Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-29 / 249. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 29. TOLLVONÁS Reklámfalás reggelig JUHÁSZ LÁSZLÓ Nyári napsütés, fülledt meleg. Vége a munkaidőnek, a szőke elárusítólány is indulna hazafe­lé, a boltot már bezárta, húzza lefelé a kirakat vasrácsát. A kis­lányon jelképes csupán a szok­nya, amolyan idegenvezető-sza­bás: minden fontos látnivalót megmutat. Kivált, amikor leha­jol, hogy lakatra zárja a rácsot. Telefoncsörgés odabentről. Egy pillanatra megtorpan, aztán rács fel, zár nyit. Elhallgat a te­lefon. Zár zár, rács le, mély meg­hajlás, hátsó dekoltázs exponál­va. Újra csörög az a fránya. Rács föl, zár ki. Csend. Megint letet­te. Ajtó be, rács - kicsit ingerül­tebb lehajlással - le. Telefon­csörgés... Nyit a kamera. Az utca másik ol­dalán, egy kávéház teraszán a férfi mobiltelefonján lenyomja a gombot. Cinkosan összekacsint barátjával, a szintén középkorú kávézóval, majd megismétli a hí­vást. Inzert: egy mobiltelefon­szolgáltató reklámja. És így tovább, hat órán keresz­tül. A reklámfalók második ha­zai éjszakáján a pozsonyi mul­tiplex óriásmozi kólás-kukoricás kényelmében többszázadma- gammal sok száz reklámfilmet néztem végig. A chaplini éra 1926-os keltezésű jugoszláv fog­krémreklámtól a kínai néphad­seregbe verbuváló, ötperces, dia­dalittas opuszon át az amerikai gyorsétterem-hálózat hirdetés­csokráig nagyon színes volt a pa­letta. A huszonéves közönség a hétköznap éjszaka ellenére fel­tűnően nagyszámú, talán azért is, mert a maratoni vetítés után dance-partin bulizhatott regge­lig. Nem tudom, másnap hány későn jövő reklámfalónak kellett elviselnie a főnök dorgálását (én is elaludtam a reggeli lapindító megbeszélést), de megérte. Mikor ismerőseimnek lelkendez­tem karikás szemmel, többen furcsán néztek rám: „Te tényleg hajnali négyig reklámokat néz­tél?” Lelkesen bólogatok, baráta­im nem értik. A „normális” em­ber ugyanis a reklámblokk alatt kimegy vécére, vagy sörért a konyhába. Én pedig felhangosí- tom a tévét, és hátradőlök a ka­rosszékben. Vagy ha tehetem, ezentúl évente egyszer reklámfalok reggelig. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Luisa Müler 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: A majmok bolygója (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Montmartre-i Amália (ff.) 15.15,17.30,20 CHARLIE CENTRUM: A. I. - Mesterséges értelem (am.) 20.15 Montmartre-i Amália (ff.) 18 Sötétkék vüág (cseh) 18.30 Kémkölykök (am.) 17 Lázadók és szere­tők (cseh) 16 Kiűzetés a paradicsomból (cseh) 17.15 Pearl Harbor - Égi háború (am.) 19.30 Tájkép (szí.) 17.30 KASSA DRUŽBA: A. I. - Mesterséges értelem (am.) 16.30,19.30 TATRA: Amerikai kedvencei (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Neveletlen hercegnő (am.) 15.45,18,20.15 ÚSMEV: A majmok bolygója (am.) 16,18.15, 20.30 IMPULZ: Elfelejtett szenvedély (am.) 16.15,19.15 GYŐR PLAZA: A. I. - Mesterséges értelem (am.) 14.45, 17.30, 20.15 Bridget Jones naplója (ang.-am.) 13.30, 15.30 Corelli kapitány mandolinja (am.-ang.-fr.) 17.30, 20 Horrorra akadva 2 (am.