Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám, csütörtök

Ill ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 14. Építünk Márciustól az Állami Lakásfejlesztési Alaptól kapott hiteleket az R+V Biztosítónál is bebiztosíthatjuk Tavaly 447 716 új szerződést kötöttek ügyfeleikkel Visszaélnek a helyzetükkel KÜRTI ISTVÁN m év elejétől a saját í\ | «m otthonra vágyó / % M polgárok a ko­/ JL, 4LmÁ rábbiakhoz ké­pest előnyösebb hitelhez juthat­nak az Állami Lakásfejlesztési Alap­tól (ÁLA). A maximális kölcsön összege 700 ezer koronára növeke­dett, és minden programnál csök­kent a kamatozás is. így most kedvezőbb feltételek mel­lett lehet építkezési hitelhez, a kér­vényezőknek azonban új problé­mákkal is szembe kell nézniük. Ha a felvett ÁLA kölcsönért az építkező hitelbiztosítással kezeskedik, furcsa eljárást tapasztalhat az Univerzális Banki Biztosító Rt. (UBP - Univer- zálna Bankóvá Poisfovna) részéről. 2000 májusától működik a kezeske­désnek ez az új formája. Addig ugyanis sokan képtelenek voltak felvenni az ÁLA-kölcsönt. Csak ke­veseknek sikerült ugyanis megfelelő jövedelemmel rendelkező kezest, vagy olyan ingadant találni, ami er­re a célra megfelelt volna. Azóta azonban nőtt azok száma, akik igénybe veszik a hitelbiztosítást. A Közlekedési Biztosító Rt. (Dop- ravná poisfovna) volt az egyeüen, amelyik az ÁLA ügyfeleinek ezt a szolgáltatást kínálta. Tavaly nyáron a biztosító problémái miatt az alap egy másik szolgáltatót választott ki - az UBP-t, amely átvette a rendszert az elődjétől. A hitel biztosítása elő­szerződés aláírásával kezdődik. A kölcsön jóváhagyása után az alap küldi aláírásra a szerződést és ab­ban a pülanatban be kell biztosítani a hitelt is. Az a tény, hogy a hitelbiz­tosítás mellett egy helyen bonyolít­hatjuk le az építkezés biztosítását is, előnyösnek mutatkozik. Sajnos azonban gyakran ennek az ellen­kezője az igaz. Ha még a legelőnyösebb feltételek mellett szeretnénk otthonteremtő hitelt igénybe venni, nincs mit tétováznunk, hiszen az ÁLA percei meg vannak számlálva. (Somogyi Tibor felvétele) Fontos megemlíteni, hogy az ÁLA mindenkitől igényli az elemi csapá­sok ellen megkötött házbiztosítást. Az pedig nincs megszabva, hogy hol lehetséges ezt megkötni. A házbiz­tosítás attól a pillanattól fontos, amikor a kölcsönt elkezdik meríte­ni. Megtörténhet, hogy a hitel ki lesz merítve és a felépített ház eset­leg leég. Ha nem volt bebiztosítva, az építkező kényelmeden helyzetbe kerül. Új hitelt az ÁLA-tól már nem kap, viszont a felvett kölcsönt vissza kell fizetnie. Gyakori eset, hogy a kölcsönt csak az építkezés befejezé­sére igénylik. Mindenki, aki kicsit előrelátó, bebiztosítja az épülő há­zát. Hogyha üyen esetben a hitelbiz­tosítással kezeskednek, problémák merülnek fel. Az UBP egybeköti a két különböző biztosítást. Ha a ház már be van biztosítva, arra kénysze­rítik az ügyfelet, hogy a megkötött biztosítást mondja fel. Ha az épít­kező nem engedelmeskedik, végül mégis csak elfogadják az eredeti házbiztosítást. Hasonlóan kénysze­rítenek olyan esetben is, ha még az építkezés el sem kezdődött és ahol nem fenyeget az elemi csapás le­hetősége. Arra az érvelésre, hogy az ÁLA-nak nincs előírása a két külön­böző biztosítás egybekötésére, azt válaszolják, hogy másképpen nem biztosítják a hitelt sem! így hát a klins sarokba van szorítva és nincs más hátra, csak elfogadni az emlí­tett feltételeket. Tehát az építkező kénytelen bebiztosítani az üres tel­ket is, miközben a biztosítás ára a befejezett ház értékére van kalku­lálva, ami mondjuk csak két év múl­va lesz reális. Az egyeden lehetőség ennek az el­kerülésére - előre bebiztosítani