Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 14. Sport Zvolen-Poprad és Slovan Bratislava-Kosice elődöntő lesz a jégkorong BOSS Extraligában Elmaradt a meglepetés Kropác, a Slovan csatára a negyedik gólt üti a liptószentmiklósiak kapujába (TASR-felvétel) Kedden este véget ért a jég­korong Extraliga rájátszásá­nak első felvonása; a továb­biakban már csak a mezőny négy legjobbja (Zvolen, Kosice, Poprad, Slovan) küzd a bajnoki címért, a ne­gyeddöntő négy vesztese (Zilina, Skalica, Trencín, L. Mikulás) befejezte. Az osztá- lyozónak még öt felvonás után sincs győztese. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Mint ahogy az várható volt, a cím­védő Zvolen könnyedén jutott túl az első playoff-akadályon, zsinór­ban négyszer fektette két vállra az újonc Zilinát, s elsőként harcolta ki az elődöntőbe jutást. Ernest Bokros vezetőedző ennek ellené­re nem volt teljes mértékben elé­gedett, főleg az bosszantotta, hogy védencei számtalan helyze­tet puskáztak el és a védelem is elég gyakran bizonytalankodott. „Ilyen könnyelmű játék a komo­lyabb játékerőt képviselő csapa­tok ellen megbosszulhatja magát. Egy biztos, a poprádiak ellen a hazai meccseket sem lehet félváll­ról venni. Remélem, ugyanúgy, mint tavaly, most is az Extraliga hajrájában leszünk csúcsformá­ban. Célunk természetesen az el­sőség megvédése, s ha ez nem si­kerülne, nagyon-nagyon csaló­dott lennék.“ A poprádiak, akik a tavalyi dön­tős trencséniek fölött diadalmas­kodtak 4:1-re, nem adják fel, s bíznak abban, hogy a két zólyomi meccs közül az egyiket sikerül megnyerniük, és akkor meglepe­CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 14. Finn hokiliga: 330. Jyvásky­lä-Jokerit 2,4­4,0-2,1-1,55- 1,45; 331. Lukko Rauma-Ilves Tampere 2,8-4,0­1,85-1,65-1,35; 332. SaiPa-Kär- pät Oulu 3,1-4,2-1,7-1,8-1,3; 333. TPS Turku-Ässät Pori 1,25-5,2­6,5-1,1-2,9. Labdarúgó UEFA Kupa, negyed­döntő (a visszavágókra): 341. PSV Eindhoven-Feyenoord 2,0-3,0­tést okozhatnak. A Poprad szak­vezetői - a jól értesültek szerint - nem kis összeggel jutalmaznák a játékosokat, ha kiharcolnák a fi­náléba jutást. A másik ágon Slovan-Kosice elő­döntőre kerül sor. A két régi nagy rivális jól ismeri egymást, a közel­múltban több felejthetetlen, drá­mai meccset is játszott. Sokáig emlékezetes marad a három évvel ezelőtti döntő, amikor a kassaiak 3,35-1,25-1,55; 342. Liberec-Dort- mund 2,7-3,0-2,4-1,35-1,3; 343. In- ternazionale-Valencia 1,9-3,0-3,7­1,2-1,6; 344. Hapoel Tel Aviv-AC Milan 4,3-3,2-1,7-1,8-1,15. PÉNTEK, MÁRCIUS 15. Cseh labdarúgóliga: 610. Slavia Praha-Bohemians 1,8-3,2-3,8-1,2- 1,7. Labdarúgó NB I: 611. Győr-Zalae- gerszeg 2,8-3,0-2,3-1,4-1,3. Német II. labdarúgóliga: 613. Bo- chum-Schweinfúrt 1,35-3,8-7,8- 0-2,55; 614. Hannover-Reutlingen óriási meglepetésre legyőzték a nagy esélyes Slovant. Most is ha­sonló csodában reménykednek a kelet-szlovákiaiak, akik csak öt meccset játszottak a negyeddön­tőben (4:l-re verték a Skalicát) a Slovan viszont igen csak vergő­dött, hét találkozót játszott a lel­kes és szívós liptószentmiklósiak ellen, akik csak az utolsó, min­dent eldöntő pozsonyi összecsa­páson roppantak össze. Ján Simcík, a Liptovsky Mikulás vezetőedzője: „Bosszant ez a 7:1- es fiaskó, ám ennek ellenére elége­dett vagyok, mert a playoff előtt kiegyeztem volna azzal, ha egy­szer legyőzzük a Slovant, a vége aztán hét mérkőzésből álló dráma lett...