Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-22 / 294. szám, szombat
SZELLEMI TÁPLÁLÉK Kosztolányi Dezső: Ajándék Aranyvirágot, vörös ördögöt és ezüstcukorkát veszek egy ötéves kisleánynak. A cukrászdában, ahol ezen az ünnepen szorongok, velem együtt egész tömeg várakozik. Miniszteri tanácsos és kis pesztonka, grófné és vargainas egymás mellett. Mindegyik vásárolni akar, s adni, adni. Nézegetem őket. Feltűnik, hogy milyen áhítatosak, boldogok valamennyien. Mintha az a szándék, hogy visznek valamit valakinek, máris kielégítette volna őket. Nem türelmetlenkednek, nem tolakszanak. Szemükben előre az ünnep lángja tündöklik föl, az öröm visszfénye. Belefeledkeznek az ácsorgásba. Senki se siet. Ott állnak a pogány-keresztény , emlé- V kék között, s szemlélik az évezredek során elcsenevészedett és megszelídült jelképeket, a kegyesen bearanyozott vesszőnyalábokat, a pokolvörös hártyapapírba csomagolt édességeket, amelyek még a germán hitregéből maradtak itt, s földi létünk legnagyobb kérdéseire emlékeztetnek bennünket, a bűnre és a bűnhődésre, az erényre és a jutalomra. Tűnődve válogatnak közülük. Gondolatban szeretnék elvinni az egész cukrászdát kedveseiknek. Ez a megindult és csöndes embercsoport egy másik embercsoportot idéz eszembe, az estélyi ruhás hölgyeket és frakkos urakat, akik előkelő kerti ünnepélyek tortákkal, pástétomokkal rakott asztalait rohamozzák meg, hogy mennél előbb érkezzenek oda, mert ezek nem adni akarnak, hanem kapni, kapni. Vajon melyik a nagyobb boldogság? Az ősembert úgy képzeljük el, hogy ragadozó volt, s csak a birtoklásban találta meg barbár örömét. De ez nyilván tévedés. Ma is ismerjük a vadnépeket, melyek hajlam, műveltség, lelkialkat tekintetében egy szinten mozognak a hajdani ősemberrel. Ezek pedig nem ilyenek. A kutatók, akik náluk jártak, azt vallják, hogy egyik legnagyobb - mindennapos - szenvedélyük az ajándékozás. így például a pápuák csak azért termesztik a burgonyájukat, hogy odaadják másoknak. Gyűjtenek is, kagylót, gyöngyöt, de hatalmukat nem a birtoklásban érzik, hanem az adakozásban. Amint Róheim Géza elmésen és talpraesetten mondja: „Apró ajándékokkal ingerük egymást.” Tulajdonuk voltaképp mozgó holmi. Amijük van, azt állandóan csereberélik. Kis ajándékot adnak, s titokban nagyobbakat remélnek helyette: szeretetet. Bizonyára mi is az ősemberek ivadékai vagyunk. Szeretünk kapni, de adni talán még inkább. Csak nagyon kevesen vannak, akik vérmérsékletük szerint teljesen beérik a kapás örömével. A kapás valaminek az ígérete és kezdete. Van-e olyan kincs és gazdagság, mely ne volna a maga valóságában siralmas szegénység ahhoz képest, amit remélünk? Álmodozásomból a cukrász rezzent föl, aki az iránt érdeklődik, mit vásárolok. Megveszem az aranyvirgácsot, a vörös ördögöt és az ezüst cukorkát. De még mindig sokáig időzöm a cukrászdában. A többiek is, akik már csomagjukat ott szorongatják hónuk alatt. Élvezik a pillanatot. Ez az igazi ünnep. Amikor kimegyünk az utcára, szinte sajnáljuk azokat, akik csak kapni fognak. Csal. Mit jelent a ma emberének a család: folytonosságot, tapasztalatszerzést, összefogást, felelősséget, felejthetetlen en Gondosan összehajtogatv CSALÁDI KÖR ár csak kettőt alszunk, s itt van a szenteste napja. Újra együtt örvendezhetünk, hogy megszületett a Megváltó. Elküldte az Úr