Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-16 / 238. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 16. Régió Jövő márciusban dönthetnek Brüsszelben a Délkelet-zempléni Vízügyi Társulás tervezetéről Ivóvíz uniós támogatással A Nagymihályi járás délkele­ti térsége 54 településének ivóvíz- és csatornahálózata kiépítésének műszaki támo­gatására az Európai Unió 200 ezer eurót hagyott jóvá. Ám az infrastrukturális be­ruházáshoz való hozzájáru­lásra benyújtott igénylést in­dokló dokumentumot októ­ber elejétől EU-szakértők a helyszínen tanulmányozzák. NAGYRÁSKA Az EU-csoport a tanulmány elem­zésén, elbírálásán kívül elkészíti az érintett községeket tömörítő Délkelet-zempléni Vízügyi Társu­lás Rt. (DZVT) elképzeléseit rög­zítő tanulmány finanszírozási és kivitelezési programját, valamint az ezzel kapcsolatos tervdoku­mentációt, illetve a pályázati felté­teleket is. Hugh Allen, a január 24- ig a térségben tartózkodó uniós ra- portőrök csoportjának vezetője ki­jelentette, a projektum előkészíté­sének helyzetéről legkésőbb no­vember 15-ig tájékoztatják az EU ISPA-programjának végrehajtó bi­zottságát, január 21-ig benyújtják a támogatással kapcsolatos komp­lex igénylést, majd ezt követően a kivitelezésre kiírt pályázati javas­latokat is az unió illetékesei elé terjesztik. „A támogatással kap­csolatos és véglegesített stratégiai tervet előreláthatólag jövő márci­usban tűzik napirendre Brüsszel­ben. Az előzetes elemzések alap­ján a társulás által előterjesztett el­képzeléseket reálisnak tartjuk. Bí­zom benne, hogy az itt töltött öt­ven nap alatt sikerül a végleges projektumot elkészíteni, előter­jeszteni és addig remélem választ is kapunk a társulás szakemberei­vel közösen készített komplex anyag minősítéséről” - mondta Hugh Allan. Jakab Elemértől, a DZVT Rt. fel­ügyelő-bizottságának alelnökétől megtudtuk, a projektum az Ung- vidék községeiben hiányzó ivóvíz- és csatornahálózat és az ezzel összefüggő szennyvíztisztítók megépítésével is foglalkozik. „Az ungi régió 17 települése közül még 6 község ivóvízellátását kell mi­előbb megoldani, csatornaháló­zattal Nagykaposon kívül pedig egyetlen település sem rendelke­zik a régióban, de ugyanez vonat­kozik a szennyvíztisztító állomá­sokra is. A társulás tervében nyolc tisztító létrehozása szerepel, ezek közül három az ungi térségben lé­tesülne, Abarán és Szirénfalván, a harmadik pedig a Slovnaft volt va­jára üzemében lévő, a ma már használaton kívüliO tisztítóállo­más lenne, amely kapacitását te­kintve kisebb átalakítással a közel 10 ezer lakosú Nagykapost és a vonzáskörzetéhez tartozó többi te­lepüléseket szolgálná” - tájékozta­tott Jakab Elemér, (kát) Még hat községben nincs ivóvíz (Dömötör Ede illusztrációs felvétele) Közel háromszáz embernek kínálhatna fel állást az olasz cérnagyár, ha felépítené üzemét Tajtiban Ha lesz ivóvíz, lesz munkahely is TAJTI A napokban egy olasz cég szlová­kiai képviselője terepszemlét tar­tott a mintegy ötszáz lelket szám­láló településen. A cérnagyár képviselője a vásárlásra felkínált telket megfelelőnek találta, és jö­vő tavasszal felépítene egy há­romszáz dolgozót foglalkoztató, korszerű üzemet, ha a faluban lenne ivóvíz és gáz. Az ivóvíz hiá­nya egyébként eddig is erősen korlátozta a vállalkozások kiala­kítását a községben. ÉRSEKÚJVÁR járási jelöltek listája Az MKP a december elsejei megyei választásokra tizenegy jelöltet állít a járásból. Száraz József udvardi pol­gármester, az MKP Érsekújvári El­nökségének elnöke lapunknak el­mondta: a jelölőlistára ismert sze­mélyiségek, polgármesterek kerül­tek. Nevezetesen: Bób János, Farkas Iván, Farkas Tibor, Fekete László, Forró László, Hóka László, Hugyivár Imre, Könözsi László, Nagy Imre, Nágel Dezső és Száraz József, (km) ROZSNYÓ Sikeres volt