Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)

2001-11-26 / 271. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 26. Politika 5 Juhos Ferenc nádszegi polgármester szerint a községben már nem azzal törődnek, miért zöldebb a szomszéd füve Szlovákia utolsó lehetősége Juhos Ferenc: a pártoskodás helyett az észérvek kerekedjenek felül (Archívum) Juhos Ferenc sok polgár- mesterhez hasonlóan indul a szombati megyei önkor­mányzati választásokon. Az MKP jelöltjeként méretteti meg magát a Galántai járás­ban. Vele beszélgettünk. SZILVÁSSY JÓZSEF Nádszegnek és polgármesteré­nek a nevét nemcsak a pozsonyi képviselők ismerik, hanem a magyar, a cseh és a lengyel hon­atyák is. Tiszta, rendezett a köz­ség, amely szemlátomást gyara­podik is, anyagiakban, középü­letekben. Sikeres polgármester­ként miért akar hát a nyakába venni újabb gondokat és konf­liktusokat? Sokat gondolkoztam a végső dön­tés előtt. Végül két ok miatt hatá­roztam úgy, hogy megkísérlem a bejutást a nagyszombati megyei önkormányzatba. Az első szem­pont mindenképpen az, hogy ti­zenkét évvel ezelőtt nem ilyennek képzeltük a rendet. Szlovákia fél­úton tétovázik a tényleges önkor­mányzat, vagyis a néphatalom, il­letve a központi államhatalom mindenhatóságát foggal-köröm­mel védő rendszer között. Sok fon­tos lépést tettünk és eredményt ér­tünk el 1989 novembere óta, még­is lassú és ellentmondásos a fejlő­désünk. Országunk számára a szombati választások jelentik az utolsó esélyt, hogy végre beindul­jon a közigazgatási reform és a megyei önkormányzatokba ráter­mett, szülőföldjük, régiójuk sorsá­ért felelősséget érző személyisé­gek kerüljenek. Mert nagyon sok a különböző funkciókat megjárt ön­jelölt, s ezért tartottam fontosnak, ha alternatívaként jómagam eddi­gi önkormányzati tapasztalatai­Sommás véleményt mondott a Szlovákiában uralkodó állapo­tokról. Nem túlzó ítélet ez? Egy cseppet sem, s ezt majdnem minden ember tanúsíthatja, hi­szen szinte a saját bőrén érzi eze­ket a gondokat. Lepusztult az egészségügy, az oktatásügy, ag­gasztó a munkanélküliség aránya. Folytathatnám, de hiszen minden­ki szembesül ezekkel a súlyos gon­dokkal. És az egészben az a felhá­borító, hogy nagyon sok pénzt köl­tünk közcélokra, csakhogy ennek nagy része ma is ablakon kidobott pénz, mert semmit sem javult az állami támogatások rendszere. Hi­ányoznak az alapvető egészség- ügyi és szociális reformok, s emiatt milliárdokat hajigálunk a feneket­len zsákba. Miben segíthetne, mit változtat­hatna megyei képviselőként? Nádszeg országos viszonylatban is kiemelkedő eredményeket ért el a közhasznú munkák megszervezé­sében. Kész receptünk van erre. Ha az önkormányzatok kapnák meg a munkanélkülieknek járó pénzt, akkor ezzel sokkal hatéko­nyabban tudnának gazdálkodni. Ezen a téren fölöslegesnek tartom a munkahivatalok köztes szerepét. Fölösleges, ha a munkanélküli szüntelenül kénytelen oda járni, jelentkezni, mindenféle pecséte­kért, igazolásokért sorakozni. Az önkormányzatok sokkal olcsóbban és hatékonyabban végeznék a he­lyi munkanélküliek nyilvántartá­sát és a közhasznú munkák meg­szervezését. Ezzel erősítenék az aktív munkaügyi politikát, az ál­lam passzív és méregdrágra támo­gató rendszerével szemben. Az ál­lam jelenleg hozzávetőleg 27 