Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-12 / 10. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszúri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa.” (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2002. január 12., szombat 6. évfolyam, 2. szám A Pro Gaudio egyéves programja arra is jó volt, hogy bebizonyosodjék: van érdeklődés a kézműves-foglalkozások iránt, ezért ezt a jövőben is szeretnék folytatni Teltházas játszóház KÓSIK ANDREA erencsére a Po- kémonok és Nathalia Orei- rók világában is vannak gyerekek, akiket magával ragad a csuhézás, gyékénye- zés, nemezelés, szalmafonás vagy gyöngyfűzés, akik csillogó szemekkel éneklik a gyermekdalokat, s magyar népzenére táncolnak. Ám mindezt nem élhetnék át, ha nem lennének lelkes emberek, akik bevezetik őket a hagyományok egyszerű, tiszta és gazdag világába. suk óta. A Daxner utcai óvoda pedagógusai és a szülők 2000-ben hozták létre a szervezetet. Tevékenységükről Gyetvai Zsuzsanna, a projektum irányítója beszélt:- Igyekeztünk sokrétű, színes foglalkozásokat tartani, hogy népszerűsítsük a népi hagyományokat a magyar, a szlovák és a roma gyermekek körében. A meghívott kézművesek között is voltak például szlovákok, főleg Gyetváról és Rátkáról, akik jellegzetesen szlovák bőrművességgel, fémmegmunkálással, gyetvai hímzéssel, fafaragással, drótozással ismertették meg a kicsiket, nagyokat egyaránt. tizenkét hónap alatt. Volt fazekasság - a gyerekek agyagedényeket készíthettek. A szövést egy csákányházi nénitől leshették el, de megtanulták a madzagszövést, a pókfonást is. Húsvét előtt a tojásfestés fortélyaival ismerkedtek meg. Kékfestést is tanultak, kékfestőt készítettek „fordított” technikával. Eszkábáltak népi hangszereket, tökdudát, sámándobot, fűzfasípot. Megtudták, mi az a kasíro- zás. Tanultak népdalokat, játszottak népi játékokat, népszokásokkal ismerkedtek meg, s a táncházban elsajátították egy-egy tájegység néhány tánclépését. Szalmafonással Szaimafonás György Henrietta vezetésével Füleken a Pro Gaudio Polgári Társulás az elmúlt évben havi rendszerességgel tartott játszóházat Gyere velünk játszani címmel. A nagy érdeklődésnek örvendő kézművesfoglalkozásokat, játszóházakat a civil szervezet az NPOA (polgári kezdeményezéseket támogató alapítvány), a Pro Slovakia, a helyi városi művelődési központ és helyi vállalkozók támogatásával valósította meg. A sikeres rendezvénysorozat azért is jelentős a Pro Gaudio életében, mert ez az első önálló, nagyszabású programjuk rövid fennálláA hagyományőrzők mellett főleg pedagógusok foglalkoztak a gyerekekkel, olyanok, akik már „mesterei” egy-egy mesterségnek. Benko Tünde tojásfestést, gyöngyfűzést, csuhébaba-készítést és mézeskalács-díszítést, Benko Pál gyékénye- zést és nemezelést, György Henrietta szalmafonást, kosárfonást, só- gyurmázást, kékfestést, Varga Lia és Norbert gyermekjátékokat, népdalokat, néptáncokat oktatott, hogy csak azokat említsük, akik több foglalkozást is vezettek. Nézzük csak, mit is lehetett tanulni és gyékényezéssel gyönyörű kis tárgyakat alkottak, s csodás dolgok születtek a gyöngyfűzés tanulásakor is. Megtudták, milyen a gyetvai hímzés görbe tűvel, a nemezelés alkalmával pedig rájöhettek: a türelem rózsát terem. Jó játék volt a csuhébabák és a termésbábok készítése, s szép dolgokat lehetett tanulni a gyetvai bőrművestől is. A foglalkozásokra egy-egy alkalommal körülbelül ötven gyerek jött össze, hároméves kortól az alapiskolák felső tagozatos tanulóiig. A foglalkozások vezetői elégeEzúttal angyalkák készülnek gyékényből Benko Pál irányításával dettek voltak velük, mint Gyetvai Zsuzsanna mondta, dolgosak voltak. Például húsvéti tojást még a fiúk is festettek. Zárásként decemberben nem egy, hanem két nagyszabású rendezvény is zajlott. Mikulási ajándékként december 5-én a Magyar Közösségi Házban megnyílt a Gyermek kézművesek háza című kiállítás, mely bemutatta az egész évben zajló kézműves-foglalkozások terméseit, a gyerekek alkotásait, kibővítve a környékbeli iskolák tanulóinak munkáival. A kiállításon a füleki Daxner utcai és Stúr utcai, valamint a csákányházi és ragyolci óvoda kis ovisai, a füleki papréti, Ifjúság utcai, a csákányházi, a ragyolci, a losonci és a sídi alapiskola tanulói mutatkoztak be. A gyönyörűen megrendezett kiállításon a Magyar Közösségi Ház megtelt csodás kis művekkel, melyekre nézve az ember hitetlenkedve kérdezte hol azt, hogy: „Ezeket a gyerkek készítették?”, hol azt: „Ebből ilyen szépet is lehet?”. Mindenütt természetes alapanyagokból (csuhéból, szalmából, gyékényből, fűzfából, tökből és egyéb termésekből) készített tárgyak, s különböző, sokunk számára ismeretien technikák (batikolás, szövés, kékfestés, nemezelés) által életre keltett csodák. A két hétig tartó kiállítás után december 14-én következett az utolsó rendezvény. A Csemadok helyi alapszervezete által rendezett Örvendezzünk című karácsonyi műsor részeként a füleki Vigadóban a helyi csoportok, az erdélyi vendég tánccsoport, valamint Szvorák Kati népdalénekes és a Kőfaragók együttes műsora után a Pro Gaudio játszó- és táncháza várta a gyermekeket. Varga Norbert és Lia dunántúli, somogyi és széki táncokat tanított, a kicsikkel pedig gyermekjátékokat játszottak és énekeltek. Közben az egyik asztalnál méhviaszból lehetett gyertyát készíteni karácsonyra, a másik asztalnál mézeskalácsokat díszítettek, a harmadiknál a szalmafonással ismerkedtek. A sok gyereket még este tízkor is alig lehetett hazavemi. A Pro Gaudio Polgári Társulás elégedetten zárhatta az évet. A szervezet igazgatónője, Végh Éva elkészülnek a karácsonyi gyertyák mondta, jó volt ez az egyéves program arra, hogy bebizonyosodjék: van érdeklődés a kézműves-foglalkozások iránt, ezért ezt a jövőben is szeretnék folytami. A havi rendezvények arra is jók voltak, hogy pedagógusok és szülők találkoztak, elbeszélgettek egymással, új kapcsolatok születtek. A Pro Gaudio tervei között jelenleg elsősorban az szerepel, hogy tevékenységével támogatja a Magyar Közösségi Ház udvarán egy játszótér kialakítását természetes anyagokból, elsősorban fából. További terveikről Végh Éva egyelőre nem árult el többet, csupán annyit, nem csak a Daxner utcai óvoda tevékenységét szeretnék támogatni, hanem' városi szinten szeremének többet termi a gyermekekért. (Gyetvai Zsuzsanna felvételei) Éneklésre alkalmat adó eseményeken a huszonévesek csak ülnek, nem ismerik a tiszta forrásból merített népdalokat, sem a nótákat, csak néznek, csak csodálkoznak Nemzedékek tavaszi széllel, börtön-rock and rollal BODNÁR GYULA V ersírók, akik egy tájegységen belül élnek, hamar megtalálják egymást. Már ha ko- molyán veszik önmagukat és a költészetet. Legalábbis a mi időnkben így volt, hatvannyolcban-hatvankilencben, amikor huszadik életévünk körül jártunk, a múlt században persze. Nem emlékszem rá, hol és hogyan futottunk össze Gáborral, aki szőke, göndör hajjal jött, és - mint később kiderült, előszeretettel viselt - magas nyakú piros kötött pulóverben, de már az első óráink versekkel teltek, pontosabban verseléssel, ő olvasta az ő költeményeit, én az enyéimet, aztán vitatkoztunk. Meg közben is. Távol Pozsonytól, közel Ungvárhoz, a határon azonban innen. Két, majdnem egy méter kilencven centiméter magasra nőtt kezdő költócske, költőpalánta, akiknek a termetüknél csak elszántságuk, világmegváltó hitük volt nagyobb. Ott, a keleti végeken, a pusztában, ahol akkoriban már legfeljebb egy-két tanító jelentette a szellemi világítótornyot, pedig korábban, a huszadik század első évtizedeiben viszonylag élénk irodalmi élet zajlott Kassától Ungvárig. Azóta a szellem emberei csak menekültek, menekülnek a Tisza-Lator- ca-Bodrog határolta tájegységből, így eshetett meg velünk is, hogy szakember, kritikus, elismert író, költő híján jószerével egymásnak olvastuk fel verseinket, s a kölcsönös felolvasások nyomán - ha jó vers nem is, de - barátság született köztünk. Olyan, amely időnként népdalt is előcsalt belőlünk. Először a Kishegyen. Gabi, aki amúgy lendületes, belevaló fickó volt, hogy ne mondjam, bohém