az ő fiát egy földi családba, hogy általa mutasson példát nekünk, halandóknak. Ezért aztán ilyenkor minden évben - azok is, akik e csodában nem hisznek - mindenki a szeretet, a család ünnepét üli. De vajon mit jelent a ma embere számára a család? A Családi Körben a családról vall egy politikus, egy költő, egy üzletember, egy háziasszony és egy pap. Bugár Béla, az MKP elnöke, a parlament alelnöke: A család a folytonosságot, a tapasztalatszerzést is jelenti számomra. Az apám sokszor mondta, gyere, permetezni kell, nézd meg, hogyan kell a port sűrű péppé keverni, aztán hogyan hígítani - nem érdekelt. Aztán, amikor hirtelen meghalt az apósom, rám maradtak a fák, bele kellett tanulnom. S most úgy keverem, úgy hígítom, ahogy apám. Egyébként nálunk otthon, gyermekkoromban az volt a rendszer, hogy mindig meg volt szabva, ki van szolgálatban: felmosni, mosogatni, egyebek. Családi összefogás, munkamegosztás - ezt is jelenti számomra a család. Sőt, felelősségvállalás is. Az édesanyám bevezette azt, amivel viszont azóta sem tudok egyetérteni, hogy a legidősebb felelt a többiért. Megtörtént, hogy amíg én télen a régi öreg házban, ahol még a valamikori széles küszöbök voltak, két ajtó között trónoltam a biün - mert akkor ez még úgy volt, hogy vagy kimentünk a hidegbe, vagy mint gyerekek, ott leülhettünk -, addig a két kisebb lánytestvérem kint togyogott az udvaron. Felkeltette az érdeklődésüket, hogy valami papírzacskóba becsomagolva kiáll a hóból, belekapaszkodtak, s eltörték a rózsafácskát. Ezért mint rangidős én kaptam ki, pedig nem is voltam ott. El nem felejtem! Természetesen ez is a család - a felejthetetlen emlékek. Kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Ma meg, ebben a zaklatott világban óriási hátteret jelent számomra. Igazi támaszt. Egy kimerítő, zsúfolt nap után például elég fél órára leülnöm a kislányommal beszélgemi - aki most nyolcéves és igencsak tudja használni már a száját -, s teljesen feloldódom, rögtön feledteti velem az ösz-Az a polgár, aki egy adott csoportban él, érdekli, hogy mi történik vele, és ad magára. Otthon akar lenni a világban valamilyen szempontból. Elfogadtatja magát, és el tudja fogadni a világot. Es vannak olyan ambíciói, hogy változtasson azon a környezeten, ahol él. Mert neki - s ez a lényeg! - biztos háttér a családja. Hisz a csőlakó is polgár valahol, csak nem biztos, hogy abban az értelemben, mint azok az emberek, akiknek van otthonuk, van hová hazatérniük, és van családjuk. Azt gondolom, hogy ha nekem nem ez a családom volna, ameszes napi nyűgömet. A család a melegség, a biztonságérzet. Mert tudom, történjék bármi, ők mindig itt vannak nekem, a családom az, akikhez bármikor fordulhatok és bármivel, soha nem fognak visszautasítani. Barak László költő: Rendkívül fontos számomra a család, hiszen polgárnak tartom magam. Persze, ez a fogalom nekem semmiképpen nem azt jelenti, amit manapság már elcsépeltek, tehát nem politikai töltete van mindenekelőtt, sőt rendkívül irritáló, ha valamiféle politikai ideológia karmai közé kerül. De most nem is ezt a szót kell értelmeznem. Viszont ha a családról akarok vallani, azt is el kell mondanom, hogy én mitől vagyok polgár. Barak László Bugár Béla családi körben (Archívum) lyik hál’ istennek van, akkor én egy egészen más ember is lehettem volna. Mert bennem volt