milli- árdot fordít erre. Ám hiába nemes a cél, ha rosszak az eszközök. Sok vállalkozó csak azért alkalmaz fe­ketén munkásokat, mert nincs ide­je, türelme kilincselni a szükséges igazolások, engedélyek megszer­zéséhez. Nádszeget körülbelül 27 millió illetné meg, ami négyszere­se a jelenlegi költségvetésünknek. Eddigi eredményeink igazolják, hogy sokkal okosabban gazdál­kodnánk ekkora összeggel, mint az állam. Mindezen csak új törvé­nyekkel és új szemlélettel lehet változtatni, s erre talán a legjobb fórum a megyei önkormányzat le­het, ha valóban szakemberek ke­rülnek be. Mert akkor a pártosko­dás helyett az észérvek kereked­hetnek felül, ami a magyarság bol­dogulása szempontjából akár sors­döntő is lehet. Nádszegen modellértékű kezde­ményezések születtek. Úgy kezdődött az egész, hogy négy éve meghívtuk a szlovák és a szlovákiai magyar politikusokat: hadd beszélgessenek egymással és a község lakosságával. Aztán bővítettük a kört, a magyar, tavaly pedig a cseh parlamenti képvise­lőkkel és a lengyel diplomácia sze­mélyeivel. Most úgy érezzük, hogy a meghívottak körét a vállal­kozókkal és amatőr művészegyüt­tesekkel is bővíteni kell. Ezeken a találkozókon sok barátság és szá­mos kiváló ötlet született közsé­günkben: Idén például 233 ezer korona gyűlt össze közadakozás­ból, amellyel a pozsonyi Mokro- hajská utcai iskola egészségkáro­sodott gyermekeit segítettük, mert a bajnak, betegségnek nincs nemzetisége. Az ottani gyermekek már egyik otthonuknak, jótevő­jüknek tartják községünket. Azt sem kell véka alá rejteni, hogy a nádszegi rendezvények során ígértek állami támogatást a helyi egészségügyi és szociális központ építéséhez. Utak korszerűsítésé­hez és a gázművesítés folytatásá­hoz is kaptunk jelentős segítséget. Természetesen úgy, hogy a község is beszállt pénzzel, közhasznú és egyéb munkával. S mindennek köszönhetően nálunk lényegesen visszaszorítottuk a munkanélküli­séget és a feketemunkát. Ami az államnak is jó, hiszen növekedett az adóbevétele. Aki új úton jár, annak biztos akadnak irigyei vagy bírálói. Nyilván akadnak, de ezzel nem foglalkozom. Sokkal lényegesebb az, hogy községünkben egyre töb­ben ismerik fel, hogy nemcsak a pénz a fontos, hanem a közösségi élet is, amely olykor az eredmény motorja. Nádszegen nem mérgezi a légkört a posztszocialista orszá­gok egyik rákfenéje, vagyis az, hogy ha nekem nem megy, akkor gáncsoskodunk, irigykedünk, hogy lehetőleg a szomszédnak se sikerüljön semmi. Örömmel ta­pasztalom, hogy nálunk leggyak­rabban már nem arról beszélnek, hogy miért zöldebb a szomszéd füve, hanem inkább azon munkál­kodnak, hogy az övék sem legyen gazos, sőt: a községi utak, járdák is rendezettek legyenek. A szó át­vitt értelmében is. S ki-ki a maga lehetősége szerint segít ebben. Nálunk például legalább kétszá­zan jönnek el az önkormányzati gyűlésekre, ahol valóban tartal­mas vita után döntünk közügyek­ről. Már most készülünk a visegrá­di országok immár hagyományos júniusi találkozójára, de mind­eközben azon is törjük a fejünket, hogy miként használhatjuk ki Ma­gyarország legfejlettebb régiójá­nak, Győr-Moson-Sopron megyé­nek a közelségét, s meglévő szlo­vákiai, cseh, osztrák és lengyel \\ Községünkben r egyre többen isme­rik fel, hogy nemcsak a pénz