Új Szó, 2002. március (55. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-13 / 61. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. MÁRCIUS 13. KOMMENTÁR Műveletlenség, ingyen MOLNÁR IVÁN Több mint harmincezer fiatal nevében említem keserűen parlamenti képviselőinknek, hogy lehetetlenné tették számukra a továbbtanulás szinte egyedüli lehetőségét - a levelező tagozatos oktatást. További kilencezer diáknak bizonytalan a jövője, hiszen a törvényhozás február végi döntését követően az egyetemek, főiskolák sorra jelentik be, hogy ősztől nem nyitnak levelező tagozatokat, mivel anyagilag képtelenek lennének fenntartani őket. Emiatt problémás lesz a továbbtanulása azoknak is, akik már korábban felvételt nyertek, hiszen ha nem nyitnak újabb évfolyamokat, lehetetlen lesz megszakítani a tanulmányokat és évfolyamot sem lehet ismételni. Egyedüli lehetőségként marad számukra az áüépés a nappali tagozatra, többségük azonban munkaviszonyban van, így ez elfogadhatatlan megoldás. Milan Ftácnik oktatási miniszter és a többi, baloldali populizmustól megrészegedett politikus közben a szociális érzékenység és tapintat újabb vívmányaként ünnepli a szlovák felsőoktatás ingyenességét. A gondot a miniszter szerint újra csak az egyetemek és főiskolák fránya vezetői jelentik, akik képtelenek megérteni a honatyák döntésének jelentőségét, és sorra jelentik be a levelező tagozatok felszámolását. Pedig ők igazán mindent megtettek, hogy a lehető legtöbb fiatal jusson magasabb műveltséghez. Erre hihetetlen mennyiségű pénzt, 50 millió koronát fordítanak az elkövetkező tanévben. Elfelejtik azonban hozzátenni, hogy ha ezt a mintegy 9 ezer levelező tagozatos diákra szétosztják, akkor is mindegyikre csak mintegy öt és fél ezer korona jutna, ami jóval elmarad a legolcsóbb felsőoktatási intézmény által kiszabott díjaktól is. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a felsőoktatási intézmények egy része a levelező tagozatosok által befizetett összegből finanszírozza egyéb költségeit is, mivel az állam továbbra sem méri nagykanállal az oktatásügynek juttatott támogatásokat. Az alagútból, amelybe a populizmustól elvakult politikusok behúzták az iskolákat és a hallgatókat, egyelőre nem látszik a kiút. A jövő zálogának megmentéi továbbra is képtelenek felismerni a fiatalok valódi érdekeit, az iskolák pedig képtelenek a csodára. A Szlovákiai Rektori Konferencia tagjai ma vitatják meg a további lépéseket. A döntés azonban a politikusok kezében van. Ha a jövőben nem teszik fizetővé legalább a levelező tagozatos oktatást, akkor az elkövetkező években tovább nőhet a lemaradásunk a nyugat-európai országokhoz képest a műveltségi szint tekintetében. , JEGYZET Hamis lámpás SZÁSZI ZOLTÁN Az már most nyilvánvaló, hogy szeptemberben nem nyílik sokkal több magyar osztály anyanyelven oktató iskoláinkban. Mi lehet ennek az oka? Nyilván a még mindig csökkenő demográfiai mutatók, a kedvezőtlenül alakuló népszámlálási adatok a kedveződen helyzetben fontos, talán meghatározó szerepet játszanak. Arról az esetről viszont nem beszélünk, amikor is identitásbeli durrdefektet kap egy egész falu. Pedig ez sem lényegtelen körülmény. Valahol a kanyargós Ipoly mentén történt meg, hogy a nagy palóc mesemondóról elnevezett iskola alsó tagozatos pedagógusa fogta magát, és nemes egyszerűséggel szlovák alapiskolába íratta a gyerekét. Erre aztán felháborodott a falu alaposan, de a kollégák sem hagyták a dolgot szó nélkül. A hölgy makacsul ragaszkodik döntéséhez, és kikéri magának, hogy beleszóljanak a magánéletébe. Ez rendben is volna! Ha ezúttal csupán magánéleti döntésről volna szó. Mert ezek után ugyan ki lesz az, aki ilyen tanító keze alá adja a saját gyerekét? Aki a sajátiát nem meri magyarul tanítani. A felháborodott emberek írtak ide, telefonáltak oda, morogtak, dühöngtek. Sokat nem tehetnek. Marad a morgáshoz való jog. Merthogy ez • nem munkafegyelmi vétség. Állítólag