minden lehetőség, mint ahogy mindenkiben benne van. Lehettem volna akár alkohoüsta, csavargó vagy bűnöző is. A családomnak van nagy szerepe abban, hogy az lettem, aki vagyok. De a család nemcsak a dokkot jelenti, ahová a hajót bevontatják, kitakarítják meg aztán átfestik, megpihentetik, hogy mehessen tovább, pedig az is egy fontos dolog. Számomra főleg olyan szempontból fontos a család, hogy inspirál: hova menjek abból a dokkból. Egyszerűbben megfogalmazva, hogy mit cselekedjek, hogy ne hozzak szé- Zászlós Gé gyent a családra. A gyerekeimre meg a feleségen anyámra, apám emlékére.- Van egy nagyon kifejező sor nem tudom, melyik versben és i lyik kötetben, idézni sem tud pontosan, de valahogy úgy hang: hogy a család szépen összehajtó; va mellettem karnyújtásnyira, 1 mikor elérhető...- Szent igaz, a biztonságot jelei számomra.- És szerinted igaz ez fordítva Tehát ők is ezt érzik? Ha szüksé, van rád, te is ott vagy nekik bár kor gondosan összehajtogatva 1 nyújtásnyira?- Hát-hát, hát..., azt gondol« hogy igen, bár a családom ta nem mindig gondolják. De én : retném hinni, hogy így van, n ennek számtalan tanúbizonys; adom nap mint nap. Sőt, ha én i vagyok velük közvetlen, a szí mem akkor is ottan lebeg. Zászlós Gábor, a pozsonyi Pt City Center vezérigazgatója: Sajnos ma, hogy Pozsonyban do zom, a családom pedig Budape: van, sokkal kevesebb időt töl tünk együtt. Amíg Pesten volt! igyekeztünk hetente színházba Szenteste az utcák elnéptelenednek, ki-ki megcsókolja szeretteit, kívánjunk magunknak és minden embertársunknak nyugodt, félelemmentes jövőt Ha a karácsonyfákon gya„5. lók elénekeltük a Ne féljetek pásztorok, örömet hirdetünk... kezdetű, szívet melengető, gyönyörű karácsonyi éneket. Még ma is erősen megdobban a szívem, s s z e - membe örömkönny szökik, ha ezekre az éjféli mis é k r e gondolok. Amikor fiaim még kisebbek pásztorok kopogtattak be, és megkérdezték: Szabad-e a kis Jézust dicsérni? Az igenlő válasz után az egyik angyal kiment a tornácra, háromszor megrázta a csengőt, jelezve a kiskapu előtt várakozó angyaloknak és az öreggubáknak, hogy bejöhetnek... Szenteste a betlehemjárás az éjféli miséig tartott. Karácsony első és második napján, délutántól estig folytattuk. Az éjféli misén az oltár előtt letettük a betlehemet, és mi, an-TÖRÖK ELEMÉR ködös decemberi délutánokon gyakran az ablak elé állok, és látom magamat gyermekként sétálni a havas utcákon. Akkoriban már decemberre rendszerint lehullott lassan pilinkélve az első hó. Lovas szánok csillingelése törte meg az idilli falusi csendet. A falu apraja-nagyja várta a karácsonyt. A gyerekek a vigíliái kántálásra készülődtek, a kamasz, nagyobb fiúk a betlehemi játékot gyakorolták. Szülőfalumban, Leleszen két-három betlehemes csapat is volt. Mára ez a szép hagyomány is a múlté... Emlékszem, 1945 karácsonyára hat pajtásommal mi is alakítottunk egy betlehemes csapatot. A játékokat egy öreg pásztor, Szkala bácsi segítségével gyakoroltuk. A betlehemet magunk készítettük száraz, vékonyra fűrészelt lécecskékből, amit a két angyal vitt, az egyik én voltam. Elöl mentek a pásztorok, hátul pedig a két öregguba. Kemény faggyal köszöntött ránk a karácsony. Talpunk alatt ropogott a hó, s ahogyan mifelénk mondják: a hidegtől cinkét fogott az orrunk, mi mégis boldogan jártunk házról házra. A házakba a