Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-05 / 229. szám, péntek

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 5. NAPTAR Október 5 EGYGONpOLAT A legkegyetlenebb fölcsúfolá­sa az embernek, hogy tetté­ben nem bír a lelke magasla­tán maradni, és örök harcban áll önmagával. Jászai Mari NÉVNAP Aurél Latin eredetű név, jelentése aranyos. Ma Attila és Etele, va­lamint Viera nevű ismerősein­ket is köszöntsük! mai évfordulóink 55 éve hunyt el Bethlen István politikus. Pár év híján négy évtizeden át volt parlamenti képviselő, ő alapította a Nem­zeti Egységpártot, 1921-31 között pedig ő volt Magyaror­szág miniszterelnöke. 1945- ben az oroszok elhurcolták. 75 éve hunyt el Jászai Mari szí­nésznő. Ő, aki a színpadon oly tökéletes magabiztossággal formálta meg a drámák ki­rálynőinek előkelő fensőbbsé- gét, egy dunántúli falusi ács le­ánya volt. Az emberi sorstragé- diákkal sem a paloták rejtekaj- tói mögött, hanem a königgrát- zi csatamezőn ismerkedett meg, ahol markotányosnőként árulta portékáit. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Václav Havel cseh író és politikus. Az 1968-as prágai tavasz résztvevőjeként több mint öt évet töltött börtönben, s ha szabadon volt, akkor is csak fizikai munkásként dol­gozhatott. Az írással nem ha­gyott fel, szamiidatokban és a Nyugaton publikált, s a politi­zálást is folytatta, egyik kezde­ményezője volt a Charta ‘77 mozgalomnak. A bársonyos forradalom győzelme után ál­lamfővé választották; Csehsz­lovákia felbomlása után ó lett Csehország elnöke. Ma ünne­pel még: Szabó Magda (1917) írónő, költő. NAPIVICC- Mennyibe kerül majd a kép?- Azt csak a felvétel után mondom meg - feleli a fény­képész. - Előbb szeretném, ha mosolyogna. 7500 éve a víz áttörte azt a természetes földsáncot, amely elválasztotta a Földközi- és a Fekete-tengert Nem mítosz a bibliai özönvíz Több mint hét évezreddel ezelőtt pusztító árvíz sújtot­ta a Fekete-tenger térségét. A vizek sóssá váltak, és elbo­rították a környező sík terü­leteket - állítják amerikai ré­gészek. Lehet, hogy ez a ter­mészeti katasztrófa ihlette a rettenetes özönvízről szóló mezopotámiai legendákat és a bibliai Noé történetét is? ÖSSZEÁLLÍTÁS A török partokon fekvő Sinop váro­sától nem messze, 2000-ben végzett szonárvizsgálatok eredményei alap­ján első alkalommal sikerült a kuta­tóknak felrajzolniuk az özönvíz előtti partvonalat, amely ma mint­egy 152 méteres mélységben talál­ható. Az egyik helyszínen a szonár legalább 30 kőtömböt fedezett fel a lankás, egyébként jellegtelen ten­gerfenéken. A felfedezést távirányí­tású kamerákkal végzett vizsgála­tok követték, melyek különféle fa- és cseréptárgyakat tártak fel. A helyszín .jellegzetesen téglalap alakú volt” a szonárfelvételen, és a kőtömbök láthatóan semmilyen ge­ológiai alakzathoz sem tartoztak - derül ki a tudósok beszámolójából, melyet az American Journal of Ar­cheology tett közzé. A talajminták kémiai elemzése is megerősítette azt az elképzelést, hogy valaha em­berek laktak itt. „Véleményem sze­rint a kutatóknak sikerült az özönví­zelmélet -egy jelentős elemét meggyőzően megerősíteniük” - nyi­latkozta dr. Bruce Hitchner régész, A kutatóknak sikerült az özönvízelmélet jelentős elemét megerősíteniük. a szaklap szerkesztője. Az expedíció további izgalmas felfedezései volt még négy római és bizánci hajótest, melyek az oxigénszegény tengerfe­néken rendkívül jó állapotban megőrződtek. Robert D. Ballard oceanográfus és a kutatócsapat töb­bi tagja szerint a vizsgált területen emberek élhettek, de 7500 éve, a jégtakarók olvadékvizei elárasztot­ták. A geológusok szerint 12 000 év­vel ezelőtt, az utolsó jégkorszak vé­Tízszeres emberöléssel gyanúsítják a Fekete Angyalt Krónikus hazudozó ORIGO-HIR Budapest. Lezárult a nyomozás a Fekete Angyal néven ismertté vált ápolónő ügyében. A rendőrség több emberen elkövetett emberö­léssel gyanúsítja a