Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-15 / 63. szám, péntek
14 Riport ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 15. Bár több határozat is született, a helyi önkormányzatban nem akadt kellő akarat arra, hogy méltó helyen állítsák fel az egykori főtéri emlékművet Fűtőházban porosodik Kossuth rozsnyói szobra Kossuth szobra a kazánházban (Fotó: gemerden) Sok mindenről híres Rozsnyó, a Sajó partján elterülő egykori magyar királyi bányaváros. A települést régebben neves iskolái és a földjét átszelő Drázus-patak miatt Drázus parti Athénként is emlegették. Manapság az itt található kulturális emlékeken kívül főleg arról a külföldi adósságáról híres, amelybe a nemrég átadott kultúrház befejezése miatt verte magát, s melynek fejében zálogba adta még a városi hivatal épületét is. KMOTRIK PÉTER Rozsnyó kulturális és történelmi emlékei között szerepel Kossuth Lajos szobra is, mely aránylag épségben úszta meg a huszadik századi történelem viharait. A város egykori főtéri emlékműve 1994 óta egy kazánházban várja sorsa jobbra fordulását. A helyi önkormányzatban azonban, több elfogadott határozat ellenére sem akadt kellő akarat ahhoz, hogy méltó helyen állítsák fel a szobrot. Bár a település vezetői és a városatyák az 1848/49-es magyar szabadságharc eme emléke iránt közömbösek, március 15-én minden évben megemlékeznek a forradalomról Rozsnyó valamelyik magyarországi testvérvárosában - Szerencsen, vagy Lipótvárosban (Budapest V. kerülete). S míg a rozsnyói képviselők - nemzeti hovatartozásukra való tekintet nélkül - tósztok- kal mulattatják külföldi vendéglátóikat, addig rozsnyói magyar választóik a TEKO-R fűtóházának homályába vesző szobor elé helyezik el koszorúikat. A szoborral bővebben 1993 novemberében foglalkozott lapunk akkori rozsnyói tudósítója, Klinko Róbert. Ó így foglalta össze a történetét:- Az a gondolat, hogy Rozsnyón szobrot állítsanak Kossuth Lajosnak, a századfordulón keletkezett. 1902-ben Kossuth születésének 100. évfordulója alkalmából nagy ünnepséget rendeztek a gömöri városban. Az ünnepély lebonyolítására külön bizottság alakult, mely aztán megállapította, hogy bár az egész jól sikerült, az „ünnepi akkord nem volt teljes”, ezért Réz László református lelkész javaslatára megalakították a Kossuth-szobor bizottságot - még ugyanebben az évben. E bizottság elnökévé dr. Pósch Dezsőt választották, akiben a .hazafias ügy” - a következmények bizonysága szerint - .kitűnő vezért és lankadatlan buzgóságú elnököt nyert”. Gyűjtést indítottak Kossuth Lajos rozsnyói szobrának fölállítására. Miután összegyűlt a szükséges pénzösszeg - ehhez a magánszemélyek és takarékpénztárak mellett 940 koronával a város is hozzájárult -, a bizottság Temay Gyula javaslatára tárgyalásokat kezdett Róna József szobrászművésszel, hogy a miskolci Kossuth-szobor mintájára milyen összegért volna hajlandó Rozsnyón is szobrot állítani. A megbeszélések eredményeként 19Q7 januátjában megkötötték a szerződést az említett szobrászművésszel, s ennek értelmében Róna József 12 ezer koronáért vállalta a szobor elkészítését. Kossuth bronzszobra ugyanazon év májusában már meg is érkezett Rozsnyóra. Huszonhatodikán Kossuth Lajos fiának jelenlétében, ünnepélyesen leleplezték. Kossuth Ferenc az ünnepségen többek között a következőket mondotta: „Nem érc e szobor, hanem a megtestesült eszme. Nem érc e szobor, hanem megtestesült vágyódás, remény, hit és bizalom. Aki e szoborra néz, az nem fog sokáig kételkedni hazánk jövőjében, aki abban az eszményben hisz, amelyet a szobor megtestesít, hisz a magyar hazának függetlenségében. És a függetlenség eszméjében megdicsőül a haza és boldog lesz e nemzet.” Mi tagadás, az ifjabb Kossuth nem bizonyult tehetséges jósnak. Mentségére legyen mondva: nem volt egyedül. Azt, hogy Kossuth szobrát 1919 júniusának egyik hajnalán a földön találja az éppen arra járó rozsnyói polgár, akkor, 1907-ben, még senki nem sejtette... A kificamodott karú, megrepedt szobor a városháza egyik fészerében várta sorsának jobbra fordulását. Ez a sors tipikus közép-kelet-eu- rópai politikusi szoborsors. A rozsnyói Kossuth-szobor a bécsi döntés után ismét a helyére került. 