Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-05 / 229. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 5. Kitekintő A szovjet időket idéző operettuniformisaikban feszítő camilitók fegyelmezettek, kitűnő (ki)képzést kapnak, mintegy kiválasztották őket arra, hogy a vezetői elit nyomdokaiba lépjenek Kubában a hadseregé a jövő és a kulcsszerep Fidel Castro díszelgő katonák között (Reuters) A kubai hadsereg a katolikus egyház mellett az egyetlen olyan intézmény a szigetországban, amely a folyamatos válság dacára jól működik, és a lakosság körében is tekintélyt élvez. A katonák befolyása a politikában és a gazdaságban is növekszik, így a Fidel Castro utáni nulladik órában övék lehet a kulcsszerep. ALFRED HERTZKA A nap már kora délelőtt perzselő- en süt. „Most kezdtem az őrséget, és még vagy hat órát itt kell áll- nom” - gondolja Pedro, a 19 éves regrúta, aki erősen izzad, a Kalasnyikov géppisztoly pedig kősziklaként nyomja a vállát. A legrosszabb azonban a feldagadt lába. „Ezeket az átkozott kubai csukákat le kell cserélnem szovjet csizmákra, még ha rámegy egyévi zsoldom is” - dönti el Pedro. Hirtelen szokatlan zajt hall. A félig kész raktárépület mögött két munkaruhás férfit fedez fel, akik téglákat pakolnak egy hátizsákba. „Most mi az ördögöt csináljak?” - kérdi magától, mert még mielőtt a Kalasnyikovot kézbe kapta volna, felismerte a kártevőket. „De hát ezek falubeli fickók, akik a szakáccsal összedolgoznak, most meg építőanyagot lopnak.” Éles helyzetre a parancs: az „unidad”- ot, vagyis e bázist ellenséges támadás esetén bármi áron meg kell védeni. A változatlanul érvényes katonai doktrínát - „Az egész nép háborúja az USA-ból érkezett imperialista behatolók ellen” - mostanában egyébként ritkán emlegetik. Az újoncok ideológiai képzése, amely néhány éve még központi szerepet játszott, mára a média bevonásával biztosítandó „forradalmi orientációra” korlátozódik. Katonáskodás öregkorig Minden reggel nyolc órakor egy tiszt a kantinban felolvas a Granma című kommunista pártlapból, este nyolckor pedig az állami televízió híradóját kapcsolják be - s a leegyszerűsített, fekete-fehér világkép máris előállott. Egyik oldalon látható a boldogok szocialista szigete, élén a sziklaszilárd Comandante en Jefe Fidel Castro főparancsnokkal, ujjongó tömegekkel és megnyert termelési csatákkal. Az Atlanti-óceán és a karibi térség túlpartján viszont szörnyű világ van, nyomorgó és elnyomott emberekkel, ahol némi reményszikrát jelent a népek harca az USA gyilkos blokádja ellen, illetve a Kubával való szolidaritási bizottságok működése. Miközben a rendőrség és az újonc katonák meglehetős lenézésnek „örvendenek” Kubában, a hadsereg tisztikara komoly tekintélyt élvez. „Az őrnagy a mi távközlési központunkban az ország egyik legjobb szoftvermérnöke” - áradozik Pedro, aki bevonulása előtt Havanna egyik adatfeldolgozó központjában állt alkalmazásban, és számítógépes szakemberi karrierről ábrándozik. „A szüleim jobban tették volna, ha nem a Lenin elitgimnáziumba járatnak, hanem a Camilitók egyik kadétiskolájába íratnak be” - fűzi hozzá némi meglepetésre a kritikusan gondolkodó Pedro. Escuelas de Camilitos a kedveskedő elnevezése - az 1959-ben eltűnt gerillavezér, Camilio Cienfuegos emlékére - a hadsereg tulajdonában lévő középiskoláknak, amelyek Kuba legjobb tanintézeteinek számítanak. Fontos privilégiumok A szovjet időket idéző operettuniformisaikban feszítő camilitók igen fegyelmezettek és kitűnő (ki)képzést kapnak, mintegy kiválasztották őket arra, hogy a mai kubai vezetői elit nyomdokaiba lépjenek. Egyre több diák szeretne a 9. osztály után camilitóként továbbtanulni, majd egy katonai akadémiára bejutni. A tiszti rang felsőfokú képesítéssel