az építkezést bármelyik biztosítónál. Ezután az UBP-nek nem marad más, csak elfogadni a helyzetet, igaz hogy kimutatja nemtetszését. Ilyen­kor nem felejtik el hozzátenni, hogy ha a házat felépítik, náluk kell majd azt biztosítani. Mellesleg az előző biztosítás felmondása megté­vesztő. Egy célra csak egy biztosítást köthetünk, és azonnali felmondás nem le­hetséges. Az UBP eljárása erkölcstelen, hiszen visszaél a jelenlegi helyzettel. Az ÁLA ügyfelei eddig nem mehettek egy aj­tóval tovább, ahol más bizto­sító szolgáltatásait vehették volna igénybe. Szerencsére a helyzet a napokban megvál­tozott. Az ÁLA és az R+V Biz­tosító Rt. (R+V Poisfovna) között március hetedikén si­keresen lezárultak a tárgya­lások, és aláírták az együttműködési szerződést. Ez gyakorlatilag azt jelend, hogy márciustól lehetővé vált a hitel biztosítása ebben a biztosítóban is. Ennek van más előnye is - az R+V Bizto­sító Rt. közreműködik egy nagy bankkal, amely a kirendeltségek széles hálózatával rendelkezik. Ezeknek a felhasználásával jóval egyszerűbb lesz majd a hitelbiztosí­tás megkötése, mint idáig. És végül így .meg lehet akadályozni az UBP nem éppen erkölcsös eljárását. Az ALA működése ez év utolsó nap­jával véget ér. Remélhetőleg azon­ban ez nem jelenti azt, hogy az ala­csonyabb jövedelműek számára megszűnik az építkezési hitel felvé­telének lehetősége. Ennek a hitel­rendszernek folytatódnia kell a jö­vőben is. A kérdés csak az, hogy az utód képes, de főleg hajlandó lesz-e hasonló feltételek mellett hiteleket kínálni a lakosság számára. Ezért, ha még a legelőnyösebb feltételek mellett szeretnénk otthonteremtő hitelt igénybe venni, nincs mit této­váznunk, hiszen az ALA percei meg vannak számlálva.. A szerző lakáspolitikai szakértő. Lakástakaréki rekord ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A lakás takarékoskodás szlovákiai piaca újabb rekordot tudhat maga mögött. Három hazai ■■■■■ lakás-takarékpénztá­runk tavaly összesen 447 716 új szerződést kötött ügy­feleivel. Ehhez már hagyományo­san leginkább a piacvezető Első Lakás-takarékpénztár járult hoz­zá, csaknem 300 ezer új szerződéssel. A VÚB Wüstenrot 90 ezer, a CSOB Lakás-takarékpénz­tár 62 ezer szerződést kötött. 2000-ben a lakás-takarékpénztá­A PSS tavaly 295,5 ezer új szerződést kötött ügyfeleivel. rak együttesen még "csak" 330 ezer új szerződést kötöttek. Akkor azonban az év nagy részében még a PSS és a Wüstenrot harcolt az ügyfelekért, hiszen a CSOB csak 2000 végén jelent meg a piacon. Tavaly jelentős mértékben nőtt a célösszegek nagysága is, hiszen a 2000-es 63 milliárd koronával szemben elérte a 86 milliárd koro­nát. Ennek a 68 százalékát a PSS, 18 százalékát a Wüstenrot, 14 szá­zalékát pedig a CSOB tudhatja magáénak. Az átlagos célösszeg, elsősorban az áremelkedések mi­att, évről évre egyre magasabb. A PSS esetében például, 10 éves fen­nállása alatt csaknem a duplájára emelkedett. Jelenleg ez hozzá­vetőleg 200 ezer korona körül mo­zog. Lakáspiaci elemzők szerint a lakástakarékoskodás hazai piacát nem befolyásolta lényeges mér­tékben az sem, hogy a pénzügyi tárca az állami prémiumot 4500- ról 4 ezer koronára csökkentette. Az ügyfeleknek így, ha a befekteté­sük maximális megtérülése a cél, idén már csak legfeljebb 16 ezer koronát éri meg befizetni a lakás­takarékpénztárba, a tavalyi 18 ezer korona helyett. Ennek ellen­ére a lakás-takarékpénztárak ké­pesek voltak fenntartani az attrak- tivitásukat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a piac három szereplője mára együttesen egy­millió ügyfelet tudhat magáénak. Az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) 2001-ben 295 500 új