Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-26 / 48. szám, kedd
6 Külföld ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 26. Alakul az új afgán hadsereg Kabul. Az afganisztáni tartományok és nemzetiségek 600 elitkatonájának kiképzésével tegnap megkezdődött az új afgán hadsereg létrehozása. Jonathan Turner, a nemzetközi biztonsági erők szóvivője elmondta, hogy az új hadsereg létfontosságú szerepet játszik majd az ország belső békéjének megőrzésében, illetve annak elkerülésében, hogy az egymással ellenséges helyi hadurak újabb belhábo- rúba taszítsák Afganisztánt. (MTI) Vizsgálják a kémhajót Tokió. A japán parti őrség tegnap hozzálátott annak a feltételezett észak-koreai kémhajónak a megvizsgálásához, amely decemberben süllyedt el a Kelet-kínai- tengeren lezajlott tűzpárbaj nyomán. Japán hírszerzők szerint a hajó kémkedett vagy drogot csempészett Phenjan szolgálatában. Tokió korábban jelezte: a hajó kiemelését fontolgatja, ami értékes információkhoz juttathatja Észak-Korea technikai színvonaláról. Phenjan rágalomhadjárattal vádolta meg Japánt (MTI) Fogolycserét akar a FARC Bogotá. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) a kormány fogságában lévő gerillák szabadon bocsátását követeli a túszul ejtett Ingrid Betancourt elengedésének fejében. Ingrid Betancourt volt szenátort, a májusi elnökválasztás egyik jelöltjét szombaton ejtették foglyul néhány munkatársával együtt a gerillák. (MTI) Euróreferendum Angliában London. Lapértesülések szerint Tony Blair brit kormányfő valószínűleg 2003. május elsejére írja ki a népszavazást a k9z9s európai pénzhez valü csadakozásról. Blair Európa- barát tanácsadói nyomást gyakorolnak a kormányfőre annak érdekében, hogy a referendum időpontja egybeessen a regionális választásokéval. Blairnek nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja győzni a briteket arról, hogy mondjanak le a fontról (Képarchívum) Kurszk: nem volt ütközés Moszkva. Vlagyimir Usztyinov orosz legfőbb ügyész szerint az eddigi vizsgálati eredmények gyakorlatilag kizárják, hogy egy külföldi tengeralattjáróval ütközött volna elsüllyedése előtt a Kurszk atom-tengeralattjáró 2000 augusztusában. De nem erősítette meg a legvalószínűbbnek tűnő magyarázatot, hogy a katasztrófát egy fedélzeti torpedó felrobbanása okozta. (MTI) Szaúdi herceg javaslata az arab világ és Izrael viszonyának rendezésére Megtörténhet az áttörés Jeruzsálem/Ramalláh/Rijád. Mose Kacav izraeli elnök meghívta szaúd-arábiai trónörököst Jeruzsálembe, hogy ismertesse békekezdeményezését. Tegnap hajnalban visz- szavonultak azok az izraeli harckocsik amelyek december 2-a óta körülvették Arafat palesztin elnök irodáját. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az izraeli elnöki hivatal tegnapi közleményében rámutatott: most, hogy nyilvánosságra hozták Abdallah bin Abdel-Aziz herceg tervét, és feltételezve, hogy a herceg elő akaija mozdítani a terv megvalósítását, ennek legtermészetesebb eszköze az izraeli kormánnyal való találkozó lehetne. Mose Kacav kész maga is késlekedés nélkül Rijádba utazni, ha meghívást kap. Ha sor kerülne ezekre a látogatásokra, az hatalmas előrelépést jelentene, mivel a két ország között jelenleg nincs semmiféle kapcsolat. Izraelben a politikusok és a sajtó azt latolgatják, hogy komoly kezdeményezésről van-e szó, vagy csak a közvélemény szondázását célzó lufiról. Ariel Sáron kormányfőt állítólag az a gond gyötri, hogy ha az Arab Liga márciusi csúcsértekezletén jóváhagyja a szaúdi kezdeményezést, akkor az USA és az EU is elfogadhatja azt. Simon Peresz külügyminiszter tegnap izgalmasnak nevezte a szaúdi javaslatot az arab világ és Izrael közötti konfliktus rendezésére. A trónörökös, aki Fahd király betegsége óta az ország tényleges uralkodója, a The New York Timesnak egy hete jelentette ki első ízben, hogy szándékában állt javaslatot