Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-29 / 249. szám, hétfő
ŰJ SZÓ 2001. OKTÓBER 29. Régió - naptár yi A legnagyobb magyarról nevezték el az intézményt Széchenyi István-iskola FELSŐSZÉL! „Hét napon belül ez a harmadik alapiskola a régióban, amely tiszteletbeli nevet vett fel. Legelőbb a Vágséllyei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola vette fel Pázmány Péter nevét, hétfőn a szenei alapiskolát nevezték el Szenczi Molnár Albertról, most pedig a felsőszeli iskola veheti fel a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István nevét” - mondta pénteken délután Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára, amikor a Felsőszeli Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola bejárata előtt ünnepélyesen átadta Valacsay Ilona igazgatónőnek azt a dokumentumot, amely hivatalosan is bizonyítja, hogy az iskolát ezentúl Széchenyi István Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolának hívják. Rubovszky András, a budapesti Széchenyi Társaság elnöke megjegyezte: „Önök jó korban születtek, mert joguk van az iskola nevének megválasztására, és nem kényszerültek arra, hogy az iskolájukat mások nevezzék el.” A Szlovákiai Magyar Szülők és Iskolabarátok Szövetségének nevében felszólaló Mézes Rudolf kiemelte: a felsőszeli alapiskola eredményeivel bizonyította, hogy rászolgált a névre, hiszen alig van olyan nemzetközi vetélkedő, amelyen a iskola tanulói ne szerepelnének a sikeres résztvevők között. A névadó emlékére az iskola parkjában egy harangot, Jozef Tkadlec öntő munkáját állítottak fel. A Schmidt Róbert által faragott haranglábon egy ismert Széchenyi-idézet olvasható: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” A harangot Lengyel Sándor helyi római katolikus plébános és Tóth Zsuzsa evangélikus lelkész szentelte fel. Egy felszólaló megjegyezte: „Reméljük, a harang nem baj esetén fog segítségért kiáltani, hanem örömünnepeken szólal majd meg.” (gl) Baloldalt: részlet a felvidéki népviseleti babákat bemutató kiállításról; jobboldalt: a Lilla-emléksarok az ekeli művelődési központ könyvtárában. (Vas Gyula felvételei) November végén le kell állítani az élesztőgyártást Orrirritáló volt a cég TŐKETEREBES November végén leáll a termelés az élesztőgyártással foglalkozó francia Lesaffre társaság tőketerebesi üzemében. Emiatt 62 alkalmazott kerül december elsején az utcára, növelve ezzel az amúgy is nagyarányú, 35 százalékos munkanélküliséget a járásban. Az üzemben dolgozók fele már a napokban megkapta a felmondást, a többiek később veszik át az állásuk megszűnéséről szóló értesítést. A termelés leállításának okairól érdeklődve megtudtuk, hogy mindezt szennyvízproblémák idézték elő. Az élesztőgyártáshoz ugyanis sok vízre van szükség, és következésképpen ugyanennyi szennyvíz kerül ki a rendszerből. Ezt a volt élelmiszer-ipari kombinát tisztítóállomásán keresztül vezették a városi csatornahálózatba. Azonban a szennyvíztisztítót időközben, a Deva csokoládégyárral együtt, a Leonidas társaság vásárolta meg, melynek vezetősége december elsejével felmondta a szerződést a Lesaffre társasággal. Ezt egy évig húzódó, kompromisszumra törekvő tárgyalássorozat előzte meg a két társaság vezetői között, ám érdemi megegyezés végül is nem lett. „A Leonidas vezetősége egyértelműen elutasította a szerződés érvényességének meghosszabbítását, ugyanakkor