Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)
2001-12-15 / 288. szám, szombat
lEL Családi Kör ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 15. MINDENNAPI KENYERÜNK „Beteg a világ, nagy beteg!..." HALKO JÓZSEF Nem sokkal az ez évi második ad-A19. század első felében Johann Wiehern evangélikus lelkész árvaházat alapított Hamburgban. December közeledtével, persze, a gyermekek egyre gyakrabban kérdezgették tőle, mikor lesz már végre karácsony, így aztán Wiehern 1860 decemberében csináltatott fából egy két méter átmérőjű kereket, melyre 24 gyertyát erősített: a kis pirosakat hétköznapokon gyújtották meg rajta egyenként, a nagy fehéreket vasárnaponként. így született meg a világ legelső adventi koszorúja. Ugye, milyen jellemző és jelkép értékű, hogy Jézus várásának legelterjedtebb szimbólumát éppen egy árvaházban találták ki? Apádan-anyátlan gyermekeknek, akik még inkább vágynak az elfogadó szülői szeretetre. Mert végeredményben mi más lenne a világ - a szó tágabb értelmében, persze - a Paradicsomból való kiűzetés után, mint egy hatalmas árvaház? És mi más lenne az egész ószövetségi történet, ha nem egy hatalmas történelmi advent, mely Isten Fiának megszületésében csúcsosodik ki? Az ószövetségi zsoltáríró több helyütt állítja Istenről, hogy ő „az árvák atyja” (Zsolt68,6), „felkarolja... az árvát” (Zsolt 146,9). Egyenesen Istennek is megvallja:^,Terád bízta magát a szegény, az árvának te lettél a segítője” (Zsolt 10,14). S hogy az isteni apaság ajándékkal segítse az árvát, elküldi az Atya a Fiút, hogy akik elfogadják a Fiút, vele együtt Isten gyermekeivé legyenek. Hisz éppen Jézus lesz az, aki az idő teljességében meghívja az árvákat, hogy teljes részt vegyenek az isteni fiúságból. Ö lesz az, aki az árváknak bejelenti, hogy Vele és Általa juthatnak el az Atyához, válhatnak az Ő fiaivá és lányaivá. Nem csoda hát, hogy az e vasárnapi evangélium szerint Keresztelő János boldog sejtésében tanítványai által sürgeti Jézust: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) János kérdése elárulja, hogy a „várakozás” nem passzív várakozás, hanem szüntelen virrasztás. Nem nehéz elképzelni, hogy Wiehern árvaházában is a gyertya meggyújtása volt minden adventi nap csúcspontja, és hogy a gyerekek milyen lázban lehettek, mert a „nagybetűs nap” egy lépéssel már megint közelebb. Az adventi koszorú feltalálója biztosan elmagyarázta, hogy az égő, egyre rövidülő kanóc a szüntelen odaadás, önmegtagadás szimbóluma, mely felülmúlhatatlan módon Jézus Krisztusban valósult meg. Nélküle az advent percei nem jelentenének mást, mint esztelenül eltékozolt időt. vend vasárnap előtt világos nappal betörtek a Szlovák Takarékpénztár pozsonyi Fő téri fiókjába. A bűncselekmény már csak azért is figyelemre méltó, mert szó szerint néhány méterre a zajos karácsonyi vásártól történt, vásárlók tömegei, forralt bort iszogató, társalkodó emberek mellett. Ennek ellenére a bankrabló észrevédenül elszelelt egy teli nejlonszatyor pénzzel. Mikor a televíziós riporter megkérdezte a környéken ácsorgókat, nem vettek-e észre valamit, azt a választ kapta, hogy itt már „olyan karácsonyi békesség” uralkodik, hogy nem láthattak semmit. Nézzük csak: advent kellős közepén - „karácsonyi békesség”! Úgy tűnik, hogy az ügyes reklámkampánynak, mely az adventi koszorú áldozati gyertyáját mindennapi, az adventi kalendáriumból kihúzott édességre cserélte, sikerült más, „nagy adventi fosztogatást” véghezvinnie: mintha az embereket, akiket hatalmába kerített a fogyasztói őrület, az értelmüktől fosztották volna meg, az irányvonaltól, a decemberi és az életre szóló advent céljától. És mindezt a legnagyobb „karácsonyi békességben”, holott ez a figyelembe nem vett lelki sérelem messze meghaladja a bankokból lopott összegek értékét. A kifosztott ember látványa, az idő előtti, ezért éretlen karácsonyi álbékesség fogyasztójára leszűkített ember látványa ugyanolyan szomorú, mint a nem meggyújtott gyertyáé, mely nem hozza meg gyümölcsét, a világosságot. Wiehern árváival ellentétben a modern „egzisztenciális árvák” a karácsonyt nem sürgetik. Éppen nekik szólnak kegyetlen aktualitással minden adventi időszakban Keresztelő János szavai: „Készítsétek az Úr útját”! A valóságos Úrét! Halaszthatatlan szükségét az Ö megszületésének Ady Endre is kifejezte Karácsony című versében: „Kihűlt a szív, elszállt a lélek, / A vágy, a láng csupán a testé; (...) Hatalmas Ég, új Messiást küldj: / Beteg a világ, nagy beteg!...” Az e vasárnapi evangélium e „beteg világ” elé újra egy férfit állít, Keresztelő Jánost. O nem a gyermeki örömökért, hanem halálos komolyan, nem a koszorún, hanem az emberi szívekben kívánta meggyújtani a gyógyító lelki tüzet - az igazi bűnbánat tüzét, mely minden rosszat eléget az emberben, és tűzbe hoz minden jót. Hasonlóan, mint az adventi koszorú jelezni akarta az embereknek - meggyújtani bennük a sürgető adventi gondolatot - Isten királyságának, azaz magának a Királynak az eljövetelét. A szerző katolikus pap NEM CSAK IGÉVEL ÉL AZ EMBER Dorozsmai molnárponty Hozzávalók: 1 kg pontyfiié, 100 g húsos füstölt szalonna, 2 fej hagyma, 250 g gomba, 150 g lecsó, 5 dl tejföl, 500 g csuszatészta, 1 csokor petrezselyem, 1 kávéskanál pirospaprika, só, bors, 100 g zsemlemorzsa, a sütéshez olaj. Elkészítése: A halszeleteket besózzuk, fél órára állni hagyjuk, majd zsemlemorzsában megforgatjuk és felhevített olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük. Az apróra felkockázott szalonnát zsíijára pirítjuk, megfonnyasztjuk rajta a hagymát, a tűzről lehúzva megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a lecsót, a vékonyra szeletelt gombát. Félpuhára főzzük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd elkeverjük 4 dl tejföllel. Enyhén sós vizben kifőzzük a tésztát, leszűrjük, összekeverjük a lecsóval, majd tűzálló tálba tesszük. Elrendezzük a tetején a halszeleteket, meglocsoljuk a maradék tejföllel. Előmelegített sütőben 200 fokon pirosra sütjük. A szlovákiai magyarság körében az adventi koszorú új keletű, elterjedése csupán az utóbbi évtizedre tehető Ragyog rajta a sok gyertya A kinti asztalon jókora fenyőkoszorú, rajta bádogcsillagok, vízhatlan gömbök és gyertyák LISZKA JÓZSEF A mai, igen, a 21. századi f ember ünnep- és hét- J köznapjait meghatározó szokások nem egy B mindig volt állapotot tükröznek, hanem egy állandóan változó, elkopó-gyarapodó folyamatot. így van ez a karácsonyi ünnepkör két meghatározó jelképével, a karácsonyfával és az adventi koszorúval is. Az előbbit a magyar ember a hagyományos magyar karácsony fontos kellékének tartja, míg az utóbbit, bár (illetve: éppen, mert) csak az utóbbi esztendőkben teljed szélsebesen, sokan értéktelen nyugati hatásnak vélik. Pedig mindkét jelenség azonos tőről fakad, s elterjedésük mikéntje is rendkívüli hasonlatosságokat mutat. Kezdjük a karácsonyfával. Történeti mércével mérve új jelenségről van szó, hiszen első felbukkanása északnémet protestáns területeken a 15-16. századra tehető, ám igazi meghonosodása és elteijedése a német nyelvterületen, illetve a Skandináv félszigeten csak a 18-19. század fordulója táján következett be. Elsősorban főúri, nagypolgári körökben divatozott akkor, és fokozatosan terjedt a német nyelvterületen dél felé. Térségünkben a Habsburg uralkodóház hatására szintén főúri, nagypolgári körökben bukkant föl először. Tudomásunk szerint az első karácsonyfát a történeti Magyarországon a pozsonyi születésű Brunszvik Teréz állíttatta 1824-ben. A következő adatunk nem sokkal ezután a Podmaniczky családhoz köthető, mely 1826-ban állított karácsonyfát budai otthonában. Ezt követően aztán egyre több adattal rendelkezünk. Jáky Ferenc osli plébános 1855-ben a falu iskolás gyerekei számára rendezett karácsonyfa-ünnepélyt. Réső Ensel Sándor írta le 1862-ben, hogy a Sáros megyei Jómódú földesurak alsóbbrendű cselédeik számára is készíttetnek karácsonyfát“. Ebben az időben már a kaszárnyákban is állíttattak a legénység számára, és a korabeli egyházi lapok is erőteljesen propagálták az új szokást. Nem csoda hát, hogy viszonylag gyorsan elterjedt, és a 20. század elején már csak néhány elmaradottabb, elzártabb területen hiányzott a karácsonyi ünnep kellékei közül. Mára pedig teljesen elképzelhetetlen a keresztény világ számára a karácsonyfa nélküli karácsony! Napjainkban Európa-szerte advent első vasárnapján gyújtják meg az asztalra helyezett vagy a mennyezetre felfüggesztett, rendesen fenyőgallyakból, télizöldből készült, négy gyertyával ellátott koszorú első gyertyáját. A továbbiak a következő adventi vasárnapokon lobbannak lángra. Az adventi koszorú még a karácsonyfához képest is új képződmény. Az előbbihez hasonlóan, szintén északnémet területen, protestáns egyházi körökben alakult ki a 19. század első felében (az első egyértelmű nyoma 1833- ból származik), majd főként polgári, ipari környezetben, nem kis mértékben az iskolákban zajló képzőművészeti nevelés, továbbá a virágkereskedelem közvetítésével terjedt. A katolikus délnémet és osztrák területek a hatásnak hosszú ideig ellenálltak, s csak az első világháború után érte el őket. Bécsben is a húszas években bukkan fel. Ezt követően viszont éppen a katolikus egyház és a hívek révén tetjedt elsősorban. Annak ellenére, hogy maga az adventi koszorú és a vele rokon különféle adventi kalendáriumok ilyen új keletű találmányok, egyes elemei (az örökzöld, valamint az idő- és fényszimbolika) természetesen sokkal régebbi gyökérnek. Az adventi koszorú napjainkban gyakorlatilag az egész német nyelvterületen ismert, a kapcsolódó kopogtatókoszorúkkal és egyéb, karácsonyi hangulatot árasztó külső ablak- és ajtódíszekkel együtt. A jelenség persze hódít szinte világszerte, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a legutóbbi adventi időszakok különféle kereskedelmi televízióállomásainak „teleshopping“-műsorai éneklő és kacsingató kopogtatókoszorúkat kínálnak a nagyérdeműnek. Német telepesek révén az adventi koszorú már a két világháború között fölbukkan a Kárpát-medencében is. Dunántúli, vajdasági adatokkal rendelkezünk ennek bizonyítására. Ezzel szemben az erdélyi szászok körében, érdekes módon csak a második vüágháború után terjedt el. Az adventi koszorú az erdélyi Sóvidéken is ismert, de hogy mióta, arra sajnos nem derül fény, ám rendkívül tanulságos, hogy itt a reformátusok lényegében a katolikusoktól vették át az eredendően protestáns szokást. Térségünkben, a szlovákiai magyarság körében a jelenség viszonylag új keletű, s fölbukkanása, elteijedése lényegében az utóbbi évtizedre tehető. Amíg 1989 előtt adventi koszorút jószerével csak az osztrák televízióban vagy külföldi karácsonyi üdvözlőlapokon láthattunk, mára a karácsony előtti hetekben bőséges kínálattal találkozunk. Ott van városaink piacain éppúgy, mint képeslapjaink karácsony előtti számaiban. De vajon milyen mélyen hatolt be legszentebb családi ünnepünk belső intimitásába, elteijedése mennyire tekinthető általánosnak a szlovákiai magyarság körében? A Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi Etnológiai Központja 1999 és 2000 adventiében kérdőíves felmérést végeztetett, melynek keretében hét dél-szlovákiai településen vizsgáltuk meg az adventi koszorú ismertségi és elter-A kertbe - erkélyre is akaszthatunk adventi koszorút, olyat, melynek nem árt a hó. Ezt szalmából fonták, fagyöngygyei, színes szalagokkal ékesítették. jedtségi fokát. Mivel többé-kevésbé teljes képet szerettünk volna nyerni a dél-szlovákiai helyzetről, kutatópontjaink közé négy kisalföldi és három gömöri települést soroltunk be. A kutatópontok kiválasztásánál figyelembe vettük a vallási és nemzetiségi összetételt is. A kérdőívek a vizsgált háztartások, családok vallási és etnikai hovatartozásán kívül figyeltek a vizsgált csoport társadalmi, szociális helyzetére, iskolai végzettségére is. Érdeklődésünk arra is kiterjedt, hogy ha ismerik az adventi koszorút, emlékezetük szerint honnan, valamint hogy maguk készítik-e vagy pedig vásárolják? Kérdezőbiztosainkkal az adventi koszorú elhelyezését és formáját, díszítményeit is leírattuk, fényképeket is készíttettünk. Nem figyeltünk viszont oda két fontos kérdésre: előre nem tudhattuk, így menet közben derült ki, hogy sokan