budapesti Nyíró Gyula Kórház ápolónőjét. A rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal továbbadta az ügyész­ségnek. A rendőrségen tett tanú- vallomásai alapján 10 olyan halá­leset van, amelyben közreműkö­dött az ápolónő. Ugyanakkor csak három esetben bizonyítható, hogy ok-okozati összefüggés van az ápolónő tevékenysége és a halále­set között, a maradék esetekben csak közvetetten okozta a beavat­kozás - a különböző nyugtatósze­rek (morfium, kálium) keveréké­nek vénás beadása - a betegek ha­lálát. Ekkor ugyanis túl hosszú idő telt el a beavatkozás és a beteg ha­lála között. Szőgyényi József F. Tí­mea védője fenntartja korábbi ál­láspontját miszerint nincs bizo­nyítva védencének bűnössége. Az rendőrség kezében a gyanúsított vallomásán kívül nincs semmi bi­zonyíték, és a nővért az orvosok is krónikus hazudozónak tartják - mondta Szőgyényi József. F. Tímea azt vallotta, hogy csupán a betegségük végső stádiumában lévő páciensek fájdalmát akarta HOROSZKÓP Kos: Visszatérnek az álmai egy régi szerelméhez. Úgy gondolja, a szerel­me soha nem ért igazán véget. Tudja, hogy ha láthatná, ugya­núgy érezne iránta. Bika: Vásároljon ruhákat, koz­metikumokat, kazettákat vagy CD-ket, olvasnivalót ésyiéhány művészi alkotást, ami­vel az otthonát feldobhatja. Tegye vonzóbbá több színnel és fénnyel. Ikrek: Eléggé levert a mai na­pon. Úgy tűnik, kívánsá­gai és a vágyai messze vannak a beteljesüléstől. Úgy ér­zi, a munkája unalmas, képtelen úgy dolgozni, mint máskor. Rák: Nagyon könnyűnek talál­hatja azt a tesztet, amit meg kell oldania. Ne le­gyen könnyelmű, mert akaratla­nul is hibázhat. Egy megjegyzés­sel ellenséget szerezhet magának. Oroszlán: Este vendégül látja a ba­rátait és az ismerőseit. Élvezi a készülődést, a főzést és azt, hogy a finomságo­kat valakivel megoszthatja. Végre nyugodtan elbeszélgethet velük. Szűz: Figyeljen oda, hogy ne vegyen magának túl sok ruhát, viszont keressen valami nagyon divatosat, amit felvehet egy közelgő partira. A gyerekeknek is vegyen ajándékot. Mérleg: A szülőkkel való beszél­getések és a hozzájuk fű­ződő kapcsolata fontos szerepet játszanak az életében. Megváltozik a hozzáállása az élet­hez és ez fejleszti a személyiségét. Skorpió: Egy belső félelem vagy gyanú felhőket hoz éle­tébe, ha hagyja. Őrizze meg a reményét, így könnyen legyőzheti megalapozatlan félel­meit és gyanakvásait. Nyilas: Vissza kell vonnia egy ígéretet, és a pozíciójából is vissza kell vonulnia. Arra kényszeríti egy komoly do­log, hogy megváltoztassa a ma­gánéletéről alkotott véleményét. Bak: Igyekezzen okosan be­osztani az idejét. Nagy­mértékben felélénkül­het a társasági élete. Nemcsak bölcs, de kellemes dolog is min­den meghívásból hasznot húzni. Vízöntő: Legyen óvatos a titkok­kal, ne menjen bele in­tim beszélgetésbe senki­vel, és egyik új ismerőse iránt se tápláljon mély érzelmeket, mert azt hamar megbánja. Halak: Azt kívánja, bárcsak ne lenne az életében min­den olyan bonyolult, mint a szerelem. Valójában nem maga az érzés zavarja, hanem az, hogy éppen nincs jó formában. ge felé a Föld hőmérséklete fokoza­tosan emelkedett, a jég megolvadt, így a Földközi-tenger vízszintje je­lentősen megnőtt. Mintegy 7500 éve a víz áttörte azt a természetes földsáncot, amely addig elválasztot­ta a Földközi- és a Fekete-tengert. A feltételezések szerint az áradás so­rán 200-szor akkora volt a vízho­zam, mint ma a Niagara-vízesésé, s a Fekete-tenger vízszintje napi 15 cm-t emelkedett, miközben édes­vizű tóból sós tengerré változott. A sós víz sokkal sűrűbb az édesvíznél, ezért lesüllyedt, míg az édesvíz fel­emelkedett. Ennek hatására korlá­tozottá vált a két réteg közti oxigén­csere, így az alsóbb rétegben ragadt élőlények előbb-utóbb elpusztultak. A fekete-tengeri leletek megerősí­tik a tudósoknak azt a véleményét, hogy a tenger mély, oxigénben sze­gény rétege képes megőrizni a régi, fából