tenni a kapcsolatok normalizálására Izraellel. Ennek feltétele a csak hézagosán ismert javaslat szerint az, hogy Izrael a BT határozatainak megfelelően teljes egészében vonuljon ki a palesztin területekről, beleértve JeruIzrael és Szaúd-Arábia között jelenleg nincs semmiféle kapcsolat. zsálemet is. Peresz az izraeli rádióban úgy vélte, új és izgalmas tervről van szó, amelyet érdemes kielemezni. Szilvan Salom pénzügyminiszter is úgy nyilatkozott, a javaslat megéri, hogy tanulmányozzák, ha ténylegesen a teljes rendezésre irányul. Salom nem csodálkozik azon, hogy 54 évvel a függetlenség kikiáltása után arab oldalon készek elismerni Izrael létezését. Peresz azt tartja fontosnak, hogy a javaslat éppen Szaúd-Arábiától származik, amely mindeddig nem tárgyalt Izraellel. Az izraeli rádió szerint Sáron maga is arra készül, hogy felveszi a kapcsolatot Rijáddal. A szaúdi elképzelést Kofi Annan ENSZ-főtitkár is üdvözölte. Abdallah vasárnap este tárgyalfa közel-keleti helyzetről és elképzeléseiről Colin Powell amerikai külügyminiszterrel is telefonon. Tegnap hajnalban visszavonultak azok az izraeli harckocsik amelyek december 2-a óta körülvették Rámalláhban Jasszer Arafat palesztin elnök irodáját. Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap döntött úgy, hogy szabad mozgást enged Arafatnak a városban, bár továbbra sem teszi lehetővé, hogy elhagyja Rámalláht. Bár a Saron-kabinet önmérsékletre szólította fel a hadsereget, izraeli katonák vasárnap este tüzet nyitottak egy közúti ellenőrző pontnál a palesztin parlament elnökének, Ahmed Köreinek a gépkocsijára. A támadásban senki nem sebesült meg. Az izraeli katonák 8 lövést adtak le Koréi páncélozott autójára. Koréi ezt követően megállt és igazolta kilétét; a katonák ekkor továbbengedték. A törvényhozás elnökének irodája azt állítja, hogy időben tájékoztatta az izraeli felet Koréi útjáról Rámalláhbóí Kelet-Jeruzsálem felé. Egyébként az Abu Ala néven is ismert Koréi az izraeli-palesztin tárgyalások egyik legfontosabb résztvevője palesztin részről, legutóbb január 30-án fogadta őt Sáron kormányfő is. Peresz a támadás után telefonon megkövette Koréit a lövések miatt, és ígéretet tett az eset kivizsgálására. Hamid Karzai megpróbálja együttműködésre bírni Teheránt és Washingtont Kandahárban még vannak tálibolc MTI-HlREK Kabul/Teherán. Iszmaü Hán, az afganisztáni Hérát tartomány kormányzója szerint tálibok lőttek ki rakétákat szombat este a kandahári repülőtérre, az USA vezette nemzetközi szövetség támaszpontjára. „Kandahár tartomány a tálibok fő mentsvára maradt, miközben Afganisztán túlnyomó része nyugodt és békés“ - mondta a Teheránhoz húzó afganisztáni hadúr a tegnapi nyilatkozatában. Az amerikai hadsereg szóvivője, A. C. Roper őrnagy korábban közölte, a támadás nem veszélyeztette a támaszpontot. Hamid Karzai afgán kormányfő Teheránban azt kérte az iráni vezetéstől, hogy Washingtonnal fennálló ellentéte dacára Afganisztán újjáépítésében működjön együtt az USA-val. Karzai a Hatami államfővel folytatott tárgyalásai után közös sajtóértekezleten kijelentette: Irán baráti ország, amely fontos szerepet játszott abban, hogy kimentse Afganisztánt egy veszélyes helyzetből. Hatami visszautasította azt az amerikai vádat, hogy Irán beavatkozik Afganisztán belügyeibe, és megpróbálja destabüizálni. Karzai tegnap, az iráni parlamentben hangsúlyozta: Irán az afgán nép barátjaként viselkedett, kiváltképp a szovjet megszállással szemben kitört ellenállás támogatásakor. EIU: a választások után a politikai viharok szakasza következik Budapesten Rendkívüli politikai eseménynek számít az iráni parlamentben egy külföldi kormányfő felszólalása (Reuters-felvétel) Borúlátó előrejelzés Magyarországról MTI-JELENTÉS London. Az Economist Intelligence Unit előrejelzése szerint Magyarország a politikai viharok szakaszába lép a tavaszi