Új Szó, 2001. november (54. évfolyam, 252-275. szám)
2001-11-16 / 264. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. NOVEMBER 16. Interjú Ján Budaj, 1989 novemberének egyik főszereplője szerint a legutóbbi választások óta eltelt évek alatt még mindig nem sikerült az országot kivezetni a posztkommunizmusból Nem vagyunk egyértelműen demokratikus állam „Sok még az elvégzendő munka, amíg Szlovákia modern, európai országgá válik" 1989. november 17-én egy volt a szónokok közül, jobb jövőt ígért és szabadságot. Fűtőből lett a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) szóvivője, majd elnöke. 1990 után megvádolták, hogy együttműködött a titkosszolgálattal, ezért lemondott. Liberális eszméket vall, és szerinte a forradalom még nem ért véget, 1989 novembere csak a kezdet volt. Ján Budajjal beszélgettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Önről, Budaj úr, először az a kis fekete sapka, a „budajka” jut eszembe, mely a forradalom alatt szinte mindig a fején volt, egybeolvadt önnel. Megvan még? Természetesen, jön a hideg, ott van az autómban. Ma is viselem. És a forradalommal mi a helyzet? Még azt is magában hordozza? 1989 után a forradalom sok ember életének szerves részévé vált, mindannyian magunkban hordozzuk, akár beismerjük, akár nem. Az idén november 17-ét végre államünneppé nyilvánították. Ez jó érzéssel tölti el? Liberális politikusként nem rajongok az államünnepek számának a bővítéséért, de november tizenhetedikének az ünnepnapok között a helye, mert politikai identitásunk pillérét képezi. Enélkül nem lenne teljes Szlovákia politikai arculata. Nem késett meg ez a döntés? Miért csak most, 12 évvel a forradalom után került erre sor? 1989 novemberében a következmények teljes tudatában kezdtünk el egy politikai-demokratikus forradalmat, egy több generációt érintő folyamatot. Olyan bonyolult fejlődést indítottunk el, mely során a régi elemek mellett újak, a szabad versenyre jellemzők jelennek meg, miközben a hatalomért a korábbi rendszer képviselői is versengenek. Visszafordíthatadan és hasznos, de fájdalmas folyamat ez, mely mindazoknak, akik a novemberi eseményektől gyors változást vártak, rengeteg keserűséget okoz. Az, hogy 12 évvel a forradalom után Szlovákia még mindig vállalja az akkori eseményeket, hogy egy olyan parlament hagyta jóvá ezt a javaslatot, melyben a kommunisták még ma is túlsúlyban vannak, azt bizonyítja: a forradalmat 1989-ben leginkább ellenző erők nem kerültek fölénybe. A szabadságért és demokráciáért folytatott harc még folytatódni fog. A régi rendszer képviselői, szimpatizánsai nemcsak a parlamentben kapnak helyet, több fontos funkcióba is befészkelték magukat, ráadásul a közvélemény-kutatások szerint sokan még ma is visszasírják a kommunizmust. Igen, sokan össze vannak zavarodva. Minket, idősebbeket a kommunizmus a legszebb éveinktől fosztott meg, de a fiataloknak összeha- sonlíthatatianul nagyobb esélyük van az érvényesülésre. A bársonyos forradalom nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. Többek között ön is úgy fogalmazott, a novemberi után szükség volt egy új forradalomra. Azaz 1989-ben zajlott az eslő felvonás, 1998-ban a második. Még most sem lehetünk elégedettek, tehát várható a harmadik is? 1998 valóban a politikai nemzeti megújhodás második szakasza volt, azaz folytatódott a forradalom, és mert a három év alatt még mindig nem sikerült az országot kivezetni a posztkommunizmusból, még mindig nem vagyunk egyértelműen demokratikus, modern állam, ez a folyamat folytatódni fog. Az 1998-ban győzedelmeskedő erők a demkráciánál ma is közelebb állnak a partokráciá- hoz, azaz továbbra is fel akarják egymás között osztani az országot ahelyett, hogy