Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-22 / 294. szám, szombat
22 Karácsony ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 22. Ott, arra van a labdarúgás jövője, az offenzív játék (Somogyi Tibor felvétele) Pecze Károly futballedző nem lett mohamedán, de elismeri a törökök vallását A félholdat is az égről Amikor felhívtam, így köszöntöttem: Allah akbar! Nevetve válaszolt: Allah akbar! Megismert. Persze csak azért, mert korábban megegyeztünk, hogy ottani idő szerint este pontban kilenckor jelentkeztem. Az 56 éves Pecze Károly a négy külföldi tréner (Lucescu, Daum, Briegel) egyike a török bajnokságban. TOMI VINCE Van már annyira „török”, hogy a kirakodóvásáron képes lenne minimumra lealkudni a portéka árát? Egyáltalán nem okozna gondot. Már csak azért sem, mert - nem szerénytelenségből mondom - ismert ember vagyok a 250 ezer lakosú Rizében, és egyáltalán ebben a hatalmas kiterjedésű országban. Itt hihetetlen a labdarúgás körüli reklám, az újságok óriási terjedelemben foglalkoznak vele, például a huszonnégy tévéállomás közül négy csak futballt sugároz. Hogyan került ebbe az egzotikusnak tartott világba? Annak idején Nagyszombatban járt a Genclerbirligi elnöke, tetszett neki a csapatom játéka. Aztán még egyszer eljött, de már ajánlattal a zsebében: nem lenne-e kedvem hozzájuk menni, s megtanítani nagyszombatiul focizni a játékosait. Nemet mondtam, egy évre szólt még a szerződésem. Nem lettünk bajnokok, engem pedig - a vezetők hitegetése ellenére - távollétemben egyszerűen kirúgtak. Bánta a török kontraktusom. De később mégiscsak összejött. Nem egészen két évig volt Ankarában, szerették a szurkolók, a játékosok, mégis szakításra került sor... Itt százszorta bizonytalanabb a tréner élete, mint másutt. Mindenki türelmeden, a klubtulajdonos, a fanatikus néző. Kilencvenkilencben például negyvenkét edzócsere volt az I. ligában. Én tulajdonképpen csúcstartó vagyok: a Genclerbirligi soha egyetlen szakvezetővel sem hosszabbított szerződést, csak velem. Talán azért, mert az első évben a tizenötödik helyről a hetedikre hoztam fel a csapatot, s munkám pénzt jelentett a klubnak: ötezer néző helyett húszezer ült a lelátókon. De Törökországban ez már úgy járja, hogy ha egyszer-kétszer gyengébben futballozik a csapat, a szurkolók spontánul követelik, mondjon le a vezetőség. Erre elküldik az edzőt. Pecze Károly esetében ez hogyan történt? Hét fordulóig vezettük a bajnokságot, később elmaradtak az eredmények, s a tulaj kezdte eladogatni a játékosokat; Geremit például ötmillióért a Reálnak... Mit csinált a milliókkal? Építtetett egy ultramodern futballkomlexumot: három füves és egy műfüves tréningpálya villanyvilágítással, tökéletesen berendezett irodák, ötcsillagos szálloda, minden játékosnak külön szoba, étkezés tetszés szerint reggeltől este tízig. Azt mondta, ezért nincs pénz erősítésre. Volt viszont egyik gazdag részvénytársasági tagnak, de feltételekhez kötötte az adakozást: kiszemelt embere legyen az új tréner, így lett. Hazajött, de nem sokáig maradt. Visszahívták. A Rizespor jelentkezett. Igen. Második éve irányítom a tavalyi újoncot. Szerződést hosszabbítottak velem. Ez nem mindennapi dolog Törökországban. És én ezt nagyra becsülöm, a munkám elismerése. A nézőknek tetszik a csapat futballozása, hasonló stílusban játszatom, mint annak idején a nagyszombatiakat. Mindig telt ház, tizenötezer szurkoló van a stadionban. Olyan nagyra becsülte a kontraktus-hosszabbítást, hogy nem vállalta el a szlovák válogatott edzői posztját? Nem egészen így állnak