Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-15 / 63. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 15. Kultúra TÖRTÉNELMI LEVÉLBONTÁS Tisztelt Barátom, kedves Sándor! Gondolom, ritkán jutnak el Magához a hirek tőlünk, igy aztán bátorkodom tollat ragadni, hogy beszámoljak arról, mi foglalkoztatja felénk mostanság a közvéleményt. Kerülgetett bennünket a kolera, de hála az égnek, a városba nem jutott be. Meghalt Tolsztoj Nikola- jevics Leó gróf, a temetést jól sikerült felvételeken az Uránia Színházban láthattuk. Olcsóbb lett a prágai sonka, és Deák Antal egyházkarcsai plébános szerkesztésében elindult az „Antiszemita“ című hetilap. A Mihály-utcát Maga is ismeri, de az Apollo-Bio villamos színházban úgy hiszem nem járt. Ott most vadonatúj filmek szerepelnek műsoron. Nemrég láttuk a kacajt fakasztó Lehmann legújabb sportját és A sólyomvadászt, mely nagyszerű műdráma a legjobb művészek előadásában. De a legnagyobb újság a Maga szobra, Sándor! Sokáig terveztük és sokáig is készült, mint a Luca széke, s azt is megmondom, sokba került: 55 ezer koronába. Ne értsen félre, ezt a büszkeség mondatja velem. A szobor csaknem kizárólag városunk és vármegyénk lakosságának áldozatkészségéből létesült. Sok ezren vannak, akik filléreikkel hozzájárultak a nemes célhoz. Magam is, két alkalommal. Először: még a múlt év decemberében belépőt váltottam a Münchener Tonkünstler-Orchester szimfóniái hangversenyére a Bellevue mulatóba, mivel a hangverseny tiszta jövedelme a Petőfi- szobor alapját gyarapította. Annál nagyobb volt a csalódásom, amikor a hangverseny elmaradt. A zenekar ugyan itt volt Pozsonyban, de a hangszerek a késedelmes vasúti szállítás miatt a wieni West- bahnhofon rekedtek. A közönség csak a Bellevueben értesült a kellemetlen incidensről. Dicséretes, hogy a 70 zenészből álló zenekar lengyel turnéját megszakítva egy hét múlva visszatért, csakhogy városunk közönsége iránt való nagyrabecsülését megmutassa, de ekkor már nem mentem el. Aztán olvastam az újságban, hogy bánhatja, aki otthon maradt. Hát bántam. Azért küldtem 18 koronát a Nyugatmagyarországi Híradó szerkesztőségébe, amely gyűjtést rendezett a szoboralap javára. Akárhogy is volt, végre az utolsó állomásokhoz érkeztünk, hála a Pe- tőfi-szoborbizottság áldozatos munkájának, kitartásának. A szobra július hó 20-án indult el Carrará- ból és Peri, Wien-Südbahn, Mar- cheggen át a hó utolsó napján megérkezett Pozsonyba. A fuvarlevél a Reiss Lipót szállitó cég címére szólt, mely a 16,000 kg. súlyt tartalmazó waggon megérkezéséről azonnal értesítette a Kereskedelmi és Szállítási Részvénytársaságot (Budapest), hogy megbízóját: Rád-» nai Béla szobrászt a küldemény átvételére felhívhassa. Minthogy ugyanis a szállítás Radnai Béla felelősségére történt, a waggont csak akkor lehetett kinyitni és a szoborrészeket onnét kivinni, midőn Radnai Béla városunkba érkezett és maga átvette alkotását. A waggon 23 ládát tartalmazott, melyek közül az egyikben volt a Maga, a másikban a Géniusznak az alakja. A többi láda a szobormű apróbb részeit tartalmazta. A főpályaudvaron levő daru, mely a ládák kiemelésére szolgálhatott volna, az előző héten eltörött. Elkészítése több hetett vett volna igénybe. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint hogy a waggont áttolják a főpályaudvarról az újvárosi pályaudvarra és az ott levő daru segítségével emeljék ki a ládákat, majd kocsiba tegyék és a városba vigyék. Radnai Béla mindvégig jelen volt a szobor színhelyén. Megérkezett a Triscornia cég kiküldötte is, egy olasz kőfaragó, aki nyolcad-tized magával dolgozott Carrarában a szobor márvány alakjainak a kifaragásán. Augusztus hó 19-re az olasz márványfaragó és a budapesti Král cég itt tartózkodó emberei a szobrot felállították, néhány nap múlva helyére került a szobor hátsó oldalára tervezett relief is, mely azt a jelenetet (Somogyi Tibor felvétele) ábrázolja, amikor Maga elszavalta a szabad sajtó első termékét: a Talpra magyart. Mára az egyetlen hátralevő teendő, hogy a talapzatba illesztett márványlapra reá véssék a maga nevét. (Megjegyzem, a Král cég emberei amúgy már júliusban városunkba érkeztek, hogy a szobor haraszti kőből készített talapzatát felállítsák. A Petőfi-szo- borbizottság szakértői megállapították, hogy a talapzatban négy kő nem felel meg szerződésben kikötött elsőrendű haraszti kő minőségnek, ezeket ki kellett cserélni. Azért a munka a hó végére befejeződött, a talapzat fölé ideiglenesen deszkafalakat emeltek, melyek a szobor alakját a leleplezésig rejtik. Igen kellemetlenül hat azonban a járó-kelőkre az a felirat, mely a deszkafalon olvasható: „Eintritt verboten” - tilos a bemenet. A szabadságharc Tirteuszának szobra helyén talán mégis csak magyar nyelvű figyelmeztető táblát illene alkalmazni, ha már egyéb szempontokra nem voltak tekintettel azok, akik az „Eintritt verboten”-t oda kiakasztották...) El kell mondanom, hogy hazánk rendkívül szegény szobrászati műremekekben. (Ha nem csalódom, a legkiválóbbak egyike ép Pozsonyban van: Donner Rafael Szent Márton szobra, de valljuk meg csak őszintén, még sok pozsonyi sem ismeri, ami különben nem is csoda, mert a főtemplom mögött teljesen el van dugva. Örömmel említem meg, hogy már régebben mozgalom van a kath. Hitközség tagjai körében, amely oda irányul, hogy a szobrot ismét visszaállítsák a régi helyére, magába a templom belsejébe, a főoltár mellé, ahonnét a magyarok iránt való ellenszenvéről hírhedt Heiller városi plébános távolittatta el. Fölötte kívánatos, hogy ez a szoboráthelyezés mielőbb megtörténjék. A szobor úgy sem való nyílt térre, hanem csakis fal mellett való elhelyezésre alkalmas.) Nálunk magyaroknál igen nagy szokott lenni a lelkesedés, amelylyel nemes céloknak áldozunk. Ez a lelkesedés már sok emléket állított a nemzeti irodalom és kultúrtörténet nagy alakjainak és ennek a lelkesedésnek a megmaradása és ébrentartása lehet csak egyedül fenntartója a művészeteknek. A hazafias lelkesedés a szülőanyja a Maga szobrának is, amely alkalmat szolgáltat Radnai Bélának arra, hogy tehetségét szülővárosában is kimutassa és érvényesítse. A művészvilág sokat vár tőle és mi is reméljük, hogy nem fogunk benne csalódni. A tervezet alapján örömmel következtetünk arra, hogy a szobor művészi alkotás lesz, noha igen sokszor előfordult már, hogy a kivitelben egészen más benyomást tett egy szobor. Majd elválik. A szobra ott fog állni Kossuth Lajos terünkön, szemközt a Városi Színházzal a Hummel-szobor helyén, amit a Notre Dames előtti sétatérre helyeznek át. Szobra tehát a legszebb terünk legszebb helyén fog disz- leni. Méltóbb helyet valóban nem lehetett volna a Maga számára találni, jólehet, amidőn az elhelyezés kérdésében kellett határozni, nagy vita folyt arról, hogy melyik volna a legmegfelelőbb hely. Fölötte kívánatos lett volna, hogy a szoborbizottság a leleplezés ünnepségét nagyobbszabású keretek között rendezze. Hadd tudja meg az egész ország, hogy a „kraxel- huber” Pozsony szobrot emel