“ Milos Ríha, a kékek cseh mestere: „Alaposan ránk ijesztett a liptói 1,35-3,8-7,8-0-2,55; 615. Alem. Aachen-Frankfurt 2,45-3,0-2,65­1.3- 1,35. Osztrák II. labdarúgóliga: 616. AS- KÖ Pasching-FC Lustenau 1,4-3,6­7.1- 1,05-2,35; 617. Bleiberg-U’sie- benbrunn 1,55-3,5-5,0-1,1-2,0; 618. Worgl-LASK Linz 2,3-3,0-2,8­1.3- 1,4. Francia II. labdarúgóliga: 620. Strasbourg-Ajaccio 2,0-2,8-3,6­1.2- 1,55. Holland labdarúgóliga: 621. Roda Kerkrade-Breda 2,3-3,0-2,8-1,3- 1,4. Holland II. labdarúgóliga: 622. gárda. Ha úgy hokiztunk volna a korábbi meccseken is, mint a he­tedik, sorsdöntő találkozón, ak­kor már régen elfelejtettük volna a negyeddöntőt. Az a fontos, hogy a négy között vagyunk, s úgy tű­nik, kilábaltunk a hullám­völgyből.“ A keddi, ötödik Nitra-Spisská No- vá Vés osztályozó után sem dőlt el, melyik csapat játszhat jövőre az élvonalban. Az iglóiak ugyan összesítésben már 3:l-re vezet­tek, ám Nyitrán tegnap előtt 3:2- re kikaptak, s az ellenfél szépített. Ma hazai jégen szerepel (17.00) a második vonal legjobbja, s ha nyer, akkor kiharcolja az Extrali­gába jutást. Ha viszont a nyitraiak győznének, szombaton a Zobor alatti téli stadionban lenne a min­dent eldöntő hetedik osztályozó. Dordrecht-Telstar 2,2-3,0-3,0-1,3- 1,45; 623. RBC Roosendaal-TOP Oss 1,25-4,6-8,7-0-2,95; 624. ADÓ Den Haag-Zwolle 2,4-3,0-2,7-1,3- 1,35; 625. Cambuur-SBV Eindho­ven 1,3-4,2-8,0-0-2,75; 626. Haar- lem-Excelsior 3,2-3,0-2,1-1,5-1,3, 627. VW Venlo-Heracles Almelo 2,2-3,0-3,0-1,3-1,45. Angol II. labdarúgó-bajnokság: 628. Norwich-Birmingham 2,0­3,0-3,35-1,25-1,55. Portugál futball-liga: 633. Benfica L.-Farense 1,25-4,6-8,7-0-2,95. Török futball-liga: 634. Besik- tas-Denizli 1,3-4,2-8,0-0-2,75. Az elődöntő műsora A legjobb négy között is négy győztes meccsre játszanak. A műsor - március 15. és 16.: Zvolen-Poprad, Slovan-Kosice; március 19. és 20.: Poprad-Zvolen, Kosice-Slovan. Ezt követően - 23-án Zólyom­ban és Pozsonyban, 25-én Poprádon és Kassán, 28-án pedig ismét Zólyomban és Pozsonyban mérkőznének a csapatok. A NIKÉ 11. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A IV. LÁB DARU GÓLIG A TAVASZI MENETRENDJE KÖZÉP-SZLOVÁKIA DÉLI CSOPORT 14. FORDULÓ, március 31., vasár­nap, 15.00: FK Dukla Banská Bystrica B-ZP Sport Podbrezová B- Valaská, MFK Slovmag Revúca-PS Hliník nad Hronom, CSM Tiso- vec-Pramen Dolná Strehová, SK ZSNP Ziar nad Hronom B-Lado- merská Vieska-KF Kremnica, Bá­nik Vefky Krtís-MFK VTJ Brezno, SK Hrochoí-Baník Kalinovo, SK Izomat Nová Bana-MFK Lokomo- tíva Zvolen. 15. FORDULÓ, április 7., vasárnap, 15.30: Nová Bana-Dukla B. Bystri­ca B, Zvolen-Hrochof, Kalinovo- VeOty Krtís, Brezno-Ziar nad Hro­nom B-Ladomerská Vieska, Krem- nica-Tisovec, Dolná Strehová-Re- vúca, Hliník nad Hronom-Podbre- zová B-Valaská. 