Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-01 / 27. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 1. Kultúra oktatás A pedagógusok a beíratás előtt évek óta felkeresnek minden olyan családot, ahol iskolaköteles gyermek van Előnyt jelent a családias jelleg Boschetti Adrianna ünnepi köszöntőt mond a Döme Károly emléknapon (Képarchívum) Az izsai Döme Károly Alapiskola 2002. január elsejétől önálló jogalanyiságú iskolaként működik. Aránylag kis iskolának számít, diákjai száma a kilenc évfolyamban nem éri el a kilencvenet, ennek ellenére mind ez ideig nem kényszerültek az osztályok összevonására. V. KRASZNICA MELITTA Az igazgatónő, Boschetti Adrianna és a pedagógusok reménykednek abban, hogy erre a jövőben sem kerül sor. A puszta reménykedésen kívül azonban igyekeznek a gyakorlatban is mindent megtenni az iskola és az osztályok megtartása érdekében. A jogalanyiság megszerzése is ezt a törekvésüket tükrözi. „Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb pénz jutott az iskola működtetésére, a karbantartásról nem is beszélve. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a jogalanyiság önmaga nem oldja meg anyagi problémáinkat; viszont megtanít arra, hogy tetteinkért magunk vállaljuk a felelősséget, és magunk dönthessük el, miként gazdálkodjunk a rendelkezésünkre álló összegekből - mondta az igazgatónő. - Eddig is nagyon sok támogatónk volt, és biztos vagyok benne, hogy ezután sem fordulnak el tőlünk. Jó az együttműködésünk a falu önkormányzatával is, amiben lehet, támogat bennünket. Azt hiszem, minden községnek nagyon oda kellene figyelnie iskolájára, mert egy-egy kisiskola megszűnésével kezdődik a falu leépülése is.” Az idei tanévben 8 elsősük van, és szeptemberben ugyanennyien kezdik a tanévet. Ám míg tavaly a nyolc izsai iskolaköteles gyermekből műid a nyolcat ide íratták szüleik, addig idén 11-bői mindössze négyet. Négyen a helyi szlovák iskolába, hárman pedig Komáromba mennek, szintén szlovák iskolába. A másik négy kiselsős Patról érkezik, az izsai alapiskolát ugyanis ebből a két községből látogatják a diákok. A Komáromtól alig 5 kilométerre fekvő település iskolájának komoly konkurenciát jelentenek a városi iskolák. A városban dolgozó szülők közül sokan viszik magukkal csemetéiket is. Ezért a pedagógusok a beíratás előtt már évek óta felkeresnek minden olyan családot, ahol iskolaköteles gyermek van, és megpróbálják őket meggyőzni a helyi iskola előnyeiről. Ugyancsak meglátogatják azokat a családokat, amelyekből a gyermekek Komáromba járnak, miközben a szülők munkahelyük megszűnése miatt már kénytelenek otthon maradni. Több esetben sikerült is „visz- szacsalogatni” ilyen diákokat. Az igazgatónő előnyként mindenekelőtt a kisiskola családias jellegét emelte ki. Náluk, mint mondta, a ta- nárok.valamennyi diákot a keresztnevükön szólítják. A 8-10 fős osztálylétszámok lehetővé teszik a gyerekekkel való egyéni bánásmódot, jobban oda tudnak figyelni a tehetséges tanulókra csakúgy, mint a problémás diákokra. Sajnos, osztályonként két-három hátrányos szociális helyzetű tanulójuk is van, rájuk különösen nagy figyelmet fordítanak. Volt olyan tanév, amikor támogatóik segítségével 12 diák ingyenes étkezését tudták biztosítani, idén a napközi díját engedték el számukra. Mindemellett természetesen az oktatás színvonala az, amit fel tudnak kínálni: az iskola 5 számítógépét már az alsó tagozatos diákok is használják. Mind a humán, mind a reál érdeklődésű diákok találnak délutáni foglalkozást. A különböző versenyeken rendszeresen az élmezőnyben végeznek az iskola tanulói. Amire viszont különösen büszkék, az a régió, mindenekelőtt