annak, aki mindenét feláldozta a hazájának és aki mindig apotheozist zengett a honszerelemről. A szoborbizottság azonban úgy határozott, hogy az ünnepség lokális jellegűnek mondatik ki. Budapestről csak a Petőfi-Társaságot hívták meg, s a leleplezés napját azzal a célzattal, hogy az ünnepségen a tanulóifjúság is megjelenhessék, f. évi szeptember hó 8-ára (Kisasz- szony napjára) tűzték ki. Megállapították egyúttal az ünnepi programmot is. E szerint az ünnepség délelőtt fél 12 órakor fog kezdődni. A programm első száma a „Talpra magyar”, melyhez Brei- ter-Szélessy János külön ez alkalomra dallamot komponált. A Talpra magyart Kitzinger Nándor karmester vezetésével helybeli énekkarok fogják előadni, esetleg a városi zenekar kísérete mellett. Az ünnepi beszéd elmondására a bizottság Brolly Tivadar kir. tanácsos, polgármestert kérte fel, akinek beszéde során fog a lepel a szobráról lehullani. Brolly Tivadar mint a szoborbizottság elnöke egyúttal átadja majd az emléket a város közönségének, amelyet az ünnepségen Kumlik Tódor másodpolgármester fog képviselni és szintén beszédet mond az átvétel alkalmával. A másodpolgármester beszédét a szobornak a meghívott irodalmi és egyéb egyesületek által való megkoszorúzása követi, majd pedig az énekkarok a Himnuszt éneklik. Az ünnepség színhelyéről való elvonulás előtt a főiskolák és középiskolák ifjúsága előreláthatólag szintén meg fogja a szobrot koszoruzni. Hát ezt is megértük. Egy hét múlva a Maga szobra, Sándor, ott fog állni városunk legszebb pontján. Évekbe telt bár a munka, de bizonyos vagyok abban, hogy a szerencse kereke most fog megfordulni: ami ezidáig nehezen, nagy fáradságok árán ment csak elébb, az most sok-sok emberöltőn át változatlanul, rendületlenül, égre meredő karddal hirdeti majd legszebb nemzeti erényeink diadalát. Hiszen a Maga szobra nem egy puszta szimbólum, hanem egy oly hely kell, hogy legyen, amely mindig ahányszor arra haladunk, arra figyelmeztessen bennünket, hogy miként kell szeretni hazánkat. Maradok hazafias barátsággal: Almási Sára Kelt Pozsonyban, Magyarországon, 1911 szeptember hó 1-én. Petőfi bal keze TŐZSÉR ÁRPÁD Petőfi Sándor 1840 és 1843 között legalább négyszer tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Pozsonyban. Két pozsonyi lakásáról - az Apácapálya u. 25-ről s a Magas úti diáktanyáról mindenki tud, egy harmadikról már kevesebbet beszélünk. Arról a virtuális összefüggésről meg, amely a költő harmadik pozsonyi lakása és a pozsonyi (ligeti) szobra között van, eddig mintha nem is illett volna szólni. S nem nagyon szoktuk emlegetni a költő ötödik pozsonyi látogatását sem: 1848 március 25-én az elégededen pesti fiatalok küldöttsége, a kormány munkáját siettetendő, Pozsonyban terem, a küldöttséget Petőfi vezeti. 1955 óta Pozsony magyar közössége rendszerint a Ligetben álló Petőfi-szobomál ünnepli a március 15-éket. Akkor (1955-ben) és ott (a Ligetben) állították föl újra az egykori Kossuth-sétányról (maHviezdoslavtér) már 1919- ben eltávolított Petőfi-szobrot (azért már, mert például Mária Terézia szobrát csak 1921-ben éri hasonló sors), s ezzel a Liget az emlékezés szent helye lett. Tudták-e vajon a város 1955-ös, kommunista urai, hogy az élő Petőfit annak idején a Ligethez nagyon is valós, egyenesen „földközeli” élmények kötötték? Nem hiszem, nem volt rájuk jellemző az ilyenfajta tudás és logika. Az ő logikájuk az volt, hogy az egykori magyar szobrokat ugyan újból fel lehet állítani, ha a helyiek nagyon követelik, de