1945- ben újra ledöntötték, majd - miután sikerült megmenteni a beolvasztástól - a bányászati múzeum tulajdonába került, ma is a múzeum kertjében áll.” A szoborral kapcsolatban 1993 októberében olyan határozatot fogadott el az akkori képviselő-testület a helyi hagyományok megőrzésére alakult Pákh Albert Társaság ösztönzésére, hogy Kossuth Lajos emlékművét méltó helyen, köztéren kell elhelyezni. A Pákh Albert Társaság vezetője, Ambrus Ferenc így emlékezik a szobor körüli bonyodalmakra: „A nyolcvanas évek második felében született meg bennem és néhány barátomban a gondolat, hogy március 15-én a múzeumkertben álló szobornál is megemlékezünk a szabadságharcról. Az első alkalommal, 1987-ben körülbelül tízen koszorúztunk, később évről évre gyarapodott az ünneplők száma. Bár a következő esztendőben bezárt kapu fogadott bennünket, így azon átmászva jutottunk a szoborhoz.” 1989-ben az ünneplők csak azzal a feltétellel kaptak engedélyt a koszorúzásra, ha nem Ambrus Ferenc fogja mondani az emlékbeszédet, mivel lázítónak találták megnyilvánulásait, s több alkalommal is berendelték emiatt rendőrségi kihallgatásra. így abban az évben a Cse- madok akkori elnöke, Szőllós Sándor mondott szónoklatot. Ambrus Ferenc szerint az ünneplők között mindig akadt 2-3 olyan alak, aki nem ünnepelni ment, hanem, hogy felírja az emlékezők nevét, s jelentést tegyen az illetékes szerveknek az ott elhangzottakról. 1993 őszén Ambrus Ferenc indítványára az Együttélés Politikai Mozgalom egyik képviselője határozati javaslatot terjesztett az önkormányzat elé a szobor restaurálásáról és köztéri elhelyezéséről. A 21 tagú testület 12 tagja támogatta a javaslatot, amely az akkori szlovák sajtóban, s a szlovák politikai pártok helyi szervezeteinek körében egyaránt óriási felzúdulást keltett. A HZDS, a SDL, az SNS, a KSÚ és a KDH rozsnyói vezetői „provokációnak, intoleráns megnyilvánulásnak” bélyegezték a kezdeményezést, s annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a szobor köztéri elhelyezése „elégedetlenséget és ellenségeskedést váltana ki a lakosság körében.” A szobrot a magyar társadalmi szervezetek nyomására a város a nagy port felvert határozat értelmében felújíttatta. A munkát egy helyi vállalat végezte el 1994-ben a város dél-lakótelepi kazánházának szerelőcsarnokában, ahonnan azonban a szobor nem került vissza sem a múzeumkertbe, sem pedig eredeti helyére, a főtérre, s azóta más „méltó köztér sem akadt a számára.” Az 1994- es helyhatósági választások során a polgárok képviselővé választották Ambrus Ferencet, aki 1995- ben ismét javaslatot tett a szoborral kapcsolatban. Azt akarta elérni, hogy a még mindig érvényes, 1993-ban elfogadott döntés értelmében, helyezzék el ideiglenesen a Csemadok rozsnyói székházának kertjében. Az indítvány támogatást nyert, ám nem lett végrehajtva a határozat. Ambrus Ferenc 1997-ben is elindított egy kezdeményezést, miszerint a szobrot a református templom előtti kertben kellett volna felállítani. Ezt a református egyház képviselői azzal utasították el, hogy a Meciar-kormányzat miatti politikai helyzet nem alkalmas a terv megvalósítására. Kossuth Lajos születésének idén ősszel lesz a kétszázadik évfordulója, Ambrus szerint viszont az idei év nem alkalmas a szobor elmozdítására, mivel azt minden egyes politikai párt a maga népszerűsítésére használná fel. Azt vallja, először a helyi magyarságnak kell közös nevezőre jutnia a szobor méltó helyének megjelölésében, majd pedig fel- világosító kampányt kellene szervezni a szlovák lakosság körében, hogy ne tartsák a Kossuth-szobor nyilvános helyen történő elhelyezését provokációnak. Füzék Erzsébet, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának titkára sem tartja jó megoldásnak, hogy a