Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-11 / 9. szám, péntek
FI Közélet ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 11 Felhívás a SANO tagjaihoz Pozsony. A Szovjetunióba erőszakkal elhurcoltak társulása, a SANO tudatja tagjaival, hogy már megvehetik a tagsági bélyegeket. A Tőketerebesi és Nagymihályi járásban lakók Dócs Istvánnál Kisgéresen juthatnak hozzá a 2002-re szóló tagsági bélyegekhez, (ú) Fegyveres rablás Kassán Pozsony/Kassa. Két fegyveres rabló támadott meg egy élelmiszerüzletet Kassa második kerületében. Egyikük előbb cigarettát kért az elárusítónőtől, majd amikor fizetett, megjelent cinkostársa, aki pisztollyal fenyegetőzve pénzt követelt a nőtől. A pénztárgépből végül is maga vett ki mintegy 20 ezer koronát. A két férfi ismeretlen helyre távozott. A rendőrségi nyomozás egyelőre nem vezetett eredményre. A tetteseket akár nyolcévi börtönbüntetésre is ítélhetik. (SITA) Kábítószerfüggő nyugdíjas Pozsony/Trencsén. Kábítószer tiltott előállításával és tartásával vádoltak meg egy drietomai 63 éves nyugdíjast. A házkutatás során ugyanis a rendőrség 960 gramm szárított marihuánát talált nála. A kendert a férfi saját használatra kertjében termesztette, és a szárított leveleket leforrázva, teaként fogyasztotta. Idős korára való tekintettel a férfi szabadlábon védekezhet, de jó esélye van, hogy akár néhány éves börtönbüntetés szabnak ki rá. (SITA) Nem gyártanak pentritet Pozsony. Szlovákiában nem gyártanak és soha nem is gyártottak pentrit alapú robbanószert, amilyennel Richard Reid muszlim terrorista akarta felrobbantani a közelmúltban az American Airlines egyik repülőgépét. A pentrit azonban megtalálható több robbanóanyagban, így a cseh gyártmányú semtexben is. A szlovák rendőrség szerint nem kizárt, hogy a „cipőbombás” merénylő is semtexet akart használni merényletéhez, amely a szlovák feketepiacon is kapható. Reid azt állította, a robbanószert egy „csehszlovákiai” embertől vásárolta. (TASR) Új gyógyintézet létesült Nagymihály. A Legújabb Tudományos Gyógyítás Központja elnevezést kapta az az egészségügyi intézet, melyet a magas koleszterinnel és vérnyomással küszködök, valamint a cukorbetegségben szenvedők gyógyítására hoztak létre Nagymihály- ban. Az ország egyetlen létesítménye, melyben gyógynövényalapú terápiával kezelik a betegeket. Az új gyógymódnak - ellentétben a vegyi úton előállított gyógyszerekei folyó kezeléssel - nincsenek az egészségre káros mellék- vagy utóhatásai. Alkalmazásával a szervezet fokozatosan visz- szanyeri korábbi ellenállóképességét. A nagymihályi központban hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 7.30- tól 11.30-ig, szerdán 13.30- tól 17.30-ig fogadják a betegeket, (kát) A poprádi repülőtérnek a téli hónapokban a volt szovjet tagállamokba indított és az onnan érkező járatok jelentik a legnagyobb bevételt (TASR-felvétel) Tegnap a kormánytagok jóváhagyták az 500 millió koronás hitelt a városnak Kassa fellélegezhet Kassa. A kormány tegnap úgy döntött, mégiscsak megkönyörül az eladósodott városon; a miniszterek 500 millió koronás hitelt szavaztak meg Kassának. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A támogatás feltétele, hogy a város vezetése garanciát vállal a visszafizetésre, illetve rövid időn belül pénzügyi revitalizációs programot dolgoznak ki. A tegnapi kormányülésen beterjesztett javaslatot Ivan Miklós miniszter- elnök-helyettes dolgozta ki, figyelembe véve a kassaiak észrevételeit, valamint a város legnagyobb hitelezőjeként ismert Első Kommunális Bank szakértőinek véleményét. A hitel lehetőségét pártállásra való tekintet nélkül, nagy megkönnyebbüléssel fogadták a helyi képviselőtestület tagjai. A baloldali városatyák december végén meggondolatlan és felelőtlen lobbizással gyanúsították meg az ellenzéket, az ellentétek pattanásig feszülek, a főpolgármester odáig ment, hogy árulással vádolta a jobboldalt. A kormányülésen ugyanis nagy meglepetésre csak a baloldali miniszterek szavaztak igennel arra a javaslatra, hogy az állam vegye meg a jutányos áron felkínált kassai erdőket, azaz segítsen csökkenteni a város, közel kétmilliárdos adósságát. Dzurinda kormányfő a lépést azzal indokolta, hogy nem óhajtanak precedenst teremteni, amely láncreakciót válthat ki. Zdenko Trebula főpolgármester azzal érvelt, hogy a város évekig karbantartotta az első osztályú közutakat, pénzelte a tűzoltóságot, melyekre más városok állami támogatást kap- nak.Karol Zimmer, a miniszterelnök-helyettes szóvivője szerint a kormány a tavalyelőtt kibocsátott, nem igazán kelendő városi kötvények eddig eladatlan csomagjának felvásárlásával nyújt hosszú lejáratú hitelt a városnak, ám a feltételeket a megváltozott körülményekre való tekintettel módosítják, (juk) Ittas volt a hétfőn két halálos áldozatot követelő balesetet okozó trencséni rendőrtiszt Elnyeri méltó büntetését? Miért tart két hétig a törvények kihirdetése? Új jogok, új kiadások ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kormányfővel való találkozást is kilátásba helyezte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke, mert szerinte kusza és zavaros az új köz- igazgatási törvénnyel kapcsolatos tapasztalat. A probléma gyökere Michal Sykora szerint a törvények késedelmes elfogadása. Az okiratok és az ezeken szereplő aláírásokról szóló törvényt például tavaly december 13-án fogadták el, de csak az év utolsó napján jelent meg a törvénytárban, ám másnap, január elsején már hatályba lépett. „Ha csak a megjelentetésre két hetet kellett várni, akkor nehezen várható el tőlünk, hogy egy nap alatt felkészítsük a települések önkormányzati tisztviselőit, nem is beszélve a bélyegzők és a nyomtatva nyok beszerzéséről” - fogalmazót Sykora. Nincs lezárva hárommilli árd korona értékű föld tulajdonjo gának kérdése sem, holott a szóbar forgó területeken olyan ingatlanol - például iskolák - állnak, amelyel kezelési joga szintén a helyi önkor mányzatra száll. Sykora megje gyezte: szorosabb együttműködési képzelt el azokkal az államigazga tási szervekkel, amelyektől az ú kompetenciatörvény értelmében átvesznek bizonyos jogköröket Szinte csak a törvényre hagyatkoznak; holott nem ártott volna a tájékoztatás megszervezése. Új jogaink és kötelességeink vannak, ám arról senki nem tájékoztatott minket, honnan vegyük a végrehajtásukhoz szükséges pénzt - hangsúlyozta a ZMOS elnöke, (szge) Szlovákiában járt a magyar miniszterelnök felesége Jeles vendég Csáb/Ipolyvarbó. A Rákóczi Szövetség szervezésében mintegy a beíratási program nyitányaként tegnap a Magyar Köztársaság miniszterelnökének felesége két alapiskolát látogatott meg a Nagykürtösi járásban. Lévai Anikó előbb Csábon az alapiskola magyar tagozatát látogatta meg, majd Ipolyvarbón a az iskolában Mikszáth Kálmán Magyar Tannyelvű Alapiskola tanáraival, diákjaival és a leendő elsősök szüleivel találkozott. Mind a két tanintézet növendékei színvonalas műsorral köszöntötték a jeles vendéget, aki átnyújtotta a megil- letődött elsősöknek a valóban szép és értékes millenniumi énekes- és daloskönyvet. (bégyé) Három órán át vesztegeltek a vonatok Kassán Álriadó az állomáson Kassa. Bombariadó volt szerda este a kassai vasútállomáson. Este fél kilenckor egy férfihang telefonon közölte az állomásfőnökkel, hogy robbanószerkezetet rejtett el az objektum területén. A vasúti rendőrség a városi rendőrökkel közösen azonnal kiürítette az épületet, majd három órán át tűzszerészek és kutyás rendőrök keresték a bombát. Az egyes vágányra úgynevezett „védőszerelvényt” toltak, amely az esetleges robbanás erejét lett volna hivatott felfogni, így csökkentve a többi szerelvényben okozott károkat. Marián Mesáros, a kassai vasúti rendőrség paran- csonokhelyettese lapunknak elmondta, hogy három órán át tizenkét vonat vesztegelt a nyílt sínen, ezeket csak 23 óra után tudták beengedni az állomásra. A hamis bombariadó 200 ezer koronájába került a vasútnak. Az eset sajnos nem egyedi, évente előfordul hasonló. A legutóbbi tettest sikerült azonosítani és elfogni, jelenleg méltó büntetését tölti, (juk) Szlovákiában csökken a tüdőbetegek száma Nem kell tbc-től tartani ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony/Vágsellye. A trencéni kerületi bűnügyi rendőrség igazgatóhelyettese, Alexander S. vérében 1,23 ezreléknyi alkoholt találtak. Ekkora volt a véralkoholszintje, amikor hétfőn autóba ült és összeütközött egy Skodával, melynek két utasa, egy 14 hónapos kisgyerek és édesanyja meghalt. A kerületi rendőrkapitány már kérte a férfi azonnali elbocsájtását. A belügyminisztérium belső vizsgálati osztályán a 2000-es évben 92 olyan közúti balesetet jegyeztek be, melynek okozója ittas rendőr volt. A tavalyi adatokat január végén hozzák nyilvánosságra. A vizsgálati osztály közlése szerint 2000-ben húsz esetben szolgálatban lévő rendőr okozta a balesetet. A vérükben mért legalacsonyabb alkoholszint 0,28 ezreÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nádszeg/Besztercebánya. A Nagy- szombati megyében a Magyar Koalíció Pártjának a megyei alelnöki és a főellenőri posztot egyelőre nem sikerült kiharcolnia, de jó esélye van annak, hogy a képviseleti aránynak megfelelő bizottsági elnöki tisztséget tölthetnek be magyar képviselők. Erről a Magyar Koalíció Pártja galántai és dunaszer- dahelyi járásbeli képviselői tárgyaltak a megyei elnökkel, Peter Tomecekkel és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) al- elnökével, Ján Gábriellel. A talállék, a legmagasabb pedig 3,63 ezrelék volt. A szabálysértőktől 45 esetben megvonták a személyi pótlékot, csak hét esetben kellett a balesetet okozó rendőrnek megválnia a munkahelyétől. A többieket írásos vagy szóbeli megrovásban részesítették. A kerületi rendőrkapitány már kérte a férfi azonnali elbocsájtását. A Vágsellyei járásban mindössze egy olyan esetben folyik kivisz- gálás, amikor a járőröző rendőrök gépkocsijukkal elütöttek egy kerékpárost” - mondta lapunknak Peter Dragún, a Vágsellyei Járási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának igazgatója. Ám ebben az esetben a károsult férfi nyilván maga idézte elő a karambolt, hiszen a vérében 4 ezreléknyi alkoholt mutattak ki. A bűnügyi igazgató úgy véli, a törvényszegő rendőrök ellen is ugyanúgy kell eljárni, mint más törvénysértők ellen, a felelősségre- vonást ők sem kerülhetik el, de nem kell túldramatizálni az eseteket. Ez ugyanis nem szül egyebet, mint hogy megrendíti az állampolgároknak a rendőrségbe vetett bizalmát, ami sokszor oda vezet, hogy egy-egy bűncselekményt azért nem tudnak felgöngyölíteni, mert a bizalmadan állampolgárok nem hajlandók vallomást tenni, véli Dragún. A rendőri testület maga is igyekszik elejét venni a rendőrök törvény- sértéseinek, ezért telefonos bizalomvonalat működtetnek, ahol, a 0961-302-157-es telefonszámon bárki bejelentést tehet, (t, gaál) TASR-HÍREK Krivany. Két éve nem járt szülőfalujában az a férfi, aki nemrég tuberkulózisban halt meg egy prágai kórházban. A 36 éves kri- vanyi Ján V. a helyi polgármester, Ján Sejirman szerint családjával hat-hét évvel ezelőtt elköltözött a Sabinovi járásból, ezért a környék lakóinak nem kell tartaniuk a fertőzésveszélytől. Szlovákiában az utóbbi tíz évben csökken a tébécés megbetegedések TASR-HÍR Jaslovské Bohunice. Kártérítésre jogosult az a mintegy 200 település, amely az atomerőmű 30 kilométeres körzetében fekszik. A január elsején hatályba lépett törvény értelmében a veszélyeztetett zónában fekvő községeknek maga az erőmű fizet majd. Az összeg a távolságtól függ: a bohunicei atomerőmű 5 kilométeres körzetében elterülő falvak, 0,12, a 10 kilométeres zónában fekvők 0,04, a 30 kilométeres körzetbe tartózok pedig 0,02 koronát kapnak kataszterük minden négyzetméteréért. A jogszabály a mohi atomerőmű esetében is érvényes, azzal a kölünbség- gel, hogy ott csak az erőműtől számított 20 kilométeren belül fekvő települések számítanak veszélyeztetetteknek. A városok és falvak regionális társulásának alelnöke, Adena Jelusová szerint a Jaslovské száma. Tavaly az országban közel 1 100 esetet diagnosztizáltak, ebből 254-en az Eperjesi kerületben kapták meg a fertőzést. A részletes tavalyi statisztika csak februárban áll majd rendelkezésre, annyi azonban már most bizonyos, hogy a legtöbben Kelet- és Észak-Szlovákiá- ban betegedtek meg tuberkulózisban. A tbc főként a levegő útján terjed, ha időben felismerik, hatékonyan gyógyítható. A betegség első jele a köhögés, a láz, az éjszakai izzadás és a fogyás. Bohunice-i atomerőmű körzetébe évente körülbelül 90 millió korona jut majd kártérítés formájában. Sőt, a jogszbály beterjesztője, Peter Bohunicky képviselő 150 millióról beszélt Jaslovské Bohunice és 50 millióról Mohi esetében. A pénzt az erőművek fizetik, ám a falvaknak továbbra is lehetőségük lesz pénzt szerezni az atomenergetikai létesítmények likvidálását felügyelő alaptól. Az alap tavaly a bohunicei erőműhöz közeli falvaknak 50 millió koronát fizetett ki különféle környezetvédelmi projektekre. Az új törvény alapján az első veszélyességi zónában elterülő Malzenice község évente 1,7 millióra lesz jogosult, a területével kisebb Radosovce 800 ezret kaphat. A harmadik veszélyességi zónában fekvő Nagyszombat 1,4 millió koronás kártérítésre számíthat évente, vagyis minden lakosra jut 20 korona. Kárpótlásra számíthatnak az erőműhöz közeli falvak Hasznot hozó sugárzás Nagyszombat megye önkormányzatának magyar képviselői a megyei elnökkel tárgyaltak — Posztosztogatás Nádszegen kozót Berényi József megyei képviselő kezdeményezésére Juhos Ferenc nádszegi polgármester, ugyancsak megyei képviselő hívta össze. A találkozón elhangzott, hogy a megyei elnököt állító HZDS-SMER- SOP koalíció Augustin Hambáleket jelöli megyei alelnöknek és Dusán Drozdát főellenőmek A főellenőr posztjának betöltése azonban még nyitott kérdés, mivel az MKP is szeretne jelöltet állítani. Sikerült megegyezni abban, hogy az eredetileg tervezett 10 bizottságot egy továbbival, a mezőgazda- sági bizottsággal egészítik ki. Az MKP a megyei parlamentben szerzett mandátumainak arányában, vagyis negyven százalékban szeretné elfoglalni a testületek elnöki posztjait. A Besztercebánya megyei parlamentben tíz bizottság van alakulóban - mondta lapunknak Bán Zoltán, az MKP frakcióvezetője. A frakcióvezetők tegnapi, Milan Marink parlamenti elnökkel tartott megbeszélésükön abban állapodtak meg, hogy a testületek összetétele és a bizottségi elnökök száma az egyes politikai pártok súlyának megfelelően alakul majd. Az MKP esetében ez három bizottsági elnököt jelent. (gaál, fo)