jól el kell dugni őket. Lehetőleg parkok zugaiba és sötét múzeumkertekbe. ooo Tény viszont, hogy a költőnek 1843-ban, amikor a leghosz- szabb ideig tartózkodik a városunkban (tartózkodik?, nyomorog persze), sokszor nem is a város, hanem a Liget ad szállást. Az Apácapálya 25 és a Magas úti diáktanya mellett a Liget bokrai, füve szinte a harmadik pozsonyi lakása Petőfinek. Szalatnai Rezső jegyzi föl róla, hogy az Országgyűlési Tudósítások másolásának fárasztó napi rabolja után barátjával, Kolmár Józseffel sokszor Kolmár Duna- parti szobácskájábán kötnek ki. (Ez a szoba valahol ott lehetett, ahol most a Devín szálló áll.) S mivel Kolmár maga is szobája puszta földjén hál, s kabátjával takarózik, a költő rendszerint visszautasítja a barátja szíves éj- szakára-marasztalását, s inkább a közeli Liget padjait vagy pázsitját választja alvóhelyül. Csak átmegy a hajóhídon, s máris a természet ölén van. Nyáron az sem kényelmetlenebb, mint a kemény padló. Elképzelhető, hogy egyszer Sándorunk azon a helyen is aludt, ahol most a szobra áll. (De ha valaki a kedélyes „Sándorunk” után elirigyelné a költőtől az ilyenfajta kényelmet, előbb próbálja ki: aludjon egy éjszaka takaró nélkül egy bokor alatt. Vagy tanulmányozzon egy mai hajléktalant, amint újságpapírokkal betakarva alszik a puszta földön.) OOO A hajléktalan, inkább még Petro- vics, mint Petőfi Sándor ligeti szobráról: Radnai Béla alkotásának légies, szellemszerű alakjában semmi, de semmi nincs az egykori hajléktalan, rongyos költőből. Hacsak a bal keze nem. A szoboralak ugyanis furcsamód a bal kezében tartja a kardját (pontosabban tartotta, amíg a huligánok ki nem csavarták a kezéből, a kezével együtt): Petőfi valóban balkezes volt. írni viszont jobbal is, ballal is (gyönyörűen) írt. Nem csoda, hogy Záborszky Alajos, az Országgyűlési Tudósítások szerkesztője meg volt a munkájával elégedve. OOO Radnait talán a költő már említett ötödik pozsonyi látogatása ihlette szobra megalkotására. Nem sokkal e ötödik látogatás előtt, 1848. március 17-én, a Bécsből, az uralkodótól visz- sza-térő Kossuth Lajos a Zöldfavendéglő (a mai Carlton szálló helyén állt!) erkélyéről adta hírül a pozsonyiaknak a független magyar minisztérium engedélyezését. Petőfit és a márciusi ifjakat a pozsonyiak ugyanott, a Zöldfában fogadják. Díszvacsorát adnak a tiszteletükre, amelyen a költővel elszavaltatják a Nemzeti dalt. Radnai feltehetően a versmondás pillanatát akarta megidézni az alkotásával. (A szobor eredetileg ott állt, ahol most P. O. Hviezdoslav szobra van, tehát pontosan a Zöldfa, illetve a mai Carlton előtt.) A „pillanat” azonban túlságosan romantikus-szentimentálisra sikerült. Petőfi már színész korában is inkább a prózai és ironizáló előadásmódot kedvelte, és saját bevallása szerint irtózott a „sírós- éneklős” romantikus deklamá- lástól. És persze hát Pozsonyba sem éppen „sírni” jött. OOO Az antik görög szobrok állítólag színesek voltak, csak az idő fakí- totta őket fehérre: lekopott róluk a festék, s maradt az alap, a fehér márvány. (Ha ezek az ókori műalkotások az eredeti színeikben maradnak ránk, Winckelmann vajon akkor is a „nemes egyszerűségben és nyugodt nagyságban” fogalmazza meg a klasszikus művészet ismérveit?) Mintha a pozsonyligetfalusi Pe- tőfi-szoborról is az idő vagy az eső mosta volna le a színeket! Az élő, eleven költő színeit. A „nemes”, szellemszerűen fehér szoboralakról nem lehet tudni, hogy mit csinál, néha úgy hat, mintha éppen „sírósan- énekelne”.