szobor a kazánházban van elhelyezve. Szerinte azonban a jelenlegi politikai helyzet miatt nem aktuális annak előhozatala. „Ennek is eljön majd az ideje. Most jobb, hogy ott van, s nem a köztéren, ahol összefirkálnák és befestenék a gyűlölködő emberek” - vélekedik a Cse- madok-titkár. Szőllős Sándor, az MKP rozsnyói járási titkára szerint viszont még az idei évben méltó helyen kell felállítani a szobrot, már csak a kétszázadik évforduló miatt is. „Ha most nem cselekszünk, később nagyon nehéz lesz elérni valamit a szobor ügyében” - állítja a párt tisztségviselője. Szőllős Sándor a Rákóczi Magyar Ház kertjében, a zeneiskola melletti parkban vagy a Bányászati Múzeum mögötti parkban is el tudná képzelni a szobrot abban az esetben, ha nem lehetne az eredeti helyére, a főtérre visszaállítani. A város magyar civil szervezetei a Gömöri Ifjúsági Társaság indítványára 1993. március 15. óta a tavalyi márciusi ünnepségen tették újra tiszteletüket a szobor előtt. A kezdeményezést a város vezetői először idegenkedéssel fogadták, mivel szerintük a fűtőház nem való emlékünnepség szervezésére, s ezért fennállt a veszélye annak, hogy nem nyílják Id a koszorúzók előtt a csarnokot. A fiatalok erre közölték, ők viszont a szobor helyét tartják mél- tadannak, s ezentúl minden évben tiszteletüket teszik Kossuth Lajos emléke előtt, bárhol lesz elhelyezve a szobra - mondták, s küátásba helyezték, ha nem engedik be őket a fűtőházba, akkor az épület ajtajának kilincsére akasztják a koszorút, s a fényképét elküldik a sajtónak, így végül mégis megnyílt a kazánház. A GIT-esek, a Várhosszúréti Ifjúsági szervezet tagjai, s a város többi magyar civil szervezetének képviselői ma délután 14.00 órakor ismét ellátogatnak a kazánházba. A GIT tagjai a Polgári Intézet Állandó Értekezletének (Stála konferencia obcianskej institúde) rozsnyói képviselőivel együttműködve 2002. április 8-án Rozsnyón szlovák nyelvű történelmi előadást tartanak Kossuth Lajos reformkorban betöltött szerepéről. Előadó: Dusán Kovác, az SZTA Történettudományi Intézetének igazgatója. A szabadságharc vége felé, 1849. május 3-án egyetlen alkalommal járt a költő a bánsági kisvárosban, Bem apó társaságában - Perczel Mórral találkoztak ott Petőfi Sándor visszatalált a Temes megyei Zsombolyára Őszinte szobor, egy egyenes jellem vonásaival (Fotó: Népszabadság) TANÁCS ISTVÁN A Temes megyei Zsombolyán szobrot áhítottak Petőfi Sándornak. A nagy magyar költő szobra harmadikként került a bánsági kisváros központjába: Mihai Eminescu román, Peter Jung zsombolyai születésű német költő szobra után állították föl Petőfiét. Soltész Teofü zsombolyai szobrászművész alkotását az elmúlt napokban avatták. Hogy milyen hely Zsombolya? Olyan, ahol a román többség szavazatával magyar a polgármester: Kaba Gábor, az RMDSZ jelöltje nemcsak a 17 százaléknyi magyarság bizalmát tartotta meg, hanem a többségben lévő románok jó részéét és a maradék németekét és szerbekét is megszerezte. Az egykori gombgyári főmérnök taktikus városmenedzser, aki szereti a multikulturális bánsági világot. Szereti úgy emlegetni városát, ahogyan a 19. század végén némi pátosszal mondogatták: a Bánság Weimarja. A Temesváron megjelenő Heti Új Szó című magyar lapban azt mondta erről: amikor a nyolcvanas évek közepén a városba került, a lakosság 40-50 százaléka még német volt. A zsombolyaiak anyanyelvi szinten beszélték mind a három nyelvet, a románt, a magyart, a németet, sót szerbül is nagyon jól tudtak. A 80-as évek második felében rengeteg német vándorolt ki Romániából, a helyükbe közelebbi és távolabbi településekről románok érkeztek, akik nem mindjárt tudták elfogadni a toleráns bánsági szellemet. A zsombolyai értelmiségiek létrehozták a Petre Stoica Alapítványt, amely valamennyi ott élő nemzetiség kulturális értékeinek megőrzésére figyel. 