Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-23 / 244. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 20ÍI1. OKTÓBER 23. KOMMENTÁR Röghöz kötött ingázó PÁKOZDI GERTRÚD Már a Világbank is felfedezte, hogy Szlovákiában az átlagjövedelemhez képest aránytalanul nagy utazási költségek miatt élnek sokan inkább munkanélküli-segélyből, mintsem a minimálbérnél néhány száz koronával nagyobb keresetnek a felét elutazzák, és annyi se maradjon belőle a konyhára, mint amennyi a segélyből jut. A tiszolci gépgyár például másfél éve 30 rimaszombati munkanélkülinek kínált állást, de a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő térségből mindössze hárman vállalták a 40 kilométernyi távolság napi megtételét. Az állás- kínálat visszautasítását ők is az utazás megfizethetetlenségével indokolták. Az igazság kedvéért mindehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a szlovák gazdaságban elsősorban kellő számú új munkahely hiányzik ahhoz, hogy a tartósan 20 százalék körüli munkanélküliség elfogadható szintre csökkenhessen. Európa fejlettebb országaiban megszokott, hogy valaki naponta több órát utazzon, sőt az sem különleges eset, hogy más városba, más vidékre költözik valaki. Azokban az országokban azonban - nem úgy, mint nálunk - keresetük felét nem útiköltségre kénytelenek költeni a munkavállalók. És azokban az országokban a lakáspiaci helyzet sem lehetetleníti el a munkahely-változtatás miatti költözést. Szlovákiában a nagyvárosok csillagászati összegű ingatlanárai és a vidéki szerény ingatlanárak közötti különbség szinte kizárja, hogy például egy kiválóan képzett rimaszombati esztergályos a fővárosba költözzék, ha történetesen ott talál munkát. Az ingatlanárak alakulása a mindenkori keresleten és kínálaton múlik. Ha a lakáspiacra a hiány jellemző, a lakásárak csökkenése addig nem lesz érezhető, amíg a kínálatban nem következik be gyökeres fordulat. Ez, akárcsak a vasúti és autóbusz-viteldíjak s az átlagkeresetek közti elfogadható és elviselhető arány, elsősorban a gazdaság általános élénkülésén múlik. Olyan élénkülésén, amelynek áldásos hatása végre már nem csupán a makrogazdasági mutatók alakulásában lenne tapasztalható, hanem a kis- és középvállalatok fejlődésének segítésében (kisebb adók, hozzáférhetőbb hitelek), s ezáltal új munkahelyek ezreinek létrejöttében. Főképp azokban a térségekben lenne erre szükség, amelyekben a fenti okok miatt az emberek röghöz kötöttek, de lakhelyükön sem találnak munkát. JEGYZET Egyoldalú barikád KÖVESDI KÁROLY Kevés szép jelző jutott a szakszervezeteknek a múlt heti pozsonyi tüntetés kapcsán. A sajtó leginkább azon csemegézett, hogy Saktörék kampányolnak, holott inkább az üzemekben kéne jelen lenniük, Dzurinda kormányfő pedig kétszínűnek nevezte őket, hiszen otthagyták az egyeztető tanácsot. Ha nem akarnak tárgyalni, akkor milyen jogon hőzöngenek az utcán? Hogy a kormány nem szereti őket, érthető. Ha kormány lennék, én sem szeretném, ha bárki bele akarna kotyogni terveimbe, melyeket éjt nappallá téve bruszto- lok össze azért, hogy jobb és emberhez méltó élete legyen az országban az utolsó csecsszopónak is. Hogy a gépkocsivezetők nem örülnek nekik, nem csoda: feltartják a forgalmat. A sajtó meg soha a büdös életben nem lesz teljesen független. De nem ártana már egyszer megkérdezni a szakszervezeti tagokat is, hogy a nagy erőfitogtatáson kívül tapasztalják-e az érdekképviseletet a kapukon belül is vagy annak ténykedése a tagdíjak beszedésében, egy-egy győri, lengyelországi bevásárlókirándulás szervezésében merül ki? Tény, hogy