Izsa és Pat hagyományainak ápolása. A néptánc, a kézműves-foglalkozások, a virágkötés nagy népszerűségnek örvend. Az iskola 2000. október 8-án vette fel Döme Károly kanonok nevét, aki 1800 és 1816 között plébánosként és tanítóként tevékenykedett a községben. Az Izsán eltöltött évek nagy hatással voltak rá. Bizonyítja ezt az a tény, hogy végrendeletében alapítványt hozott létre a település iskolájának, valamint szegény sorsú jobbágyai és azok gyermekeinek támogatására. Cserébe csupán any- nyit kért, hogy halálának évfordulóján évente szentmisét mondjanak érte a faluban. Az iskola, miután felvette a kanonok nevét, tavaly május 22-én - a kanonok halálának évfordulóján - először tartott Döme Károly emléknapot, és felújította a hálaadó szentmise hagyományát. „Mint ahogyan a kisgyerek példaképet választ a felnőttek körében, az iskola is példaképének tekinti azt a személyt, akinek nevét viseli, és megpróbál' felnőni névadója szellemi hagyatékához - magyarázta az igazgatónő. - Ezért tartottuk mi is fontosnak, hogy ne csak egy legyünk az alapiskolák közül, hanem már nevünkkel jelezzük kötődésünket nemzeti történelmünkhöz, értékeinkhez, kultúránkhoz. Méltóak szeretnénk lenni Döme Károly emlékéhez, aki korának haladó szellemiségű gondolkodója, Kazinczy Ferenc és Baráti Szabó Dávid barátja volt.” HOL? Ml? Jubileumi jótékonysági bál A Magyar Asszonyok Ligája gutái alapszervezete holnap 19 órától rendezi meg 10., jubileumi jótékonysági bálját a Club vendéglőben. Az ünnepi műsor után kerül sor a Magyar Asszonyok Ligája Díjának átadására. (ú) Gúta, Club vendéglő, szombat, 19.00 Mantinels-koncert a Klikkben Ma este szabad a tánc a Klikk pubban, ugyanis Dj Willy, a tatabányai Vadorzó klub rockere keveri a lemezeket. A diszkóban Dj Dudás és Coca-Cola party várja a nagyérdeműt. Holnap a nyitrai Mantinels zenekar ad koncertet, utána afterparty lesz a Max rádió zenei rendezőjével, Dj Kijacekkel. A diszkóban Dj Chris és Metaxa party szórakoztatja a tisztelt publikumot. (kis) Érsekújvár, Klikk pub, péntek, szombat, 22.00 Jótékonysági bál Inámban Farsang idején az Inámi Magyar Nevelési Nyelvű Óvoda szülői munkaközössége hagyományosan jótékonysági bált szervez a tanintézmény anyagi helyzeténekjavítása érdekében. Holnap mindenkit szeretettel várnak az óvodai bálra, ahol a jó zenéről az OKÉ együttes gondoskodik. (-bgy-) Inám, művelődési ház, szombat, 19.00 Farsangi táncház gyermekeknek A Csemadok Nánai Alapszervezete mellett működő Dörmögő hagyományőrző gyermekcsoport idén második alkalommal rendezi meg a farsangi táncházat, amelyre holnap kerül sor a nánai kultúrházban. (na) Nána, kultűrház, szombat Évzáró Csemadok-gyűlés és batyubál A Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezete holnap 15 órakor- tartja évzáró taggyűlését a Csemadok Május 1. téri székházának nagytermében. A gyűlés keretében bemutatkoznak a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi irodájának alkalmazottai. Az évzáró gyűlés után batyubál kezdődik, a zenéről Orbán Szilveszter harmonikás gondoskodik, (ú) Pozsony, Csemadok-szék- ház, szombat, 15.00 A Pátria rádió kétnapi kínálatából válogathatnak Hétvégi programok MŰSORAJÁNLÓ Szombat: Február első hétvégéjén 8 órakor indul adásunk a Hétről hétre című zenés publicisztikai magazinnal. A műsorban beszámolunk a parlamenti történésekről, a NATO vizsgáló csoportjának pozsonyi munkájáról, megkérdezzük, hogy a kormány által a héten jóváhagyott összeg elég lesz-e Kassa adósságainak törlesztésére. Nyilatkozik egy fiatal orvosnő, aki nemrég tért vissza amerikai tanulmány- útjáról, és bemutatjuk a Pozsony- püspökiben található hajléktalanok otthonát. A műsorvezető-szerkesztő Melaj Erzsébet. 