Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-16 / 40. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 16. Közélet 5 Beszélgetés Vladimír Palkóval, a KDH alelnökével a párt kedvezménytörvényt semlegesítő javaslatáról Ez itt két ország konfliktusa Szlovákia függetlenségének megőrzésére dolgozott ki törvényjavaslatot a Keresztény- demokrata Mozgalom (KDH). A tervezet valójában a magyar kedvezménytörvény hatásainak semlegesítésére készült, hasonlót már a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is kidolgozott, de azt elvetette a kormányzat. A tervezetről Vladimír Palkóval, a KDH alelnökével beszélgettünk. MOLNÁR NORBERT Miért olyan fontos a KDH-nak a törvény? Szlovákiának fontos, és ha Szlovákiának az, akkor fontos a KDH-nak is. Nem gondolja, hogy ezzel a javaslattal az SNS-szel versengenek? Nem versenyzőnk, a KDH jelentős előnyben van, mert sem az SNS, sem a Slota-féle PSNS nem tudott megfelelően reagálni a problémára. Az SNS is megfogalmazott egy hasonló törvényt. Az SNS beterjesztett valamilyen törvényt, de az az emberek ellen irányul. Megbüntetné az MKP politikusait, megvonná azoktól a szociális támogatást, akiknek magyarigazolványuk van és így tovább. Mi ezzel nem értünk egyet. Vagyis az önök törvénye nem az emberek ellen irányul? A mi törvényünk visszaállítja Szlovákia polgárainak egyenlőségét, pontosabban . felszámolja azt az egyenlőtlenséget, amely a kedvezménytörvény budapesti elfogadásával keletkezett. Definiálná ezt az egyenlőtlenséget? Csupán nemzetiségi szempontokból a szlovákiai magyarokat előnyben részesítik más szlovák állampolgárokkal szemben. A magyar státustörvény értelmében joguk van a kedvezményre. Hozzáteszem, a törvény európai mértékben is problémát jelent, az Európai Bizottság jelentése is bírálta. A státustörvény megsérti a viselkedési etikettet, amelyet az Európa Tanács tanácsadó szervezete, a velencei bizottság határozott meg. A bizottság azzal foglalkozott, » A státustörvény megsérti a viselkedési etikettet, amelyet az Európa Tanács tanácsadó szervezete, a velencei bizottság > határozott meg. müyen feltételeknek kell megfelelniük a tisztességes, egy ország külföldön élő kisebbségeiről szóló törvényeknek. Világosan megfogalmazta, hogy a törvény hatálya csak a törvényt meghozó ország határain belül érvényesülhet. A magyar törvény megsérti ezt a szabályt. Emellett az állam nem ruházhat hivatalos feladatokat egy más államban „A mi törvényünk visszaállítja Szlovákia polgárainak egyenlőségét, pontosabban felszámolja azt az egyenlőtlenséget, amely a kedvezménytörvény budapesti elfogadásával keletkezett." (TASR-felvétel) bejegyzett nem kormányzati egyesületre, csak saját külképviseleteit bízhatja meg hivatalos ügyek intézésével. Ezek a szervezetek nem a törvényt valósítják meg, csupán tanácsadó szerepük van. Ez már játék a szavakkal. Mi azt mondjuk, Magyarország a saját törvénye alapján szervezi ezeket az irodákat. Nem gondolja, hogy á szlovákiai pártok politikai tőkét akarnak kovácsolni a kérdésből? Ez klisé, bizonyíték nélküli rágalom. Mért zárja ki azt a lehetőséget, hogy vannak politikusok, akik azért tesznek valamit, mert úgy gondolják, az a helyes? Tizenkét évünk volt arra, hogy a magyarkártyával játsszunk, de nem tettük. Többek szerint tervezetük azon része, amely a nemzetiségi iskolák külföldi támogatását akadályozza, minimum alkotmányellenes. Ez nem igaz. Nézze, a kedvezménytörvény egészében rossz. Tervezetünk a törvény szlovákiai hatályát szünteti meg. A Geothe Intézet például német kormánypénzekből támogatja a szlovákiai német iskolákat, bármelyik iskola támogatást