a dolgok. Már a nyáron megszólítottak, mondván, én vagyok az első számú jelölt. De halogatták a dolgot, ez viszont nekem nem kedvezett, nem bonthattam fel egyik napról a másikra a szerződésemet. Még a kinevezés napján is felhívtak. Kompromisszumot javasoltam: áprilisban, a török bajnokság befejezése után jöhetek. Addig Bubenko, aki a segítőm lett volna, látja el vezetőedzői teendőket. Nem találtam meghallgatásra. Különben örülök, hogy a közvélemény és a szakma sem feledte el, hogy ki vagyok. Csakugyan, kicsoda Pecze Károly T örökországban? Úgy tartanak számon, mint az offenzív, játékos labdarúgás megtestesítőjét, aki csapataival többször is megverte a nagy isztambuli együtteseket, a Galatasarayt vagy a Besiktast. Ez itt olyan esemény, mintha valaki a világbajnok ellen nyerne. Amikor legyőztük a Galatát, a szurkolók az égről is lehozták volna nekem a félholdat; a tulaj össze-vissza csókolt, s azt mondta, tíz évre meghosszabbítja a kontraktusomat. Az élet, persze, nem mese... Milyen hát a Boszporusz partján? Más, mint ahogyan sokan gondolják. Ez nem egy elmaradott ország, hanem gyorsan fejlődő, modern irányba haladó. A török ember barátságos, udvarias, előzékeny és nem irigy. Óriási a futballkonjunktúra, állandóan telt ház előtt zajlanak a meccsek, a klubokban szinte ideálisak a feltételek, nincs hiány semmiben. Csak ámultam, mennyi a jól felszerelt labdarúgó-komplexum, focisuliba tömörítik a tehetséges fiatalokat, tréningtáborokat rendeznek számukra. Hol van itt az elmaradottság? Mi vagyunk elmaradva. Össze sem lehet hasonlítani a körülményeket. Van öt második liga és a harmadik liga is profi státust élvez. Gondolom, jól keresnek a török futballisták. Átlagban háromszor-négyszer annyit, mint nálunk. Van rajtpénz, prémium, fizetés. A szövetség és az egyesületek kitermelik a pénzt. Az előbbi például százhúszmillió dollárért adta el a tévéközvetítési jogokat, a milliókat szétosztja a klubok között. Sok szponzor, csoportosulás pumpálja a csapatokba az anyagiakat, de nem a haszon reményében, hanem imázsuk érdekében. A Galata, a Fener, a Besiktas, a Trabzon elnöke a nép szemében a miniszternél is több. Óriási a publicitásuk ezeknek a gazdag kluboknak. Ha egy sportlápban nyolc oldal szól a fociról, abból a nagy négyes visz négyet, a maradék a tizennégyé. Egyébként minden klubtulajdonos ad a csapatára, büszkesége nem engedi meg, hogy például védencei rosszabb szállodákban lakjanak a riválisoknál. Milyenek a labdarúgók? Annyi mindent beszélnek róluk... Fegyelmezettek, sportszerűen élnek és nagy az önbizalmuk, büszkeségük. Mindegyik azt hiszi magáról, ő a legjobb, de elismerik egymást és nem irigyek. Nem nagyon szeretnek korán kelni, a délelőtti edzések helyett hajlandóak éjjel is tréningezni. A meccseken hajtanak, egy pillantig sem lazsálnak, néha talán túlságosan is hevesek, türelmetlenek. Nemrégen fejeződött be a ramadán, amikor napkeltétől napnyugtáig sem enni, sem inni nem szabad.Ez mennyire jelent gondot a trénernek? Bizonyos mértékig respektálnom kell a vallásukat. Egyszer edzőtáborba indultunk, előállt a busz, de a huszonnégy játékosból csak nyolc jelent meg. Ä többiek a mecsetbe mentek imádkozni. Rendben. A táplálkozás, más tészta. Elmagyaráztam nekik, nem elég csak napnyugta után teletömnie magát az embernek, ez káros a szervezetre, a kondícióra. Aztán már bátortalanul vétettek Allah ellen: ettek és ittak is valamit a tiltott időszakban. A ramadánnak vége, itt a kereszténység legnagyobb ünnepe. Hol tölti a karácsonyt? Remélem otthon. Huszonharmadikán még bajnokit játszunk, de szentestére szeremék Pozsonyban lenni. Nagy Tímea: „Hullámszerűen törnek rám az ötkarikás siker emlékei" Olimpiák közötti gyermekáldás j. MÉSZÁROS KÁROLY Nagy Tímea nagy családot tervez. Ezt már akkor elhatározta, amikor még lány volt, éš nem is titkolta. Párbajtőr egyéniben Sydney olimpiai bajnoka kilencvennyolcban Csenge lányának adott életet, most újra anyai örömök elé néz. Budapesti beszélgetésünk idején még ő sem tudta, hogy terhes. Edzésre készült, mert pástra szeretett volna lépni az országos bajnokságon. Aztán mégsem lett belőle semmi, hiszen az örömhír egyszeriben megváltoztatta a helyzetét. Augusztusra várja második gyermeke megszületését. Korábban évekig járt Pozsonyba, a VK-viadalokra. Hogyan fogadta, hogy végétért a sorozat női vonulata? Magyar szempontból borzasztóan rossz, mert egy közeli, jó kis verseny került ki a naptárból. Nekem általában ment is a vívás, így egy kicsit a lelkem is bánja. Atlanta és Sydney furcsa ötvözetként élhetnek sportélményei között. A kívülállónak úgy tűnik, amennyire nem sikerült Nagy Tímeának az amerikai ötkarikás szereplés, legalább olyan jól és váratlanul összejött minden a távoli Ausztráliában. Kétezeregyben hogyan fér meg önben egymás mellett Atlanta és Sydney emléke? Atlanta a pokol, Sydney a mennyország megtestesítője. Az amerikai kudarc nélkül aligha tudtam volna annyira örülni tavalyi győzelmemnek. Újra rádöbbentett arra, hogy nem szabad egy lapra feltenni az életet. Azóta is tartom magamban: ne a vívás legyen napjaim középpontjában. Jelenleg is a harmadiknegyedik az egyéni ranglistámon. Ahhoz képest egész jól űzi... Atlanta után rengeteg változás állt be a felkészülésemben. Vura Márta pszichológus a lelki terhek elviselésében segit(ett) sokat. Több apróság játszott közre abban, hogy céltudatosabb lettem. Tudatosítottam, ha nem sikerül, akkor nem ugyanaz a helyzet, mint Atlantában. Ezzel kapcsolatban jut eszembe: Sydneyben állítólag semmilyen lelki terhet nem érzett a versenyek előtt... Ha valaki a Világ Kupa-viadal előtti napon fütyörészik, laza versenyzőnek tartom. De amikor ugyanezt megteszi az ember az olimpiai száma előtti estén, amit én tettem az ebédlőben, azt csak úgy élheti át, ha a tudat alattiból is leveszik a terhet. Hogy ez bekövetkezhessen, ahhoz a vívásnak lejjebb kellett csúsznia az értékrendjében? Biztosan. Visszanézve: rengeteg apróságon múlik, hogy kijöjjön a lépés, és megnyerje valaki az olimpiát, vagy akár a világbajnokságot. Kilencvnenyolcban született Csenge, új színt hozva az életébe. Mit szorított ki a hétköznapjaiból? A pihenést, a kikapcsolódást. Már nincs időm moziba járni, sűrűbben találkozni a barátaimmal. Ezt elvette a kislányom, de ehelyett anynyi mindent adott, hogy azt mondom: bár lenne még több gyerekem, s azt a picit is elvennék tőlem, ami most van. Pályafutása eddigi csúcsa Sydney. Egyszer azt nyilatkozta, hogy ott nem aranyérmet nyert, hanem szeretetet. Ma is tapasztalja Magyarországon ezt a csodálatos érzést? Igen. Tegnapelőtt például azért kaptam a piacon egy kiló szőlőt, hogy adhassanak, és azt mondják, hátha ez is egy tust jelent valamelyik következő versenyem megnyeréséhez. Ilyen apróságok után állítom, hogy nem az aranyérmet nyertem meg, hanem a szeretetet. A karácsony is a szeretet ünnepe, meg az egymásra figyelésé. Szokásvüágában miben ápolja a szülői házból magával hozottakat? Mindenben. Megpróbálom ugyanúgy megtartani, ötvözve a féljem családjából átvettekkel. Nálunk már Mikulás napján karácsonyi hangulat van a lakásban, nem csak