kigyúlnak a gyertyák... voltak, szenteste a karácsonyfa előtt mindig eljátszottuk a betlehemi játékokat. Nem túlzók, ha azt mondom: ez volt számukra az ünnep csúcspontja. Voltak olyan részek, amelyeket többször is elénekeltünk. Kiváltképpen tetszett nekik az a rész, amikor az öreggubák ezt énekelték: Jó volt dolga Jakabnak, mig ő legény volt, / cserfanyárfa bokrokat könnyen átugrott, / de most vénségére / jutott szegénységre / az öregguba... Vagy ez a rész: Rázd meg öreg a bundád, / hadd csörögjön a bolhád, / tizével, húszával/jól megajándékozzon... Volt a beüehemi játékoknak humoros részük is. Amikor az öreggubák letérdepeltek a betlehem elé, hogy jelképesen átadják a kis Jézusnak az ajándékokat, az egyik azt mondta: O, iruló-piruló, kisded Jézuskám, hoztam neked egy csupor aludttejet, meg egy szál kolbászt, az aludttej eltört, a csupor kiömlött, a kolbászt megettem én... Felemelő volt a befejező rész is: Körbe-körbe jártuk a betlehemet és ezt énekeltük: Nosza, nosza jó gazda, / Eressz minket utunkra, / Ser, bor vagy pálinka / egy nagy kulaccsal / az öreggubáknak / az is jó volna... Ez után a házigazda néhány fillért tett a betlehembe, a gazdasszony pedig pár dióval, almával és egy-egy szelet mákos béléssel kedveskedett. Búcsúzóul még rázengtük: Isten áldja meg e háznak gazdáját, / töltse tele a pincét, kamaráját... Miközben e sorokat írom, azon tűnődöm, immár ki tudja hányadszor: mitől oly szép a karácsony felnőttnek, gyereknek egyaránt? Á karácsonyt mindenekelőtt a szeretet szépíti meg. Attól szép, hogy emberivé válik. A képzelet szülte, fénnyel megtelt jászoly, s benne a gyermek Jézus ártatlan, tiszta mosolya, a megtalált békesség. A remény gyertyafénnyel átszőtt zöld ága, gyermekeink, unokáink sugárzó csillagmosolya... Azt mondjuk: a szeretet szépíti meg a karácsonyt. Ám, ne feledjük: csak a tettekben élő szeretet önfenntartó és maradandó. Csak abból lehet táplálkozni, reményt, erőt meríteni. Kivált most, ebben a bábeli zűrzavaros világban, amikor újra elszabadulni látszik az emberi gyűlölet pokoli szörnye. Ha majd szenteste az utcák elnéptelenednek, elcsendesedik a zaj, a karácsonyfákon kigyúlnak a gyertyák, s ki-ki megkapja ajándékcsomagját, megcsókolja szeretteit, kívánjunk magunknak és minden embertársunknak nyugodt, félelemmentes jövőt. Békés és boldog karácsonyi ünnepeket... DECEMBER 25. KARÁCSONY - JÉZUS SZÜLETÉSE A Názáreti Jézus Mária és J< zsef fia, aki Máté és Lukács evangéliumában a Szentiélektől fogantatott és Betlehemben született Nagy Her« des halála (Kr. e. 4.) előtt. Működését Názáretben kez< te, majd János keresztelte meg a Jordán vízében (Kr. t 28-29-ben), 12 tanítványt gyűjtött maga köré, s Isten országának eljövetelét hirdette, ahová csak az elnyomottak és a szegények engedtetnek be. Tevékenysége elsősorban az Újtestamentum evangéliumai rögzítik. Ezek szerint három évet töl hetett tanítással. Keresztre feszítését Pontius Pilátus Ji dea és Samaria római helytartója rendelte el (33-ban vagy 30-ban), vélhetően a Jézus tanításai nyomán fellépő forrongás lecsillapítás; ra. Születésnapja, a karácsonynak nevezett ünnep Kr. u. 354-ben került át december 25-re, amikor pápa rendelet a téli napforduló napját az egyházi ünnepek közé iktatta, valószínűleg a óperzsa Napisten- (Mithras: kultusz tiszteletének ellens lyozására.
