Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-16 / 40. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 16. Egy boldog asszony (TASR/EPA) ÍRÓ olvasók A csoltói templom felújítása... FITOTEKA Boldogasszony palástja DR. NAGY GÉZA KARNÓKNÉ D. TERÉZIA „A Mindenható Isten az emberek szabadsága ellenére, úgy irányítja a történelmet, életünket, hogy ter­ve megvalósuljon!” Ez a gondolat jutott eszembe, ami­kor Gömör megyében Rozsnyót el­hagyva gyönyörű tájakon haladva a csoltói római katolikus templom kivilágított tornyát megláttam. Csoltó kis falu Gömörben, templo­ma dombon épült kb. a 17. század végén. Úgy mondják, hogy leégett, de újraépítették. A hosszú idő, a „Isten házába indulunk, örömtől dobban a szívünk." háborúk nem múltak el nyomtala­nul. A templom siralmas állapota arra késztette az itt szolgáló lelki- pásztort, hogy tegyen valamit, mentse meg ezt a szép műemlék épületet. Greco plébános Csoltó- nak és környékének lelkipásztora fáradságot nem ismerve próbálja megvalósítani a templom renová­lását. Elsősorban is támogatókat keresve, hogy ebben a pénztelen világban adományokat kérve el­kezdhesse a nagy munkát. 2000-ben a torony megjavítására került sor. A hulló vakolat, a nagy magasság bizony elég sok gondot okozott. Greco tisztelendő úr kezét sem kímélve munkálkodott, szülei, rokonai és a többi jóakaratú ember segítségével minden akadályt le­küzdve hozzáfogott a javításhoz. Tisztelet és köszönet érte minden ott dolgozónak, Csoltó polgármes­terének és azoknak, akik bármily módon segítettek, hogy megújul­hasson a torony. 2001-ben a külső munkákra, a templom vakolására, festésére, a falak szigetelésére, ablakcserére került sor. Egy szép motívum is előkerült a vakolat alól a templom hátrészén, amelyet lelkipászto­runk saját kezűleg próbált eredeti állapotára kicsiszolni. Ez sikerült is neki, nagyon szép lett. Hátravan még a templom belső ja­vítása, amihez nagyon sok pénz és munka kell. Bizakodunk, hogy eb­ben az évben ez is elkészül. Greco tisztelendő úrral beszélgetve, fá­radságos munkáját akartam meg­köszönni, de ő szerényen hárított. Nem vár köszönetét, csak annyit szeretne, ha a messziről hívogató, szépségét megmutató torony, a ha­rangszó nem lenne hiábavaló. Ha a templom legalább vasárnapon­ként megtelnék hívőkkel. Akik imával s énekkel adnának hálát Is­tennek. Deo gratias, az ő nagy ir­galmasságáért, hogy segít mind­annyiunknak e nagy feladat elvég­zésében. A palástfű (Alchemilla vulgaris) levelének formája egy általve- tett köpenyre vagy pa- lástra hasonlít, mint azt a régi, Máriát áb­rázoló képeken lehet látni, emiatt népies neve: Boldogasszony pa­lástja. A levelek tölcsér alakú mé­lyedéseiben minden reggelre ezüstösen csillogó vízcsepp gyűlik össze, ezt az „égi harmatot” régen az aranykészítéshez nélkülözhe­tetlennek tartották. Amióta a kereszténység létezik, Szűz Mária áldása van rajta. A palástfű elsősorban a nők gyógynövénye. Belső használata O erősíti a méhet (szülés előtt és után egyaránt alkalmazható), O szabályozza a rendszertelen menstruációt, © enyhíti a klimaxos tüneteket, O alkalmazható a fenyegető veté­lés elkerülésére, © jó összehúzó szer hasmenés el­len. Külsőleg © fehérfolyás, hüvelyviszketés el­len, © sebek, gyulladások, kelések gyó­gyítására, © arcbőr ápolására, © fogínyvérzésre használhatjuk. A palástfü házi alkalmazása Drogja a virágzó, föld feletti része, ebből készíthetünk: 1. Forrázat: 1 evőkanálnyi szárí­tott palástfüvet 2 dl forrásban lévő Ki nevet a végén Családi költségvetés- Pista, hová tetted azt az 500 koronát, amiből be kellett volna vásárolnod?