a tényleges ünnepek alatt. A mézeskalácssütéstől kezdve a gyertyagyújtásig minden megvan. Kislányomat is ennek szellemében próbálom nevelni. Vallásos vagyok, de szerintem nem csak mi tudjuk tisztelni, érezni, szeretni a karácsonyt. December telített napjaiba hogyan fér bele az ünnepek előtti takarítás, sütés, készülődés? Szerencsés helyzetben vagyok: kislányom óvodába jár, így a délelőttjeim nagyjából szabadok. Befejeztem az angol nyelvtanfolyamot, s köztes időszakban vagyok. Vissza kéne mennem dolgozni, mert lejárt a gyesem, de nem tudom, hogy mit tegyek. Egyelőre civil életemben nagy kérdőjel áll előttem. Talán ez az első karácsonyi készülődésem, amikor mindenre szépen-nyugodtan jut idő. Mézeskalácssütés lesz, de főzés nem, mert azt nem tudok. Szerencsére a szülők mindkét részről szeretettel várnak bennünket. És a takarítás? Hiába végzem el, mert másnap reggelre a kislányom szétszed mindent. Nálam nincs nagytakarítás, hanem naponta van alapos takarítás. Ha elérkezik a Szenteste, - gondolom, Csenge főszereplésével - milyen forgatókönyv szerint zajlanak az események? Délelőtt még az utolsó ajándékokat vásároljuk. Délután lefekszik a lányom, s ezalatt repül be a Jézuska az ablakon. A faállítás általában morcos hangulatot teremt nálunk, mert míg férjem díszíti a fenyőt, én - nő létemre - mindenbe belekötök. Aztán apukámat szoktuk áthívni, és beleveri a tartóba a fát. Mikor fölébred Csenge, megtartjuk hármasban a karácsonyt, majd öt óra után átmegyünk szomszédba, a szüléimhez, ide érkezik a nővérem a családjával és a nagymamám is. Másnap a férjem szüleit látogatjuk meg. Mi nem hiányozhat a karácsonyaiból? Nekem akkor igazi a karácsony, ha hull a hó. Talán a régi mesék emlékét őrzöm magamban. Nagyon szeretném, ha az idén így lenne, és másnap kimehetnénk szánkózni. Budán lakunk, száz méterre tőlünk már van hol csúszni. Számomra az a lényeg, hogy három nap alatt teljesen együtt legyünk. Tavaly elvállaltam karácsony másnapján egy tévéfelvételt, idén biztosan sehova nem megyek. Karácsonykor is megéreztetik Nagy Tímeával, hogy olimpiai bajnok? Természetesen. Elég lesz bekapcsolni a tévét, s meglátom benne magam, vers- vagy mesemondás közben, lányommal. Hullámszerűen törnek rám az ötkarikás siker emlékei. Szenteste is biztosan eszembe fog jutni, hisz ilyenkor megköszöni az ember, amit kapott az életben, és ez nekem egy nagyon nagy ajándék volt. Hogyan viseli a népszerűség terheit? Egyensúlyt próbálok tartani. Nem akarom elveszteni azt az érzést, hogy élvezzem, hogy szeressem, hogy hívnak és részt vehessek különböző jótékonysági rendezvényeken. De vannak olyan dolgok, amelyeket nem vállalok, mert nincs rá időm és nem akarom. Mit nem vállal el? Ritkán megyek el showműsorokba, jópofáskodni. Nem szeretem, ha cikizés tárgyának vagyok kitéve, vagy nekem kéne bárkit cikiznem. Távol áll tőlem. Bármikor elvállalom a gyerekekkel kapcsolatos rendezvényeken való részvételt. Nemegyszer elmondta, hogy nagy családra, akár három-négy gyerekre is vágyik. Augusztusra várja a másodikat... Csenge is az olimpiai ciklus második évében született. Előtte sem kérdeztük meg, hogy kisfiú vagy kislány lesz-e, most se akarjuk megtudni. Az a fontos, hogy egészséges legyen. Szeretettel várjuk. Most semmi más nem érdekel, csak az, hogy nyugalom legyen körülöttem. Athénig két babát nem tervezünk, ha csak ikrek nem jönnek. Szülés után szeretnék felkészülni a következő olimpiára is. Két gyermek mellett. „Számomra az a lényeg, hogy három nap alatt teljesen együtt legyünk" (Somogyi Tibor felvétele)
