Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-06 / 255. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 6. Régió - hirdetés BERZETE Késik a kerülőút Két év múlva befejezik a berzétei ke- rülóutat. A Pozsonyt Kassával össze­kötő, E 50-es országút jelenleg hosszanti irányban szeli ketté a tele­pülést, amely a Sajó-patak völgyé­ben fekszik a Szilicei-fennsík lábá­nál. Az új, 3,7 kilométeres útsza­kasznak köszönhetően biztonságo­sabbá válik majd a közlekedés a gyorsan hajtó gépkocsik és a falu­ban élő polgárok számára is. A köz­lekedési és távközlési minisztérium tavaly és idén mintegy 21 millió ko­ronát költött a beruházásra az álla­mi útgazdálkodási alapból, míg az építkezés teljes költségvetési terve 130 milliós kiadással számolt. Az eredeti terv szerint a kerülőutat idén májusban kellett volna befejez­ni, de a tárca korlátozott anyagi le­hetőségei miatt ez csak 2003 őszén valósul meg. A késedelem miatt a beruházás a jelenlegi számítások szerint 207, 8 millió koronába fog kerülni - tájékoztatta lapunkat Kö­teles László parlamenti képviselő, aki a parlament egyik októberi ülé­sén intézett ez ügyben kérdést Jozef Macejko közlekedési és távközlési miniszterhez, (kápé) NEMESRADNÓT Millenniumi zászlót hoztak Alacskáról vasárnap millenniumi zászlót kapott a Nemesradnót refor­mátus gyülekezete. Az ünnepi isten­tiszteleten igét hirdetett Erdélyi Gé­za, a Szlovákiai Református Keresz­tyén Egyház püspöke, alkalmi be­szédet mondott Bihari Richárd alacskai lelkész. A millenniumi zászlót Orémus György helyi lelkész vette át. Pósa Dénes helyi presbiter elmondta, egy Alacskán készült régi közös fénykép alapján merült fel ta­valy a testvéri kapcsolat újraéleszté­se. Levelet írtak, később küldöttsé­get menesztettek Alacskára és most bíznak abban, hogy a két gyülekezet testvéri kapcsolata tartós lesz. Va­sárnap Nemesradnóton is készült közös fotó, a presbiter szerint a jövő nemzedék számára, (tt) SZERED Vadkender a házkutatáson Kábítószertartás és kábítószerrel való kereskedelem vádjával indult bűnvádi eljárás egy szeredi nő ellen. A 42 éves M. K. lakásán még októ­berben végzett házkutatás során egy tasakban 9,30 grammnyi hero­int találtak, »ni kilenc átlagos kábí­tószeradag elkészítésére lett volna elegendő. Továbbá 4,47 gramm vadkendert is találtak, ami ugyan­csak 9 adagra lenne elegendő, (gl) Tegnap kezdték meg a Devín banka ügyfeleinek kifizetését. A csődbe jutott pénzintézet kliensei a Szlovák ta karékpénztárban vehetik át befektetett pénzüket. (ČTK-felvétel Kassa nemzetközi pályázatot hirdet a világítási reformra Pénznyelő közvilágítás Legalább egymillió koronára lenne szükség ahhoz, hogy felújítsák Kassa közvilágítási hálózatát. KASSA A város közvilágítási hálózata, az új lakótelepek kivételével mindenhol túllépte a huszonöt évet, sokszoro­san „kiszolgált’, azaz megérett a fel­újításra. Az elaggott rendszer miatt a világítás sokkal többe kerül, mint Európa más, hasonló nagyságú vá­rosaiban. A nyolc legnagyobb város­rész fényeiért felelős VEROS városi vállalatot évek óta bírálják amiatt, hogy „nyeli a pénzt’, cserébe pedig nem sokat nyújt. Miroslav Karchňák igazgató szerint ez a korszerűtlen vüágítótestek miatt van így, vala­mint azért, hogy évről évre többe kerül a vezetékek karbantartása. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén két megoldási lehetőség ve­tődött fel, az első külföldi befektető Kassára csábítása, a második pedig a szükséges pénz „házon belüli” összekuporgatása. Karchňák szerint ez utóbbi út azért is járhatatlan, mert a város vezetésének egyetlen pénzintézmény sem lesz hajlandó hitelezni. Az igazgató ezért egyetért a nemrég született képviselő-testü­leti döntéssel, mely szerint a város hamarosan nemzetközi pályázatot hirdet a potenciális startégiai part­nerek számára. Karchňák szerint a városi közvüágítás hosszú távon jó üzlet lehet, bár az elején a befek­tetőnek sokat kell áldoznia a dolog­ra, illetve tetemes összegű bankhi­telt kell igényelnie. Az első lépés a jelenleg üzemben lévő utcai lámpák modem, energiatakarékos világító- testekre cserélése. Ez hozzávetőle­gesen 80 millió koronába kerül, ám a városnak ennyi pénze sincs a VE­ROS számara. Kassa tavaly életbe lépett alapszabályzata kimondja, hogy a városrészek önkormányzatai kötelesek átvállalni a közvüágítás költségeinek egy részét, nevezete­sen a lámpaoszlopok karbantartási költségeit. Ám mivel erre még a na­gyobb városrészeknek