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Jurassic Park 3. (am.) 13.30, 15.30 Kémköly­kök (am.) 13.15, 15.30 Moulin Rouge (am.) 14.45, 17.15, 19.45 Megjelent a Katedra folyóirat októberi száma Gazdag tartalommal LAPAJÁNLÓ A Katedra folyóirat októberi számá­nak magángalériájában Dusza Ist­ván esszéjét olvashatjuk van Gogh Delelőn című festményéről. A lap közli egyes, oktatásban dolgozó ne­ves szakemberek véleményét az Amerikában történt terrorcselek­ményekről, bemutatja a komáromi magyar gimnázium új igazgatóját, Andruskó Imrét, beszámol a X. Nyá­ri Egyetemről, melyet Nagyme- gyeren rendeztek meg. A recenzió rovatban Bárczi Zsófia elemzését ol­vashatjuk Szeberényi Zoltán Ma­gyar irodalom Szlovákiában című könyvéről. A folyóirat a szülők szá­mára is tartalmaz hasznos tudniva­lókat. Stredl Terézia pszichológus cikkében a szociálisan hátrányos családok speciális helyzetével fog­lalkozik, egy napjainkban is meglé­vő problémára, a gyermekszegény­ségre vonatkozó adatokat is találha­tunk a lapban. Jakab István az in­tézménynevek helyesírásának prob­lémáiról közöl nyelvművelő írást. Csicsay Károly felhívásában hozzá­szólásra biztatja a pedagógustársa­dalmat a diákot, tanárt egyaránt foglalkoztató érettségi vizsgák ter­vezett reformjával kapcsolatban. Folytatódik a szlovákiai magyar kö­zépiskolákról készült informatikái helyzetjelentés. Vajda Barnabás cik­kéből ldderül, mennyire keü tudnia egy baby sittemek angolul, a lap kí­váncsi az olvasók angliai munkavál­lalás során szerzett tapasztalataira is. Tóth Luca gimnáziumi tanuló mauritiusi élményeiről számol be. Ezenkívül különféle felhívások és programajánlatok, valamint a Lili- um Aurum kiadó nagy sikerű köny­veinek kínálata olvasható a folyó­iratban. A mellékletben poszter és a Katedra-versenyek feladatíapjai ta­lálhatók. (érvé) A szervezőket is meglepte az a hatalmas érdeklődés, amely a kassai Magyar Kulturális Napok rendezvényeit kísérte Szubj ektívsuttimázás Faludy György alig győzte dedikálni műveit nagy sikerű estje után (Fecsó Yvett felvétele) Remélem, senki sem ütközik majd meg a személyes han­gú harmadik mondaton. Aki mégis, attól előre elnézést kérek. Október 18. és 23. kö­zött Kassán úgy éreztem ma­gam, mintha Magyarorszá­gon élnék. JUHÁSZ KATALIN A Magyar Kulturális Napokon tör­téntekre való kései írásbeli reflek­tálás nálam a valóságba való visz- szazökkenés nehézkességének tudható be. Utoljára akkor érez­tem magam így, amikor boldogult egyetemista koromban hazaérkez­tem a négy hónapos budapesti részképzésről. Az ember először hitetlenkedve, kétkedve fogadja a jót, később megittasul tőle, majd lassan természetes gyakorlattá vá­lik számára, hogy egyik este elsétál egy Muzsikás-koncertre, másik es­te az új Szabó István-filmet nézi meg, Faludy Györggyel találkozik, esetleg megtekinti a Mácsai-estet, amelyről annyit hallott a tévében. Eközben mindvégig magyarul be­szélnek körülötte, régi ismerősök­kel találkozik, megvitatják mond­juk a posztmodern irodalomel­mélet jövőjének problematikáját, aztán éjfél körül szórakozottságá­ban majdhogynem magyarul mondja be a taxisnak a címet. A műsorfüzet bevezetője szerint a Magyar Köztársaság Kulturális In­tézete régi tervét valósította meg ezzel a rendezvénysorozattal, a- mely felett Rockenbauer Zoltán