Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-28 / 273. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 28. Politika 5 Kvarda József: ha a magyar választók fegyelmezettek lesznek, akkor két megyei elnöke is lehet az MKP-nak Észak és dél nem egymás ellen A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke, nagyszombati me- gyeielnök-jelöltje szerint a kerületben a megyei választásokon lényegében két párt: a Vladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és az MKP rúghat csak labdába. Sok múlik azon, a magyarok el- mennek-e szavazni. Kvarda Józseffel beszélgettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Kvarda úr, mivel próbálta-pró- bálja megszólítani a választó- polgárokat? A Nagyszombati kerület három kisebb régióból áll, melyekben az emberek regionális tudata különböző. Délen-délnyugaton Magyar- országgal, északon-északnyuga- ton Csehországgal és Ausztriával határos. A két magyar déli járás alapvetően különbözik az északiaktól, melyek fájlalják, hogy elkülönítették őket a többi erdőháti régiótól. És van egy iparilag erős vidék középen: Nagyszombat és környéke, illetve Pöstyén és Galgóc. Mik a tervei a három, különböző igényű régióval? A különbözőség a későbbiek során a megyei önkormányzati szervek működésében az egyik alapvető probléma lehet, mert a háromfajta érdek nyilvánvalóan meg fog jelenni. A megyei parlamentben legtöbbször a negyvenből 21, néha minősített többségi szavazat kell majd egy-egy javaslat elfogadásához, amit ilyen bonyolult helyzetben nehéz lesz szavatolni. Igen, de mit kínál ön az egyik, másik és a harmadik területnek? Mit a magyaroknak és mit a szlovákoknak? Mert az utóbbiak szavazataira is szüksége lesz... A Dunaszerdahelyi járásnak nyolc, a Galántainak hét helye lesz a me» A különbözőség a megyei önkormányzati szervek működésében az egyik alapvető probléma lehet. >N gyei parlamentben, és ha ez meg is telik magyar képviselőkkel, akkor még mindig hat szavazatot kell biztosítani egy-egy elképzelés megvalósításához. Keresni kell a partnereket. Ha már a partnereket említette, kik jöhetnek számításba? Előre nehéz megjósolni. A mai koalíciós partnerekkel - főleg a DS- re, a KDH-ra és az SDKÜ-ra gondo„A mezőgazdaságot kellene fellendíteni, ipari parkot szeretnék létesíteni, az idegenforgalmat szeretném fejleszteni." (Somogyi Tibor felvétele) lók - lehet szövetkezni, ha bejutnak a megyei parlamentbe. És ha nem? Van válságterve is? Természetesen. Például az ANO- val nincsenek tapasztalataink, liberális pártnak vallja magát, tehát még az is szóba jöhet. Nyilvánvaló, hogy a koalíciókötéskor a kölcsönös támogatásért cserébe valamit fel kell kínálni. A megyeielnök-he- lyettesi, a főellenőri poszt politikai funkció, melyért cserébe már támogathatnak minket. Az önkormányzati hivatal vezetői poszlját már nem lehet „áruba bocsátani”, a hivatalvezetőnek a megyei elnök bizalmasának kell lennie. A jelöltek szinte egyforma eséllyel indulnak, hiszen az egyik vidékről származó a másik kettőben idegennek számít. Nehéz univerzális embert találni, aki mindhárom területhez kötődik. Ezért olyan apróságokat is bevetek, hogy például Erdőháton nem felejtem el említeni, hogy apai őseim az elmúlt században Brünn közelében éltek, anyai nagyanyámat pedig Skalickának hívták. Gondolja, hogy ez rokonszenvessé teszi önt? Némi szimpátiát ébreszthet, de nem ez a meghatározó. Az északi járásokban borzasztóan nagy az érdektelenség. Az egyik HZDS-es kollégámtól érdeklődtem, és szerinte a városokban még egy erős pártnak is gondot okoz hatvan embert összeszedni. Ezt én is tapasztaltam, és nekünk ez előnyt is biztosíthat, mert ha a magyarok fegyelmezetten „csatasorba állnak” az urnák előtt, akkor akár két megyei elnöke is lehet az MKP-nak, s mögöttük