sincs pénzük, jelenleg csak a legégetőbb helyze­tekben veszik igénybe a VEROS szolgáltatásait, akikkel egyébként az alapszabályzat szerint szerződést kellett volna kötniük. „Mivel a VE- ROS-nak nincs saját vagyona, nem is igényelhetünk bankhitelt. Vár­nunk kell, amíg a városkasszából csurran-cseppen valamennyi, illetve amíg jelentkezik az a bizonyos pén­zes befektető” - mondta a vállalat igazgatója, (juk) AZ ONOK LEVELEI HAJ TÉMÁRA Tibor írja nekünk Kassáról, hogy szívesen megosztaná velünk a SALON TEXTURES hajápoló szerrel kapcsolatos benyomását. Pontosít­juk, hogy a SALON TEXTURES ter­mék 690 koronába kerül, és kizá­rólagos forgalmazójától lehet csak megvásárolni, a KVATROFIN KFT.- től, Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Me­der, tel.: 031/555 20 95. A neve­zett terméket pontos használati utasítással utánvéttel is meg lehet rendelni. „Nagy gondot okozott nekem, hogy ritkulta hajam. Néhány helyen már átvilágított a fejbőröm. Öt év alatt több készítményt is kipróbáltam, amelyeknek meg kellett volna állí­taniuk a hajhullást, de az ered­mény mindig ugyanaz volt - a hely­zet semmit nem javult. Osaka múlt év októberében próbáltam ki, bará­tom javaslatára a hatásos SALON TEXTURES készítményt. Pontosan az utasítás szerint használom már negyedik hónapja, és a problé­mám megszűnt. Örölük, hogy vég­re rátaláltam erre a jó minőségű szerre, mely segített. Ezúton sze­retnék köszönetét mondani a KVATROFIN cégnek. vK-141/5 BARKA Szövetbe szőtt történelem Szövetbe szőtt történelem, avagy szőttesek a Csermosnya völgyéből címmel kiáüítást rendez a bárkái kastélyban a Barkáért Polgári Társu­lás. A tárlaton szőttesek, térítők és szövetből készített használati tár­gyakat mutatnak be. A kiállítás ünnepélyes megnyitója holnap 17.30- kor lesz. A megnyitó után Vasüt János, a Rozsnyói Bányászati Múze­um munkatársa tart előadást a megyei választásokról, (kápé) TÖKETEREBES Tanfolyamok munkanélkülieknek A Szlovák Vöröskereszt Tőketerebesi Területi Egyesülete rendszere­sen szervez gondozói tanfolyamokat a munkanélküli nők számára. Idén eddig 55-en végezték el a kurzust a járásból, valamennyien szociális gondozóként dolgoznak az egyes településeken. Jelenleg 20 munkanélküli nő vesz részt a Vöröskereszt tanfolyamán, (kát) CSÚCSOM Sikeres nyugdíjasest Nyugdíjasestet szervezett vasárnap a Szlovákiai Nyugdíjasok Szö­vetségének Csucsomi Alapszervezete. A rendezvényen felléptek a helyi óvoda növendékei - tájékoztatta lapunkat Szőllős Sándor, a helyi nyugdíjas-szervezet elnöke, (kp) PÁRKÁNY Bayer Zsolt a Balassi Klubban Csütörtökön a párkányi városi művelődési ház kistermében Bayer Zsolt, újságíró, a Duna TV kulturális igazgató-helyettese lesz a Balassi Klub vendége. A beszélgetés Bayer Zsolttal a Magyar Televízió 1100 év Európa közepén című dokumentumfilm-sorozatáról 18 órakor kezdődik, és a sorozat egyik felvidéki epizódját is levetítik, (hgy) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, NÉHOL CSAPADÉK, 8-12 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 06.46-kor - nyugszik 16.24-kor. A Hold kel 20.30-kor - nyugszik 12.05-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 250, apad; Medve: 50, apad; Komárom: 130, apad; Párkány: 75, apad. ORVOSMETEOROLOCIA Jobbára derült lesz az égbolt, ké­ső délután azon­ban északnyugat felől megnövek­szik a felhőzfet és helyenként záporokra kell számí­tani, a hegyekben havazás is elő­fordulhat. A nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul. Holnap borult lesz az égbolt és sokfelé vár­ható újabb csapadék, a hegyekben havazás. Éjszaka 3 és -1 fokig süly- lyed a hőmérő higanyszála, nap­közben 5-9 fok lesz, északon 3 fok körül alakul a hőmérséklet. Csütörtökön folytatódik a borult, esős idő, éjszaka .4-0, napközben 6-11 fok várható. Az uralkodó lég­köri viszonyok ha­tására rosszabbo­dik a mozgásszer­vi panaszokban szenvedők állapo­ta, főleg a reumásoknak lesz rossz napjuk. Az alacsony vér- nyomásúak és a labilis ideg- zetűek aktívabbak lesznek, nö­vekszik teljesítőképességük. Nö­vekszik a depresszióra való haj­lam és romlik a bőrbetegek álla­pota. Csökken a fizikai és szelle­mi teljesítőképesség, romlik az összpontosítókészség. Holnap az időjárás kedvezőtlen hatásai ke­rülnek előtérbe, melyek közérze­tünk romlásához vezetnek. Holnap DigrrÁT.íA ♦ Teszteltük az Ericsson T39-es telefont ♦ Játékteszt ♦ Olaszországban dűl az SMS-szerelem

Next

/
Thumbnails
Contents