felajánlotta, hogy vásároljuk meg a tisztítóállomást, amiért nagyon magas összeget szabott meg. Kénytelenek vagyunk leállítani a termelést, mert víz nélkül elképzelhetetlen” - összegezte röviden a történteket Milan Zbojovský, az élesztőgyár igazgatója. A Leonidas vezérkara a járási hivatal környezetvédelmi osztálya által kiadott intézkedésekre hivatkozva indokolta meg döntését. „Az élesztő- gyárból és a tisztítóállomásról kiáramló bűz évek óta irritálja a város lakosságát, amely petícióban kérte a szennyvíztisztító állomás bezárását, ezért kényszerültünk ilyen intézkedést hozni, vagyis arra, hogy a Lesaffre szennyvízének fogadását, tisztítását megszüntessük” - nyüat- kozta Peter Fedorčák, a Leonidas társaság képviselője, (kat) A Hetényi János Napok keretében bemutatkoztak a helyi kulturális csoportok is Híres-neves szülöttekre emlékeztek a községben A hét végén már ötödik alkalommal került sor a Komáromijárásban levő Ekelen a Hetényi János Napokra; az ünnepségsorozattal híres szülöttére emlékezett a falu lakossága. EKEL Hetényi János 1786-ban református lelkész családjában született. Korának haladó gondolkodású tudósa volt, teológiai, ázsiai vallásfilozófiái, bölcseleti és fiziológiai tanulmányokat folytatott, de történelmet és antropológiát is tanult. Több haladó szellemben írt könyve jelent meg az oktatásról, nevelésről. A Magyar Tudományos Akadémiának 1836-tól levelező, majd 1840-től rendes tagja volt. Atyja halálát követően ő lett Ekel lelkésze, és kisebb-nagyobb megszakításokkal 1853-ban bekövetkezett haláláig szolgált a községben. Az MTA munkássága elismeréseként 1912-ben emlékoszlopot és sírkövet állítatott a református templom udvarában, illetve a temetőben. „A Hetényi János Napok a megemlékezésen kívül alkalmat adnak árra is, hogy bemutatkozzanak a faluban működő kulturális csoportok, versenyeket hirdetünk, tavaly például sakk-, idén pedig rajzverseny volt” - tájékoztatta lapunkat Vass Laura, a Lilla Művelődési Központ vezetője, a rendezvénysorozat egyik fő szervezője. Az idei megemlékezés a felvidéki népviseleti babákat bemutató kiállítással kezdődött. Szombaton református istentisztelet volt a templomban, majd megkoszorúzták Hetényi János emlékoszlopát. A koszorúzáson részt vett Fehér Miklós parlamenti képviselő és Sebők Zoltán, az MKP járási alelnöke. A délutáni kulturális műsorban fellépett a nyugdíjasklub énekkara, a Lilla néptánc- csoport, és műsort adtak az iskola diákjai is. Ekel másik híres szülötte a Csokonai által halhatadanná tett Lilla, vagyis Vajda Júlia, aki 225. évvel ezelőtt, 1776. október 26-án ebben a faluban látta meg a napvüágot. A falu szoros kapcsolatot tart fenn Duna- almás községgel - ahol életének leghosszabb szakaszát töltötte Vajda Júlia - és dr. Ferenczy Miklóssal, az elismert magyarországi Lilla-kuta- tóval, aki szombaton érdekes előadást tartott Vajda Júlia életéről. Az ünnepség keretében került sor a helyi művelődési központban Mester Péter festőművész Lilla-képei- nek felavatására, (vkm) A Heineken jótékonysági akciókat rendez, s adományokkal három kórházat is támogat Oktoberfest már ötödik alkalommal ÓGYALLA A Heineken Slovakia Rt. szombatra virradó éjszaka nagyszabású sör- fesztivált rendezett. Az ötödik alkalommal megrendezett Oktober- festtel a cég - amely az országban levő négy üzemében: Ógyallán, Nyitrán, Turócszentmártonban és Rimaszombatban 1400 személyt foglalkoztat - az alkalmazottaknak köszönte meg munkájukat. A rendezvényen fellépett Peter Nagy énekes, a Senzus és a Bullcrapp Company. A Heineken Slovakia jótékonysági akciókat is rendez a régióban, s anyagüag támogatja a komáromi, az érsekújvári és a nyitrai kórházat. Az 1998-ban alapított Heineken Slovakia Rt. üzemeiben több neves sörfajta is készül. 