parlamenti választások után. Legújabb jelentésükben a londoni Economist csoport gazdaság- kutató intézetének elemzői a parlamenti választások eredményeit latolgatva úgy ítélik meg, hogy a választások szorosak lesznek a két nagy politikai tömb között, és növekszik egy határozatképtelen parlament kialakulásának a lehetősége. Kizátják azt, hogy a két nagy politikai csoportosuló^- a Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MDF az egyik oldalon, illetve az MSZP és az SZDSZ a másikon - fölényes győzelmet arasson, sőt úgy vélik, hogy egyik sem lesz képes parlamenti többségre szert tenni. Ez Magyarországot egy olyan területre sodorja, amely ismeretien az ország kommunizmus utáni történetében, mivel egyetlen választás sem eredményezett szavazatképtelen törvényhozást - emlékeztetnek. Megítélésük szerint a választások legvalószínűbb eredménye lesz, hogy a legtöbb szavazatot megszerző párt vagy csoportosulás kisebbségi kormányt alakít, amely az ellenzék támogatására kényszerül az EU-csatlakozáshoz szükséges törvények elfogadásához. Egy ilyen kormány nagyon gyenge íesz, és képtelennek bizonyul a hosszú távú túlélésre. Lehetségesnek tartják, hogy a legnagyobb pártok vagy csoportosulások nagykoalíciót hoznak létre. Ez szintén instabilitást eredményezhet a két fél között meglévő történelmi ellenségeskedés, az erőteljes személyi és ideológiai különbségek miatt. A jelentés készítői szerint fennáll a lehetőség arca, hogy a Csurka István vezette MIÉP a királycsináló szerepét játszhatja. A Fidesz vezetése még mindig nem zárta ki hivatalosan a lehetőséget a MIÉP- pel való együttműködésre a parlamenti választások után. Még ha a FIDESZ csak a MIÉP hallgatólagos támogatásának elfogadására kényszerül annak érdekében, hogy a hatalmon maradjon, Magyarország esetében a legrosszabb forgatókönyv valósul meg az EU-csatlakozást illetően. Az EIU véleménye szerint mind belső, mind külső tényezők kockázatot jelentenek a 2004-es csatlakozási dátumra, és a londoni elemzők fenntartják korábbi előrejelzésüket, hogy az EU bővítésére legkorábban 2005-ben kerül sor. Továbbra is keresik Daniel Pearl holttestét Még nincs vádemelés MTI-HÍR Iszlámábád. A dél-pakisztáni Kara- csi antiterrorista bírósága tegnap két héttel meghosszabbította a Daniel Pearl amerikai újságíró elrablása ügyében gyanúsított Ahmed Omar Szajed sejk őrizetben tartását. A sejk rövid időre megjelent a bíróság előtt, de a bíró a várakozással ellentétben nem jelentette be a vádemelést emberrablás és gyilkosság ügyében, hogy a rendőrségnek időt adjon további vizsgálatra, Pearl holttestének megtalálására és újabb bizonyítékok begyűjtésére, mint azt Rádzsa Kuresi, Szindh tartomány főügyésze közölte. A sejkkel együtt megjelent a bíróság előtt két másik személy is, akiket az emberrablással összefüggő elektronikus levelek küldésével gyanúsítanak. A sejk, akinek a kiadatását Washington is kérte, február 14-én azt vallotta, hogy ő adott utasítást Pearl elrablására, s hogy az újságíró már nincs az élők sorában. Daniel Pearl, a Wall Street Journal dél-ázsiai irodavezetője január 23- án tűnt el Karacsiban. Halálát a múlt csütörtökön jelentették be az amerikai konzulátusra küldött videofelvétellel, amelyen állítólag látható volt, hogy az újságíró torkát elvágták. Idő kell az Irak elleni támadás előkészítéséhez Akció egy év múlva MTI-HÍR Bagdad. A Pentagon szakemberei szerint az Egyesült Államoknak hat hónapra van szüksége az Irak bombázásához szükséges precíziós rendszerek megfelelő mennyiségű legyártásához. A The Washinton Postban közölt értesülések ellentmondanak azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint a közeljövőben bármikor elkezdődhet az Irak elleni támadás. A Boeing cég gyáraiban állítólag folyamatos üzemben szerelik össze a bombákat pontosan célba juttató JDAM-berendezéseket. A lap úgy tudja, hogy akár egy évig