Saktorék leginkább akkor jelennek meg egy-egy üzem portája előtt, amikor már ég a ház, s amikor többszáz melósnak felmondást ajándékoz a karácsonyfa alá a képzetlen vagy tolvaj menedzsment. Három nap múlva aztán a kutya se törődik vele, mi lett ezeldcel az emberekkel, ám a kamerákba nagyokat lehet mondani. A menedzsmentet hülyeség miatt nem lehet elítélni, az ügyészségek meg tudjuk, hogyan dolgoznak Szlovákiában. Az sem mellékes, hogy a szakszervezetek vagyonát több milliárdnyira becsülik. Vajon mennyi jut ebből a nyomorszinten tengődő családoknak? Vagy az csak az arctalan, személytelen állanxgondja? Lehet, hogy csukott szemmel, zárt füllel járok, de nálunk nem hallani önsegélyezésről, hosz- szabb távú szakszervezeti támogatásról a megszorultaknak. Ahogyan az, mondjuk, az első köztársaság idején működött. Másfelől ennek a barikádnak, úgy látszik, csak egy oldala van, hiszen az állam és a szakszervezet főfői, bár úgy tűnik, egymásnak feszülnek, azért a saját pecsenyéjüket sütögetik. A nagy felvonulások űjabban már csak arra jók, hogy ki-ki elpufogtassa a vaktöltényeit, visszasíija a kommunistákat, vagy kiránduljon egyet Pozsonyba. A szakszervezetek a legtöbb munkahelyen tehetetlen, bólogató vagy jobb esetben is naiv, könnyen lóvá tehető társaságok. WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma ♦ Én akkor sem fogok a Kvardá- ra szavazni, ha HZDS-es megyei elnök fog ülni Nagyszombatban. Elegem van azokból az emberekből, akik minden időben minden rendszerben minden körülmények között tudják az igazságot, és azt jól meg is mondják mindenkinek. Jakab + Tőlem akkor válaszd a HZDS apparatcsikjat! Sose hallott névvel az MKP-nek esélye sincs, nem mintha Kvardával sok lenne, többek kozott miattad se. Nem igazán hallottam még Kvardától hülyeséget, ami nem mondható el a HZDS nagy részéről. Walaki ♦ Meg lehet nézni az MKP jelöltjeit a Nyitrai kerület járásaiban is. Sajnos, tényleg ott vannak a minden rendszert kiszolgáló pártemberek (a párt neve számukra nem lényeges, csak a bőven jusson a húsosfazékból). Most ezekre az emberekre szavazzunk?! Zenemotor ♦ Tévedsz a megyei választásokkal kapcsolatban. Nem listás szavazás lesz, neveket választhatsz, mégpedig a saját járásod jelöltjei közül. Ha az MKP egyes jelöltjei nem felelnek meg Neked, válogathatsz a többi között is. A kérdés csupán az, mit érsz el ezzel. SZÍ A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. DIE PRESSE A szlovákiai magyar 56 öröksége: a megalkuvásra kényszerítő magatartástól az aktív önszerveződés felé Fej fej mellett. Nemzetközi játék- és ajándékbemutató Hongkongban. (Reuters-felvétel) Európában azt hallani, hogy valami van a levegőben, gyorsan romlik a bővítéssel kapcsolatos hangulat, és üyen időkben semmit nem szabad elsietni - írta az Európai Unió Gent- ben tartott csúcsértekezletéről az osztrák lap. A kommentár szerint az egységről szóló szavak puszta retorikának bizonyultak, és a záróközlemények pátosza nem tudta elfedni a szegényes mérleget. „A né- met-francia-brit találkozó jelzi, hogy az európai politika a nyilvá- nos bejelentésektől és vitáktól messze történik: már létre is jött a direktórium, amelynek megakadályozására olyan sok időt és energiát fordítottak, és dúlnak az ellenségeskedések, amelyeknek Európa sokféle személyisége és igazság- szinq'e bőséges játékteret nyújt. Ennél még csúnyább a tagjelöltekkel folytatott játék” - írta az újság, s kiemelte: Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa ösztönző szavakkal igyekszik ugyan felhajtani az emelkedőn a reformállamok