szerezhet külföldről, de ez nem ok arra, hogy büntessék őt. így van, de a kedvezménytörvény nem pályázatról, hanem automatikusjogról szól csupán a nemzetiségi hovatartozás alapján. És azok a szlovák iskolák, amelyeket a kanadai szlovákok támogatnak csupán azért, mert szlovákok? Ezt szintén nemzetiség alapján döntik el. A mi megfogalmazásunk szerint a közérdekkel ellentétes, ha bizonyos szervezetek egy szomszédos ország törvénye alapján, a szomszédos ország költségvetéséből szereznek vagy osztanak szét pénzt csupán a nemzetiségi hovatartozás vagy a nyelvismeret alapján. A kanadai szlovákok esete más, mert nem felel meg ennek a definíciónak. Ez nem diszkrimináció? Miért gondolja, hogy ez diszkrimináció? Miért nem csinálhatja azt a magyar, amit a kanadai szlovák? Európa és mi is rossznak tartjuk ezt a törvényt, ezért egyszerűen hatálytalanítjuk. És a kilencvenszázalékos adó? Olyat kérdez, amit másodrendűnek tartunk. De az embereket az érdekli, mekkora adót fizetnek az oktatási támogatásból. A legnagyobb probléma a nálunk bejegyzett nem kormányzati egyesületekkel van, mert rajtuk keresztül támogathat Magyarország egyéneket és szervezeteket. Ha a mi törvényünk meggátolja ezeknek a szervezeteknek a működését, tárgytalan lesz a kérdés, mert nem tudják a pénzt kifizetni. Ha Budapest módosítaná a törvényt, és folyósítaná a támogatást, akkor érvénybe lépne a kilencvenszázalékos adó. De ez nem másodrendű kérdés. Tervezetünket csak egészében értheti meg. A törvény elfogadásával megsértették Szlovákia függetlenségét. De facto Magyarország speciális államigazgatási szervet hoz létre Szlovákiában a magyar kisebbség védelmére. Ha a szlovákiai magyar Magyarországon veszi fel az oktatási támogatást, megoldódna a probléma? Enyhülne, de nem szűnne meg. Ilyen esetben lépne érvénybe a 90 százalékos adó. Egy dolgot azonban hansúlyozok: olyan párt tagja vagyok, amelyik tizenkét éve azon dolgozik, hogy a szlovákiai magyarok otthon érezzék magukat Szlovákiában, hogy használhassák anyanyelvűket a hivatalos érintkezésben. Több olyan döntő pillanat volt, 1990-ben, ’94-ben, ’99-ben, amikor a magyarok jogairól szavaztunk. A KDH mind a háromszor az MKP-val együtt támogatta a javaslatot. A kedvezménytörvény elfogadása Magyarország és Szlovákia között okozott konfliktust, nem Szlovákia és magyar nemzetiségű állampolgárai között. A szlovákiai magyarok nagy része üdvözölte a kedvezménytörvényt, ami azt is jelentheti, hogy bár otthon érzik magukat Szlovákiában, de nem jól. Mi többet tehetnénk értük? Gondolja, mi jól éreztük magunkat, amikor a szlovák nacionalisták a magyarok csatlósainak neveztek bennünket? Nem éreztük magunkat jól a saját országunkban, mégis hajlandók voltunk szenvedni azért, hogy jól érezzék magukat itt a magyarok. De nem viselheljük el egy szomszédos ország törvényét, amelyet Európa is ellentmondásosnak tart. Az önök tervezete megronthatja kapcsolataikat az MKP-val. Az MKP politikusai úgy döntöttek, kiállnak a kedvezménytörvény mellett, és nem támogatják a mi javas\\ Mivel komolyan gondoljuk, hogy a következő kormányban is együttműködjünk, nem akarom Bugár úr kijelentését negatívan kommentálni. « latunkat. Természetesen keletkeznek feszültségek, amelyek bonyolíthatják kapcsolatainkat, de mi lenyeljük az MKP-politikusok néhány sértését, például klerikálfasizmus- ról beszéltek; mégis olyan partnernek tartjuk az MKP-t, amelyikkel szeretnénk együttműködni a kormányban is. Bugár Béla azt mondta, ha a parlament elfogadja a KDH javaslatát, az MKP nem lesz tagja olyan kormánynak, amelyben ott van a KDH is. Mivel komolyan gondoljuk