Új Szó, 2001. december (54. évfolyam, 276-298. szám)

2001-12-03 / 277. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. DECEMBER 3. Régió3 Főleg az idősek mentek el december elsején Szlovákiában az első megyei önkormányzati választásra Csak kisebb „bökkenők (Somogyi Tibor felvétele) ŠARBOV Járási részvételi csúcsok Történelmi csúcsot döntöttek a választópolgárok Šarbovban, ahol a kilenc választásra jogosult közül egy sem járult az urnákhoz. Ugyanakkor a Felsővízközi (Svidník) járásban található az a tele­pülés is, ahol a legmagasabb, 75 százalékos részvételi arányt je­gyezték. Príkra községben a hét választásra jogosult közül öten mentek el szavazni. A járásban egyébként alig több mint 30 száza­lékos volt a részvételi arány a megyei választásokon, (t) POZSONY Ľubo Roman otthon hagyta a személyijét Rosszul kezdődött a választás Ľubo Románnak, az SDKÚ-KDH-ANO­­MKP-DS pozsonyi megyeielnök-jelöltjének. Csak akkor derült ki, hogy otthon hagyta személyes iratait, amikor igazolnia kelltt volna mahgát a választóbizottság előtt. Személyazonossági igazolvány helyett autó­jának forgalmi engedélyét vitte magával. A győztes Románt fia és an­nak menyasszonya igazolta a választási bizottság előtt, (ta) RIMASZOMBAT Kökényre szavaztak a Feketevárosban „Nem ismerünk jobb jelöltet, mint Kökény Béla, ezért őt választot­tuk” -jelentették ki a rimaszombati Dúsa utcai lakótelep roma nemzetiségű választópolgárai. Véleményük szerint csak ő képviseli a romák érdekeit, ezért egymást buzdították a választások előtt, hogy „Testvérek, fogjunk össze, válasszuk Kökényt”. (TASR) BUZITA Országos eredmények kicsiben? Többen úgy vélik, ha valaki ismeri a buzitai választási eredménye­ket, akkor tudja, hogyan zárulnak országos szinten a választások. A legutóbbi parlamenti, valamint a köztársaságielnök-választások is ezt támasztották alá. Most azonban csupán 22,1 százalékos volt a részvétel a községben, (t) m mm - -GALANTA „Csak a saját zsebüket tömik" Az egyik galántai élelmiszerüzlet eladónője elmondta, ő bizony nem megy el szavazni. A szlovák és a magyar televíziót is redszere­­sen nézi, és ott eddig mindig csak azt látta, hogy a képviselők leg­nagyobb gondja, hogy a saját zsebüket megtömjék. Nem hiszi, hogy a megyei képviselők különbek lennének. A fia sem ment sza­vazni, a férje viszont igen, ő fontosnak tartotta a részvételt, (gl) KENYHEC Virág a választóknak A Kassa-környéki járás Kenyhec községének választási helyiségé­ben egy-egy csokor piros szegfűvel várták az első választópolgárt, az elsőként érkező nőt, és a legfürgébb első választót. Az első cso­kor tulajdonosa már reggel hét óra előtt a választóhelyiség előtt vá­rakozott, ám nem amiatt, mert a virágra fájt a foga. A gáláns ötlet a polgármestertől származott, és nagy sikert aratott a faluban, (juk) Járási elöljárónak adta ki magát a helyettes Tudatos félrevezetés? RIMASZOMBAT Az Ung-vidéken és a Bod­rogközben a vártnál keve­sebben mentek el szavazni. Akik azonban fontosnak tartják régiójuk eddigi helyzetének megváltoztatá­sát, azok ott voltak a szava­zóhelyiségekben. ÖSSZEFOGLALÓNK Köztük a 83 éves királyhelmeci Berta István, az egyik legidősebb választó is, hogy leadja voksát a megyei jelöltekre. „Ezt a lehetősé­get nem szabad kihagyni, ha válto­zást akarunk elérni a térségben” - nyilatkozta röviden az idős ember. Kampánycsendsértés Péceli József, a királyhelmeci 2-es számú választási körzet bizottsági elnöke szerint rövid volt az MKP kampánya, több időre lett volna szükségük az embereknek ahhoz, hogy igazán megértsék és feldol­gozzák magukban a választás tétjét, illetve valójában kik azok, akiknek bizalmat szavazhatnak. A szentesi választók azt nehezményezték, hogy nem sikerült megismerniük a képviselőjelölteket, mert a választá­si kampány utolsó napjára meghir­detett lakossági fórumon egyeden jelölt sem jelent meg a faluban. Nagymihályban megsértették a kampánycsendet: ismeretíenek csütörtökön az SDĽ jelöltjeinek kézzel írott listáját csúsztatták a Nyugat lakótelepen élők postalá­dájába, pontosan megjelölve, me­lyik sorszámot karikázzák majd be a választók. Városi pecsét a szavazólapokon Az országban talán egyedül Nagy­­kaposon találkoztak a városi hiva­tal pecsétjével ellátott szavazólap­pal a polgárok. Bodnár Tibor pol­gármester tájékoztatása szerint a tévedést a választási tudnivalókról szóló anyagban található egyik fél­reérthető mondat okozta. A pecsét használatát tárgyaló, nem egészen egyértelmű mondat alapján a sza­vazólapok intézésével megbízott alkalmazott nemcsak a borítékot látta el pecséttel, hanem a cédulá­kat is. Mint azt megtudtuk, a Köz­ponti Választási Bizottság nem minősítette törvényellenesnek az esetet, mivel az a szavazólap ere­detiségét nem sértette. igazgatói poszt vagy képviselőség Valószínűleg hamarosan válaszút elé kerül a kassai megyei parla­ment egyik rozsnyói képviselője, Viktor Baláž, a Rozsnyói Kereske­delmi Akadémia igazgatója. La­punk értesülése szerint ugyanis az önkormányzatokra vonatkozó összeférhetedenségi törvény nem teszi lehetővé, hogy a regionális parlament hatáskörébe tartozó in­tézmények vezetői is betölthessék a megyei képviselői tisztséget, márpedig a Baláž által vezetett akadémia ilyen intézmény. E miatt Viktor Balážnak döntenie kell majd, hogy továbbra is az említett A szavazóurna keresre házhoz „jött1 középiskola élén óhajt-e maradni, vagy pedig a járás gondjainak or­voslásán fog munkálkodni a kassai önkormányzatban. Feltételezésün­ket Köteles László, a Kassai Kerüle­ti Választási Bizottság elnöke is megerősítette. Ezért megkérdez­tük az igazgatót, a kettő közül me­lyik tisztséget fogja választani. Viktor Baláž elmondta, a választá­si kampány során senki sem tájé­koztatta őt erről a törvényről, majd hozzátette: ha valóban vá­lasztania kell, akkor inkább az is­kolavezetői poszton marad. Ez esetben a választások eredmény­­listáján utána következő szeren­csés jelölt ülhet be a parlamenti padsorba, aki nem más, mint Kar­­doš František Rozsnyó polgármes­tere, aki 1922 szavazatot szerzett. Óvott a luníki expolgármester A kassai Luník IX. városrész polgár­­mesteri funkciója körüli zavaros helyzet rányomta bélyegét a vá­lasztásokra is. Jozef Sana volt pol­gármester megkérdőjelezte a vá­lasztási bizottság legitimitását, mi­vel a testület a megbízott polgár­­mester, Ladislav Šaňa előtt tett es­küt. A többségben roma lakosságú városrész expolgármesterét* ta­vasszal négy vádpontban találta bűnösnek a bíróság, ami bársony­székébe került, ám mivel fellebbe­zett az ítélet ellen, a törvény értel­mében indulhatott a pótválasztá­sokon, melyeket ismét megnyert. A Ladislav Šaňa vezette önkormány­zat tagjai azonban nem szavaztak neki bizalmat, és nem engedték be egykori irodájába. A két szavazó­helyiség rendőri felügyeletét me­gerősítették, mivel sokan botrány­tól tartottak. Rendbontásra ugyan nem került sor, ám az elűzött Sana írásban és személyesen is tiltako­zott a bizottság előtt, többször kije­lentette, hogy a választások ered­ménye érvénytelen lesz, mivel Šaňa jogtalanul gyakorolja az őt il­lető hatalmat. Köteles László, a ke­rületi választási bizottság elnöke személyesen látogatott el a Luník IX. városrészbe, ahol épp azokban a percekben zajlott a szóbeli inci­dens. Végül