nem is ok a közbotrányokozásra. Még úgynevezett magasabb helyekről is telefonáltak, hogy ne bolygassák már ezt az ügyet. Merthogy az illető hölgy férje éppen most indult el a pedagógusi pálya felé. Nehogy elrontsunk nekik valamit. Kell a pedagógus. Kelleni kell, az igaz. De kell-e magyar tannyelvű iskoláinkba meghasonlott, nemzeti közösségünk jövőjét beárnyékoló pedagógus? Kell-e ilyen lámpás, aki hamis útra csaló fényt bocsát ki magából? Most már csak arra vagyok kíváncsi, vajon az említett identitászavar felébreszt-e másokat is, hogy ne jussunk egyre többen nemzetiségi kátyúba. LEVELBONTAS Lakótelepi természet Lassan beköszönt a tavasz. Mindenki alig váija, hogy gyönyörködhessen a megújuló természet üde szépségében. Ebből a szempontból a vidékén élők előnyben vannak. De mi a helyzet a városiakkal? Pár hónapja városlakó vagyok. Sajnos, a rozsnyói Dél lakótelepen most sem legeltethetem a szemem semmin, hogy gyönyörködésről már ne is szóljak. Mert a háztömbünk bejárata előtt terítve a „gyep” színesebbnél színesebb papírokkal meg miegymással, amit összefoglaló néven szemétnek nevezhetnék. Bevallom, hetekig én is csak átléptem rajta. De egyszer aztán megsokaÜtam a dolgot: gumikesztyűt húztam, és lementem a ház elé „szemétvirágot” szedni. Ám mikor már éppen elfogyni látszott, szél kerekedett. Gondoltam, a jó Isten se akar nekem segíteni, pedig tartom magam a jól ismert mondáshoz, hogy „segíts magadon, s az Isten is megsegít”. A nagy szél újabb színes „virágokat” fújt a háztömb elé, ott pedig jól megtáncoltatta őket. Azon a délutánon szélmalomharcot vívtam a széllel. Gondoltam, talán máskor más is bekapcsolódik, például a házmester; ha meg nem, akkor újra és újra leszedem a szememnek cseppet sem kedves „virágokat”. Megjegyzem, reggelre ismét elszaporodtak. Hiába akarjuk az országba csalogatni a külföldi turistákat. Addig, amíg az út menti árkokban és parkolókban ömlesztve áll a szemét, nem hiszem, hogy gusztusuk támad elvetődni errefelé. Nem elég szépen rendbe hozni a városi főtereket. A külvárosi lakótelepek is egy adott település szerves részei. A szemét felszede- getése pedig igazán nem kerül pénzbe. Ha a házunk táján sem vagyunk képesek rendet teremteni, akkor hogyan tudnánk az országban? Kovács Ágnes Rozsnyó TALLÓZÓ PRÁyo Rudolf Slánsky pozsonyi cseh nagykövet szerint a német és a magyar kisebbség elleni intézkedések célja nem a büntetés, hanem az újabb háború kitörésének a megelőzése volt. „A Be- nes-dekrétumokról folyó viták résztvevői megkerülik a probléma lényegét, vagy azért, hogy a németek és a magyarok új generációit ne emlékeztessék elődeik bűneire, vagy más okok miatt” - fejti ki sajátos véleményét a baloldali lapban Slánsky. Szerinte a vitázók csak ritkán emlékeztetnek arra, hogy az I. vüágháború után a versailles-i vagy a trianoni döntésnek, illetve a II. világháborút követően Potsdamnak azt kellett biztosítania, hogy a háború borzalmai ne ismétlődhessenek meg. A cél azoknak az államoknak a meggyengítése volt, amelyek a háborút kirobbantották vagy részt vettek benne. „Ezért, s nem elsősorban a nemzeti önrendelkezés elve miatt lett feldarabolva Ausztria-Magyarország egy sor független államra. Ezért kerültek a magyarok milliói a határokon kívülre” - úja Slánsky. Szerinte ezért osztották ketté a n. világháború után Németországot, ezért telepítették ki a németeket Lengyelországból, a Szov- Az én szavazatomnak ára van! Ha a reumámra egyik párt se tud ígérni semmit, akkor el se megyek választa- jetunióból, Csehszlovákiából és Ma- ni! , (Marabu rajza) gyarországról, ezért telepítették ki a magyarokat is Csehszlovákiából. Nem szoktunk szólni arról, noha vannak ilyen tapasztalataink, hogy a magyarnak is van közvetítő szerepe Nyelvstratégia, nyelvpolitika Szokatlan, mi több, félreérthető szóösszetétel, noha köztudott, hogy a nyelv (és nem feltétlenül az anyanyelv) nem csupán a politika eszköze, hanem tárgya is. E. FEHÉR