2001 első felében 979 600 hektoliter sört gyártott, 44 270 hektoliter került külföldi piacokra, (km) NAPTÁR Október 29 EGY GONDOLAT Erős a bor, erősebb a király, még erősebbek az asszonyok, de az igazság a legerősebb. Luther Márton NÉVNAP Nárcisz A név görög eredetű, s virágot jelent. Az első híres Nárcisz a mitológiából ismert; ő szeretett bele a folyóban megpülan- tott saját arcképébe. Ma köszöntsük Melinda, Teofil, Zénó és Klára nevű ismerőseink is! MAiÉVFORDULÓINK 30 éve hunyt el Macskássy Gyula rajzfilmrendező. Az 1950-ben megindult magyar rajzfilmgyártás első jelentős alkotói közé tartozott. Filmjeinek nagy részét maga írta, tervezte és rendezte. 90 éve hunyt el Joe Pulitzer magyar származású amerikai újságíró. Pulitzer József néven Makón született, de húszéves kora óta Amerikában élt. Hírlapírói pályafutását a St. Louis-i Westlishe Post című lapnál kezdte. Jómódú szerkesztőként megvásárolta a Post Dispatch című napilapot, majd a The New York World című hírlapot. A The World főszerkesztőjeként neve bevonult a sajtótörténetbe. Világhírnevét azonban alapítványának köszönheti, amellyel lehetővé tette, hogy újságírói szak létesüljön a New York-i Columbia Egyetemen. Ma a Pulitzer- díjat 12 kategóriában évente ítélik oda. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT 30 éves Winona Ryder amerikai színésznő. Fonod Zoltán (1930) szlovákiai magyar irodalomtörténész, politikus, a Madách Kiadó volt irodalmi vezetője, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának egykori elnöke, a Vallató idő, a Körvonalak és az idén megjelent Közelkép című könyv szerzője. NAPI VICC- Mi az abszolút kellemetlenség?- Ha a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul. Copus Expo 2001 - rekordlátogatottság volt a nemzetközi kiállításon és vásáron Mesterségek bemutatója, előadások NAGYKAPOS Rekordot döntött az idei látogatottság a kilencedik alkalommal megrendezett Copus Expo nemzetközi kiállításon és vásáron. A kedvező időjárásnak köszönhetően ezúttal több ezren látogattak el a régióból és a távolabbi vidékekről az Ung-vidéki székvárosba. A tegnap befejeződött háromnapos rendezvény fő szervezője, a nagykaposi székhelyű Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség a hagyományoktól eltérően ezúttal erdélyi, magyarországi és hazai kézművesek részvételével a népi mesterségek eredményeit mutatta be a nagyközönségnek. „A hétvégi esemény aranybetűkkel íródott bé a város történelmébe. Ung-vidéken gazdag hagyományai vannak a kézművességnek, a népi mesterségeknek, s ennek bemutatása jó ötletnek bizonyult, amit a nagy érdeklődés is igazol. Azt hiszem, ez egyben az első lépést is jelentheti a vidéki turizmus kiépítéséhez” - összegezte röviden a rendezvényről szólva Bodnár Tibor polgármester. Szavait igazolták a kézművesek, mesterek által készített és bemutatott, olykor még ma is használt tárgyak, eszközök, amelyeket a városháza nagytermében tekinthettek meg a látogatók, a szövött, hímzett