szer­ződést kötött, 58,4 milliárd koro­nás célösszeggel. A pénzintézet 2002 január végén összesen 868 ezer szerződést vezetett. A VÚB Wüstenrot a tavalyi évet 33,3 mil­lió koronás nyereséggel zárta. Az ügyfelei számára nyújtott hitelek nagysága elérte a 6,7 milliárd ko­ronát. Tavaly összesen 90 ezer új szerződést kötöttek, 15,2 milliárd koronás célösszeggel. Ügyfeleik­nek 5,1 milliárd koronát fizettek ki. A pénzintézet 1993-as fennál­lása óta így, hitelek formájában, összesen 21,4 milliárd koronát fordítottak a lakásépítés támoga­tására. A piac legkisebb sze­replője, a CSOB Lakás-takarék- pénztár csak tavaly nyáron kezdte el folyósítani a köztes hiteleket, így december végéig csak 836-ot nyújtottak összesen 188,5 millió korona értékben, (t, mi) VÁSÁROLJON A LEGJOBB ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDŐNÉL- Porotherm téglát,- Bramac tetőcserepet,- Tondach égetett kerámia tetőcserepet,- Ytong-Ypor falazóanyagot. A rólunk megvásárolt építőanyagot ingyen (térítésmentesen) házhoz szállítjuk, akár 150-200 km távolságra is. A lerakodást is megoldjuk. Érdeklődjön - hívjon: Content Vei'ky Meder, 031/55513 72 Content- Komámo/Nová Stritt, 031/7782282 Content - Hurbanovo, 031/760 3128. Javul a szolgáltatások színvonala, új büfék épülnek a párkányi termálfürdőben Nagy erővel folyik az építkezés INTERJÚ A párkányi Vadas ter­málfürdő 1978-ban nyitotta meg kapu­it a nyilvánosság számára. Fokozato­san bővült, közked­velt nyaralóhely lett, melyet főként szlovákiai és csehorszá­gi vendégek látogatnak. A leg­forróbb nyári napokon akár napi 8000 fürdőző is ellátogat ide, akiknek megfelelő étkezé­si lehetőségeket kell biztosíta­ni. A múlt rendszerben a fürdő A párkányi termálfürdőben lé­vő büfék színvonalát az idén mindenképpen emelni fogjuk. A 600 négyzetméter össz­területű helyiségeken 24 bérlő osztozik majd Tavaly ősszel az összes bódét eltávolítottuk a fürdő elülső részéből, és új, öt épületből ál­ló, esztétikus büfésor épül. A 600 négyzetméter összterületű helyiségeken 24 bérlő osztozik majd. A büfék egységes külső­vel, és az egészségügyi előírá­soknak megfelelő belső térrel készülnek. Ezekhez tartozik még 1200 négyzetméternyi, nagy részben fedett terület, ahol egységes formájú aszta­lok sora szolgálja majd az ét­kezni vágyókat. A 9 millió ko­rona összköltségű épület- együttest a fürdő saját alkal­mazottaival építi, bizonyos munkák elvégzésére azonban alvállalkozók segítségét is igénybe vesszük Mikor kezdődik a párkányi Vadas termálfürdőben a nyári idény? A fürdő május 11-én nyit, ad­digra az építkezést be kell fe­jezni, hogy a látogatókat kelle­mes meglepetés fogadja. Re­mélhetőleg a kultúráltabb kö­rülmények több embert vonza­nak majd a fürdőbe, nemcsak Szlovákiából, hanem a felújí­tott Mária-Valéria hídnak kö­szönhetően, immár Magyaror­szágról is. területén egyre szaporodtak a különféle büfék, bódék, me­lyeket ki-ki az általa beszerzett különféle anyagokból tákolt össze. Az összhatás pedig in­kább hasonlított egy brazíliai szegénynegyedhez, mint egy nyaralóhely büfésorához. Lesz-e valamilyen változás az idén? - kérdeztük Gyetven Miklóst, a Vadas Kft. igazga­tóját. C2AfÍK üílíOJiOZIiíT DjUÁj'J7.A Nómestie detí 1610-2,924 00 Galanta Tel.: 031/780 29 37, leL/fax: 031/780 25 61 Nyitvatartási idő: hétfő-péntek: 8-tól 18,szombat: 8-tól 12 óráig Szlovákia egyik legnagyobb bútoráruháza Velünk berendezheti lakását az előszobától az ebédlőn, a konyhán és a gyerekszobán át egészen a hálóig. Vásáriás részletfizetésre is: HOME CREDIT SLOVAKIA, CETELEM, MULTISERVIS, QUATRO. NÁLUNK KÖLTSÖN BÚTORRA - KÉNYELMES LESZ OTTHONA! U-169 U-123

Next

/
Thumbnails
Contents