is eltarthat, mire az amerikaiak megindíthatják az Irak tömegpusztító fegyvert gyártó képességét megsemmisíteni, valamint Szaddám Húszéin elnök hatalmát megdönteni hivatott összehangolt katonai akciót. Schieder keményen bírálta Zoran Djindjicset ET-intő Belgrádnak MTI-HÍR Strasbourg. A hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködési kötelezettségére figyelmezet- te Belgrádot, és a háborús bűnösök kiszolgáltatására szólította fel a jugoszláv kormányt tegnap Peter Schieder, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének elnöke. Schieder kemény hangú nyilatkozatban utasította vissza Zoran Djindjics szerb kormányfő kibúvókat kereső, felelősséget áthárító álláspontját, amely a Der Spiegelben látott napvilágot. A közlemény Jugoszlávia figyelmébe ajánlja: ENSZ-tagságából következően együttműködési kötelezettség terheli a jugoszláviai háborús bűnösök ügyében eljáró hágai ENSZtörvényszékkel szemben, ami mindenekelőtt azt jelenti, hogy ki kell szolgáltatnia mindazokat a vádlottakat, akik az ország területén tartózkodnak. Ez alól nem jelenthet felmentést, hogyan ítéli meg a szerb miniszterelnök a hágai testület tevékenységét. Djindjics ugyanis cirkusznak minősítette a Milosevics-per eddigi történéseit. Az ET-parlament elnöke jelezte: Belgrad együttműködési készsége mérlegelés tárgyát képezheti a balkáni ország ET-felvételi kérelmének elbírálásakor. Egyúttal hangot adott annak a véleményének, hogy a háborús bűnök elkövetésével vádolt személyek átadása Hágának egybevág a jugoszláv lakosság érdekeivel, amely elutasítja a kollektív bűnösség fogalmát. Bécsben a szakértői tárgyalásoktól várnak eredményt Schüssel bírálja Zemant MTI-HÍR Bécs. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár a Benes-dekrétumok kérdésében a Die Pressének adott tegnapi interjújában igen éles szavakkal bírálta Milos Zemant. A kancellár a cseh kormányfő kijelentéseit „esztelennek és abszurdnak“ nevezte. A dekrétumok ügyében Schüssel a tíz éve folyó osztrák-cseh szakértői tárgyalásoktól vár eredmény, s hangsúlyozta, hogy ezek teljesen függetlenek Csehország EU- csatlakozási folyamatától, már csak azért is, mert a csatlakozási tárgyalásokon nem merülhetnek fel kétoldalú kérdések. Schüssel nem kívánt állást foglalni a tekintetben, nélkülözhetetlennek tekinti-e, hogy a szakértői tárgyalások Csehország EU-csatlakozása előtt vezessenek eredményre. „Nem a menetrenddel, hanem a lényeggel akarok foglalkozni“ - mondta a kancellár. Ausztriában Jörg Haider vetette fel, hogy Prága addig nem csatlakozhat az EU-hoz, amíg a dekrétumok érvényben vannak. Az Európai Parlament egyik bajor képviselője tegnap hajmeresztőnek nevezte a cseh alsóház elnökének, Václav Klausnak azt a javaslatát, hogy a benesi dekrétumok kerüljenek bele a Csehország EU-felvételét rögzítő szerződésbe. Bernd Posselt, szerint a Klaus-javaslat tudatos provokáció az EP-vel szemben, amely már három ízben követelte a dekrétumok eltörlését. Átfogó ellenőrzés a hivatalos próbaüzem előtt Temelínt leállították MTI-HÍR Prága. Vasárnap este egy hónapra kikapcsolták a dél-csehországi temelíni atomerőmű első energiablokkját, hogy a hivatalos próbaüzem beindítása előtt átfogóan ellenőrizzék a berendezéseket és megoldják az elmúlt hetekben észlelt problémákat. Müan Nebesár, az erőmű szóvivője szerint a reaktorblokkot először le kell hűteni, és utána kezdődik a javítás és a karbantartás. A négyöt hétre tervezett leállás alatt kicserélik a reaktorblokk másodlagos berendezéseinek tartószerkezeteit, mert rezegtek és akadályozták néhány dinamikus próba elvégzését.. A turbógenerátort is átvizsgálják, mert szintén problémák voltak vele. Az erőmű első blokkjának tesztelése százszázalékos szinten január 10-én kezdődött, de három alkalommal is meg kellett szakítani különféle hibák miatt. Ezek egyike sem érintette azonban a reaktort, (m)