha lehet csupán a németek részéről a cseh nemzeten elkövetett sérelmek megtorlásaként értelmezni. Ha elítéljük a fasizmus rémtetteit, el kell ítélni minden más kegyedenséget, eseményt is, amelynek borzalmai ezekkel vetekednek. A második világháború utáni hatalomváltást követő néhány hónap alatt több százezer németet űztek el otthonából és gyilkoltak meg Csehszlovákiában. Brünnben mintegy 30 ezer németet összetereltek és kényszermenetben gyalogosan hajtották őket Ausztriába. Ustí nad Labemben a helyi német lakosság egy részét belegéppuskázták az Elba folyóba. Kare! Kaplan cseh történész, aki szinte egyedüliként mert szembenézni a történtekkel, így jellemzi az időszakot Csehszlovákia igazi arca 1945-1948 című könyvében: „A német lakosság kiűzése a cseh nemzet németellenes közhangulata által befolyásolt hivatalos kormánypolitika műve volt. A kormány minél több német lakos gyorsított ütemű kiűzését szorgalmazta annak ellenére is - vagy éppen azért -, hogy a nagyhatalmak mindaddig nem hagyták jóvá a kitelepítést... A csehszlovákiai németeket 1945 májusától augusztusig elsősorban a szovjet megszállási övezetbe telepítették ki. A csehszlovák kormány ugyanis a nyugati nagyhatalmak beleegyezése nélkül megállapodott a szovjet katonai és politikai körökkel a németek kitelepítéséről.” A németek kitelepítését Csehszlovákiából az 1945. augusztus 2-án véget ért potsdami egyezmény jóNőket, gyerekeket, betegeket hurcoltak el fűtet- len marhavagonokban. váhagyta és néhány hónappal később rendezettebb formában folytatódott. Bár kétséges, lehet-e százezreket, milliókat rendezetten és humánusan elűzni otthonukból. A magyar kisebbséggel szemben a legszembetűnőbb jogtalanság volt az 1946 telén végrehajtott munkaerő-toborzásnak nevezett deportálás. Megdöbbentő, hogy a szlovák történészek nagy része mennyire igyekszik kerülni ezt a kérdést. Az utóbbi hetek e korszakot boncolgató újságcikkei között például a viszonylag objektívnek mondható Jozef Zafkuliak (Hospodárske noviny, 2002. március 14.) egész oldalas cikke ennek mindössze két mondatot szentel. „Számoltak a magyar nemzetiségű lakosság egy részének áttelepítésével a cseh határvidékre.” Ezzel azt a benyomást kelti, hogy ez nem történt meg, csupán tervezték. Néhány bekezdéssel később azonban már ezt olvashatjuk: „A helyzetet bonyolította (a magyarok lakta járásokban 1948-1949-ben - A. B.) 44 ezer magyar nemzetiségű személy visz- szatérése Csehországból, akiket erőszakkal vittek el oda munkára.” A szociális minisztérium 1948 januárjában kelt bizalmas jelentése alapján 1946. november 19. és 1947. február 22. között 44 129 magyar nemzetiségű személyt, 11 764 gazdasági egységet (vagyis családot) vittek munkára a cseh mezőgazdasági üzemekbe. A munkára hurcolást hivatalosan a 88/1945 számú, az általános munkakötelezettségről szóló elnöki dekrétum alapján hajtották végre. A mód, ahogyan a deportálás megtörtént, azonban ellentmond a dekrétum szellemével és betűjével. A dekrétum ugyanis meghatározott korú és helyzetű, munkaképes emberek korlátozott idejű munkakötelezettségéről beszél. A valóságban egész családokat, beleértve nőket, gyerekeket, betegeket és öregeket is elhurcoltak a katonaság és a csendőrség bevonásával, kegyeden hideg téli időben, fűtetlen marhavagonokban. A törvénytelenségek annyira nyilvánvalóak voltak, hogy megszólalásra késztették Pavol Jantausch nagyszombati püspököt, aki levélben fordult a Szlovák Nemzeti Tanács elnökéhez. Tette ezt a rendkívüli közöny és hallgatás közepette, mellyel a szlovák és cseh politikusok, értelmiségiek a történteket abban az időben fogadták, „...a dekrétummal nem indokolható, hogy korra és nemre való tekintet nélkül gyermekeket, öregeket, aggastyánokat, szülés előtti utolsó hónapban lévő állapotos asszonyokat, sőt súlyos betegeket is vigyenek csehországi munkaszolgálatra. Ne csodálkozzunk, hogy ezt a lakosság nem érti meg, hisz a dekrétum ilyen lehetőségeket nem engedélyez. Még elkeserítőbb, hogy mindezt úgy hajtják végre, hogy a falvakat a katonaság és a rendőrség körülzárja, s így kényszerítik a lakosságot lakásaik elhagyására. Egész családokat visznek el, miközben az említett dekrétum erre nem ad lehetőséget... Az említett déli járások magyar, még otthonaiban élő lakossága fél a toborzás módszereitől, látja, mi történik a többi faluban, félti a szorgalmas munkával szerzett vagy őseitől örökölt vagyonát. Reszketnek a holnaptól, mert tudják, önálló egzisztenciával rendelkező emberekből vagyontalanokká lesznek, mezőgazdasági cselédek egy számukra teljesen ismereden vidéken, olyan emberek között, akiknek még a szavát sem értik” - írja levelében a főpap. A deportálásokkal több célt is követett a csehszlovák kormány. Az első, a hivatalosan is hirdetett cél a munkaerőhiány enyhítése volt, amely a németek kiűzése után keletkezett Csehországban. A szociális minisztérium említett jelentése megnevez egy másik fontos okot is: „Szlovákia déli határ menti övezeA deportálásokkal több célt is követett a csehszlovák kormány. tének megtisztítása a magyar elemtől”. (Az eredeti cseh szöveg a „ocistit od madarského zivlu” kifejezést használja.) A harmadik okot világosan mutatja a csehszlovák kormány 1947. március 17-én hozott titkos határozata, amelyben feladatul adta több miniszternek, készítsenek elő mindent annak érdekében, hogy a deportálások bármikor folytatódhassanak, ameny- nyiben a magyar kormánytól nem érkezik kielégítő választ a halogatott lakosságcsere megkezdését követelő felszólításra. Tehát a magyar kormányt zsarolták, a túsz szerepébe került a magyar kisebbség deportálásával. A magyar-szlovák lakosságcsere néhány hónap múlva valóban elkezdődött. A Csehországba munkára hurcolt emberek döntő többsége 1948 után visszatért Szlovákiába és csehszlovák állampolgárok lettek. Amennyiben még élnek, ma szlovák állampolgárok, illetve leszármazottaik is azok lettek. Vagyonuk egy részét elvesztették a deportálás következtében és a kárpótlás - ebből is csak kevesen részesültek - csak elenyésző volt. Ezeknek az embereknek a megkövetése a hivatalos hatalom részéről az átélt borzalmakért némi megnyugvást adhatna, és jelezné, hogy a mai hatalom nem azonosul az 55 évvel ezelőtt történtekkel. A szerző helytörténész