ajánlatunkat, hogy a következő kormányban is együttműködjünk, nem akarom Bugár úr kijelentését negatívan kommentálni. A választások után meglátjuk. A KDH az európai konzervatív pártokat tömörítő EDU tagja a Fidesszel és az MKP-val együtt. Vagyis egy platformon vannak... ...nagyon sok dologban, de nem mindenben. A kedvezménytörvényt a Fidesz dolgozta ki. Nem lehetett volna korábban is egyeztetni velük? Már egy éve jeleztük kifogásainkat. RÖVIDEN A Petit Press megveszi a TV kompletet? Pozsony. Alexej Fulmek vezérigazgató nem cáfolja, hogy a Petit Press kiadó érdeklődik a TV komplet című műsorújság megvétele iránt. A lap eddigi tulajdonosa a csődbe ment Horizont Slovakia volt. Alexej Fulmek szerint a kiadó a héten azért jelentetett meg többoldalas fizetett hidetést TV Oko című magazinjáról a konkurens műsorújságban, hogy „olyan adatokhoz jusson”, amelyek alapján dönthet az esetleges megvételről. A TV komplet munkatársai etikátlannak minősítették a Petit Press eljárását. Fulmek ezt azzal utasította vissza, hogy ha nem fizették volna ki a reklámköltségeket, akkor a Horizont csődje miatt a TV komplet nem jelenhetett volna meg. (TASR) Létfontosságú a NATO-csatlakozás Pozsony. Szlovákia számára létfontosságú a NATO-csatlakozás, e célnak kell alárendelni a kormánykoalíció és az ellenzék közötti véleménykülönbségeket - fogalmazott az államfő, miután találkozott a kormány NATO-csatlakozási tanácsadójával. Rudolf Schuster ezenkívül a kassai vasmű részvényeinek ügyéről és a gázművek privatizálásáról is beszélt Paige Reeffel, aki szerint az elnöknek nem lesz könnyű helyzete a parlamenti választások során. (TASR) Hárman világítanák át a Postabankot Pozsony. A Postabank magánosítása iránt érdeklődők közül eddig hárman kérték a Szlovák Nemzeti Banknál a pénzintézet működésének átvilágítását. Ján Onda, a jegybank szóvivője szerint 90 napon belül kell dönteni az engedély megadásáról vagy elutasításáról. Értesülések szerint a Tatra Bank és a belga KBC is érdeklődik a pénzintézet iránt. (TASR) A Penta megvásárolja a vasmű részvényeit Pozsony. A Penta Group hétfőn vagy kedden megvásárolja a Postabanktól a kassai vasmű részvényeinek 7 százalékát, ennek dacára a pénzintézet birtokában további 4,9 százalék értékpapír marad. A Penta ezzel párhuzamosan máris érdeklődött, milyen feltételekkel juttathatná be embereit a vasmű döntéshozó szerveibe. (TASR) Egyetlen rákbeteg sem halt meg gyógyszerhiány miatt Hajnovic ráült a pénzre UJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Roman Kovác egészség- ügyi miniszter szerint nem fenyeget gyógyszerhiány az onkológiai osztályokon. A miniszter ezzel megerősítette az onkológusok szövetsége vezetőinek nyilatkozatát, akik azokra a hírekre reagáltak, melyek szerint gyógyszerhiány miatt haltak meg rákbetegek. „Felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy Szlovákiában egyetlen ilyen beteg sem halt meg azért, mert nem kapta meg a szükséges gyógyszerét” - áll a nyilatkozatban. A miniszter szerint minden beteg időben megkapja gyógyszerét, annak ellenére, hogy az egy-egy kezeléshez szükséges citosztatiku- mok ára elérheti a 600 ezer koronát is. A nyilvánosságra került esetekkel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a kassai onkológia két betege (az egyik 1997-ben, a másik 1986-ban született) egy, illetve két nap késéssel kapta meg gyógyszerét. Ez a késés a szakemberek szerint nincs kihatással az állapotukra, mondta Roman Kovác. A rákbetegségek gyógyításának anyagi'fe- dezetét a minisztérium eddig onkológiai program segítségével biztosította. Ez a program azonban veszélybe került az