- Egy idős férfinak adtam.- Nocsak, mióta vagy te ilyen adakozó?- Mindig is ilyen voltam.- Igen? És mondd csak, mit csinált az a férfi?- Sört csapolt, miért? Önvizsgálat Valamikor meglehetősen beképzelt voltam, de keményen dolgoztam magamon, s mára teljesen hibátlan vagyok. vízzel leforrázunk, 15 percig állni hagyjuk, leszűrjük. Szokásos adagja naponta 3x2 dl. Túl erős vérzés esetén készítsük a forráza- tot 2 evőkanálnyi drogból, továbbá társíthatjuk szúrós gyöngyajakkal és orbáncfűvel. A palástfű teáját rendszeresen fogyaszthatjuk, mel­lékhatása nem ismeretes, de szülés előtti alkalmazását mindenképpen beszéljük meg kezelőorvosunkkal. 2. Tinktúrakészítés: Egy befóttes- üveget félig megtöltünk apróra vágott friss, virágzó palástfűhaj- tással, 90 fokos alkohollal felönt­jük. Két hétig érleljük, majd le­szűrjük, az ázalékot jól kinyom­kodjuk és desztillált vízzel 40 fo­kosra hígítjuk. Menstruációs pa­naszok, klimaxos tünetek enyhí­tésére teába csepegtetve (3x10- 21 csepp) fogyasszuk. 3. Az arcbőr tisztítására, a kitágult pórusok összehúzására krémet ké­szíthetünk belőle: a legegyszerűbb eljárás, ha a saját megszokott kré­münkből 2 grammnyit külön té­gelybe teszünk, és egy kávéskanál­nyi tinktúrát hozzáöntve jól elke­verjük. (Ha van gyógyfűprésünk, a friss növény préslevét tesszük a krémünkbe.) A palástfű rendsze­res használatával bőrünk rugal­mas és bársonyos lesz. A palástfü házi termesztése A tápanyagban gazdag, nedves földet szereti a legjobban, de so­ványabb kerti talajon is megél. Napos vagy félárnyékos helyre ültessük. Szaporítható magvetés­sel vagy tőosztással. Csírázása kissé nehézkes, ezért célrave­zetőbb a tőről való telepítés. A természetben található hazai palástfűfajok védettek, ezért gyűjtésük tilos. CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak fi­gyelmesen elolvasni hétvégi ma­gazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Családi Könyv­klub ajándék könyvét is meg­nyerheti. Beküldési határidő: február 21. 1. Melyik tévéállomás tette közzé Linkáék esetét? a) STV b) TA3 c) Markíza 2.Mikor történt Lojzi balesete? a) január 31-én b) február 5-én c) február 11-én 3. Hány korona büntetést kap­hat, aki nem kötötte meg a kö­telező autóbiztosítást? a) 20 ezer b) 15 ezer c) 10 ezer 4. Hány éves kort kell betöl­tenie egy egygyermekes öz­vegynek ahhoz, hogy élete végéig kapjon nyugdíjkiegé­szítést? a) 60 b) 40 c) 50 5. Hány betegen végeztek Ja­pánban pajzsmirigydaganatos vizsgálatot? a) 60 b) 80 c) 300 Február 9-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: lb, 2a, 3c, 4b, 5a. A Nap Kiadó ajándék könyvét Kis Ferenc udvardi kedves olvasónk nyerte. MIT TEGYÜNK ÉS MIT NE FEBRUÁR 17. ÉS 23. KÖZÖTT Február 17. A Kos hatással van a fejre, az agyra, az arcra és az életerőre. Csukja be a szemét, és gondolja magát fénynek. Szárazon masszí­rozza meg a fejét, mintha fejet mosna. Finom nyomkodással masszírozza a fülkagylóját fent- ről lefelé a fülcimpa irányában, majd visszafelé. Tusoljon kelle­mes, meleg