készült eszközöket, és emiatt remélik azt is, hogy egyre több ilyen tárgyra bukkannak a közel­jövőben. Ballard jövőre visszatér a helyszínre, de akkor már a hajó­roncsok vizsgálatán túl az áradás előtti településekre is kiterjeszti a vizsgálatait, (o-o) Dr. Robert D. Ballard oceanográ­fus, a kutatóexpedíció egyik ve­zetője (Fotó: internet) Ütővel sürgetik az utast Csak lóbálni szabad London. Hatalmas pingpon­gütőre emlékeztető eszközökkel látták el a londoni metró sze­mélyzetét az utasok beszállásá­nak gyorsítása végett. Az újítást a tokiói metrón szoká­sos módszerhez hasonlította a londoni metró szóvivője. Japán­ban ugyanis az utasokat.kesztyűs kezű peronszemélyzet „passzí- rozza” be a kocsikba, hogy töb­ben felférjenek, és siettessék a beszállást. Londonban azért egészen más a helyzet. A jókora ütők nem csat­tannak még a leglomhább utasok hátán vagy egyebén sem - fizikai­lag ugyanis tilos velük érinteni, paskolni, verni az utasokat. A pe­ronszemélyzet csupán sürgetheti az új eszköz lóbálásával a ki- és beszállást, hogy a szerelvények­nek egy-egy állomáson ne kelljen húsz másodpercnél hosszabban vesztegelniük. Az „utasütőket” a héten vetették be először a köz­ponti metróvonalon, és ha sikerül fürgébbé tenniük az utasokat, ak­kor hat héten belül az északi vo­nal állomásain is felszerelik velük a személyzetet. (PAN) csillapítani. A rendőrség megáll­apította, a fájdalomcsillapítás a morfium és kálium keverékének nagy adagokban való alkalmazá­sával a betegek halálához vezetett, és ezt a nővérnek is tudnia kellett. A szereket csak igen kis mennyisé­gekben cseppenként egy-egy hosszabb kezelés alkalmával hasz­nálják fájdalomcsillapításra, nem pedig nagyobb adagokban kever­ve. A meggyilkolt páciensek hoz­zátartozói közül senki sem élt kár­térítési követeléssel. Az eljárás fo­lyamán felmerült a meggyilkoltak kihantolásának és orvosszakértői vizsgálatuknak lehetősége, azon­ban a tíz ember közül csupán egy olyan volt, akit nem hamvasztással temettek el. F. Tímeát ez év február 15-én tar­tóztatta le a rendőrség, miután a kórház főigazgatója ugyanezen hónap 12-én feljelentést tett. A Nyíró Gyula Kórház ápolója erede­tileg csaknem 40 beteg meggyilko­lását ismerte el. Azt állította, a végső stádiumban lévő idős embe­reknek éjszakai ügyelete alatt adott be intravénásán különböző nyugtátokat, aminek következté­ben reggelre meghaltak. A 40 esetből azonban a gyanúsítot többszöri kihallgatása után csak húsz olyan eset volt, melyet neve­síteni tudott a nővér. 4 A Miramax hollywoodi film­stúdió már korábban arra ké­szült, hogy filmre viszi a „Crisis Four” című angol kémregényt, amely a nemzetközi terroriz­mus vezéralakjának, Oszama bin Ladennek tevékenységéről szól - ám a szeptember 11-ei merényletek után módosítani szándékozik a forgatókönyvet. „Olyan jelenet nem lesz a film­ben, amelyben bin Laden a le­vegőbe röpíti a Fehér Házat” - mondta a Miramax szóvivője. HALLOTTA Andy McNab 1999-ben megje­lent regénye szerint bin Laden egy angol nő segítségével azt- tervezi, hogy lerombolja a Fehér Házat, és meggyilkolja az ameri­kai elnököt. Mint a szóvivő el­mondta, a forgatókönyvíró már megkapta a feladatot, a forgatás kezdésének időpontját azonban még nem tűzték ki. 4 Meghalt Gregory Heming­way, a neves író, Ernest He­mingway legfiatalabb fia - a Ül 'i transzvesztita férfit 69 évesen, egy női börtönben érte utol a halál. Öt nappal elhunyta előtt Gregory felöntött a garatra, és pőrén sétálgatott a Miami köze­lében levő Key Biscayne település parkjában, karján egy női ruhá­val és kezében egy magas sarkú cipővel. (Az idős úr gyakran vi­selt női ruhát, és szívesen nevez­tette magát Glóriának.) Bevitték a rendőrségi fogdába, és szemé­remsértő magatartás miatt indí­tottak eljárást ellene. (MTI) Várja Ont az osztrák síparadicsom! es a (^hetjeen % ni-. ©ŽS-4ESŽ4 *<§-£» özös játéka.

Next

/
Thumbnails
Contents