ütőképes képviselő-testület állhat. Ön szerint sikerül mozgósítani a magyarokat? Igen, mert Dél-Szlovákiában nagyobb az érdeklődés a választások iránt. Azért is derűlátó vagyok, mert Mečiar a magyarok miatt igen rosszul alszik az utóbbi időben, azaz ő tart attól, hogy a magyarok 75-80 százaléka elmegy voksolni. Javasolta is, hogy a szlovák pártok tömbösüljenek, mert egyedül nehezen rúghatnak labdába. Visszatérve eredeti kérdésemhez: mit kínál a választóknak? Gazdaságilag a második legerősebb kerületről van szó, a munka- nélküliség mégis meghaladja az országos átlagot. A legrosszabb helyzetben a mezőgazdasági jellegű déli járások vannak, ugyanakkor itt van az ivóvíz és a bősi erőmű. Az erőmű adta lehetőségek felhasználatlanok, és a terület idegenforgalomra is alkalmas. Tehát a turizmusra kíván építeni? A mezőgazdaságot kellene fellendíteni, ipari parkot szeretnék létesíteni, az idegenforgalmat szeretném fejleszteni. Pöstyén kitűnő példa, ott viszonylag alacsony a munkanélküliség, és délen is hasonló vállalkozásba lehetne kezdeni. A kis- és középvállalkozásokat is elő kell mozdítani, ehhez viszont egy megyei információs irodát kell működtetni. Ön szerint a kerület az uniós csatlakozás motorja lehet. Hogyan? A határ menti és euroregionális együttműködés fejlesztésével. Ez feltétele az uniós csatlakozásnak, és az emberekben is szeretném erősíteni az uniós tagság fontos- ságánák és természetességének a gondolatát. Az erdőhátiak a mai napig képtelenek voltak megemészteni, hogy Csehországot határ választja el tőlük; ennek az Európai Unióban nem lesz többé jelentősége. Ugyanez a helyzet a magyarokkal délen. Északon az uniós gondolat megfogta az embereket. A kamionforgalom nagyon élénk, viszont kevés a környezetvédelmi beruházás. Természetesen gondolok az oktatás- és szociálisügyre, kultúrára is. Főleg a kultúra szempontjából nehéz lesz e három területet kormányozni, a magyarok érzékenyebbek e téma iránt. Ha megyei elnöknek választják, Kvarda úr, Csenke polgármestereként, a Csemadok elnökeként, az MKP alelnökeként, a párt közigazgatási tanácsának elnökeként, parlamenti képviselőként, a védelmi és a közigazgatási bizottság tagjaként hogyan győzi majd a feladatait? Ha megválasztanak, a törvény értelmében azonnal megszűnők polgármester lenni. A Csemadok SS A második legerő- r sebb térségről van szó, a munkanélküliség mégis meghaladja . az országos átlagot. V vezetését a párt megkeresésére ideiglenesen vállaltam. Innentől kezdve már csak az MKP parlamenti képviselője vagyok, és minden honatyának kötelessége bekapcsolódni a bizottságok munkájába. Tehát biztosíthatja a polgárokat arról, hogy - ha úgy adódik - teljes gőzzel, egész emberként irányíthatja a megyét? Természetesen. Bevallom őszintén, végzettségemből adódóan szívesen irányítanám a Csemadokot is, de tudatában vagyok annak, hogy egy ember nem győz mindent egyedül, ha komolyan, lelki- ismeretesen akarja a munkáját végezni. Bocsássa meg a kérdést, képviselő úr, de ön olvasta az önt népszerűsítő hirdetést, mely nap mint nap megjelent az Uj Szóban? StUisztikaüag, tartalmilag és helyesírási szempontból sem számít remekműnek... Nem én írtam, részben központilag tervezték, de nem akarok senkit sem kritizálni. Talán lehetett volna jobb is. flHNHHk röviden IflHHNHHHHI Kelet-Szlovákia: lakásokat adtak át Nagyida/Ötösbánya. Nagyida önkormányzata 120-140 szociális lakást szeretne építeni roma lakosai részére. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes 600 ezer koronás támogatást ígért a tervek elkészítésére; a pénz várhatóan már januárban megérkezik. A lakásépítési-program az építésügyi minisztérium kezdeményezésére indult, első eredményei már mutatkoznak: Ötösbányán tegnap Csáky Pál 31 szociális lakást adott át a tervezett 64-ből. Az önkormányzatok szempontjából rendkívül előnyös program lényege, hogy a költségeknek akár 90 százalékát is térítheti az állam, a fennmaradó tíz százalékot viszont a leendő lakóknak kell kifizetniük vagy ledolgozniuk ahhoz, hogy sajátjuknak tarthassák majdani otthonukat, (j-k) Rudolf Schuster saját szemével Svit. „Saját szememmel akartam látni, hogyan képes egy magán- vállalat annyit befektetni, ugyanakkor lépést tartani a műszaki fejlődéssel” -jelentette ki az államfő a Chemosvit cégnél tett látogatása során. Rudolf Schuster az alkalmazottak helyzetéről is érdeklődött. Az államfő azonban nem ment el a Poprádi Járási Hivatalba - egészségi okokra hivatkozva. (SITA) Pavel Koncoš, a baloldali reformer Pozsony. Az európai szocialista erőkhöz tartozunk - jelentette ki a Demokratikus Baloldal Pártjának új elnöke. Pavel Koncoš hangsúlyozta: pártja teljes mértékben támogatja a reformokat, beleértve az adóreformot is. Kijelentette: elutasítja, hogy a baloldalt reformellenes címkével bélyegezzék meg. (SITA) Alig 24 óra leforgása alatt sikerült letartóztatni a tettest Nemi erőszak és rablás ÚJ SZÓ-HÍR Párkány/Érsekújvár. Saját házában megerőszakoltak egy egyedül élő 82 éves asszonyt Párkány mellett. „Minden jóérzésű embert felháborított a hír, hogy a 22 éves P. S. megerőszakolta az idős nőt. Az elkövetőnek nem okozott gondot a vaskerítés átugrása; ezután megzörgette a bejárati ajtót, mire a magányos asszony jóhiszeműen beengedte a házba. A fiatalember a hálószobába tuszkolta az idős asszonyt és megerőszakolta” - tájékoztatta lapunkat Varga István alezredes, az Érsekújvári Járási Vizsgálati Hivatal igazgatója. Elmondása szerint a fiatalember tette után elvitte a néni megtakarított 1400 koronáját. Az esetet a sértett szomszédja jelentette. A rendőrségnek alig 24 óra leforgása alatt sikerült letartóztatnia az elkövetőt. P. S. beismerő vallomást tett. Nemi erőszakért akár 8 évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. (km) Ismét összeállt a civil szerveződések válságstábja Menteni a menthetőt ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Kizárólag az urnához járuló és a regionális választásokon voksoló polgár nyilváníthatja ki elégedetlenségét azokkal a politikai pártokkal szemben, melyek a régiók érdekeit figyelmen kívül hagyva beleegyeztek a természetes régiók szétdarabolásába - olvasható a valódi közigazgatási reform megvalósítását szorgalmazó válságstáb nyilatkozatában. A civil szervezetek képviselőiből alakult stáb a nyolcmegyés felosztás elfogadása után jelképesen eltemette a reformot, a kompetenciatörvény jóváhagyását is óvatosan vette tudomásul, az emberek érdektelenségét látva azonban most ismét munkához látott. Marcel Zajac, a stáb egyik tagja szerint a hatásköri törvény csak megszorításokkal nevezhető jónak, hiszen a kompetenciák nem tizenkettő, hanem nyolc megyére mennek át, ráadásul nem is egyszerre, hanem fokozatosan. A civil szervezetek felszólítják a polgárokat: a reformban csalódottak is menjenek el szavazni, mert a nyolcmegyés változattal elégedettek leadják voksukat, és az önkormányzatokba is befészkelik magukat! „Nem segít, ha otthon marad! A félresikerült reformot csak úgy lehet némileg helyrehozni, ha az új hivatalokba a valódi reformot támogatók kerülnek, és funkciójukból adódóan lehetőségük nyílik befejezni azt, amit a parlamenti képviselők többsége félt megtenni” - figyelmeztet Marcel Zajac a válságstáb nevében, (sza) ALEXANDER DUBČEK ÉS A MAGYAROK ♦ Pavol Dubček orvos, Alexander Dubček fia: Úgy vélem, Alexander Dubček azt üzenhetné, hogy nem ártana egy kicsit kulturáltabban és erkölcsösebben politizálni. Az apám szerette az embereket. A totalitarizmus idején, amikor volt mersze bí- rálóan nyüatkozni és fellépni a dogmák