PÁL A politikusoknak talán a legfontosabb fegyvere a nyelv: sikere - egyebek között - azon múlik, milyen szellemesen képes eszméit kifejteni, legalábbis a demokratikus rendszerekben. A nyelv azonban gyakran lett a politika tárgya, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Jobb sorsra érdemes közéleti tényezők a XX. században többször azt gondolták, hogy szükséges egy-egy nyelv használatának törvényi szabályozása, támogatása, netán tiltása rendszerint demokratikusnak távolról sem nevezhető célok érdekében. A helyzetet bonyoh'tia továbbá, hogy a nyelv problematikája szorosan és természetesen függ össze a szuverenitás, az autonómia megvalósításának igényével és lehetőségeivel. És az sem kétséges, hogy mind a nemzetközi megállapodások, mind az egyes állami szabályozások végeredményben felettébb kétséges eredménnyel jártak és járnak. Egyet kell érteni Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének azzal a tételével, hogy „térségünkben az államhatárok és a nemzeti szállásterület határai soha nem estek egybe. A jövőben sem fognak. Ezért az itt levő államoknak be kell látniuk, hogy a területükön élő minden nyelvi kultúra művelése az állampolgárok összességének és a térség egészének érdeke. A színvonalasan képzett polgár versenyképes munkavégző és egyben kulturált, ember- és környezetbarát közösséget alkot. Az államok nemzetközi szerződésekben garantálják a nemzeti kisebbségek anyanyelvi művelésének teljességét. Az államok közösen vegyenek részt az anyanyelvi kultúrák fejlesztésében. Ä térség értelmiségijei indítsanak mozgalmakat, hogy államukban minden anyanyelvi kultúra ápolása és korszerűsítése a kirekesztés mellőzésével erősödjék”. Glatz nem használja a nyelvpolitika kifejezést, de elemzéséből egyértelműen kitűnik, hogy a nyelv szerepének meghatározásában, társadalmi helyzetének biztosításában egyszerre tekinti fontosnak a tudomány (a nyelvészet), a civü szervezetek és az állam közreműködését. Balázs Géza nyelvész, akit a televízió nyelvművelő műsoraiból, mint a Lőrincze Lajos és Grétsy László által alapított hagyomány sikeres folytatójaként ismerhetünk, egy 260 oldalas könyvet írt Magyar nyelvstratégia címmel, és ezt a közelmúltban a budapesti akadémia Balázs Géza szerint létezik „külső” és „belső” nyelvpolitika. jelentette meg. Az ő művéből idézem a következőket: „A nyelvpolitika legáltalánosabb meghatározása: a politikai intézmények hatása a nyelvi szituációra, az anyanyelvre, illetve idegen nyelvek használatára. Bővebben: az adott térségben használt nyelv(ek) funkcionális oldalára és ezen keresztül bizonyos fokig a struktúrájára gyakorolt tudatos szabályozó ráhatás, intézkedések szervezett rendszere.” Balázs Géza szerint létezik „külső” és „belső” nyelvpolitika. Az utóbbi a nyelvészek feladatait határozza meg, azaz tankönyvek, szótárak készítésére, a nyelvtani normák kidolgozására vonatkozik. A „külső” nyelvpolitika „többnyelvű környezetben az egyes nyelvek nyilvánosságbeli szerepét, használatát és funkcióját határozza meg”. Nem is kétséges, hogy a nemzetiségek életében mindezeknek a szempontoknak a figyelése és eredményes alkalmazása létkérdés. Ez sem újdonság, ám sohasem árthat figyelmeztetni érvényességére és a kérdésre vonatkozó újabb irodalomra. Viszont a nyelv művelésének stratégiájából - úgy látom - még hiányzik egy lényeges szempontnak a- figyelembevétele. Az egyes nyelvek közvetítő szerepéről van szó. Például ismert, hogy az egykori szovjet állam utódjai között az orosz nyelv ilyen szerepet játszik ma, és ez tartós jelenségként énekelhető. Mondjuk, ha egy ukrán és egy grúz tudós tárgyal egymással, ha egy türkmén és egy örmény politikus szót kíván érteni - akkor nem angolul beszélnek egymással, egymás nyelvét nem ismervén, mint Európának azon a részén, ahol mi élünk, hanem oroszul. Viszont nemigen szoktunk szólni arról, noha mindannyiunknak akad ilyen tapasztalata, hogy a magyar nyelvnek