magyar kulturális miniszter vállalt fővédnökséget. Ha ő személy sze­rint nem is tette tiszteletét Kassán, a minisztérium államtitkár-he­lyettese a zárónapra megérkezett, és csodálkozva szólta el magát, hogy Benczúr Gyula, a városhoz igencsak erős szálakkal kötődő fes­tőfejedelem műveiből miért csak most rendeztek nagyszabású, átfo­gó kiállítást. Nos, nem csupán ezen lehetett csodálkozni az öt nap alatt, hiszen a tavasszal egyszer már megéljenzett Sebestyén Már­tát és a Muzsikás együttest kivéve valamennyi rendezvény ősbemu­tatónak számított Kassán, ennek megfelelően hatalmas érdeklődés kísérte. Maguk a szervezők is lát­hatóan meglepődtek ezen, hiszen négy alkalommal fordult elő, hogy a nagyérdemű egymást taposta az ülőhelyekért, végül több tucat ér­deklődő kinnrekedt vagy ücsörög­ni kényszerült. Az események elő- remozdításában nagy szerepet vál­lalt a kassai magyar főkonzulátus is, nem beszélve a helyi Csema- dokról, a Thália Színházról’ és a számtalan önkéntesről. Mivel a to­vábbiakban főleg az egyes progra­mokról lesz szó, dicsérjük meg a Magyar Intézet körültekintő, „eb­ből is egy kicsit, abból is egy kicsit”-jellegű válogatását. Az öt estét abszolváló szlovák néző töb- bé-kevésbé átfogó képet kaphatott a jelen magyar kultúrájáról, a szlovákiai magyar pedig végre megnézhetett és meghallgathatott olyasmiket, amikre régóta fájt a foga. A magyar kultúra ez idáig nem prezentálta magát Kelet-Szlo- vákia fővárosában ilyen nagysza­bású eseménysorozattal, és a ter­vek szerint ez minden páratlan év őszén így lesz. A megnyitón elhangzottt beszé­dek visszatérő fordulata volt a két közép-európai nép egymás mellett élése, a nemzeti kultúrák közötti párbeszéd, a sokféleség mint po­zitívum, és Kassa, mint a toleran­Az öt nap eseményeit Mádl Ferenc kassai láto­gatása is színesítette. cia 4? a soknyelvűség városa. Ezek a kassaiak, a schusteri hagyomá­nyokhoz híven, imádnak tévéka­merák előtt bohóckodni, gondol­tam, amikor Varga György magyar főkonzulnak átadták a város szim­bolikus kulcsát. E gesztus azon­ban többnek bizonyult, mint hit­tem, hiszen a párhuzamosan zajló cseh kulturális napok szervezői mellett a magyarok is ténylegesen birtokba vehették a várost. A szlovák vendéglátók igyekeztek előszedni agyuk rejtett zugaiban tárolt csekély magyartudásukat, és rendkívül hálásak voltak, amikor Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos úgy kezdte megnyi­tóbeszédét, hogy „Vážené dámy a páni!”. A programdömpinget két kortárs képzőművész kiállításával nyitották a Kelet-szlovákiai Galé­riában, Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba tárlatának ismertetője fil­mes műfajt, storyboardszerű meg­közelítést ígért, én mégis inkább a képregényt, azaz a comics műfajt véltem felfedezni. A rajzos törté­netmesélés e sajátos módja nálunk kuriózumnak számít, a megnyitón tolongó fiatalok számából arra kö­vetkeztettem, bőven lesz érdeklő­dés iránta a továbbiakban is. Kol- tay Gábor rendező Nemeskürty Ist­ván forgatókönyvíróval együtt lá­togatott el a Sacra Corona kassai bemutatójára, amelyen végül alig jutott hely a díszvendégeknek. Sa­lamon, Géza és László királyok tör­ténete, a nemzet- és társadalom­építés e