ellen, nagyon gyakran találkozott Kádár Jánossal, aki, úgy vélem, Magyarországon már tett bizonyos lépéseket a demokrácia felé. S ahogyan az apámnak voltak barátai a magyarok közt, nekem is vannak. ♦ Miloš Bárta, a Cseh Szociáldemokrata Párthoz közeli Masaryk Munkásakadémia igazgatója: Úgy gondolom, Alexander Dubček a szó legnemesebb értelmében az volt, akit akkoriban internacionalistának neveztek. Sajnálom, hogy ez a fogalom manapság nem használatos. Olyan ember volt, aki tisztelte a nemzeti kisebbségeket, köztük a szlovákiai magyarokat is. Arra törekedett, hogy a viszony a lehető legjobb legyen. Az sem véletlen, hogy amikor a CSKP első titkára lett, az első külföldi útja Magyarországra, Kádár Jánoshoz vezetett. ♦ Öllős László politológus: A dubčeki enyhülés időszakában a magyarok, pontosabban az akkori vezetőik is megfogalmazták az igényeiket. Demokratizálódó pártstruktúra volt; amennyire kivehető a korabeli Csemadok- és pártdokumentumokból, a demokratizálódási folyamat fő vonala egyfajta korporativ rendszer kialakítása volt, amelyben meg. maradt volna az egyetlen párt, s különféle társadalmi szervezetek is politikai, illetve törvényhozói szerepet játszhattak volna az állam szerkezetében. Ebben a rendszerben jelent meg a Csemadok a magyarokat képviselő egyetlen korporációként. Persze, emellett a párstruktúrán belül is voltak magyarok. A korporációs elképzelés távol állt a nyugati értelemben vett demokráciától, ám a sztálinizmustól is. A közhangulat pedig elsősorban azt érzékelte, hogy ez az időszak teljesen más, mint az egészen félelmetes sztálinista diktatúra. ♦ Marcela Gbúrová, az Eperjesi Egyetem politológia tanszékének vezetője: Nemcsak következetesen szlovákpárti volt, hanem egyben a közös állam pártján is állott. S ez gyakran a nézetei különféle magyarázatát eredményezte. Azt hiszem, ha ma élne, ugyanúgy, ahogyan talán sajnálná a föderatív állam megszűnését, a szlovák nemzet fejlődése mellett a szlovákiai kisebbségek gyarapodásának szükségésségét is hangsúlyozná. Meggyőződésem: amilyen következetesen harcolt a szlovákok emancipációjáért, ma ugyanolyan határozottan szállna síkra az önálló Szlovákiában élő nemzetiségek jogaiért, (korp) T'-:?:; Havel a NATO-csúcsról Megmondani mindenkinek Prága. Václav Havel meg van győződve arról, hogy a NATO jövő őszi prágai csúcstalálkozójának meghatározó történelmi jelentősége lesz. A cseh államfő a szenátus külpolitikai vitanapján elmondott beszédében kijelentette: a NATO- nak egyértelműen ki kellene mondania, hogy mely országokat kívánja felvenni, s melyeket nem, illetve hogy hol végződnek a szervezet határai. „Természetesen nem lehet mindenkit egyszerre felvenni, s több ország erre még nem érett meg. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a szóba jöhető jelölteknek egyértelműen meg kellene mondani, hogy kit vesznek fel a közeljövőben, s kit csak tíz év múlva” - hangsúlyozta Havel, s leszögezte: a jövőbeni tagok közül nem hiányozhat Szlovákia, Románia, Bulgária, Szlovénia és a három balti ország, (kj) Pártok és koalíciók támogatottsága a megyei választások előtt Pozsonyi kerület Zsolnai kerület DS+SDK+KDH+ANO+SMK 44,8 HZDS 43,2 HZDS+Smer+SDĽ+SOP+SZS 44,2 SNS 23,5 Függetlenek 20,9 Smer 23,0 Nagyszombati kerület Besztercebányai kerület HZDS+Smer+SOP 29,3 HZDS+Smer 39,8 MKP 27,5 SDKÚ+KDH+DS+ANO 21,0 SDKÚ 16,8 SNS 18,8 Trencséni kerület Eperjesi kerület HZDS 51,8 HZDS+Smer 45,0 Smer 26,7 Függetlenek 21,3 SNS 19,6 KDH 19,4 Nyitrai kerület Kassai kerület HZDS+SDĽ+Smer+Stred+SOP 34,7 SDKÚ+MKP+Smer 37,8 MKP 31,5 KDH+ANO+DS 27,5 Függetlenek 22,7 Függetlenek 26,6 Forrás: Közvélemény-kutató Intézet (Az adatok százalékban értendők. Mivel neveket karikázunk, az arányok összege esetenként meghaladja a 100 százalékot.)