természet, egyszer azzal állt elő, rendezzünk ketten, azaz kettesben irodalmi estet a Kishegy akácfái alatt, viszünk magunkkal szalonnát, kenyeret, hagymát, bort, és természetesen visszük újabb költeményeinket, melyeket ezúttal tűz mellett mutatunk majd be egymásnak. Rendben, mondtam, és mindjárt másnap, sötétedés után az akácos hegy vendégei voltunk. A ropogva- pattogva égő száraz faágak lángjának rapszodikusan táncoló fényében, a füst, a piruló szalonna, a parázsra csöpögő, de azért a hagymakarikákkal díszített kenyérszeletekre is jutó zsír, valamint az erdő, a füvek, bokrok, fák felénk áradó fenséges illatkeverékében úgy hangzottak verseink, mint még soha, mintha felajzott előadóművészek vagy sámánok szájából muzsikáltak volna ki a szavak az akácfák lombjai között elő-elővillanó csillagos égbolt alatt, vagy mint amikor Dylan Thomas szavalta a saját költeményeit áradó örömmel, fájdalommal, messzire hangzón zenge- deztetve a verssorokat, vagy ahogy, a legenda szerint, Mécs László papköltő valamikor régen ugyanazon a mi szóban forgó Kishegyünkön, csak éppen az északi oldalán található tisztáson, tömegek előtt. Kifogyván a versekből, előkerültek a magyar népdalok páratlanul szép és szívmelengető szóképeikkel, hasonlataikkal, szinesztéziáikkal, hangulati elemeikkel, a dallamról, dallamívekről nem is beszélve. Hol voltunk mi ezektől a népköltészeti csodáktól?! Az egyik dal a másikat hívta elő, és hívta volna még tovább, ám amikor a borosüveget már egyre nagyobb szögben kellett megdönteni, jókedvünk elkezdett teret, pontosabban hangot követelni az ízlésemnek akkor is, ma is kevésbé vagy egyáltalán nem tetsző, de mindenkor tolerált szirupos magyar nótáknak, operettszámoknak, táncdaloknak, valamint azoknak a nótáknak, melyeket állítólag tilos volt énekelni, mondván, irredenták, bár ezt velünk soha senki hivatalosan nem közölte. Mindent elénekeltünk - miként minden magyar ember, ha ki- sebb-nagyobb közösségbe téved, vagy szólíttatik oda valamilyen alkalomból, a magyar nyelvterület legeldugottabb sarkában is - azon a kétszemélyes irodalmi, illetve irodalmi és népzenei éjszakán. Az erdő madaraihoz hasonlóan, jó hangú Gábor barátomat még áz sem zavarta, hogy botfülemnél, következésképpen alá/mellé/fölé/félre-ének- lésemnél fogva sokszor alig tudott dallamnyomon maradni. Sőt örült, hogy társa vagyok a nótázásbán, egyetlen szöveget sem kellett előénekelnie, ahogy nekem sem. Maradva a kincses műfajnál, hogy hol tanulta meg azt a számtalan népdalt, fogalmam nincs, talán hasonló közegben, ahol én, anyám közelében, a szobaajtóban apám baráti társaságát lesve, amely időnként nálunk jött össze borkóstolóra, s ilyenkor soha nem hiányozhatott a nóta, akarva-akaratlanul is hallgatva a rádiót, mely mindig szólt, Szív küldi szívnek szívesen, s ki tudja, még milyen alkalmakkor, forrásokból. Lám, gyermekkorom kukorica- fosztásait is említhetném, a disznótoros vacsorákat, a környező falvakban tájoló amatőr színtársulatunk előadásait követő összejöveteleket. Gabival azóta sem találkoztam, bár egyszer, talán - kopik az emlékezet-, de különböző csatornákon azért tudtunk egymásról. Költő egyikünkből sem lett, viszont, ha nem tévedek, Gabi lányából igen. Szóval, mégiscsak történt valami ott akkor azokon a keleti végeken. Ugyanakkor valami hiányzik. Valahol elszakadt, elszakadni látszik egy fonal, évszázados. Szomorúan tapasztalom jó ideje, bálban, lakodalomban, születésnapi találkozón, különböző, éneklésre alkalmat adó eseményeken, hogy a fiatalok, a tizen-huszon- évesek csak ülnek és bámulnak, nem ismerik a tiszta forrásból merített népdalokat, sem a kávéházi nótákat, de még a barométert sem, mely esőre áll, csak néznek, csak csodálkoznak, hogy tudnak mulatni az „öregek”. Irigyeljük magukat, jegyezte meg nemrégiben egyikük. Merthogy maguk a népzene mellett a popzenében is otthon vannak. Hát igen, a Tavaszi széltől a Börtön rock and rollig, széles skálán. Azért ne keseregjetek, fiúk, hosszú útról visszatérni csak a nótában nem lehet... Rajtatok múlik.