2001-ben Eminescu-év volt Romániában - akkor állították föl Zsombolyán Mihai Eminescu szobrát. A kivándorolt németek civil szervezete, a Német Fórum támogatásával kapott szobrot Peter Jung, a zsombolyai születésű német költő. Petőfi Sándor szobrát közadakozásból és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával emelték. A szabadságharc vége felé, 1849. május 3-án egyetlen alkalommal járt a költő Zsombolyán, Bem apó társaságában. Perczel Mórral találkoztak ott, aztán mentek tovább Nagy- becskerekre. Zsombolya szebb napjaiban nemcsak etnikai türelem, hanem sokszínű kulturális élet is jellemezte a várost, s ez összefüggött az anyagi jóléttel. A pragmatikus polgármester befektetőként szeretné visszacsábítani a kivándorolt németeket, és annak is nagyon örülne, ha magyar vállalkozók jelennének meg Zsombolyán. Jó néhány magyarországi polgármester is jelen volt, de a zsombolyaiak figyelnék a vajdasági oldalra is: a Petófi-szobor avatására eljöttek Kikinda és Magyarcsemye önkormányzatának képviselői is. Nem mindenki gondolkodik úgy, mint Kaba Gábor polgármester. Petrovid Éva tanárnő Erdélyből került a Bánságba, s úgy látja, itt kozmopolita szellemiség uralkodik. Az értelmiség azon van, hogy minden ünnepet tartsanak együtt a békesség és a kultúrák találkozása jegyében. A tanárnő szerint ez az oka annak, hogy az emberekből kiveszett a nemzeti identitástudat. A zsombolyaiak ezt nem szeretik hallgatni, s időnként azt vágják Petrovid Éva fejéhez, hogy az erdélyiek mind nacionalisták egy kicsit. Szerinte azonban a nadonalizmus azt jelenti, hogy valaki gyűlöli a másik nemzetiséget. Az erdélyi magyarok azonban nem gyűlölnek másokat, csak a magukéhoz ragaszkodnak - mindenáron. Ebben az is benne van, hogy a nemzeti identitásukat őrző magyarok nem körnek vegyes házasságot románokkal - nem keverednek velük. Ugyanez a szemléletbeli különbség jelent meg az ünnepi beszédekben is. Toro T. Tibor, a Tőkés László követőit egybegyűjtő Reform Tömörüléshez tartozó országgyűlési képviselő így beszélt Petőfi szobráról: Soltész Teofil a lelkűnkből hívta elő, szívünkből, a génjeinkből varázsolta bronzba, hogy naponta emlékeztessen minket arra, szabadságunkért a csatákat naponta kell megvívni. Minékünk a szabadság árnyéka nem kell; a szabadság maga kell nekünk! Utalva arra, hogy Petőfi Sándor apja szerb, anyja szlovák volt, ő maga mégis a magyar szabadság prófétája. Toro T. Tibor versidézettel figyelmeztette a hallgatóságot: „Mi az, hogy szerb, mi az, hogy tót? Mi az, hogy faj, mi az, hogy vér? Mi az a tűz és mi az a titok, mely mindenen keresztül a szívig ér?” Egy nemzethez tartozni nem a faj szava, nem a vér szava, hanem a hűség szava, mondta beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A zsombolyai polgármesternek ugyanis sikerült elérnie, hogy a mind nagyobb ellentétben álló RMDSZ-irányzatok képviselői mindkét oldalról megjelenjenek a szoboravatón. Markó azzal folytatta: az igazi magyarság azt jelenti, hogy megbecsüljük mások igazi románságát, igazi németségét, igazi szerbségét is. Csak akkor vagyunk igazi magyarok, ha ezt az i- gazságot, mely itt, a Kárpát-medencében nagyon fontos, mindannyiunk igazságává tesszük. Petőfi tudta ezt, életpályája azért válhatott a magyarság minden más nép számára is elfogadható szimbólumává, mert életművében nem lehet a más nemzetek iránti gyűlöletet felfedezni. Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezetője románul is köszöntötte az ünneplőket. Petőfi méltatása közben emlékeztetett arra: a kulturális tárca támogatja, hogy magyar vonatkozású köztéri szobrokat állítsanak a Kárpát-medencében. A Bánságban nemrég kapott szobrot Pécskán Kle- belsberg Kunó, Buziasfürdón pedig Trefort Ágoston. Megkérdeztem a fiatal szobrászt, Soltész Teofilt, aki Kolozsváron végezte el a képzőművészeti akadémiát, mennyire volt nehéz dolga, hiszen Petőfiről már nagyon sok szobrot formáztak. „Nem akartam csak azért is eredetieskedni, és nem akartam csak azért is klasszikus stílusú szobrot készíteni. Őszinte szobrot akartam mintázni: egy szókimondó, egyenes jellem vonásait. ”