szorgos csapatát, de amikor a szép jövőről beszél, az unió korrigálja. Guy Ver- hofstadt soros EU-elnök Gentben listát emlegetett, amelyen már decemberben felsorolhatnák a legesélyesebb jelölteket, de külügyminisztere visszakozott. Az ellentmondásos jelzések bizalmatlanságot keltenek azokban az országokban, amelyek mindent felerősítve hallanak, főleg mivel tartanak attól, hogy még tovább kell várniuk. TALLÓZÓ Védekezés és közösségépítés Visszaemlékezések és korabeli élmények publicisztikai felidézésére korlátozódik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szlovákiai magyar hagyományképe. Az évfordulós megemlékezések nélkülözik a tágabb társadalom- és politikatörténeti összefüggések tudományos igényű, elemző vizsgálatát. KISS JÓZSEF Pedig a rendszerváltás után szabaddá vált a még a tikosrendőrségi jelentésekhez is hozzáférő forráskutatás. Úgy tűnhet, mintha a kisebbségi közgondolkodás nem is igényelné különösebben a szlovákiai magyarság korabeli helyzetét és magatartását megvilágító sokrétű adatfeltárást, a magyarországi, a Kárpát-medencei, a cseh és a szlovák történeti feldolgozásokkal lépést tartó, mélyreható megközelítéseket. Legalábbis ilyen benyomásokat kelthet az elmúlt évtized folyamán e tárgykörben napvilágot látott írások értékelő számbavétele. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon csak annak tudha- tó-e ez be, hogy a szlovákiai magyarság, úgymond, hozzászokott a kisebbségi szellemi élet kellő feltöltöttségének és szakmai vér- tezetének máig meglevő fogyatékosságához, avagy közrejátszanak ebben a fenti mentalitás tehetetlenségi nyomatékának fenntartásában érdekelt kisebbségi politikai-közéleti elitszándékok is: Ma már ugyanis mind a hazai, mind az anyaországi egyetemeken fiatalok számottevő csoportjai tettek szert olyan történetkutatói felkészültségre, melynek jellemzője a levéltári kutatóéhség és a dokumentumhűség. S talán itt kezdődnek a „gondok”. Az immár 45 évvel ezelőtti történések, résztvevőik folytán, kiváltképp közvetlenül érintkeznek a mával. S ilyenkor kísért és fenyeget mai megítélések és értékítéletek olyan visszavetitése a közelmúltba, mely az akkori állapotokkal, magatartásokkal szemben mai, a korabeli helyzet meghatározóit lebecsülő, sőt talán figyelmen kívül is hagyó elvárásokat fogalmaz meg. Az idősebb kutatón'em- zedék, a későbbi évtizedek viszonyaiba belesimult, beleilleszkedett érintettsége ellenére is képes ugyan a múlt árnyalt láttatására, de egyben hajlamos a résztvevőkkel szemben a kényszerűség és a hatalmat kiszolgáló túllihegés közötti határok elmosására. S ezt tudatosítva, ettől ódzkodva választja inkább a véleménynyilvánításban mozgásteret biztosító publicisztikai műfaji eszköztárat. Paradox helyzetbe került 1956 őszén a szlovákiai magyar közélet, ha egyáltalán a szlovákiai magyarság esetében a valóságos helyzet valamelyest is fedi ezt a fogalmat. A hatalom akkori magatartását Csehszlovákiában a szovjet kommunista párt XX. kongresszusa nyomán jelentkező bizonyos pártbeli és értelmiségi ellenzéki fellépésekkel szembeni átmeneti meghátrálások, ugyanakkor a félelmet is keltő lépések jellemezték. A szlovákiai magyar közegben, főleg Paradox helyzetbe került 1956 őszén a szlovákiai magyar közélet. a diákság körében is jelentkeztek a magyarországi felkelés iránti ro- konszenv-megnyilatkozások, miközben a közösségi tiltakozás a lélek mélyére szorult. Épp ezekről adnak képet az elmúlt évtizedekben napvilágot látott visszaemlékező írások. De ismeretes, hogy ugyanakkor nemcsak a kisebbségi poíikai vezetés csúcsain levők, hanem