16. FORDULÓ, április 14., vasár­nap, 15.30: Dukla B. Bystrica B- Hliník nad Hronom, Podbrezová B-Valaská-Dolná Strehová, Revú- ca-Kremnica, Tisovec-Brezno, Ziar nad Hronom B-Ladomerská Vieska-Kalinovo, Vel’ky Krtís-Zvo- len, Hrochoí-Nová Bana. 17. FORDULÓ, április 21., vasár­nap, 16.00: Hrochof-Dukla B. Bystrica B, Nová Bana-Vefky Krtís, Zvolen-Ziar nad Hronom B-Lado- merská Vieska, Kalinovo-Tisovec, Brezno-Revúca, Kremnica-Podb- rezová B-Valaská, Dolná Streho- vá-Hliník nad Hronom. 18. FORDULÓ, április 28., vasár­nap, 16.00: Dukla B. Bystrica B- Dolná Strehová, Hliník nad Hro- nom-Kremnica, Podbrezová B-Va- laská-Brezno, Revúca-Kalinovo, Tisovec-Zvolen, Ziar nad Hronom B-Ladomerská Vieska-Nová Bana, Vel’ky Krtís-FIrochof. 19. FORDULÓ, május 5., vasárnap, 16.30: Vefky Krtís-Dukla B. Bystri­ca B, Hrochot’-Ziar nad Hronom B- Ladomerská Vieska, Nová Bana- Tisovec, Zvolen-Revúca, Kalino- vo-Podbrezová B-Valaská, Brez- no-Hliník nad Hronom, Kremni- ca-Dolná Strehová. 20. FORDULÓ, május 12., vasár­nap, 16.30: Dukla B. Bystrica- Kremnica, Dolná Strehová-Brez- no, Hliník nad Hronom-Kalinovo, Podbrezová B-Valaská-Zvolen, Re- vúca-Nová Bana, Tisovec-Hro- chot’, Ziar nad Hronom B-Lado­merská Vieska-Vefky Krtís. 21. FORDULÓ, május 19., vasár­nap, 17.00: Ziar nad Hronom B-La- domerská Vieska-Dukla B. Bystri­ca B, Vel’ky Krtís-Tisovec, Hro- chot’-Revúca, Nová Bana-Podbre- zová B-Valaská, Zvolen-Hliník nad Hronom, Kalinovo-Dolná Streho­vá, Brezno-Kremnica. 22. FORDULÓ, május 26., vasár­nap, 17.00: Dukla B. Bystrica B-Brezno, Kremnica-Kalinovo, Dolná Strehová-Zvolen, Hliník nad Hronom-Nová Bana, Podbre­zová B-Valaská-Hrochot, Revú- ca-Vefky Krtís, Tisovec-Ziar nad Hronom B-Ladomerská Vieska. 23. FORDULÓ, június 2., vasár­nap, 17.00: Tisovec-Dukla B. Bystrica B, Ziar nad Hronom B-La­domerská Vieska-Revúca, Vefky Krtís-Podbrezová B-Valaská, Hro­chof-Hliník nad Hronom, Nová Bana-Dolná Strehová, Zvolen- Kremnica, Kalinovo-Brezno. 24. FORDULÓ, június 9., vasár­nap, 17.00: Dukla Banská Bystrica B-Kalinovo, Brezno-Zvolen, Kremnica-Nová Bana, Dolná Strehová- Hrochof, Hliník nad Hronom- Vefky Krtís, Podbrezo­vá B-Valaská-Ziar nad Hronom B- Ladomerská Vieska, Revúca-Ti- sovec. 25. FORDULÓ, június 16., vasár­nap, 17.00: Revúca-Dukla B. Byst­rica B, Tisovec-Podbrezová B-Va­laská, Ziar nad Hronom B-Lado­merská Vieska-Hliník nad Hro­nom, Veíky Krtís-Dolná Strehová, Hrochof-Kremnica, Nová Bana- Brezno, Zvolen-Kalinovo. 26. FORDULÓ, június 23., vasár­nap, 17.00: Dukla Banská Bystrica B-Zvolen, Kalinovo-Nová Bana, Brezno-Hrochof, Kremnica-Vefky Krtís, Dolná Strehová-Ziar nad Hronom B-Ladomerská Vieska, Hliník nad Hronom-Tisovec, Pod­brezová B-Valaská-Revúca. RÖVIDEN Ján Filc és segítői maradnak Pozsony. A Szlovák Jégkorong Szövetség végrehajtó bizottsága szer­dai ülésén 6:1 arányban bizalmat szavazott Ján Filcnek, a válogatott edzőjének és két segítőtárásának, Emest Bokrosnak és Vladimír Sfast- nynak. Beigazolódott Juraj Siroky elnök korábbi kijelentése, mely szerint a svédországi vb előtt nem lesz trénercsere. (TASR) Megtámadták a Lazio játékosait Róma. Mintegy négyszáz feldühödött szurkoló megrohamozta a Lazio formellói edzőtáborát, és a tréning félbeszakítására kényszerítette a csapatot. A tifosók nehezen tudják