11 órakor hírek és közlekedési információk hangzanak el, majd meghallgathatják dr. Kiss László körorvos tanácsait. Vándorbot című honismereti sorozatunkban a tallósi Esterházy-kastély ódon falai közé invitáljuk a hallgatókat. 11.30-kor kezdődik a Hazai tükör, amelyben az Érsekújvári járásban fekvő Bajta községbe látogatunk. A déli hírek után Nótacsokor szól, az ötvenperces összeállításban többek között Solti Károlyt, Kovács Appolóniát, Béres Ferencet és Szentendrey Klárit hallhatják. 13 órakor irodalmi műsorunk, a Téka jelentkezik. Beszélgetés hangzik el Hajtman Bélával Hídon című kötetéről, szó lesz a fiatal irodalmárok lapjáról, a Szőrös Kőről, és megemlékezünk a 100 éve született Berda Józsefről is. A 13.30-tól hallható Keresd a nőt! témája a szakítás. Előbb egy fiatal nő, majd egy férfi meséli el, hogyan élték meg. Végül a pszichiáter, dr. Huncík Péter beszél arról, hogyan dolgozható fel a szakítás. 15 órától kabarénk, a Lazítani jelentkezik 60 percben. Adásunk a Köszöntő és a Napzárta után 18 órakor ér véget. Vasárnap nyolc órakor kezdődik közvetítésünk. A hírek, a sportösz- szefoglaló, a műsorajánlat, a kalendárium után visszatérünk a hét politikai eseményeire. Küenckor református félórával jelentkezik a Világosság. Kassainé Mártha Tímea szolgál igehirdetéssel, majd Erdélyi Géza püspököt kérdezzük a zsinat határozatairól és más kérdésekről. A tízórai hírek előtt komolyzenei fejtörőnk, utána pedig a Randevú jelentkezik. A gyermek- és ifjúsági műsor központi témája a félévi bizonyítványosztás. A délutáni részben a költészettel foglalkozunk, megszólalnak ifjú költőpalánták, és részletek hangzanak el Ákos verslemezéről. 14 órakor hírek, majd Sándor Anna olvassa fel nyelvművelő írását. 15 órától a Nevelők fórumában megismételjük az Antal Júlia galántai pedagógussal készült beszélgetésünket. A néprajzi összeállításban ezúttal a serkei népszokásokkal ismerkedhetnek meg. A 16 órai hírek után a Köszöntőt hallgathatják, majd műsoridőnk utolsó 20 percében összefoglaljuk a nap legfontosabb eseményeit. (B. E.) TOLLVONÁS Megint bizonyítvány TALLÓSI BÉLA Félévkor csak az zavart a bizonyítványosztásban, hogy nem járt vele két hónapos szünet. Igazából csak azt szerettem abban, hogy félidőben is mérnek, vagyis hogy félévkor is kiosztják tanulmányi előmenetelemről az értesítőt, hogy azt a feszültséget, amelyet ajegyek keretezése körüli feleltetéscsúcs, az érdemjegyjavításra szánt nagyon intenzív időszak hozott magával, oldotta néhány olyan nap, amikor egy kicsit lazítani lehetett, mert nem volt feleltetés, s még házi leckéből is kevesebbet adtak. Szorongás persze volt bennem minden egyes alkalommal a tanév első felének utolsó napján, hogy osztályfőnököm gyöngybetűi ugyanarról szólnak-e majd, ugyanazt üzenik-e a rubrikákból, amire számítottam. Szomorkásán ünnepélyes volt a pillanat, amikor a beírt adatok többszöri szemrevétele után szertartásosan négyrét hajtottuk a bizonyítványlapot, mert ez valaminek a visz- szahozhatatíanságát, megismé- telhetetlenségét, végét, elmúlását jelentette. Ez volt a visszatekintés, az öngyónás, a megbánás ideje, amikor bevillant az agyba, hogy tehettem volna többet, lehettem volna jobb. Örömtelién ünnepélyes is volt a bizonyítványlap négyrét hajtásának rituáléja, mert egy új élet születését jelentette. Az idővégtelen tört részét, amely elég volt arra, hogy ellágyulva megfogadjam, jobb leszek, összeszedem magam, és javítok a második félévben, mert olyan jó érzés még jobbnak lenni. A bizonyítványosztás hatványozottabban hozta fel bennem a bizonyításvágyat, s olyan köny- nyű volt elhinni abban a szomorú-örömteli, elmúlás-születés pü- lanatban, hogy jó dolog a tanulás. A második félév valósága aztán kimosta az agyamból az idillt, mert a bizonyítványosztás ünnepélyességét szétfoszlató szürke tanulási időszakban bemagolásra kínálkozó szinuszok és koszinuszok, benzolok és atommagok, átmérők és fókuszok, melléknévi és határozói igenevek, Dante, Balzac és Goethe piros és fekete pontokat, egyeseket, ketteseket, hármasokat, négyeseket és ötösöket hoztak, az első négy számjegyet hol mínusszal, hol anélkül. Ebben a képletekkel és definíciókkal, feladatokkal és kötelességekkel teli időszakban is győzködtem magam, hogy jó dolog a tanulás, s vetekedtem az érdemeimet jelképező, elismerő, értékelő számjegyekkel, hogy a következő félév végén a szamárfülesre lapozott osztályzóív piros karikáiba, majd az újabb bizonyítványosztáskor a rubrikákba az az írott üzenet kerüljön, amelyet szívesen látnék. Hogy a bizonyítványosztás megint ünnep legyen. Remélem, az volt annak a több mint ki- lencszázezer alap- és középiskolásnak is, akik tegnap vették át a bizonyítványukat. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Nabucco 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Össztánc 19 KIS SZÍNPAD: Kés a tyúkban 19 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Báthory Erzsébet 18.30 MOZI POZSONY HVIEZDA: A Gyűrűk ura - A Gyűrű Szövetsége (am.-új-zél.) 16,19 TATRA: Harry Potter és a bölcsek köve (ang.-am.) 16.30, 19.30 ISTROPOLIS: A Gyűrűk ura (am.-új-zél.) 16, 19.30 Belphégor - A Louvre fantomja (ff.) 17, 20 Corelli kapitány mandolinja (am.) 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Traffic (am.) 17.15, 20 Farkasok szövetsége (francia) 17 Csokoládé (am.) Mi kell a nőnek (am.) 18 KASSA DRUZBA: A. I. - Mesterséges értelem (am.) 16, 19 TATRA: Amélie csodálatos élete (ff.) 17.30, 20 CAPITOL: A Gyűrűk ura - A Gyűrű Szövetsége (am.-új-zél.) 16,19.15 ÚSMEV: A Gyűrűk ura - A Gyűrű Szövetsége (am.-új-zél.) 13,16,19 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: KÉt apának mennyia fele? (fr.) 19.30 KOMÁROM - TATRA: Dupla vagy minden (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - KOVÁK: Szexi szörnyeteg (ang.) 19.30 LÉVA - JUNIOR: Sex Pistols: Szenny és düh (ang.) 16.30,19 GALÁNTA - VMK: Az egyetlen (am.) 17.30 GYŐR PLAZA: Amerikai pite 2 (am.) 18, 20, 22 Atlantisz - Az elveszett birodalom (am.) 14.15, 16.15 Csajok a csúcson (ném.) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30, 22.30 Csocsó, avagy éljen május 1-je! (ma- gy.) 13.30, 15.30 A Gyűrűk ura - A Gyűrű Szövetsége (am.-új-zél.) 13, 14, 16.15, 17.15, 19.30, 20.30, 22.45, 23.45 Harry Potter és a bölcsek köve (ang.-am.) 13.30, 16.30, 20, 22.45 JayésNéma Bob visszavág (am.) 14, 16 Ne szólj száj (am.) 18, 20.15, 22-30 Nő a baj (am.) 17.30, 20, 22.30 Vanília égbolt (am.) BEÍRATÁSOK ♦ Kassa A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Álapisko- la értesíti a tisztelt szülőket, hogy a beíratás a 2002/2003-as tanévre február 7-én (csütörtökön) 14.00 és 18.00, február 8-án (pénteken) 8.00 és 18.00, és február 9-én (szombaton) 8.00 ésl2.00 óra között lesz. Tanulóink számára biztosítjuk az egyműszakos tanítást, idegen nyelvek és számítástechnika oktatását az első osztálytól, napközis foglalkozást ötödik évfolyamig, gazdag szakköri tevékenységet: karének, nép- művészeti csoport, képzőművészeti kör, sportkör, kézműves foglalkozás, nyári foglalkoztató táborok. Szeretettel várjuk új növendékeinket. ♦ Bély A Bélyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az elsősök közös, ünnepélyes behatása 2002. február 7-én 13.30-tól lesz az iskola épületében.