az alsóbb és középszintű funkcionáriusok, a sajtó, a párt és a társadalmi szervezetek munkatársai is bekapcsolódtak a magyar- országi forradalom elleni dél-szlovákiai propagandahadjáratba, sőt felsőbb csehszlovákiai megbízatásokkal magyarországi hírszerzői és egyéb „küldetésekben” is részt vettek. Ezek beható vizsgálatára azonban, ami társadalomlélektani szempontok alkalmazását is megkívánná, mindmáig nem került sor. A kutatás valószínűleg minden érzékenysége ellenére sem tudna erről oíyan érzékletes képet adni, mint amilyet Duba Gyulának az Álmodtak tengert című regénye, mely az ötvenes években indult szlovákiai magyar értelmiség útjáról ad a megélt élmények szinte szociográfiai elevenségét az írói képzelettel párosító látleletet. Amikor Duba arról ír, hogy a vidékről Pozsonyba került értelmiséggé váló fiatalok egy csoportja kísérletet tesz a Sarló szellemiségét feléleszteni akaró szervezkedésre - amiért a magyar 56-hoz kapcsolva később lecsap a hatalom keze -, a ma is felismerhető, költött, rendkívül találó, leleményes nevek mögé bújtatott alakok képében korabeli magatartástípusok elevenednek meg, a naivság- tól, a politikai becsvágy és a perspektívák diktálta óvatosságig, amelyben azért benne volt a kisebbségi-közösségi érdek tudatos szolgálata is. S itt, ebben a sajátos szimbiózisban keresendő 1956 örökségének a történetkutatásokkal szembeni tehertétele. A szlovákiai magyarság számára ugyanis a passzivitás, ugyanakkor a hatalom megkívánta szolgálókészség, avagy annak míme- lése az 1945 utáni üldöztetések rémképeit felidéző támadások elhárítását, a közösségvédelmet segítő lehetőséget teremtett. Kra- tochvil tábornok, a csehszlovák vezérkari főnök arra panaszkodott: a magyar kommunisták sérelmezik, hogy a déli határmegerősítés során a magyar tartalékosokat nem vonultatták be. A legfelsőbb pártszervek kénytelenek voltak elismeréssel adózni a szlovákiai magyarok „helytállásának”. S ez jó ideig, még közvetlenül a Prágai Tavaszt megelőzően is politikai tőkének számított. A szlovákiai magyarság léthelyzete 1956 őszén a kisebbségi megmaradás és túlélés történelmi összefüggésekbe ágyazódó stratégiájának és mentalitástörténetének is megkerülhetetlen szempontja. Nem iktatható ki abból a fejlődésvonulatból, mely az alávetett, meghunyászkodásra és a hatalom kegyeinek keresésére kényszerülő magatartástechnikától eljutott az aktív önszerveződésig. Talán így, ennek kapcsán válhat érzékelhetőbbé, ami a múlt héten a Mécs László Alapítvány által Építsük a kölcsönösség hídjait! címmel rendezett konferencián hangzott el a szlovákiai magyar kisebbség identitásának mai jellemjegyeivel kapcsolatban. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója tett említést arról, hogy felmérést végeztek a Kárpát-medencei magyar kisebbségek körében arról, milyen mértékben van jelen azonosságtudatukban a közösségformálás cselekvő igyekezete. Kiderült, hogy a szlovákiai magyarság még mindig inkább „sorsközösségnek”, s nem annyira tudatos „közösségépítő” kisebbségnek tekinti önmagát. Tegyük hozzá: az öröklött vonások és beidegződések leküzdéséhez szükség van a mind teljesebb, tágabb időkeret fejlődésszakaszait és sajátosságait figyelembe vevő önismeretre. S ennek elengedhetetlen feltétele: az ellentmodásos szlovákiai magyar 1956 történészi tárgyilagossággal, szókimondásai, de a korabeli viszonyok leegyszerűsítésektől, történelmietlen beállítottságoktól mentes feltárása. Az immár 45 évvel ezelőtti történések, résztvevőik folytán, kiváltképp közvetlenül érintkeznek a mával. (Archívumi felvétel)