a polgárokat szolgálnák. Politikusainkban továbbra is lappang az úgynevezett Mečiar- vírus, mely például klientelizmus formájában, a politikai kultúra hiányában nyilvánul meg. Ha már a Meéiar-vírust említette, ez részben az ön „érdeme” is. Azok közé tartozott, akik Vladimír Mečiart felfedezték, bevonták a politikába. Amikor a VPN elnöke voltam, Mečiar előbb miniszterként, majd kormányfőként tevékenykedett, de nem én fedeztem fel és hoztam be a politikába. Ez az akkori leghaladóbb szlovákiai csoport és a VPN-t alkotó negyvenévesek generációja közötti válság „érdeme”. Ez a krízis az Alexander Dubček háta mögé bújó, 1968-as születésűek- nek - akik között több ellentmondásos személyiség is volt - adott esélyt. Ezek az emberek teljesen más irányba terelték az országot, és a várva várt modernizációs forradalom elmaradt. A mai napig nem zajott le. A jelenlegi kormány- koalíció sem volt képes erre, ez kihívás a jövő politikai garnitúrái számára. Hogyan ismerkedett meg Me- čiarral? Vladimír Mečiar az Alexander Dubček körüli csoport jelöltje volt. Dubček nem ismerte őt személyesen, közvetítőkön, bizalmas munkatársain keresztül vette fel vele a kapcsolatot. Dubček tekintélyével keresztülvitte, hogy a novemberi események után nagyon népszerű Mečiar legyen a belügyminiszter. Nézetei, állásfoglalásai abban az időben sok pozitívumot hoztak az országnak. Még azt sem vethetjük a szemére, hogy miután ellentétbe került a VPN vezetésével, saját pártot alapított, és eltávolodott a mozgalom eredeti politikájától. Ezt Szlovákiában több miniszterelnök - a mostani is - megtette. Az viszont nem bocsátható meg, hogy feladta azt az európai kulturális-politikai identitástudatot, melynek köszönhetően bekerült a politikába, és hogy egyfajta újbizánci kultúra, hamis politika, formális frázisok megtestesítőjévé vált. Ez Szlovákiának több zsákutcát és a demokráciában elfogadhatatlan módszereket eredményezett. El kellene végre döntenünk: vagy úgynevezett keleti politikát folytatunk, azaz titkosrendőrséget alkalmazunk, a hazug, tolvaj politikusok büntetlenek maradnak, a sajtót megfélemlítjük, korlátozzuk; vagy a nyugati kulturális szférát választjuk, ahol mindez óriási bűnnek számít, amiért távozni kell a politikából még akkor is, ha a gyanú nem igazolódik be. 1989 után a VPN lelki- ismeretesen megpróbálta Szlovákiában is meghonosítani az európai politikai kultúrát. Talán most máshol lennénk, ha 1989 után polgári kormány jön létre. Ez miért nem történt meg? Miért kapott helyet a kabinetben páldául Miroslav Čalfa és Milan Čič? Nem hiszem, hogy a VPN-ben nem voltak ügyes emberek. Könnyű utólag értékelni, hiba volt-e vagy sem. Napokra, óránkra lebontva kellene részleteznünk az eseményeket, hogy megértsük az akkori változásokat; olyan gyorsan történt minden. Ami november 20-án érvényes volt, az december elejére már megváltozott. A Polgári Fórum óvatosabb, a VPN radikálisabb nézeteket vallott. Más stratégiát szorgalmaztam, mely az átalakított kormányban a forradalmi erőknek nagyobb képviseletet biztosított volna. Szlovákia akkor egy lépéssel előbbre járt Csehor- szágnál, mely a kommunistákkal túl sok kompromisszumra törekedett Václav Havel elnökké választása érdekében. Kétségkívül ez nagyon fontos stratégiai cél volt. A forradalmárok kezében egyetlen hatalmi eszköz sem volt, csak a nyüvánosság támogatására számíthatott. A csehek tehát kompromisszumos eljárást szorgalmaztak, én még 1990 előtt radikálisabb megoldást, a fejlődésért a teljes felelősség átvételét javasoltam. Szlovákiai viszonylatban ezek helyénvaló igények voltak. Václav Havel megválasztása felélénkítette a Polgári Fórumot, a választásokban a szavazatok többségét megszerezték, ami