anyagoktól, valamint a kádár-, kovács-, és fazekasmesterség eredményeitől a különböző népművészeti tárgyakig, szarufaragásokig és ezoterikus gyökérszobrászatig. Magyarországi muzeológusok és néprajzkutatók tartottak előadásokat. Szombaton a Múltból táplálkozó jövő címmel rendezett szakmai szemináriumon magyarországi muzeológusok és néprajzkutatók tartottak előadásokat a kézművesség és a népi mesterségek múltjáról, jövőbeni lehetőségeiről. Többek között Bathó Edit jászberényi múzeumigazgató, Tóth Judit szentendrei néprajzkutató, muzeológus, valamint dr. Bellon Tibor szegedi egyetemi tanár, néprajzkutató, akik a húsz évvel ezelőtt végzett Ung-vidéki gyűjtőmunkájuk eredményeiről is beszámoltak. Mihályi Molnár László szepsi iskolaigazgató Az idő mezsgyéjén címmel tartott előadásában a fafaragás és a kopjafák készítésén keresztül közelítette meg a népművészet, valamint a népi mesterségek ápolását. „Jó érzéssel tölt el, hogy a szervezők ezt a területet is felvállalták, hiszen ennek a vidéknek gazdag és színes népi hagyományai vannak, s ez a rendezvény egy nagyon fontos lépést jelent megtartásuk, ápolásuk felé” - vélekedett Bellon Tibor. A régió legrangosabb rendezvényét, amely tegnap délután a közel 300 sátor bontásával zárult, a helyi művelődési központ által szervezett színes kulturális programok tették meg hangulatosabbá. (K. Gy.) HOROSZKÓP Kos: Ma el kell mennie családjával egy rendezvényre. A legszívesebben otthon maradna, de nem szeretné megbántani szeretteit. Az este romantikus kalandot tartogat. Bika: Oroszlán: Ne legyen túl kritikus családtagjaival, véleményét tapintatosan közölje velük. Pénzügyei jól alakulnak, és hajlamos rá, hogy emiatt felesleges költekezésbe kezdjen. Szűz: Zavaros helyzet alakulhat ki a munkahelyén, melyet nem lát át, és emiatt nem & Ezen a napon nincs egy hullámhosszon családtagjaival, többször ** tud határozott döntéseket hozni. Nézzen szembe a problémákkal, ne dugja a fejét homokba. Ikrek: Ez a nap kedvez a vásárlásnak, végre megtalálja az ideális ajándékot egyik családtagja részére. A délutánt szerelmével tölti, akivel őszintén elbeszélget. Rák: összetűzésbe kerülhet velük, ezért jobb, ha kis időre elmegy valahová, ahol egyedül lehet. Mérleg: Meglepően jól halad egy nagyszabású munkával, mely sokkal nehezebbnek ígérkezett. Ne hagyja, hogy kívülállók beleszóljanak magánéleti ügyeibe. Skorpió: HiC Kerülje a megbízhatatlan embereket, csak olyan emberekkel ossza t mrr Ezen a napon nincs ideje személyes ügyeire, maximálisan munkáira kell meg üzleti elképzeléseit, akiket már jól ismer. Este kellemesen elbeszélgethet családjával. koncentrálnia, hogy időben kész legyen azokkal. Az egész napos hajtás után fáradtan ér haza. Nyilas: Ha nem hallgat józan eszére, és belevág egy kockázatos manőverbe, annak biztos, hogy negatív következményei lesznek. Ne legyen felelőtlen, ne kockáztasson. Bak: Váratlan látogató érkezik otthonába, akire sajnos nincs ideje, és ha nem elég tapintatos, ezzel könnyen megbánthatja az illetőt. Pénzügyekben legyen realista. Vízöntő: Üzleti ügyei jól alakulnak, de csak addig, amíg nem vállal túl nagy kockázatot, és megmarad a jól bevált módszereknél. Legyen segítőkész kollégáival. Halak: Próbáljon meg takarékoskodni, csak feltétlenül szükséges holmikat vásároljon. Kollégái ma nagyon segítőkészek, nyugodton rájuk bízhatja a munkát.