azonban Jozef Šana mégiscsak élt választójogával, és a választási bizottság tagjainak ösz­tönzésére leadta voksát, majd távo­zott. A belügyminisztérium nyüvántar­­tásában Jozef Šana szerepel pol­gármesterként, ám mivel a képvi­selők nem tették lehetővé számára a polgármesteri eskütételt, hivata­losan még mindig Ladislav Šaňa megbízott polgármester számít a városrész első emberének. A szom­bati részvétel rendkívül alacsony volt, kora délután a jogosultak há­rom százaléka adta le szavazatát, a végleges arány sem éri el az öt szá­zalékot. Előregyártóit szavazólapok? A Kassai kerületi választási bizott­ság névetlen levelet kapott, mely­ben valaki arra figyelmezette őket, hogy a Tőketerebesi járásban előre bekarikázott szavazólapokat do­báltak a postaládákba, melyeken a Magyar Koalíció Pártja képviselője­löltjeinek sorszámait karikázták be. Köteles László, a KVB elnöke la­punknak elmondta, hogy megvizs­gálták a beküldött mintapéldányt, ám nem állapítottak meg törvény­­sértést. A fénymásolt szavazólapo­kat a hét első napjaiban, azaz a kampánycsendet megelőzően ter­jesztették, szerepelt rajtuk az MKP lógója, azaz legális reklámnak te­­kinhetók. Köteles az ötletet abból a szempontból is jónak tartja, hogy a választópolgárok mintát kaptak a kezükbe a szavazás módját il­letően, vagyis abban az esetben is hasznos volt látniuk egy szabályo­san kitöltött szavzólapot, ha más jelöltekre kívánták leadni voksu­­kat. Hasonló kampányfogással egyébként Kassán is élt az MKP, ott a szavazólapokon a „minta” szót is feltüntették. Győztes képviselők nyilatkozatai Vasík Jánost, a kassai megyei par­lament frissen megválasztott rozs­nyói képviselőjét a múlt héten egy másik öröm is érte, felesége két nappal a választások előtt egészsé­ges fiúgyermeknek adott életet. Az újdonsült apuka és képviselő így nyilatkozott lapunknak megvá­lasztásával kapcsolatban: „Nagyon szépen köszönöm mindazoknak a segítségét, akik támogattak a kam­pány során, a választóknak pedig köszönöm a bizalmat: igyekszem megszolgálni. Sajnálom, hogy Múdra Rozáliának nem sikerült bejutnia a megyei elnökválasztás második fordulójába, amely a most megkezdett négyéves mene­telés következő fordulója lesz.” Csoki Lajos, a Nagyrőcei járásban lévő Lőkösháza polgármestere rendkívüli megtiszteltetésnek érzi, hogy képviselőnek választották a besztercebányai megyei parla­mentbe. „Először vettem részt ilyen megmérettetésen. Ez arra kö­telez, hogy a rám kiszabott mun­kát továbbra is becsülettel elvégez­zem. Minden választómnak köszö­nöm a bizalmat.” A gyermekek biztos jövöéért Vághosszúfalun a 750 választópol­gárból már a délelőtt folyamán kb. kétszázan eljöttek szavazni, mos­tanra pedig több, mint háromszáz szavazólap elfogyott. Sokan mond­ták, hogy a család többi tagja is el­jön, meggyőződésem hogy több mint ötven százalékos lesz a részvé­tel - tájékoztatta lapunkat tegnap délután Molnár Péter, a helyi vá­lasztási bizottság elnöke. Elmondta, hogy a választások probléma nélkül zajlottak, az emberek jól tájékozot­tak, ismerik a szavazás menetét. Ta­kács Mihály feleségével és lányával jött szavazni. Takács Mariska szerint azért jöttek el, mert ha nem jöttek volna, a másik félnek lenne nagyobb esélye a nyerésre, ők pedig azt gon­dolják, hogy az ő jelöltjeik biztosabb jövőt tudnak biztosítani a gyereke­iknek. A választásokról eléggé tájé­kozottak voltak, az Új Szóból is ele­gendő információt szereztek. Gálán tán az 5. választókörben szin­tén minden a legnagyobb rendben zajlott, semmilyen kihágás vagy rendbontás nem történt. Salome Horváthová, a választóbizottság el­nöke szerint estig a