megemészteni, hogy a kékek vasárnap este 5:1 -es vereséget szenvedtek a városi (és ősi) rivális Romától, és úgy gondolták, hogy ennek az edzőtá­borban is hangot kell adniuk. A jelentések szerint a drukkerek első­sorban Alessandro Nestát támadták, aki szerintük szinte egymaga hozta össze a Roma első három gólját. A játékosok testi épsége nem forgott veszélyben, de az edzést nem lehetett folytatni, (n) Paralimpia: Oelsner doppingolt Salt Lake City. Megfosztották aranyérmeitől a doppingoláson ért német Thomas Oelsnert, aki a Salt Lake City-i téli paralimpián kate­góriájában két számban, 7.5 km-es sílövészetben és 10 km-es sífu­tásban győzött. A 31 éves sportoló szervezetében metenolon nyo­maira bukkantak. Ő az első német a fogyatékosok játékainak törté­netében, akinek doppingtesztje pozitív lett. Oelsner a harmadik paralimpiáján indult, és korábban összesen hét érmet (4 aranyat és 3 ezüstöt) szerzett, (m) Tenisz - Indian Wells : Andre Agassi kiesett Hantuchová remekel TASR- ÉS MTI-JELENTÉS Indian Wells. Kiváló formában ját­szik Daniela Hntuchová a 2,1 mil­lió dollár összdíjazású tenisztor­nán: bekerült az elődöntőbe, miu­tán a nyolc között biztosan győzte le az amerikai Raymondot. A finá­léba jutásért a torna meglepetése, a svájci Gagliardilesz az ellenfele. Hantuchová a párosban is a négy közé került. „Raymond sokkal tapasztaltabb, mint én vagyok, de tudtam, Henin legyőzése után itt a nagy lehetősé­gem. Minden labdaváltásra na­gyon összpontosítottam, s most óriási reményem van a döntőbe ju­tásra. Gagliardi ellen még sosem játszottam, ő is kitűnően szerepel a tornán“- mondta a 18 éves Hantu­chová. „Úgy gondolom, hogy aki 6:3, 6:3- ra verte Henint, klasszis teniszező, ráadásul Melbourne-ben is igen jó teljesítményt nyújott V. Williams ellen. Nagyon agresszív játékos, aki győztes ütésekkel szokta befejezni a labdaváltásokat. Nehéz meccs lesz” -mondta a svájci teniszezőnő. Meglepetésre már az első forduló­ban kiesett Andre. A múlt heti scottsdale-i versenyen győztes amerikai játékost a svájci Michel Kratochvil búcsúztatta. Karol Kucera két játszmában nyert az ecuadori Lapentti ellen. Férfiak, 1. forduló: Kratochvil (sváj- ci)-Agassi (amerikai, 4.) 7:6, 7:6; Kucera (szlovák)-Lapentti (ecuado­ri) 6.2, 6:3; Novák (cseh)-Rochus (belga) 5:7, 7:5, 6:2; Santoro (ffan- cia)-Grosjean (francia, 6.) 6:3, 4:6, 7:5; Rusedski (brit)-Ferrero (spa­nyol, 3.) 6:4, 6:3; Gonzalez (chi- lei)-Mantilla (spanyol) 7:5, 6:2; Haas (német, 5.)-Sanchez (spa­nyol) 6:3, 7:5; Federer (svájci)-Ma- lisse (belga) 6:7, 7:6, 6:3; Kiefer (német)-Dent (amerikai) 7:6, 6:3; Martin (amerikai)-Arthurs (auszt­rál) 6:1, 7:6; Schüttler (német)-Za- baleta (argentin) 6:2, 6:1; Sricha- pan (thaiföldi)-Chang (amerikai) 6:4, 2:6, 6:3 Gambill (amerikai)- Blake (amerikai) 3:6,6:3,6:2. Nők, negyeddöntő: Hantuchová (szlovák, 18.)-Raymond (ameri­kai, 12. 6:4, 6:2; Gagliardi (sváj- ci)-Szmasnova (izraeli) 6:2,6:1. Női páros, negyeddöntő: Hantu­chová, Sánchez-Vicario (szlovák, spanyol, 5.)-Poo, Pratt (amerikai, ausztrál, 9.) 6:0, 6:1. Daniela Hantuchová így örült a továbbjutásnak TASR/EPA-felvétel) i

Next

/
Thumbnails
Contents