csak közvetlenül karácsony előtt veszik meg az „adventi koszorúd’, és helyezik el a karácsonyi asztalon, ami által természetszerűleg elsikkad az eredeti funkció. Sokan az egy gyertyával ellátott karácsonyi koszorút, valamint a külső ajtóra függesztett kopogtatókoszorút is adventi koszorúnak hívják. A rendelkezésünkre álló szórványos adatok, valamint a kérdőíves felmérés eredményeiből megállapítható, hogy az adventi koszorú elteijedése a küencvenes években vette kezdetét a szlovákiai magyarság körében, annak is elsősorban nyugati szállásterületein. Elsősorban városi, továbbá értelmiségi, vállalkozói körökben ismert. Egyik legfőbb terjesztője a katolikus egyház. Ezt a koszorút apró hangszerekkel díszítették. Zenekedvelőknek kedveskedhetünk ilyennel. ÜNNEPVÁRÓ ÁBÉCÉ H-hal Nem mindenki szereti; nemcsak az ízétől viszolyog, hanem a félrenyelt halszálkáktól is, de tiszteli a hagyományt, ezért magába erőlteti a rántott pontyot. Ilyen esetben ne ragaszkodjunk a halvacsorához, tálaljunk valami mást (is). I - idegesség A készülődés elmaradhatatlan velejárója. Nagy gondolkodók osztogattak már bölcs tanácsokat a leküzdésére, sikertelenül, mi mégis adunk bevált receptet. Idegességünknek számtalan megalapozott oka van: a ponty még vígan úszkál a kádban, a család egyik fele utálja (fürdés nincs!), a másik fele imádja, és akváriumot kér karácsonyra... A gyerekek élő karácsonyfát akarnak, de senki sem hajlandó cipekedni vele, és a sütést is el kellene már kezdeni... A recept a következő: a pontyot elajándékozzuk (megteszi a fiié), a fenyőfáért elküldjük valamelyik családtagot (és kedvesen közöljük vele, hogy a fa beállítása és díszítése a villanyégők felszerelésével együtt az ó feladata), az aprósüteményt az élelmiszerboltból és a cukrászdából szerezzük be. J - jókívánság Minden évben megírjuk a lapokat, de előfordul, hogy szenteste találjuk meg a táskánk mélyén, kissé meggyűródve, amikor a pénztárcánkból kigurult utolsó garasainkat kapargatjuk össze... Semmi vész, feladhatjuk az ünnepek elmúltával is, a címzettek egyébként is megszokták, hogy a jókívánságok utólag érkeznek. Mert jobb későn, mint soha. K - konyha Ünnep előtt és alatt a lakás központja. Mennyei illatokról és elcsigázott háziasszonyról ismerhető fel. L - látogatás Karácsony első napja a családé, ilyenkor nem ülik látogatóba menni. De az ünnepek alatt okvetlenül ápolni kell a rokoni és baráti kapcsolatokat, s elsősorban azokat kell meglátogatni, akikről tudjuk, hogy vágyva várnak ránk. A vendéglátás ilyenkor nem gond - kávé, tea, sütemény van bőven. A vendégeinket meglephetjük valami aprósággal: távozáskor a kezükbe nyomunk egy marcipáncsillagot vagy mézeskalács házikót... Egy remek receptet is ajánlunk kávé helyett. A francia csokoládé hozzávalói (egy személyre): 2 deci tej, 2 deka főzőcsokoládé, egy pici konyak, tejszín, reszelt narancshéj. A lereszelt csokoládét egy lábasban megpuhítjuk, ráöntjük a meleg tejet, és állandó keverés mellett egy percig főzzük, poharakba töltjük, hozzáadjuk a konyakot, a tetejére tejszínhabot teszünk és meghintjük reszelt narancshéjjal. M - migrén A hajszában még azt is elkapja, akinek egyébként sosem fáj a feje. Tabletta helyett a következőt ajánljuk: főzzünk erős majoránnateát, mártsunk bele egy törölközőt, és borogassuk a homlokunkat és a nyakszirtet. Vagy: 3 púpozott evőkanál reszelt sárgarépát keverjünk el egy kanál citromlével és tegyük a homlokunkra. Ezzel a borogatással pihenjünk. N - nevetés Igaza van, hogy amikor ki se látszik a munkából, legfeljebb kényszeredett mosolyra futja... Mégis jó nevetni, és ne higgye, hogy nagy nevetésnek rívás a vége. Ha elkeseredett, próbálkozzék a mosolytrükkel: üljön le (nyugodtan) és varázsoljon az arcára elbűvölő mosolyt (közben gondoljon valami szépre); öt percig mosolyogjon (a mimikái izmai esetleg fájni kezdenek, de ez nem baj), és nevessen - még ha nehezére esik is. Nem látja majd olyan ijesztőnek a vasalásra váró ruhahegyeket, a szemébe lógó pókhálót mulatságosnak találja, a piszkos ablaküvegtől meg egyenesen nevetőgörcsöt kap. (kopasz)