a fontos, ha­nem a közösségi ** élet is. kapcsolatainkat. Mert az sem rossz, ha a nádszegiek Győrbe jár­hatnak dolgozni, de ennél azért jobb lenne, ha bedolgozó vállala­tokat és más vállalkozásokat indí­tanánk idehaza is. Manapság annyi a csalódott em­ber. Vajon lehet-e még beléjük lelket önteni, ki tudja hányad­szor, bizalmat ébreszteni ben­nük? Lehet, s ne vegye szerénytelenség­nek, ha a nádszegi példával igazo­lom ezt. Ugyanilyen eredményeket lehet elérni Nagyszombat megyé­ben is, ha a polgárok elmennek voksolni és rátermett emberekre szavaznak. Ők éppen szaktudásuk és képességeik alapján képesek lesznek jobb törvényeket kezde­ményezni, vállalkozóbarát környe­zetet kialakítani, amelyben a leg­több életrevaló elképzelés valóra válik. S akkor a manapság érthető­en csalódott emberek életminősé­ge, hangulata is sokat javulhat. Ezek nem kampányjelszavak, ha­nem olyan tervek, amelyek egy ré­sze már a kisebb közösségekben valóra vált. S akkor ezt az esélyt - Szlovákia belátható ideig vélhető­en az utolsó esélyét a tényleges néphatalom megteremtésére - megyei szinten sem szabadna el­szalasztanunk. » Szlovákia félúton tétovázik a népha­talom és a központi ál­lamhatalom min- . denhatósága között. V mat és szaktudásomat ajánlom fel. A döntés joga és felelőssége a pol­gároké, a magyaroké is. Hogy menjenek el voksolni és jól gon­dolják meg, kiknek a nevét kari- kázzák be. Könnyen megjegyezhető képviselőjelöltek Amerikai befektetési gigász jelentkezett a Pólusért Deáki kampánygyűlés Milliárdos üzlet ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Deáki. „Ha valakinek gondot okoz megjegyezni a képviselőjelöltek nevét, könnyen felidézheti a sor­számukat: 4, 6,8,18 - a decemberi elsejei választásokon ezeket a szá­mokat kell berekarikázni; a másik listáról egy kettest, a megyeielnök­jelölt sorszámát” - magyarázta a deáki kultúrházban Barczi Boldi­zsár. Az MKP helyi szervezetének elnöke volt a házigazdája annak a nagygyűlésnek, amelyen bemutat­kozott a Vágsellyei járás négy me­gyei képviselőjelöltje. A 4-es számú jelölt a falu polgár- mestere, Bukovský János. Ő megyei képviselőként a régiófejlesztést és a mukahelyteremtést tartaná a leg­fontosabbnak, s ehhez akkor sze­reznek legkönnyebben támogatást, ha ott lesznek a megyei parlament­ben. A 6-os számú jelölt Gyurovsz- ky László. A parlamenti képviselő felhívta a figyelmet, hogy a Nyitrai kerület az egyetlen, ahol az MKP akár többséget is szerezhet a me­gyei parlamentben. A felmérések azt mutatják, hogy az állampolgár­ok 30 százaléka szándékozik csak részt venni a választásokon, ám ha a magyar választók elmennek vok­solni, megszerezhető a többség. A 8-as számú jelölt, Jancsó István negyedi polgármester arra hívta fel a figyelmet, ha komolyan vesszük a választásokat, közelebb kerülünk a jogkörökhöz. A 18-as jelölt, Szarka László vágsellyei gyermekorvos szerint is a munkahelyteremtéssel és az adórendszer megreformálásá­val lehet jobb életet teremteni a déli régiókban is. (gaál) ÖSSZEFOGLALÓ Budapest/Pozsony. Az évszázad ingatlanüzletének ígérkezik a West End, a budapesti és a pozso­nyi Pólus eladása. A Magyar Hír­lap értesülései szerint a három bevásárlóközpont legesélyesebb vásárlója, az Invesco amerikai be­fektetési alap félmilliárd eurót - megközelítőleg 22 milliárd Sk-t - kínál a három ingatlanért. (A há­rom létesítmény összesen megkö­zelítőleg 17 milliárd Sk beruhá­zással jött létre.) Bár a tárgyalá­sok más érdeklődőkkel is folynak, az amerikaiakkal néhány héten belül előzetes megállapodásra juthatnak. A végleges üzletkötés jövő év elején várható. Nyúl Sándor a Magyar Hírlapnak megerősítette a tárgyalások té­nyét. A Trigránit Rt. operatív ve­zérigazgatója elmondta, a szep­temberi tragédia óta még nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a ma­gyarországi ingatlanbefektetések iránt, hiszen a dollárban számolt 10 százalékos éves megtérülés kedvező üzleti lehetőséget jelent az amerikai és nyugat-európai be­fektetési alapoknak. A budapesti West End az ingatlan­befektetésekkel foglalkozó Trizec- Hahn és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint az amerikai biztosítási óriás, az AIG tulajdonában van, míg a bu­dapesti és pozsonyi Pólus kizáró­lag TrizecHahn tulajdona. A vevőjelölt Invesco 28 éves siker- történetét a jelenlegi gazdasági re­cesszió sem írta át, ma is a legjob­ban prosperáló cégek egyike, (ú) SHMMMI; RÖVIDEN Továbbra is élen a HZDS Pozsony. A HZDS nyerte volna a választásokat, 25,9 százalékkal - jelentette a KMG ügynökség november közepén elvégzett felméré­sére hivatkozva. A második helyen a Smer végzett volna 14,1 száza­lékkal, utána az MKP következik 10,5 százalékkal. A parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt a KDH (7,6%), az ANO (7,4%), az SNS (6,7%), az SDKÚ (6,3%) és az SDĽ (5,1) lépte volna át. A megkérdezettek több mint negyede nem tudott válaszolni, százból tizenhatan nem vettek volna részt a választáson. (SITA) Kukán: óvatosan a koordinációról Pozsony. Visszafogott a szlovák külügyminiszter álláspontja a cseh és a szlovák kormányfő elképzelésével kapcsolatban, a két ország lépéseinek koordinációjáról az Európai Unióba vezető úton. Eduard Kukán megjegyezte: „a lépések koordinációja nagyon bátor kijelentés”, szerinte nehezen megvalósítható; inkább csak Pozsony és Prága konzultációjáról kellene beszélni. (SITA) Vizsgálati fogságban Dušan Cinkota Pozsony. A drogfüggőséget orvosló intézetből egyenesen a vizsgá­lati fogságba vezetett Dušan Cinkota útja. A színművész önként vett részt a kezelésen, erről az intézet igazgatója is tájékoztatta a hatóságokat. „Cinki” ellen egyébként kábítószer előállítása és táro­lása miatt indult eljárás; vizsgálati fogságba vételét először nem tartotta indokoltnak a Pozsonyi 1. Járási Bíróság, a Pozsonyi Kerü­leti Bíróság azonban igen. (TASR) Rudolf Schuster ismét otthon Besztercebánya. Szombaton hazaengedték a kórházból az állam­főt. Rudolf Schuster csütörtökön szemműtéten esett át. A beavat­kozás után Schuster először távozni akart, ám később úgy döntött, jó kezekben van a kórházban, és csak szombaton utazott Kassára. Hivatalába a tervek szerint ma érkezik vissza. (TASR) Szándékosan rossz a tervezet Modor. A polgárok nem tudják, mi a megye, mit csinálnak majd az általuk megválasztott új képviselők; hiányzik a megyei önkor­mányzati választások népszerűsítése - mindezért a kormánykoa­líció vádolható, vélte a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) alelnöke a párt Országos Tanácsának