nehéz, de jól végződő kor­szaka rengeteg nézőt vonzott. A szlovák befogadókat szinkrontol­mács segítette, nemcsak ezen a vetítésen, hanem valamennyin. Láthattuk még Tímár Péter Vakva­gányok című filmjét, a Mészáros Márta-féle Csodálatos mandarint, a Meseautó új feldolgozását és A napfény ízét, melyet nem csupán Ralph Fiennes miatt volt érdemes megnézni. A Muzsikásról írásban keveset le­het elmondani, meg sem kísérlem. Faludy György viszont megér egy bekezdést. A természet csodája ő, szellemi frissességével mindenkit elkápráztat, és ritkán haüani tőle kétszer ugyanazt a történetet. Nem óhajtott műsorvezetőt, saját magát „moderálta”, a közönség kérdései­re válaszolt, a közönség pedig töb­bek közt a terrorizmusról, Márai Sándorról, valamint a hosszú élet titkáról kérdezte. A válaszokat nem ismertetem, de sajnálhatja, aki lemaradt róla. A Thália nézőtere úgy festett, mint egy bemutatón, ez egyébként megismétlődött Mácsai Pál Örkény-estjén is, ahol a színész az író testét öltötte magára. A da­rab nem szokványos előadóest, nem a szerző művei áünak elénk, ha­nem maga a szerző. Megmaradt le­velei, interjúi, családi magnószala­gok alapján készült az utóbbi évek legsikeresebb egyszemélyes színhá­zi előadása, amely a Komédi- umban eddig százküencvenkilenc- szer került színre, és akkor még nem számoltam a vidéki és külföldi elő­adásokat. Benczúr Gyuláról már esett néhány szó, a festő munkásságáról Bellák Gábor budapesti művészettörté­nész beszélt, hangsúlyozva, hogy szinte minden, amit a 19. századról agyunkban vizuálisan őrzünk, Benczúrnak köszönhető. A kor jel­legzetes arcai, gesztusai jelennek meg ezeken a festményeken. A hivatalos Magyarország állandó megrendelésekkel látta el a festőt, a reprezentatív portré Benczúr működése nyomán lett a század- forduló egyik legkedveltebb műfa­ja, melyet azután több tanítványa mesterének modorában művelt to­vább. Kassán az akadémikus stílu­sú festészet egyik legjellegzetesebb alkotása, a Hunyadi László búcsú­ja is látható, sőt ceruzarajzokat is tanulmányozhat a látogató. A rendezvénysorozat megkoroná­zására Ránki Dezsőt és Klukon Editet szemelték ki a szervezők. A zongoraművész házaspár világ- színvonalat képvisel, 1985 óta ját­szanak rendszeresen együtt. Nagy szeretettel és érdeklődéssel nyúl­tak a négykezes zeneirodalom re­mekműveihez, ami pedig eddig nem létezett négykezes átiratban, azt ők maguk írták át. Laikusok és zeneértők egyaránt elégedetten távoztak, mivel az ügyesen váloga­tott repertoárban ki-ki megtalál­hatta a neki tetsző darabot. Az öt nap eseményeit Mádl Ferenc magyar államfő kassai látogatása is színesítette, aki kíséretével még a hivatalos megnyitó előtt látta a Benczúr-kiállítást, és a kiszabott protokollperceknél jóval több időt töltött a galériában. A szemfüle­sebbek a Szabó István-filmet kö­vetően Szakcsi Lakatos Béla kon­certjét is végigélvezhették, a zon­gorabűvölő dzsesszista ugyan nem a kulturális napokon lépett fel a Tháliában, de jó időben, jó helyen és jó közönség előtt. A rendez­vénysorozat az 1956-os esemé­nyekre való emlékezéssel zárult, a búcsúbanketten persze 1968-at is megemlítették, magyarok, szlová­kok és csehek poharaztak békésen egymás