fontos privilégiumokat és - kubai körülmények között - csúcsfizetéseket jelent. Amíg ugyanis egy magas beosztású civil funkcionárius havi mintegy 1000 pesót - átszámítva 100 svájci frankot - keres (ami a kubai átlagbér ötszöröse), addig egy ezredes 1500, egy tábornok pedig akár 2500 pesót is zsebre tehet havonta. A „Forradalmi Fegyveres Erők” elnevezést viselő kubai hadsereg kulcshelyzete vüágosan kifejezésre jut a politikában is. Fidel és Raul Castro mellett további öt tábornok is tagja a Kubai Kommunista Párt legfelsőbb testületének, a 24 tagú politikai bizottságnak, vagyis a hatalom központjának. Hasonló arányban foglalnak helyet a katonák a párt 150 tagú központi bizottságában is. A politikai bizottság, a központi bizottság és a tisztikar intézményileg is, de érzelmileg is szorosan kötődik egymáshoz, különleges identitású, trópusi-szocialista nómenklatúrát alkotnak. A legfelső hatalmi körben a Batista diktátor elleni gerillaháborúban együtt küzdött mintegy két tucat tábornok alkotja a „régi gárdát”, ők azok, akik Fidel vagy Raul Castro parancsnoksága alatt 1957 után a Sierra Maestrában harcoltak, a hatvanas években elvégezték a Vorosilov szovjet katonai akadémiát, a hetvenes és a nyolcvanas években pedig - Angolától Etiópián át Nicaraguáig - a kubai csapatokat vezényelték a világ különböző harcterein. 1989 nyarán azonban Havannában váratlanul letartóztatták a népszerű Angola-veteránt, Arnaldo Ochoa tábornokot, ezt követően tisztogatást hajtottak végre a hadseregben, rendeztek egy kirakatpert négy halálos ítélettel, és egy titokzatos halálesettel a börtönben. Azóta a kubai hadvezetés a jelek szerint feltétlen hűséggel sorakozik fel Comandante Fidel Castro mögött, aki különleges előszeretettel mutatkozik egyenruhában, kifejezve az állandó harckészültséget. A kompromisszumokat nem ismerő forradalmi vezetővel való szimbiózis dacára a tábornokoknak sikerült a nép körében a „Forradalmi Fegyveres Erők” pozitív imázsát megőrizniük. A BM és a rendőrség gyűlölt egységeivel ellentétben a hadsereg eddig még soha nem lépett fel az elnyomás erőszakszervezeteként. Ez azonban a jövőben még változhat: a katonaság különleges egységeinek feladatai között ott szerepel a bevetés nagyobb belső nyugtalanság esetére is. Raul és a reformok A nómenklatúra kemény magjának két tucat tábornokát, a régi gárdát egybeforrasztják közös álmaik és értékeik, az illegalitásban eltöltött kalandos esztendők, a Comandantéhoz fűződő érzelmeik és hűségük. A hatalom fő építőmestere Raul Castro honvédelmi miniszter, Fidel öt évvel fiatalabb és hozzá abszolút lojális öccse. Raul bizalmasai ellenőrzik a politika, a gazdaság és az államapparátus legfontosabb posztjait. A „raulis- ták” nem alkotnak homogén csapatot a politikai bizottságban, a központi bizottságban, a belügyminisztériumban vagy a hadseregben: tekintélyes katonák, meg- mosolygott pártbürokraták és rettegett államügyészek egyaránt találhatók közöttük. Közös nevezőjük, hogy mindannyiukat Raul Castro fedezte fel, védte, tolta előre őket, akik a kubai állam folyamatos működését biztosítják. Raul, a Comandante en Jefe kijelölt utódja, a Partido Comunista másodtitkára, az államtanács és a minisztertanács első alelnöke életét a pártnak és a hadseregnek szenteli. A Fuersas Armadas Revo- lucionarias de Cuba (FARC), az 1990 előtt a legmodernebb szovjet fegyverekkel felszerelt kubai hadsereg egykor a nyugati hemi- szféra legütőképesebb fegyveres erői közé tartozott. Ám akárcsak az egész kubai rendszer, együtt a hadsereggel, a nyolcvanas évek végén válságba került a Raul Castro által meghatározó mértékben befolyásolt Kubai Kommunista Párt (PCC) is. A kelet-európai testvérpártok felbomlása és a belső tisztogatások megrázták a PCC-t. 1989-ben több tízezer csalódott tag lépett ki a pártból vagy került a kizártak közé. Saját adatai szerint azonban a PCC taglétszáma 1991 és 1997 között 510 ezerről mégis 770 ezerre emelkedett. Megfigyelők a látványos növekedést adminisztratív intézkedések segítségével végrehajtott számbűvészkedésnek tartják. Fidel hivatalos utódja, Raul mindenesetre abszurd helyzetben van: ő a hitelvesztett PCC másodtitkára, de ugyanő a tekintélyes FARC főnöke is. A hadsereg döntő hatalmi tényező Kubában, és a kilencvenes években bebizonyította, hogy az egyetlen igazán jól működő intézmény a katolikus egyház mellett. Raul Castro hadseregfőnök 1991- ben messzeható reformokat indított el, a FARC létszámát radikálisan csökkentették, figyelmét pedig a nemzetvédelem mellett elkezdték a gazdasági tevékenységre összpontosítani. A sereg mindennek ura Több mint öt éve a FARC élelmiszer-ellátása biztosított: a 180 ezer kubai katona és tiszt, valamint az Ejército Juvenü de Trabajo (EJT) katonai munkabrigádok százezer tagja a hadsereg farmjain mind nagyobb termény- felesleget állít elő, amely megkönnyíti a 11 milliós lakosság nehéz mindennapjait. A mezőgazdaság legnagyobb hasznot hozó ágazata mellett a hadsereg ellenőrzi - saját üzlethálózatán, a TRD-n keresztül - az amerikai emigránsok pénzátutalásait kubai hozzátartozóiknak. Ezt a népnyelv remesa- ,nak nevezi, és messze az ország legfontosabb bevételi forrása. A hadsereg tulajdona továbbá a Gaviota Rt., amely a turizmus szektor második legnagyobb kubai vállalata, s ezen túlmenően ipari üzemek konglomerátuma, amely egy katonai-ipari komplexumot alkot. A kubai történelem sajátos fintora, hogy a szocialista szigeten az egyetlen olyan gazdasági részleget, amely produktívan és hatékonyan működik, kapitalista elvek alapján az a Raul Castro hívta életre, aki ma is büszkén tesz hitet a szovjet típusú kommunizmus mellett. A hidegháború utáni megváltozott környezet és a FARC-tisztek egyre gyarapodó szakismerete módosulást eredményezett a mentalitásban is. Mind több fiatal tábornok távolodik el attól a meggyőződéstől, hogy küszöbön áll az USA inváziója, ehelyett tárgyalási készségüket nyilvánítják ki ilyesféleképpen: „Mi profik vagyunk, mindenről tudunk szót váltani, még a területünkön lévő guantanamói amerikai támaszpontról is.” A tárgyalást a Pentagonnal megkönnyítheti, hogy a legbefolyásosabb kubai tábornokok alig rejtik véka alá érdeklődésüket az USA modern fegyverei iránt. „Hadseregünk és parti őrségünk már a mai drogháborúban is nélkülözhetetlen Washington számára. Ha Fidel után a nulladik órában valóban kitörne a rettegett tömeges exodus Florida felé, az amerikai hatóságok rá lennének utalva az együttműködésre a kubai fegyveres erőkkel” - fűzi hozzá a tapasztalt katona. Havanna, 2001. október Rémálmok, alvási zavarok, szorongás, visszahúzódottság, eltompultság, depresszió - efféle tünetek sújthatják a rendkívüli megrázkódtatást átélő embereket Lélekbúvárok hosszú stresszt jósolnak A tragédia súlyos lelki utóhatásokkal fenyeget (Reuters) PÓCS BALÁZS A jó hír: a világon eddig kevés igazán nagy terrortámadás volt. A rossz hír: a szakértők emiatt keveset tudnak arról, miként hat az emberek lelkiállapotára egy-egy rendkívül súlyos merénylet. A Világkereskedelmi Központ lerombolása után a lélekbúvárok abban máris egyetértenek, hogy a tragédia sokaknál hónapokig vagy akár évekig tartó stresszt válthat ki - nemcsak az áldozatok hozzátartozói vagy a mentőmunkások, de még a tévénézők között is. Bár a pszichiátria által poszttrau- más stresszbetegségnek nevezett (angol rövidítéssel: PTSD, post traumatic stress disorder) jelenségről a második világháború, majd a vietnami háború veteránjai