a VPN-ről már nem mondható el. Akkor a magyar kisebbség képviselői is indultak a jelöldistán. Mi csak 30 százalékos támogatottságra tettünk szett, ami nem volt elég a forradalmi célok teljesítéséhez. Aztán jött egy rossz döntés: Prága keresztülvitte a megbízatási időszak lerövidítését, kétévi kormányzás után előrehozott választásokat tartottunk. Ez a hibás döntés meghatározta Szlovákia további sorsát, de tizenkét év távlatából talán még korai értékelni mindezt. Ha visszarepülhetne a múltba, mit csinálna másképpen? A VPN-ben sokkal kevesebb volt kommunista és hatvannyolcas, illetve több fiatal tevékenykedett, mint a cseh Fórumban. Jó esélyünk volt, hogy modernebbek és gyorsabbak legyünk a cseheknél. Altkor viszont előbb vagy utóbb a Polgári Fórummal Szemben is szeparatív politikát kellett volna folytatnunk. Ilyen döntés nem született, és nem tudom, szerencsés lett-e volna így dönteni. Enélkül azonban az ország fejlődése nehezen lehetett volna radikálisabb annál, mint ahogyan végül is alakultak a dolgok. Őszintén szólva, sok esetben nem igazán döntöttem volna másléppen. Addig nehéz előbbre lépni, amíg a jobboldal és a baloldal egyszerre akarja kormányozni az országot, és amíg Szlovákia nem mer szembenézni saját kommunista múltjával. Nyilvánosságra kellene hozni végre a régi titkosszolgálati aktákat. Gondot okozna önnek egy ilyen javaslat megszavazása? Ellenkezőleg. Javasoltam a lusztrációs törvény módosítását, 1994-ben cikkelyezett változata is elkészült. A mostani megbízatási időszakból eltelt három év, és csak most feszegetik az akták nyilvánosságra hozatalát. Arról viszont hallgatnak, ki a bűnös és a felelős a demokrácia és a szabadság elnyomásáért. Rehabilitált politikai fogolyként rengeteg embert ismerek, akiket a kommunizmus a szabadságvágyuk miatt megfosztott az egészségüktől, szabadságuktól, életüktől. Nem az eszme, hanem emberek alkották a rendszert. Nemcsak az aktákat kell nyilvánosságra hozni, nyilvános vitát kellene indítani a felelősségről is, világosan meg kellene határozni, ki számít áldozatnak és ki bűnösnek. Ön lényegében 1989-től kapcsolódott be a politikába. Előtte valóban fűtő volt? Azt beszélik, a legtöbb intellektuális, gondolkodó, a rendszerrel elégedetlen ember fűtő vagy valami hasonló volt, mert a kazán mellett lehetett olvasni, művelődni. így volt? Egy részünk valóban mindenféle hivatalos intézményen kívüli, ha úgy tetszik, „fűtő” volt, ám sokan bizonyos terület szakamberei, akadémikusok, szociológusok, tudósok voltak. A VPN ezeknek volt az elegye, egyetlen közös volt bennünk - és ezt szabtuk a tagság egyedüli feltételéül -, hogy nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot. Szinte mindannyian, akikből a VPN összeállt, aktívan tevékenykedtek a Bratislava nahlas (1987) című környezetvédelmi kiadvány megalkotásánál. Ennek a Charta 77-hez hasonló funkciója volt. 1989 novembere után nagy port kavart az ön lusztrációs botránya. Állítólag szerepelt az ŠtB listáján. Együttműködött a titkosszolgálattal? Nem működtem együtt. Kitartok amellett, hogy nyíltan kell beszélni a demokrácia és szabadság elnyomásáról, a felelősségrevonásról. A szlovákiai politikai élet addig torzó marad, amíg a volt rendszer dokumentumait nem hozzák nyüvá- nosságra. Az 1993-as liberálisok 1998-ban a Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) részévé váltak. Hogyan tovább? Az SDK a demokraták együttműködését célzó legnagyobb projektum volt. Sajnos nem tartották be az egyezségeket, a választások után _ elmaradt az ötös koalíció megújítása. Helyette az SDK anyapártjai között konfliktusok alakultak ki, erőszakosan elnyelték egymást, ami a reformellenes erők megerősödéséhez, valamint a liberális és