választóknak körülbelül húsz százaléka járult az urnákhoz. Akadozó faxkapcsolat A Tőketerebesi járás Bély közsé­géből telefonon érkezett a bejelen­tés a kerületi választási bizottság­hoz, mely szerint a faluban egyesek manipulálni akaiják a választások eredményét. Értesülésünk szerint mintegy kétszáz szavazólap érvé­nyességét kérdőjelezte meg az il­lető, aki az ügy kivizsgálását kérte, és akinek kilétét a kerületi bizott­ság elnöke nem fedte fel. Mivel a helyzet kellően komolynak tűnt, az elnök a szavazatok újraszámlálását kérte. Az érintett körzeti választási bizottság elnöke telefonon közölte az újbóli szavazatszámlálás ered­ményét, ám a törvény értelmében azt írásban is el kellett juttatnia a kerületi székhelyre. Mivel a faxolá­sa faluban gondot okozott, a kerü­let eredményeinek hivatalos össze­sítése órákat késett. A körzeti vá­lasztási bizottság szóban és írás­ban egyaránt érvényesnek ítélte az előzőleg közreadott ered­ményt. (kát, kp, km, vkm, juk, gl) František Szűcs, a Rimaszombati Járási Hivatal elöljáró-helyettese, az SDĽ megyei képviselőjelöltje, a já­rás vegyes lakosságú településein szórólapokat osztott szét a kam­pánycsend ideje alatt. A piros, fehér, zöld színű szórólapokon a fényképe fölött nagy betűkkel az állt: „Koalí­ciót Önökkel!” A fényképe alatt pe­dig: „50 éves, magyar nemzetiségű, nős, 1 gyermeke van, rimaszombati lakos, a járási hivatal elöljárója”. Ér­tesüléseink szerint a képviselőjelölt személyesen hordta szét a szóróla­pokat. „Nekem az az ember adta a szórólapot, akit a rajta lévő fénykép ábrázol” - tájékoztatta lapunkat egy almágyi fiatalember. Az MKP sze­rint tudatos csúsztatásról van szó, az SDĽ járási elnöke úgy akart ma­gyar szavazatokhoz jutni, hogy megtéveszti a választópolgárokat. Az MKP-körökben az is szóba ke­rült, hogy a választások után óvást nyújtanak be, tegnap azonban la­punk megtudta, hogy az MKP egy tiltakozó levéllel befejezettnek te­kinti az ügyet. Nyüván a döntésben nagy szerepet játszott az is, hogy a járásból az MKP valamennyi képvi­selője bejutott a megyei parlament­be, Szűcs pedig a választópolgárok­tól mindössze 960 szavazatot ka­pott, és ezzel az eredménnyel a 60 indulóból a Rimaszombati járásban a 22. helyen végzett, (tt) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, 0-4 FOK A Nap kel 07.25-kor - nyugszik 15.58-kor. A Hold kel 18.21-kor - nyugszik 09.59-kor. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 328 Dobson-egységet mértek, ez az át­lagosnál 10 százakékkal több. Az ultraibolya sugárzás gyenge volt ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A nap folyamán jobbára derült idő várható, az alacsonyabban fekvő területe­ken ködre szá­míthatunk, amely helyenként egész nap megmarad. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 4 fok között, a ködös terüle­teken mínusz 2 fok körül alakul. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 3 és mínusz 7, a hegyvidéken mínusz 9 fok körül várható. Kedden marad a több­nyire derült, helyenként ködös idő, nappal mínusz 2 és plusz 2 fok, a napsütéses területeken plusz 4 fok várható. A nap folyamán az időjárás ked­vező hatása ér­vényesül, nem várható jelen­tősebb fizikai és pszichikai megterhelés sem. Az időjárás hatására kialakuló eny­he ingerlékenység inkább növeli a testi és szellemi teljesítőképes­séget. Az éjszaka nyugodt, mély álomban lehet részünk, ami elő­segíti a szervezet regenerációját. Azonban a ködös területeken reg­gelenként előfordulhatnak légzé­si nehézségek. A labilis idegrend­szerű embereknél rosszulét és migrénes jellegű fejfájás jelent­kezhet.

Next

/
Thumbnails
Contents