ülésén. Jozef Bôžik szerint a választók szemében a megyei önkormányzati képviselők csak az „államilag pénzelt hivatalnokok” számát gyarapítják. Hangsúlyozta: a legutóbbi referendum során sokan azt mondták: a véleménynyilvánítás egy formája, ha távolmaradnak a szava­zástól - s ez most bebizonyosodhat. (TASR) Az SNS továbbra sem akarja a NATO-t Pozsony. Kisebb attrocitásokat leszámítva nyugodt légkörben zaj­lott le a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) közgyűlése. Nem akarták az épületbe engedni a Breznóbányai járás küldöttjét, néhányan pedig viszonylag heves szóváltásba keveredtek az újságírókkal. A párt az eddig hangoztatott semlegesség helyett a csadakozást az európai biztonsági rendszerhez látja az országnak megfelelőnek; ám to­vábbra is elzárkózik a belépéstől a NATO-ba. (TASR) Embert klónoztak az Egyesült Államokban Washington. Egy massachusettsi társaság vezetője közölte, em­bert klónoztak, de a kísérlet célja nem az, hogy új emberi lényt ál­lítsanak elő, hanem az, hogy elősegítsék az örökletes betegségek gyógyítását. A klónozással őssejteket hoznak létre, azok pedig al­kalmasak öregkori betegségek hatékony gyógyítására, mert bár­milyen sejtet létre tudnak hozni. Ennek az az oka, hogy az őssejt termeli az összes sejtet, amelyekből felépül a köröm, a haj vagy éppen a szív. Ha igaz az amerikai cég bejelentése, akkor tudo­mányos forradalom történt. Eddig emberi őssejttel etikai okokból nem próbálkoztak, (ú) Nem került forgalomba a beteg marha húsa BSE már negyedszer TASR-HIR Zólyom. Már negyedszer találtak BSE-pozitív szarvasmarhát Szlo­vákiában. A zólyomi Állami Állat­egészségügyi Intézet (ŠVÚ) szom­baton egy 68 hónapos állatból vett mintában fedezte fel a betegség nyomait. A tehenet az Agropro- dukt Handlová Rt. tulajdonában levő Horný Dvor farmon tartották, húsa azonban nem került forga­lomba, ugyanis természetes halál­lal pusztult el. A farmon 180 fejős­tehenet gondoznak, melyeket bi­zonyára vágóhídra visznek. A Zó­lyomban pozitívnak talált agyvelő- mintát tegnap szállították Po­zsonyba a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Neuroimmuno- lógiai Kutatóintézetébe további elemzésre. Dzurinda: nem sikerült minden úgy, ahogy terveztük Alternatív kampány ÖSSZEFOGLALÓ Nyitra/Kassa - Nem sikerült min­den úgy, ahogy eredetileg elter­veztük-jelentette ki a miniszterel­nök Nyitrán. Mikuláš Dzurinda az SDKÚ megyeielnök-jelöltjének kampánygyűlésén buzdította a nyitraiakat: menjenek el szavazni, mert csak így tudják befolyásolni régiójuk jövőjét. „Hosszú évek óta ismerem Tibor Tóthot; személyisé­gét, eredményeit és munkamód­szerét. Higgyék el, a legjobbat vá­lasztottuk ki Önöknek” - mondta pártja jelöltjéről. Kassán a kampány nem hagyomá­nyos formáját választotta az ál­lamfő tanácsadója. Ján Bílek szin­tén a megyei elnöki székre pályá­zik, ám egyelőre be kell érnie egy hófehér Alfa Romeo ülésével. A lu­xusautót Kassa-szerte látták fel­tűnni, különös ismertetőjele, hogy Ján Bílek nemcsak a kormány mö­gül, hanem az ajtókra ragasztott plakátokról is mosolyog a járóke­lőkre. Egyébként neki van a leg­több óriásplakátja a környéken - összesen 20 - , a kampányra saját pénzéből negyedmillió koronát is fordított, (t, s)

Next

/
Thumbnails
Contents