reformirányzat gyengüléséhez vezetett. Az LDÚ reformpárti tömörülés, és létrehozásával e negatív folyamatra regáltunk. A hogyan tovább kérdésre egyetlen válasz létezik: végre kell hajtani a reformokat és az ország modernizálását úgy, ahogyan azt a polgároknak megígértük. A Liberális Demokratikus Unió kis párt, támogatottsága szinte elenyésző. így nehezen tud pozitív eredményt elérni, talán még a parlamentbe se jutnak be. Gondolja, hogy lesz ez még jobb is? Minden pártnak a szavazók diktálnak. Megpróbáljuk majd felhívni magunkra a figyelmet, elmagyarázzuk a programunkat. Az érveken kívül nincs „titkos fegyverünk”, se saját tévénk, se illegális millióink az újságírók és a közvéleménykutató ügynökségek befolyásolására. Érdekünk, hogy Szlovákiában is tisztességes, a tényekre és érvekre épülő politika honosodjon meg. Az LDÚ akkor is kis párt, egyedül képtelen megváltoztatni a játékszabályokat. Mely pártokkal hajlandó együttműködni? Koalíciós szerződést kötöttünk a zöldekkel, Mikuláš Dzurinda pártjával pedig együttműködési egyezményt írtunk alá. A regionális választásokon a Nagyszombati kerületben az ANO-val szövetkeztünk, de a jövő majd többet elárul lehetséges partnereinkről. Milyen jövőt jósol a liberalizmusnak? A szlovákiai választópolgár modern állam, személyi szabadság, jólét és a politikában európai normák iránt áhítoziksz. Túlnyomó- részt tehát liberális-demokratikus értékeket támogat. A politikai csatározások szempontjából az utóbbi tizenkét év tulajdonképpen az 1989-es forradalom újrafogalmazására tett kísérletként jellemezhető. Egyesek egyházi, mások a szocialista centralizmus elemeire épülő, néhányan pedig nacionalista államot akartak létrehozni. A liberálisellenes HZDS bírálta és veszélyeztette leginkább az 1989- ben felszínre hozott értékeket, és kikényszerítette, hogy ezen értékekért politikai versenyfutás kezdődjön. A liberális-demokratikus rendszerért olyan erők is síkra szálltak, melyek a múltban egyházi vagy szocialista és osztályelveken alapuló országra törekedtek. De össze kellett fogniuk, mert a demokrácia lényege került veszélybe. Az 1998-as esztendő igazolta, hogy olyan, szabad egyénekre, a vallási és kisebbségek iránti türelemre, szabad piacra építő államot képzelünk el, amilyet már 1989-ben megálmodtunk magunknak. Olyan liberális-demokratikus országot szeretnénk, mely Európában mindenhol jólétet és szabadságot teremtett a polgárainak. Az ország arculatáért vívott küzdelem a liberalizmus győzelmével végződött. A jelenlegi liberális programok a partokrácia és a vele összefüggő korrupció visz- szaszorítását, az állami befolyás csökkentését, az alapos decentralizációt, a hatalom ellenőrzését és az egyén állammal szembeni helyzetének a javítását célozzák. Az ilyen programok nélkülözhetetlenek Szlovákia számára. Ezt azok az erők is tudatosították, melyeknek nem sok közük van a liberalizmushoz, és bizonyos mértékig például a kereszténydemokraták, az SDĽ és mások is vállalták e liberális programokat. Lehet, ám ezeket csak félig-med- dig sikerült teljesíteni. Erre kitűnő példa az eltorzított közigazgatási reform. A központi hatalom megerősítésére törekvő SDĽ és az SOP egy része retteg a központi bürokrácia gyengítésétől. A korrupcióellenes jogszabályok is befejezetlenek, az államigazgatás és a minisztériumok túlzsúfoltak maradtak. Túl sok akadály fékezi a vállalkozások fejlődését, és azok, akik képesek lennének gondoskodni magukról, képtelenek továbblépni. Ezért a liberálisok előtt rengeteg politikai cél lebeg, sok még az elvégzendő munka, amíg Szlovákia modern, európai országgá válik. „Mečiar nézetei, állásfoglalásai abban az időben sok pozitívumot hoztak az országnak” (Somogyi Tibor felvételei)