vízben, hagyja, hogy a víz esőként hulljon a fejére. Képzelje el, hogy a víz megtisztít­ja, és elvisz mindent, ami nyom­ja. A tűz jellegű Kos a termésre van hatással. Vágjon oltó- vesszőket az alma-, a meggy- és a szilvafákról. Legjobbak a napsü­tötte ágak, melyeket homokba rakva a pincében, vagy nedves papírba csomagolva a hűtőszek­rényben kell tárolni. Február 18., 19., 20. A Bika hatással van a torokra, a mandulára, a szaglásra, az ízlelés­re, a tarkóra és a vállra. A merev nyak befolyásolja az egyensúlyt, fejfájást okoz, esetleg ronthatja a látást. A nap folyamán többször is nyújtózkodjék ki, körkörös moz­gással lazítsa el nyakszirtjét. Igyon sok folyadékot. Torokfájás ellen vegyen be egy kiskanál feke- teribizli-lekvárt, vagy igyon mé­zes-citromos teát. A náthától el­dugult orron segít a fokhagyma, mely egyben csökkenti a vérnyo­mást, a koleszterinszintet, gyulla­dásgátló és antibakteriális hatása is van. Február 20-án a Hold az első negyedbe ér. Ha egészséges szeretne maradni, kezdjen el böj­tölni. A föld jellegű Bika a gyökér­re van hatással. Gereblyézze a gyepet, porhanyósítsa a földet. El­lenőrizze az ősszel kiültetett évelő növényeket. Február 21., 22. Az Ikrek hatással van a tüdőre, a légcsőre, a légzésre, a fel- és alkar­ra. Ne aludjon túlfűtött helyiség­ben, párásítsa a levegőt. Megfázás, esetleg nátha esetén a szervezetre jó hatással van a bodzatea (izzasz­tó). Könnyebben fog lélegezni, ha kihúzza magát. Figyeljen oda a lég­zésére. A helyes légzés frissíti a gondolkodást és javítja a közérze­tet. Sétáljon a jó levegőn. Vegyen mély lélegzetet, majd kis szünet után lassan fújja ki a levegőt. A ki­légzés kétszer olyan hosszú legyen, mint a belégzés. Nagyon fontos, hogy az orrán keresztül vegye a le­vegőt (így a hideg és a szennyezett levegő nem jut a tüdőbe), a száján keresztül pedig fújja ki. Öltözköd­jön melegen. Masszírozza meg a mellkasát, ezzel fokozza az élet­erőt. A levegő jellegű Ikrek a virág­ra van hatással. Vesse el a brokkolit és az egynyári virágok magjait. Ha még akad elfeledett virághagyma, fagymentes időben el lehet ültetni. Február 23. A Rák hatással van a gyomorra, a nyombélre, a mellkasra, a tejmi­rigyekre és az emésztésre. Ha problémái vannak az emésztés­sel, egyen kevesebb édességet és friss péksüteményt. Egyen rend­szeresen, de kis adagokat (alapo­san rágja meg az ételt). Aludjon eleget, ne hordjon feszes ruhát, mely szorítja a gyomor tájékát. Közvetlenül az étkezés után ne végezzen megerőltető tevékeny­séget. Igyon meg egy csésze ka­millateát - gyógyítja az emésztőrendszer fekélyeit. Kor­látozza a kávé és a feketetea fo­gyasztását. A víz jellegű Rák a le­vélre van hatással. Kezdje el a karfiol, a fejes káposzta, a póré­hagyma és a saláta előnevelését. Öntözze meg a szobanövényeket. Zofie Kanyzová, a Szépasszony lunáris kalendárium kiadója Eredményhirdetés A Libresse Club múlt héten feltett kérdéseinek helyes válaszai: 1. Mölnlycke 2.18 3. 3 mm Különböző intimbetétekből álló ajándékcsomagot nyert: Kovács Katalin kassai, Balián Mónika jókai és Ibos Erika nagybalogi kedves olvasónk. HÉTVÉGI MAGAZIN Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Petit Press Rt., Prievozská 14/A P. O. Box 49, 824 88 Bratislava, tel.: 02/582 38 309, fax: 02/582 38 343

Next

/
Thumbnails
Contents