mellett. Tényleg nehéz volt rádöbbenni, hogy vége, és hogy két évet keü várnunk a leg­közelebbi kassai Magyar Kulturális Napokra. De megfogadtuk: kivár­juk, történjék bármi... Nem okozott csalódást a Száztagú Cigányzenekar: csárdások, nóták, megbolondítva egy kis Ravellel, Strauss-szal Halálpontos, jól szervezett spontaneitás LAKATOS KRISZTINA Úgy rémlik, Petri György úja vala­hol: az életben minden kipróbálha­tó és kipróbálandó egyszer, ami nem vét explicit módon a tízparan­csolat ellen. Személy szerint amúgy is sokat kö­szönhetek a cigányzenének, a ma­gyar nótának. Dolgozó, elfoglalt, hétvégére rendszerint holtfáradt szülők gyerekeként nekem is a tévé előtti pár négyzetméter jelentette az otthon legmelegebb zugát, míg­nem fölértem ésszel, hogy a ma­gyar televízió műsorán a vasárnapi ebéd után a végzet könyörtelensé­gével éveken át bekövetkező nóta­délután „nekem nem köll”. Marad­tak a könyvek. Most meg itt vagyok, abban a sze­rencsés helyzet, hogy nem kell megvennem a borsos árú jegyeket. Hogy teljes legyen a leltár: sosem jártam HZDS-nagygyűlésen; vi­szont napokkal a koncert előtt fű- nek-fának nyomatom a poént - „persze, megyek, hisz’ zenél majd a család is”. Summa summarum, több érv mellette, múlt ellene, így hát hány a Száztagú Cigányzene- kar Pasienky sportcsarnokbeli fellé­pése. Természetesen teltház, alig jelen­nek meg a muzsikusok, a lelkesedés tetőzik, s ez így is marad a koncert végéig. Olyannyúa, hogy mikor Raduly József (az együttes elnöke) a zenekar létrehozásának körülmé- nyeúől beszél - „...elhunyt a világ­hírű prímás, Járóka Sándor...” - a „kemény mag” túlteljesít és tapsol. Na ja, nevekre indulunk. Amúgy a Száztagú nem okoz csalódást: csár­dások, nóták, ezek feldolgozásai, operettrészletek, megbolondítva az egész egy kis Ravellel, Strauss-szal - halálosan profin, halálosan virtu­ózán. Különösen a hangszerszólók: egy amúgy folyton migrénes negy­venes nő utolsó szerelmes dorom­bolása, aztán elsuhan felettünk Já­vor Pál szelleme, amint búsulva-vir- tuskodva magához inti a cigányprí­Egy amúgy folyton migré­nes negyvenes nő utolsó szerelmes dorombolása. mást és a vonók közé szúrja az utol­só százpengősét... Péntek este minden bejön, a több ezer főnyi hallgatóság mindenért hálás. A vezető prímás minimális gesztusokkal és maximális ered­ménnyel irányítja nemcsak a zene­kart, hanem a közönséget is. Annyi­ra gyakorlottan zajlik minden, hogy az egy-egy pillanatra már szinte kellemetlen. Zavarbaejtő, mint a jól szervezett spontaneitás általában. Nehéz ugyanis megfejteni, miről szól a dolog, illetve melyik oldalról megközelítendő. Apropó, szervezés. Apropó, „miről szól a dolog”. Egy koncert az egy koncert. Hogy ki szervezi és milyen alkalomból, ki támogatja, ki a fő­védnöke - mind-mind hasznos in­formáció: a fizetett reklámokban, a belépőjegyeken, a plakátokon. In­dításként megközelítőleg húsz per­cen át, két nyelven ezzel (továbbá a prominens vendégek köszöntésé­vel, az egyéb elfoglaltságai miatt tá­volmaradó fővédnök levelének fel­olvasásával) lopni a fellépőkre kí­váncsi nagyérdemű idejét - mini­mum szereptévesztés és sutaság a szervezők részéről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents