Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-29 / 297. szám, szombat

Pályázatok ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 29. A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM SZÉPIRODALMI SZAKMAI KOLLÉGIUMÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Előzetesen tájékoztatjuk a Tisz­telt Pályázókat, hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottsá­ga javaslatára a miniszter döntése alapján, az Irodalom és Könyv Szakmai Kollégium 2002. január 1-től Szépirodalmi Kollégium el­nevezést kap, tevékenysége mó­dosul. Pályáztatási köre a felhívás szövegében megfogalmazottak szerint változik. A Szépirodalmi Kollégium pályá­zatot hirdet a 2002. évre irodalmi alkotások létrejöttének és nyilvá­nosságra segítésének, az irodalmi élet eseményeinek és rendezvé­nyeinek, a könyvszakma prog­ramjainak, valamint szépirodalmi folyóiratok megjelentetésének tá­mogatására. A Nemzeti Kulturális Alapprog­ram Bizottsága, illetve a Kollé­gium prioritásai és ajánlásai szellemében előnyben részesül­nek: ♦ a gyermekek és az ifjúság mű­velődését elősegítő, az olvasás évéhez kapcsolódó rendezvé­nyek; ♦ a határon túli pályázók vala­mennyi kiírt témában. Előnyben részesülnek továbbá: ♦ a családi, kisközösségi progra­mokkal pályázók; ♦ az olaszországi magyar év ese­ményei, valamint ♦ Kossuth Lajos születésének 200 éves és Illyés Gyula születésének 100 éves évfordulójához kapcso­lódó rendezvények. A pályázat az alábbi témákban nyújtható be: 1. Alkotómunka támogatása A kollégium 25 alkotói támoga­tást szándékozik kiadni maxi­mum 12 hónapos időtartamra írók, műfordítók, irodalomtörté­nészek részére. A támogatás ösz­­szege havi 60 000 forint. A pályázóknak csatolniuk kell munkatervüket, illetve megvaló­sítandó művük szinopszisát. Mű­fordítóknak a munkaterv mellett fordítói tevékenységük néhány olyan szemelvényét, amely meg­ítélhetővé teszi készségeiket. Pá­lyázni csak új művek létrehozásá­ra lehet. A támogatást elnyert alkotók a jelzett időszak lejártával kötele­sek az elkészült kézirat egy példá­nyát a kollégiumnak átadni. A támogatás utalása az írószövet­ség tagjai számára az Arany János Alapítványon keresztül történik, amennyiben a pályázó nem szö­vetségi tag, úgy jogi státusszal rendelkező pénzügyi lebonyolítót kell felkérnie. Altéma kódszám: 1102 2. Irodalmi és könyvszakmai rendezvények támogatása 2002. II. félévére A kollégium csak professzionális irodalmi programok támogatását tudja vállalni, így elsősorban az irodalmi társaságok, egyesületek, alapítványok, valamint az irodal­mi ismeretterjesztésben szerepet vállaló megyei könyvtárak pályá­zatait várja. Könyvszakmai prog­ramokra a könyvkiadás és a könyvterjesztés szakmai szerve­zetei nyújthatnak be pályázatot. Támogatás tiszteletdíjra és annak járulékára, útiköltségre, bérleti díjra, propagandára és szállítási költségre kérhető. Altéma kódszám: 1108 3. Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének támogatása Pályázni magyar szépirodalmi művek, azokkal foglalkozó tanul­mány- és esszékötetetek, vala­mint gyermek- és ifjúsági munkák megjelentetésére lehet. Kivételes esetben magyar művek idegen nyelvű megjelentetését tá­mogatja a kollégium. A pályázat­hoz kézirat vagy kéziratrészlet és a hozzájuk tartozó részletes szi­nopszis benyújtása szükséges. Fordítás esetén a fordító megne­vezését és szakértői ajánlást kér a kollégium. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Pályázatot nyújthatnak be: ♦ kiadók, a szerzővel kötött, illet­ve a jogdíjra vonatkozó megálla­podást mellékelve; ♦ szerzők, magánkiadás esetén. A támogatás a könyv és a nyom­daszámla benyújtását követően kerül átutalásra. Egy pályázó ösz­­szesen 5 darab pályázatot nyújt­hat be. A pályázatban a kiadandó kötetek példányszámát fel kell tüntetni. Nem nyújthat be pályá­zatot az a kiadó, amely ellen csőd-, illetve felszámolási eljárás folyik. A kollégium fenntartja magának a jogot, hogy a támogatást elnyert könyvekből vásároljon a közmű­velődési könyvtárak részére. Altéma kódszám: 1134 4. Szépirodalmi folyóiratok tá­mogatása A pályázaton a hazai bejegyzésű, valamint a határon túli magyar folyóiratok vehetnek részt. Támo­gatás a többségében szépirodal­mat közlő lap megjelentetésére vagy új szépirodalmi folyóirat in­dítására kérhető. A pályázóknak csatolniuk kell a jelen helyzetnek megfelelő adatokat tartalmazó lapbejegyzés másolatát, határon túli folyóiratok esetében lapbe­jegyzésük magyar fordítását. A pályázatot a lap tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be a főszer­kesztő (felelős szerkesztő) ellen­­jegyzésével az NKA Igazgatóságá­nak 2002. január 1-től érvényes új adatlapján, és az adatlaphoz tartozó betétlapon. Az adatlap csak a hozzátartozó betétlappal együtt érvényes. A pályázathoz nyilatkozatot kell mellékelni, amely tartalmazza a lap 2002. január-2002. december közötti megjelentetésének időbeli ütemezését, a tervezett példány­számot, és a terjesztés módját részletező kiadói elgondolást. Összevont lapszám egy megjelen­tetésnek számít! A kollégium elsődlegesen a papír- és nyomdaköltségekre, valamint a szerzői honoráriumokra kíván támogatást nyújtani. A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre, azok járulékaira, továbbá rezsire támogatást nem igényelhetnek. A gyermekújságok a 2002. január 1-től létrejövő Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumá­hoz pályázhatnak. Altéma kódszám: 1101 A kiadványra pályázó hazai kérel­mezőknek igazolniuk kell, hogy a jogszabályban előírt kötelespél­­dány-benyújtási kötelezettségü­ket a tárgyévben és a megelőző két naptári évben minden kiadvá­nyuk vonatkozásában az Orszá­gos Széchényi Könyvtár felé telje­sítették. Az igazolást a könyvtár Kötelespéldány Osztályától (1827 Budapest, Budavári palota F. épü­let 302. szoba) kell kérni és a pá­lyázattal együtt benyújtani. A határon túli pályázóknak ma­gyarországi pénzügyi lebonyolí­tót kell felkérniük, amely kizáró­lag jogi személy lehet. Nem adhat be pályázatot az, aki a 2001-ben elnyert támogatás(ok) rendeltetésszerű felhasználásáról szóló szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását a szerző­désben megjelölt határidőig nem küldte meg az Igazgatóságnak, vagy egyéb, lejárt határidejű el­számolási kötelezettségének nem tett eleget. Folyóirat-támogatás esetén - a szerződés szerinti példányban - csatolni kell az év során megje­lent számokat. Pályázni az NKA Igazgatóságának 2002. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályáza­ti témához külön adatlapot kell ki­tölteni és benyújtani. Az adatlapo­kat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem tel­jesítő pályázatok érvénytelenek! Nem nyújthat be pályázatot az, aki korábbi, az Alapprogram bármely kollégiumától kapott támogatással kapcsolatos elszámolási kötele­zettségének nem tett eleget. Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2002-ben vala­mennyi pályázónak és lebonyolító­nak a pályázat beadásakor be kell nyújtania jogi dokumentációját (a határon túli pályázók esetében magyar fordításban is) az adatlap­hoz mellékelt tájékoztatóban kö­zölt követelmények szerint. A pályázatok 2002. január 31-ig beérkezően nyújthatóak be kizá­rólag postai úton az NKA Igazga­tóságának címére (H -1062 Buda­pest, Bajza u. 32.). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek. A pályázatot egy példányban kell benyújtani. A pályázathoz szüksé­ges adatlap ugyanezen a címen, továbbá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Ügy­félszolgálati Irodáján (1077 Bu­dapest, Wesselényi u. 20-22.) sze­rezhető be személyesen. Az NKA Igazgatóságától adatlap - bélyeg­gel ellátott A/4-es válaszboríték mellékelésével - postai úton is igényelhető, valamint letölthető az NKA honlapjáról: www.nka.hu Az Alapprogramból nyújtott tá­mogatás építési beruházásra, fel­újításra, állandó fenntartási és üzemeltetési kiadásokra, alaptő­ke-emelésre nem használható fel, illetve harmadik fél részére át nem ruházható. A támogatás ter­hére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a le­bonyolító - a pályázóval történő megállapodás alapján - a jóváha­gyott összeg legfeljebb 5%-át szá­molhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerző­dés másként nem rendelkezik. A pályázatokat a kollégium a be­nyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálja el. A végleges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem támogatott pá­lyázatok anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. A pályázattal kapcsolatos felvilá­gosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (0036-1- 351-5461/141-es mellék) az ügy­félszolgálattól kérhető. Ügyfélfogadási idő: hétfőtől csü­törtökig 9-15 óráig; pénteken 9- 12 óráig. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - KUTATÓI TÁMOGATÁS AZ IRODALMI ALAP FELHÍVÁSA A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Főosztálya pályázatot hirdet tanulmányi, illetve kutatói támogatásra a szülőföldjén dokto­ri képzésben vagy tudományos kutatói tevékenységben részt vevő szlovák vagy cseh állampolgársá­gú, magyar nemzetiségű hallga­tók számára a 2001/2002-es tan­évben. A pályázatot a Magyar Köztársa­ság Oktatási Minisztériuma által működtetett Határon Túli Magyar Ösztöndíj Tanács megbízásából a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Ta­nács írja ki, a révkomáromi Agora Iroda lebonyolítói közreműködé­sével. Általános tudnivalók: ♦ A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma és a Szlovákiai Ma­gyar Ösztöndíj Tanács a támogatá­sokkal a szülőföldi értelmiség kép­zését és utánpódását kívánja támo­gatni. ♦ A Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács a pályázati elbírálás szem­pontrendszerét a pályázati benyúj­tási határidő előtt nyilvánosságra hozza. Az elbírálási pontrendszer a pályázati kiírás része. ♦ A támogatás a hallgatót kizáró­lag a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács által javasolt doktori kép­­zésen/kutatási témában folytatott tanulmányainak, a megpályázott tanév/hónapszám időtartama alatt illeti meg, és nem vihető át külön jóváhagyás nélkül más fel­sőoktatási intézményben, tagoza­ton vagy más szakon/doktori té­mában végzendő tanulmányok időtartamára. ♦ A támogatást elnyerő hallgató­val az Oktatási Minisztérium, tá­mogatási szerződést köt, amely tartalmazza a támogatott jogait és kötelezettségeit. ♦ A szerződések megkötését, a tá­mogatással és támogatottakkal kapcsolatos adminisztratív felada­tokat és a magyarországi kapcso­lattartást a révkomáromi Agora Iroda bonyolítja. Pályázhat minden olyan szlovák vagy cseh ál­lampolgárságú, magyar nemzetisé­gű személy, aki a 2001/2002-es tanévben: ♦ szülőföldi felsőoktatási intéz­ményben doktori (PhD/DLA) kép­zésben, aktív hallgatói jogviszony­nyal rendelkezik, ♦ szülőföldi felsőoktatási, tudomá­nyos vagy kutatóintézetben tudo­mányos kutatói tevékenységben vesz részt. A pályázásból kizáró általános feltételek: ♦ Nem pályázhatnak Magyaror­szágon hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek. ♦ Nem pályázhatnak a magyar ál­lampolgársággal, magyarországi bevándorlási engedéllyel, vagy ezekre irányuló folyamatban lévő kérelemmel rendelkező szemé­lyek. ♦ Nem pályázhatnak az adott kép­zési szinten más magyar állami vagy közalapítványi ösztöndíjban részesülő személyek. Pályázati kategóriák és további pályázati feltételek: 1. Doktori képzés (PhD/DLA) Azok a személyek pályázhatnak tá­mogatásért, akik tudományos foko­zat (PhD) megszerzésére felkészí­tő, egyetemi szintű posztgraduális képzésben, illetve művészeti terüle­ten a tudományos fokozatnak meg­felelő művészeti fokozat (DLA) megszerzésére felkészítő, egyetemi szintű posztgraduális képzésben vesznek részt. A támogatás a 2001/2002-es tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege: 15 000 Ft-nak megfelelő SKK/hó. 2. Kutatói tevékenység támogatása Azon személyek pályázhatnak, akik szülőföldi felsőoktatási, tudo­mányos vagy kutatóintézetben tu­dományos kutatói tevékenységet folytatnak. A nyertes pályázónak a kutatás eredményeiről annak vé­geztével egy összefoglaló jelentést kell készítenie, és egy, a támogatott kutatással kapcsolatos tudomá­nyos publikációját kell csatolnia. A támogatás összege: 15 000 Ft-nak megfelelő SKK/hó. A pályázó a pályázaton való rész­vétellel elfogadja a következő­ket: ♦ Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlanságot állít vagy tényt elhallgat. ♦ Az értékeléshez pontosítás, to­vábbi adat, információ, dokumen­tum kérhető, amely csatolható a pályázathoz. ♦ A pályázatokról a döntést és a döntés alapelveit a Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Tanács és Hatá­ron Túli Magyar Ösztöndíj Tanács javaslata alapján a Magyar Köz­társaság Oktatási Minisztériuma hozza meg, a döntés minden pá­lyázóra nézve kötelező. A döntés­sel szemben fellebbezésnek nincs helye. ♦ Az elnyert támogatás nem folyó­sítható, amennyiben a pályázó nem íija alá az Oktatási Minisztéri­ummal a támogatási szerződést. A megítélt támogatás felfüggeszthe­tő vagy megvonható, amennyiben a támogatott nem teljesíti vagy megszegi a szerződésben vállalt kötelezettségeit. ♦ A pályázaton támogatást nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázatokat személyesen vagy - ajánlott levélként - postai úton a következő címre kérjük eljuttat­ni: Agora Iroda - Révkomárom 945 01 Komárno, Tiszti Pavilon, P. O. Box. 71 Telefon / Fax: 035/77-13-841 E-mail: agora@selye.sk , agorako­­marom @yahoo.com Pályázni az Agora Irodákban igé­nyelhető adatlapon lehet. Az ér­deklődők az alábbi címen és tele­fonszámon kaphatnak további fel­világosítást a pályázatról, a pályá­zati adatlapról és a támogatási szerződésről: Agora Iroda - Pozsony 811 03 Bratislava, Klariská 7. Telefon / Fax: 02/544-10-411 E-mail: pozsony@agora2001.sk A Szlovákiai Magyar Ösztöndíj Ta­nács az Agora Irodához határidő után beérkezett, illetve a formailag hibás és hiányos, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott pályá­zatokat nem veszi figyelembe. A pályázatok benyújtásának határ­ideje: 2002. január 22., 16 óra A pályázat lebonyolításának admi­nisztratív költségeire 200 SKK összegű pályázati költség­­térítést kell az alábbi folyószámla­számra befizetni: Komárom: Agora 2001 s .r. o. Slovenská sporiteľňa, 211222287/0900 Szükséges mellékletek, igazolások Doktori (PhD/DLA) képzés: Szakmai önéletrajz Pályázati kérelem megindokolása max. 1 oldal terjedelemben Tudományos publikációk (vagy a művészeti tevékenység) jegyzéke a pályázati űrlapon megadott forma­­nyomtatvány és kötelező mellékle­tek szerint Középiskolai érettségi bizonyít­vány másolata Egyetemi/főiskolai oklevél, index és az egyetem által kibocsátott ál­lamvizsga-bizonyítvány egyszerű másolata Aktív hallgatói jogviszony igazolás Két szakmai ajánlólevél A tudományos munka/kutatás tu­dományos terve a vezető tanár el­lenjegyzésével ésjóváhagyásával Két felbélyegzett válaszboríték A pályázati díj befizetését igazoló csekk Kutatói tanulmányi támogatás: Szakmai önéletrajz Pályázati kérelem megindokolása max. 1 oldal terjedelemben Tudományos publikációk (vagy a művészeti tevékenység) jegyzéke a pályázati űrlapon megadott forma­­nyomtatvány és kötelező mellékle­tek szerint Középiskolai érettségi bizonyít­vány másolata Egyetemi/főiskolai oklevél, index és az egyetem által kibocsátott ál­lamvizsga-bizonyítvány egyszerű másolata Két szakmai ajánlólevél Tudományos fokozat igazolása A tudományos munka/kutatás tu­dományos terve A szülőföldi állandó munkahelyről szóló igazolás Két felbélyegzett válaszboríték A pályázati díj befizetését igazoló csekk Az Irodalmi Alap eredeti irodalmi alkotások szekciója minden év­ben odaítéli az alábbi irodalmi díjakat: 1. a legjobb eredeti szlovák nyel­vű alkotás díja 2. Madách Imre-díj a legjobb ere­deti magyar nyelvű alkotásért, valamint szlovák nyelven írt mű­vek magyar fordításáért 3. Ivan Frank-díj a legjobb erede­ti ukrán nyelvű alkotásért, vala­mint szlovák nyelven írt művek ukrán fordításáért 4. Ivan Krasko-díj a legjobb első­kötetes szlovák szerzőnek (a felső korhatár 35 év) A felsorolt díjakon kívül az erede­ti irodalmi alkotások szekciója ní­vódíjakat is kioszt. Az Irodalmi Alap díjait és nívódí­jait csak a Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező szlovák ál­lampolgárok kaphatják meg - a különféle írószövetségekbeli tag­ság nem feltétel, ugyanakkor nem kizáró ok. A kitüntetésekre javasolt irodalmi alkotások műfa­ja lehet: próza, vers, dráma, rá­dió-, ill. televíziójáték és forgató­­könyv, valamint olyan művek, amelyek a tényirodalom és az iro­dalomtudomány körébe tartoz­nak. Az Irodalmi Alap arra kéri a szlo­vákiai, szépirodalommal foglal­kozó könyvkiadókat, valamint magukat a szerzőket is, hogy te­gyék meg javaslataikat az emlí­tett díjak és jutalmak odaítélésé­re. A listára csak azok a művek terjeszthetők fel, amelyek 2001- ben jelentek meg először. A javas­latokat három, a könyveket egy példányban kell elküldeni 2002. január 15-éig az alap címére (Li­terárny fond, Štúrova 14, 815 40 Bratislava 1). A javaslatoknak tartalmazniuk kell a mű ismerte­tését, valamint a szerzőre vonat­kozó személyes adatokat is. FELHÍVÁS A Csemadok Rimaszombati Terü­leti Választmánya, a Pódium Színházi Társaság és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége meghirdeti a XI. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyt. A versenybe a vers- és prózamon­dás kategóriába minden verseny­ző két szabadon választott vers­sel, illetve prózával nevezhet be. A verseny kategóriái: 1. kategória: az alapiskolák 1-3. osztályos tanulói; 2. kategória: az alapiskolák 4—6. osztályos tanulói; 3. kategória: az alapiskolák 7-9. osztályos tanulói; 4. kategória: középiskolások; 5. kategória: egyetemisták, fel­nőttek (korhatár nélkül); 6. kategória: énekelt versek - 15 éves kortól egyénileg vagy kettő-hat fős csoportokban. A verseny fordulói: 1. Osztály, iskolai és szükség sze­rint körzeti fordulók, amelyeket az iskolák és a Csemadok területi vá­lasztmányai szerveznek meg. 2. A járási fordulók megvalósításá­nak határideje: 2002. március 10. 3. A kerületi fordulók, megvalósítá­sának határideje: 2002. március 31. 4. Az országos elődöntő és döntő kétfordulós, színhelye Rimaszom­bat, időpontja pedig 2002. április 25-28. A járási és kerületi versenyeket a Csemadok területi választmányai szervezik, itt szerezhetők be a je­lentkezési lapok is, és a területi titkárok bővebb információkkal is szolgálnak.

Next

/
Thumbnails
Contents