adták az első részletes beszámolókat, a betegség nem csupán a harcok túlélőit sújthatja. Természeti katasztrófák, súlyos balesetek, terrorakciók vagy például nemi erőszak túlélői, illetve szemtanúi is lehetnek a PTSD áldozatai. Rémálmok, alvási zavarok, szorongás, visszahúzódottság, eltompultság, depresszió - efféle tünetek sújthatják a rendkívüli megrázkódtatást átélő (vagy csak kívülállóként tapasztaló) embereket. A helyzetet súlyosbítja, hogy mindehhez túlzott alkohol- vagy drogfogyasztás, valamint családi és munkahelyi gondok is gyakran társulnak. A New York-i tragédia várható utóhatásairól sokat elárul, mi történt Oklahoma Cityben, ahol egy 1995-ös bombamerénylet 168 embert megölt, hétszázat pedig megsebesített. A robbanás túlélőinek és szemtanúinak egyharma- da poszttraumás stresszre utaló tünetekről panaszkodott. Egy évvel a terrortámadás után, Oklahoma Cityben - más amerikai városokhoz viszonyítva - megnőtt az alkohol- és a cigarettafogyasztás, gyakoribbá vált a stressz. Hasonló sors várt azokra, akik a Lockerbie-katasztrófában vesztették el valamelyik hozzátartozójukat vagy ismerősüket (a skóciai kisváros felett 1988-ban zuhant le a Pan Am utasszállító gépe, a merényletben 270-en haltak meg). A mostani, minden eddiginél több emberéletet követelő terrorakciók korántsem csak a New Yorkban vagy Washingtonban tartózkodóknak okoztak traumát. Intő jel, hogy az Oklahoma Cityben elkövetett robbantás után két évvel a százmérföldes körzetben élő fiatalok tizenhat százalékánál fedezték fel a poszttraumás stressz jele-' it. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy e fiatalok nem voltak ott a merénylet helyszínén, és nem állnak rokonságban az áldozatokkal vagy a sebesültekkel. Fontos tanulság, hogy a PTSD főként azokat érintette, akik az átlagosnál több időt töltöttek tévénézéssel vagy újságolvasással, íme az újabb párhuzam a New York-i tragédia és a korábbi terrortámadások, természeti katasztrófák között: a stresszbeteg- ség a médiából is „beszerezhető”. Bármilyen szörnyűek a percről percre érkező hírek, sokan nem tudják megállni, hogy a tévéképernyőt bámulják vagy az újságokat bújják - nemegyszer éjt nappallá téve. Az Országos PTSD Központ nevű amerikai kutatóintézet is csak találgat, miért ilyen nehéz ellenállni az információ- özönnek. Egyesek talán próbálják megemészteni és feldolgozni a történteket, mások jövőbeni támadásoktól félnek, és igyekeznek felkészülni, megint mások a televíziót okolják, amiért valóságos akciófilmet gyárt az eseményekből, és így ejti rabul a nézőket. Noha a korlátlan tévénézés főként a gyermekekre káros, azt gyakran a felnőttek sem ússzák meg büntetlenül. A megrögzött „katasztrófafogyasztóknak” a pszichológusok azt ajánlják, olvassanak inkább újságot, vagy másokkal beszélgetve gyűjtsék össze a legújabb híreket. A gyermekeknek a felnőttek segíthetnek megérteni az érthetetlent. Ha például sokadszorra látják a tévében a Világkereskedelmi Központnak ütköző repülőgépet, nem árt elmagyarázni, hogy ugyanarról a támadásról van szó, nem pedig naponta ismétlődő merényletekről. Célszerű az események pozitív oldalát kiemelni (tűzoltók, mentőmunkások, újjáépítés), és hozzátenni, hogy a repülőkön utazók túlnyomó többsége azért épségben megérkezik. Vagyis: az élet - szerencsére - nem olyan, mint a híradó. A poszttraumás stresszbetegségre nincs csodaszer, de a betegséget kezelni ma már hatékonyan tudják. Szóba jöhet - többek közt - a pszichoterápia, a viselkedésterápia (a félelmetes emlékek felidézése), a csoportterápia és a gyógyszeres kezelés. S tegyük hozzá, ezúttal sokat segíthetnek a világ vezetői is. Arra a kérdésre kell minél meggyőzőbb választ adniuk: biztonságban leszünk-e valaha is?