szintén van közvetítő funkciója a Kárpát-medencében. Hivatkozzam arra, hogy évtizedekkel ezelőtt tanúja lehettem: a szlovák irodalmár, Juraj Spitzer és a kiváló román költő, Eugen Jebe- leanu magyarul tárgyalt a lehetséges irodalmi kapcsolatokról. Komi- kusabb esetnek személyes szereplője is voltam. A hetvenes évek derekán egy lengyel-jugoszláv-ro- mán-orosz újságíró-delegációval utazhattam Washingtonba. Az amerikai vendéglátóknak egyetlen kikötésük volt: mindenkinek tudnia kell oroszul. Ók azt hitték, ez lesz a közvetítő nyelv. A delegáció tagjai Frankfurtban találkoztak, ahol azonnal kiderült: a közvetítő A magyar nyelv és a magyar kultúra tovább élt és hatott. nyelv a magyar lesz, mivel a szerb kolléga újvidéki volt, a román Temesvárod: járt iskolába, a lengyel pedig a második világháború idején hadifogolyként élt valahol a Balaton partján. Ezért aztán felváltva tolmácsoltunk az orosz hírlapírónak, aki „csak” németül, franciául, arabul és perzsául tudod. Természetesen nem állítom, hogy a magyar nyelv közvetítő funkciója valamiféle „magasabbrendű- ség” következménye. Egyszerűen arra kell hivatkoznunk, hogy a történelmi Magyarország felbomlása óta eltelt több mint nyolcvan évben a magyar nyelv és a magyar kultúra minden utódállamban tovább élt és hatott, hat a nem magyar lakosságra, értelmiségre is. A jó nyelvstratégia magától értetődően ápolja az anyanyelvet, de nem feledkezik meg a közvetítőnyelv-szerep tudatos ápolásáról sem. Peking magyarázatot követel Washingtontól a nukleáris fegyverek alkalmazására vonatkozó stratégiai tervek ügyében Kínát is „mélyen megrázta” az amerikai jelentés ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva után tegnaptól Peking is magyarázatot követel Washingtontól arra a hírre, hogy az Amerikai Egyesült Államok sdatégiai terveket dolgoz ki kisebb nukleáris fegyverek alkalmazására bizonyos országok, közöttük Kína ellen. A Los Angeles Times szombaton adta hírül, hogy a Pentagon titkos jelentésben vizsgálja felül az amerikai nukleáris doktrínát. A lapban ismerteted dokumentum Kínát, Oroszországot, Észak-Koreát, Iránt, Líbiát és Szíriát nevezi meg olyan országként, amely ellen felmerülhet a nukleáris fegyver esetleges bevetése. „Számos más országhoz hasonlóan Kínát is mélyen megrázta ez a jelentés. Az amerikai félnek magyarázattal kell szolgálnia ebben az ügyben” - közölte Szun Jü-hszi külügymi- nisztériúmi szóvivő az Új Kína hír- ügynökség beszámolója szerint. Szun hangsúlyozta, hogy Kína „békeszerető” ország, amely nem fenyeget más országokat. „Kína mindig is a nukleáris fegyverek átfogó tilalmát és megsemmisítését sür- gede” - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező országoknak feltétel nélkül kötelezniük kell magukat arra, hogy nem vetik be őket elsőként, illetve nem fenyegetnek velük nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országokat és atomfegyvermentes övezeteket. Colin Powell amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és Dick Cheney alelnök szombat óta igyekezed megnyugtatni a nemzetközi közvéleményt, megerősítve, hogy elredentést szolgáló doktrínáról van szó, amely csupán számba veszi azokat az eseteket, amelyekben az amerikai kormányzatnak nukleáris fegyverek bevetésére lehet szüksége. A dokumentum a Los Angeles Times szerint Kínát arra az esede fenyegeti meg atomfegyver bevetésével, ha a pekingi vezetés az erőszakos egyesítés céljával megtámadná az ország lázadó tartományának tekinted Tajvant. Igor Ivanov orosz külügyminiszter már hétfőn magyarázatot követelt az új amerikai nukleáris tervekre, és úgy vélekeded: a hír csak arra alkalmas, hogy destabilizálja és kiélezze a nemzetközi helyzetet. Az amerikai terv olyan időszakban szivárgód ki, amikor az abban lehetséges célpontként megjelölt Oroszország és Kína is szorosan együttműködik az Amerikai Egyesült Államokkal a Washington által a terrorizmus ellen indítod nemzetközi hadjáratban, (m)
