Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-05 / 4. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa.” (AranyJános) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondiiző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (AranyJános) 2002. január 5., szombat 6. évfolyam, 1. szám „Ha van otthon ennivalód, több váltás ruhád, tető a fejed fölött és egy ágyad, akkor gazdagabb vagy, mint az emberek 75 százaléka a világon" Szülőnek lenni nagy felelősség - hivatás GAÁL LÁSZLÓ erekzsivajtól g ' Y ▼ volt hangos ka- I rácsony előtt V három nappal a peredi kultúr- ammammmmmmm ház. Amíg a gyerekek játékkal és karácsonyi papírdíszek készítésével foglalatoskodtak, szüleik egy fiatal plébános és egy tanítónő magható és tanulságos elbeszélését hallgatták a hitről, a családról, a gyereknevelésről, a több gyermekkel megáldott családokban tapasztalható családi légkörről. Mindez a Nagycsaládosok Sellyéi és Galántai Egyesületének harmadik találkozóján történt december 22-én, Pereden. Az összejövetel nagyon szomorúan kezdődött, Fekete Jolán komáromi hitoktató megemlékezett az egyesülethez tartozó Dolnik családban történt tragédiáról, a nyáron vonatszerencsétlenség következtében elhunyt 12 éves Gáborkáról. Dolnikéknak két gyermekük maradt, de amint azt az elnök, a peredi Pásztor Csaba elmondta, örökös tagjai ők az egyesületnek, amelybe a három- és többgyermekes családok tartoznak. Ilyenformán az összejövetelt köszöntő Borsányi Gyula polgármester is nagycsaládosnak számít, hiszen három felnőtt fia és négy unokája van. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak hivatalából eredően tette tiszteletét, hanem anyagilag is hozzájárult az összejövetel megvalósításához. Hasonló találkozóra most harmadszor került sor, két évvel ezelőtt ugyancsak Pereden, tavaly pedig Komáromban, a bencés rendházban jöttek össze a má- tyusföldi nagycsaládosok. Hogy a tavalyi összejövetel a rendházban volt, jelzi, hogy hívő családok társulásáról van szó. Ez az idei is a hit jegyében zajlott, ami elsősorban a moldvai csángó származású, jelenleg a Pécs melletti Máriakémén- den szolgáló László András római katolikus plébánosnak volt köszönhető. Egy nagy fehér viaszgyertya kanócán a betlehemi lángot is magával hozta ebbe a közösségbe, de ennél a lángnál is több meleget és fényt árasztott a fiatal plébános beszéde. Neki most már a hívők jelentik a családot, de az igazi nagycsalád életét is megtapasztalta, hiszen heten voltak testvérek, köztük ő az ötödik. Azt is elmondta, hogy csak az első és a hetedik gyermek végezhette nappali tagozaton a tanulmányait, a többiek esti iskolába jártak, mivel szüleiknek nem tellett a taníttatásukra. László András atya vallja: „Szülőnek lenni nagy felelősség és a legnagyobb hivatás.” Arról is beszélt, hogy a szórványmagyarságban, az erdélyi magyaroktól elszigetelten élő moldvai csángók miképpen tartották meg máig a magyarságukat annak ellenére, hogy hivatalosan minden, az iskolát is beleértve, románul folyik. Szülőfalujában, a hétezer lelket számláló Klézsen például úgy igyekeznek megtartani anyanyelvűket, hogy a hivatalos román iskola mellett egy-egy családnál jönnek össze a gyerekek, és ott tanulnak magyar nyelven. A plébános azonban arra is rámutatott, hogy a magyarságunkat csakis a más nemzetet tisztelve és szeretve tarthatjuk meg igazán. Bölcs és szívhez szóló sza„Ha szüleid élnek és még nem váltak el, akkor szerencsés vagy, mert ez nagyon keveseknek adatik meg." vain kívül közös olvasásba is bevonta a betlehemi lángot körülülő szülőket, mégpedig kalkuttai Teréz anya Himnusz az élethez című imádságát olvasták fel, soronként egymásnak adva át a szót. Ezenkívül egy statisztikai felmérést is ismertetett, amelyben egyebek mellett ez olvasható: „Ha van otthon ennivalód, több váltás ruhád, tető a fejed fölött és egy ágyad, akkor gazdagabb vagy, mint az emberek 75 százaléka a világon.” Vagy ez: „Ha szüleid élnek és még nem váltak el, akkor szerencsés vagy, mert éz nagyon keveseknek adatik meg.” Ez utóbbi megállapítással kapcsolatban jegyezte meg az egyik tanítónő, hogy az iskolában mennyivel nagyobb előnyben vannak, mennyivel jobban be tudnak kapcsolódni a közösségbe a nagy családból, vagy legalábbis teljes családból származó gyerekek, még ha az a család szűkös anyagi körülmények között él is. Sokkal hamarabb beilleszkedik az óvodai, iskolai közösségbe, mint az elvált szülők gyermeke, vagy a gazdag szülőké, aki nem is igazán tudja, mi az a családi öröm, mert szüleinek a pénzt hajszolva, őrá nemigen jut elég idejük. A gyerekneveléssel kapcsolatos hétköznapi, de nagyon hasznos dolgokat is hallhattak a találkozó résztvevői. Hajdú Katalin tanítónő, aki behatóan foglalkozik a témával, egyebek közt arra is figyelmeztetett, hogy a szülőknek ügyelniük kell, hogyan viselkednek gyermekeik előtt, hiszen a gyermek az óvodában mindent eljátszik, amit otthon lát. Az óvónők ezért általában minden családról tudják, milyen körülmények között él ott a gyermek. Nem is az a legrosszabb fejlődése szempontjából, ha a szülők előtte veszekszenek, hanem ha az anya elhiteti vele, hogy mindenért az apja felelős, az apa pedig ugyanígy az anyára hárít mindent. Nem szabad a kisgyermeknek azt mondani: rossz vagy. Ha rosszat tesz - például eltöri a tányért, vagy összefirkálja a falat -, akkor meg kell magyaráznunk neki, hogy ezt most rosszul tette, de sose mondjuk rá általánosan, hogy ő rossz, mert elhiszi nekünk, s ő maga is rossznak fogja tartani magát, ami nem tesz jót lelki fejlődésének. Ha a gyerek összefirkálja a falat, nem az a legjobb megoldás, hogy elverjük a kezét, vagy ráparancsolunk, többé ne tegye. Sokkal hatásosabb módszer, ha a falra egy hatalmas papírlapot erősítünk, és megmagyarázzuk neki, hogy erre rajzolhat. A fal többi részére viszont nem. így megtanulja, hol vannak a határok - a papír szélei -, amelyeket nem szabad átlépnie. Ehhez hasonló jó tanács több is elhangzott ezen a találkozón, s bár nagycsaládosokról lévén szó, tapasztalt szülők hallgatták, valószínűleg sok olyat is kaptak, amit hasznosíthatnak gyermekeik nevelésében. A közös beszélgetést közös ebéd követte, majd a gyermekek kultúrműsorral is felléptek. A perediek közül három nagycsalád gyerekei adtak közös műsort, amihez a hangot Pásztor Csabáné adta meg citerán. A nádszegiek csoportja is több nagycsalád gyerekeiből tevődött össze, műsorukat Varga Edit pedagógus tanította be. A találkozó legnépesebb résztvevői, az ötgyermekes vághosszúfalui Gaál család. Háromtagú csapatuk egyházi énekekkel és szavalattal kapcsolódott be a kultúrműsorba. A tragikusan elhunyt 12 éves Dolnik Gabika néhány évvel fiatalabb húga furulya- játékával kedveskedett a jelenlevőknek. Egyéves Dávid öccse, a találkozó legfiatalabb résztvevője többször is a figyelem középpontjába került. Igaz, nem betanult produkcióval, csupán azzal, hogy a felnőttek beszélgetése közben túl közelről szerette volna megfigyelni a betlehemi lánggal égő adventi koszorú gyertyáit, vagy a karácsonyfadíszeket akarta megtapogatni. Édesanyja, Katalin el is mondta, ha Dávidka nem lett volna, nem is tudja, hogyan viselte volna el nagyobbik fia elvesztését. A találkozó résztvevői bizonyára mindannyian értékes tapasztalatokkal, kellemes élménnyel, valamint Borsányi Gyula polgármester és László András atya ajándékaival gazdagodtak az összejövetelen. S aki először volt ebben a közösségben, Pásztor Csabától azt is megtudhatta, hogy a Nagycsaládosok Sellyéi és Galántai Egyesülete 1999 óta működik mint érdekvédelmi szövetség. Egyelőre a Nagy- családosok Klubja (Klub Mno- hodetnych Rodín) országos szervezet keretein belül, amelyet 1987- ben alapított a 11 gyermekes Stanislav Trnovec, és amelyben eredetileg a leglább öt gyermeket nevelő családok számítottak nagycsaládnak. A sellyei és galántai egyesület együttműködik a magyarországi NOÉ (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) nevű szervezettel, több itteni család is részt vett a tavalyi gödöllői találkozón, Varga Edit nádszegi pedagógus pedig a mostani peredi összejövetelen a NOÉ által szervezett pedagógustalálkozón szerzett tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Pásztor Csaba azt tervezi, hogy a Nagycsaládosok Sellyei és Galántai Egyesületét kibővítve létrehozzák a Nagycsaládosok Mátyus- földi Egyesületét, amely hivatalosan bejegyzett érdekvédelmi szervezetként működne. Már jelenleg is tagjai a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, és ezeket a kapcsolatokat is bővíteni szeretnék. Es hogy miben áll az érdekvédelem egy szlovákiai családszervezet esetében? Egy konkrét példa: a menetjegyek és a diákbérletek árának emelése ellen tiltakozhatnak szervezett formában az illetékes szerveknél, hiszen olyan családban, ahol három-négy gyermek busszal vagy vonattal utazik az iskolába, súlyos terhet jelent a családi költségvetésben ennek a fedezése. Más hasonló esetekben is képviselheti a szervezet a nagycsaládosok érdekeit, de ha csak azért jönnek is össze, hogy megvitassák a közös problémákat, és meghallgassák egy olyan ember mondanivalóját, mint a mostani találkozón résztvevő László András atya, már ez nagyban gazdagítja őket. Egyetlen féle-fajta szomszédot nem szeretnék, olyat, aki bármiben is fanatizált, mert a fanatizmus agressziót szül, nem tűri a másságot, s innentől kezdve mindegy, milyen a bőrszín Kabaré Lujzákkal, Jenőkkel, szemüvegekkel M. CSEPÉCZ SZILVIA A zzal váltunk meg az | óévtől, hogy ezután I már úgysem lehet sem- | mi a régi. Mert a szep'ítÍMariniÉK tenl*,er 11 "ei terror megváltoztatta a vüá- got. Köz- és önbiztonságilag legalábbis. Át is éreztük rendesen, az összeomló manhattani ikertornyok látványa minden - televíziózó vagy újságolvasó - civilizált ember retinájába kitörölhetetlenül beleégett. (A média terén kevésbé „civilizált” afgánokkal bombák és/vagy élelmiszercsomagok formájában tudatták, hogy „megtorlás van”.) Mielőtt még arra gondolnának, hogy itt most valamiféle alpári ironizálás készül, sietve közlöm, hogy bizony, ez így igaz. Na nem a józan ész ellenében, s még kevésbé kétségbe vonva az események tragikumát. Éppen fordítva! Mert amikor a háborús hírek hallatán némileg kevésbé ijedten (a tálibok messze vannak), és jelentős rezignációval (a postás anthrax-szal is kétszer csönget) figyelgettem tovább a nagyvilágot, egyszer csak megszólalt bennem a polgár. Egy egészen kicsike polgár, olyan, aki a nagypolitika történéseit itt-ott teljes értetlenséggel szemléli. Hasonlóan az adomabeli taxisofőrökhöz és szalonfodrászokhoz, akik, ugye, a leg- macerásabb problémákat is kapásból megoldják. Jómagam ugyan nem rendelkezem ilyesfajta megoldókészséggel, de azon azért nagyot ámultam, hogy a komplett ENSZ Közgyűlés is így van ezzel. Tételesen arról az első, a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi összehangolására szolgáló ötnapos tanácskozásról van szó, amelyen a világ- szervezet legfőbb képviseleti testületének tagjai már a terrorizmus fogalmának meghatározásában megakadtak. A bombák és/vagy élelmiszercsomagok ettől még nyugodtan potyogtak tovább a kies hegyek közt bujkáló tálibokra, illetve a pechesebb civil afgánokra, és a terrorellenes nemzetközi erők mára minden különösebb definíció nélkül is majdnem teljesen felszámolták az al-Kaidát - ez kétségtelen. De a bennem mocorgó kicsinyke polgár mégis hosszú ideig látni vélte azt az őrült jelenetet, amikor- miként annak idején a pesti kabaréban - a világ kormányainak képviselői beszéltek el egymás mellett, mint megannyi okvetetlenkedő Lujza és tudálékos Jenő. Csakhogy a politikában mindezt valahogy úgy nevezik: diplomácia. S ennek okán az egyoldalú „eszmecserében” már nincs semmi kacagtató, irónia is legfeljebb a rosszabbik fajtából. A tárgyalások természetesen folytatódnak, hiszen a terrorizmus valós fenyegetés. (Az volt már Afganisztán előtt is, bárha például a maszek taxisok csak mostanság emlegetik olyan kiejtéssel Dzsalalábadot, mintha vittek volna már fuvart arrafelé...) Mert az egyszerű polgár a hírekből él. Meghallgatja, azután megvitatja az aktuálist. És vonatkoztat. Leginkább önmagára, a családjára, a szomszédságra. Ami Afganisztánt illeti, a minap éppen Karcsi, a taxis emlegette ide vonat- koztava, egészen a Csallóközbe. Azzal, hogy „volt képük betelepíteni a menekülteket, aztán az ember reszkessen a tálib terrorista fajtájuktól! És utána még jönnek nekem a kérdőívesek, hogy kivel nem laknék szomszédságban...!” Vagy negyedórát autóztunk, ami részemről kevésnek bizonyult a hatásos érvelésre, miszerint „tálib” menekültek aligha bujdokolnak errefelé, aztán meg képzelje el, ugyan miféle terrorista nyomorultaknak lehetünk mi célország, ahol nem csak kötelező csadorviselet nincs, de munka, lakás sem igen akad. S hogy ha valaki két kontinensen át mégis eltámolyog idáig, az alighanem a puszta életének is örül. A taxiút végén Karcsi nyert, a ,átível nem lennék szomszéd?” kérdéskörével ugyanis megfogott. Tényleg, kivel is nem?! Megnéztem azt a bizonyos - mellesleg külföldi - kérdőívet. Sajnos. Sajnos, mert közben találtam még pár ide vonatkozó cikket bizonyos keményen kutatgató „észlények- ről” (esetenként több diplomával!), akik vaskos kötetekben bizonygatják, hogy a holokauszt nem is létezett, a történészek mind hülyék, nem gázosítottak itt el a nácik senkit, csak mert zsidó, cigány vagy homoszexuális volt az illető. Szóval, a kérdőíven is nagyjából ezek a „célcsoportok” szerepeltek mint nem kívánatos szomszédok. Plusz még az arabok, illetve a szí- nesbőrűek, mert hiszen új időket élünk ugyebár, és elméletileg minden jól fésült szomszéd lehet terrorista. De én akkor már nem arra gondoltam, hogy micsoda szerencsém van, mert a családomból anno senkit nem vagoníroztak be, hogy a szomszédsággal máig legfeljebb kerítésvitáink vannak... Te- rezín jelent meg előttem, bennem, az egykori internálótábor, ahová diákként jutottam el, mintegy „múzeumlátogatóba”. Ahol a kapun belépve rohamosan fagyott le rólam (rólunk) a kamaszos vihánc utolsó hangrezgése is. Csend volt, csupasz vörös téglafalak, „utolsó üdvözletekkel”. És hatalmas üvegtárlók: az egyikben elnyűtt cipők garmadája, a másikban szemüveghegyek. Sok ilyen táborhely füstje gomolyog az emlékezet térképén. Karcsi, alig hitted, hogy újságíró vagyok, remélem, most fogod a taxiban elmaradt választ! Egyetlen féle-fajta szomszédot nem szeretnék, olyat, aki bármiben is fanatizált! Mert a fanatizmus agressziót szül, nem tűri a másságot! És innentől kezdve mindegy, hogy milyen színű a szomszéd bőre, hogy melyikünknek van szemüvege. A gyermekek kultúrműsorral is felléptek (A szerző felvétele)