új pénzügyminiszter, Frantisek Hajnovic miatt, aki nem hajlandó teljesíteni elődje, Brigita Schmögnerová ígéretét, mely szerint az onkológiai és kardi- ovaszkuláris program mintegy 650 millió korona támogatást kap a dohánytermékek megemelt forgalmi adójából, (lpj) Spisiak: újabb sikerekkel dicsekedhetnek a hatóságok Vége két bűnbandának ÚJ SZÓ.TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Sikerült felgöngyölítenünk egy bűnszövetkezetet Ara- nyosmaróton” - közölte a bűnügyi főigazgató. Jaroslav Spisiak elmondta, a banda először harmincezer cseh korona védelmi pénzt akart egy vállalkozótól, az összeget aztán felemelték nyolcvan- ezerre, végül kétszázezret követeltek. A rendőrség az utolsó „részletért” induló maffiózóra csapott le. Spisiak egy másik esetet is említett: sikerült megtalálniuk egy leánykereskedelemmel foglalkozó társasághoz vezető szálakat, két áldozatuk ugyanis a hatóságokhoz fordult. Két nőt - az egyiknek nyolc hónapos gyermeke volt - elraboltak, majd Csehországban prostitúcióra kényszerítettek. A határon állítólag úgy sikerült őket átcsempészni, hogy az egyik elkövető kettőjük között ült, titokban pisztolyt szorított az áldozatok mellkasához, és fenyegetőzött: lelövi őket, ha segítségért kiáltanak. Spisiak szerint 2500 márkáért „értékesítették” a nőket, (szge) Melyik pártra szavaztak volna a polgárok, ha parlamenti választásokat tartottak volna? HZDS | 2001 decembere UJ 2002 januárja H 2002 februárja (az adatok százalékban értendők) GRAFIKON © ÚJ SZÓ Mandátumok Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) 46 Smer * 27 Magyar Koalíció Pártja (MKP) 21 Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) 18 Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 15 Új Polgár Szövetsége (ANO) 12 Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 11 Smer MKP SDKU KDH ANO SNS m is PSNS SDll Februárban a polgárok 68,7 százaléka járult volna az urnákhoz; a lakosság 16,8 százaléka nem kívánt volna szavazni; a megkérdezettek 14,5 százaléka nem tudott volna dönteni. (Forrás: Közvélemény-kutató Intézet) Parlament: ezentúl nem lesz kötelező hőszabályozókkal ellátni a radiátorokat Jövő júliustól nálunk is 112-es szám HÍRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jövő év júliusától egy telefonszámot, a 112-t kell majd tárcsáznunk, ha a tűzoltókat, a rendőrséget vagy a mentőket akarjuk hívni. A képviselők rábólintottak arra a tervezetre is, amely megváltoztatja a házszabályt és a köztársasági elnöki hivatalról, valamint az alkotmánybíróságról szóló törvényt. Április elsejétől a szóban forgó intézmények alkalmazottai a legalacsonyabb fizetési osztályban nyolcezer, a legmagasabban pedig 17 ezer korona fizetést kaphatnak. A kormány által javasolt törvénymódosítás értelmében már nem lesz kötelező hőszabályozókkal ellátni a radiátorokat. Az ülés végén második olvasatban Miklós László környezetvédelmi miniszter terjesztette elő a vízvédelemről és -gazdálkodásról szóló javaslatot, amely fontos az uniós csatlakozás szempontjából. A 2003 áprilisában hatályba lépő törvény szabályozza a vízgazdálkodást, pontosan meghatározza a vízügyben használatos alapvető jogi fogalmakat. A vízgazdálkodásban a települések több jogot kapnak. Egy fáradt alelnök „veszélyes zöldségei" Pozsony. Bugár Béla, a parlament alelnöke felvidította fáradt képviselőtársait. Nyelvbodásán Miklós László is csodálkozott, aki a szabadon élő veszélyeztetett állatokkal és növényekkel való kereskedelemről szóló törvényt terjesztette elő. Bugár megfogalmazásában ez „szabadon élő veszélyes zöldségekkel való kereskedelemnek” hangzott, (t)