a kórusfesztivál Nagy sikert aratott a múlt hét pénte­kén a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya által rendezett kórus- fesztivál. A történelmi városháza színháztermében szervezett feszti­válon fellépett a Rozsnyói Reformá­tus Egyházi Alapiskola Gyermekkó­rusa, a berzétei Berkő népdalkor, a Zubogyi Felnőtt Kórus, a Szerencsi Cukorgyár Rt. Férfikórusa, a Pelsőci Női Kórus és a galántai Kodály Zol­tán Kórus. A fesztivál megrendezé­sét a város önkormányzata is támo­gatta, a rendezvény védnöke Kar­dos Ferenc, polgármester volt. (kp) A tervek szerint a gáz fővezetéke jövőre eléri a községet, az ivóvíz­zel azonban továbbra is gondok lehetnek. A kilencvenes évek ele­Az ivóvíz hiánya eddig is korlátozta a vállalko­zások kialakítását. jén több próbafúrást végeztek a Medvesalján, Tajti határában ket­tőt, de a fúrások nyomán feltört víz fogyasztásra alkalmatlan. A PADÁNY: A Dunaszerdahelyi járás nyugdí­jasai a padányi kultúrházban gyűltek össze egy kis ünneplés­re. Már negyedik éve minden év­ben megrendezik a járási nyug­díjastalálkozót. Potásch Mária, a Dunaszeredahelyi Járási Nyug­díjasegyesület titkára lapunknak elmondta, nő a résztvevők szá­ma. „Tavaly 250-en vettek részt a találkozón, idén 350 vendég ér­kezett. A nyugdíjasok a magány helyett a szórakozást választják. ” A járás minden szegletéből ér­kezett nyugdíjasokat műsorával GOMBASZÖG Mesemondó tábort szervezett a Gombaszögi-völgyben az Euro- zug-Gombaszög Társulás. A szer­vezők a Palócország - Meseor­szág Palóc Mesemondó Verseny eddigi három évfolyamának har­minc győztesét hívták meg a tá­borba. „A rendezvény célja az volt, hogy olyan új élményekben részesítsük azokat a fiatal mese­mondókat, akik már elértek bizo­szomszédos Medveshidegkút sze­rencsésebb helyzetben van, náluk mind a két kútból ivóvíz folyik. „A medveshidegkútiak az egyik kút­ra rákapcsolták a vezetéküket, a másikat pedig átengedik nekünk - tájékoztatott Molnár Gyula, Taj­ti polgármestere. - Miután az ön- kormányzattól írásban megkap­tunk a beleegyezést, kivizsgáltat­tuk a 75-80 méteres kút vizét. A kút ellátná ivóvízzel az egész Medvesalját. Az előkészületek megtörténtek, szeretnénk, ha a tervek elkészítésére és a munká­a Padányi Népdalkör szórakoz­tatta. A vacsora után a nyugdíjasok fia­talokat megszégyenítő frissesség­gel mozogtak a táncparketten. „Azért mert nyugdíjasok vagyunk, „Itt kötelező a jókedv, a nevetés” - mondta az egyesület titkára. még nem kell lemondanunk min­denről, sőt, szerintem még nyitva áll előttünk minden. Örülök, hogy van lehetőségünk, a szórakozásra, nyos szintet, amelyek eltérnek a versenyeken megszokottól, s megtartja őket a jövőben is a me­semondás mellett. Igyekeztünk játékos módon átadni nekik a me­semondóknak azt a tudását, ami évezredeken keresztül generáció­ról generációra öröklődött. A me­se korábban felnőtt műfajnak szá­mított, de újjáélesztése érdeké­ben most a gyerekeket igyek­szünk segítségül hívni” - mondta Badin Ádám, a társulás elnöke, a latok kivitelezésére jövőre kap­nánk állami támogatást. Az előze­tes számítások szerint a vízveze­ték-hálózat kiépítése mintegy 24 millió koronába kerül.” Ami any- nyit jelent, hogy valószínűleg a tajtiaknak előbb lesz gázuk, mint ivóvizük. A polgárok a falu köze­pén álló pumpáskúthoz járnak ví­zért, a faluban az a legjobb minő­ségű, de mindenki tudja, hogy ivásra nem alkalmas. Akkor sem, ha a „nem ivóvíz” feliratú figyel­meztető táblát időnként eltávolít­ják a szerkezetről, (tt) az ismerkedésre és a gondűzésre.” - mondta Sáha Julianna, aki idén másodszor vett részt a nyugdíjas- találkozón, és biztos benne, hogy jövőre is itt lesz. „Amikor a vendégek ide belép­nek, a gondokat a kabáttal együtt a fogasra akasztják. Itt kötelező a jókedv, a nevetés. Ez az este a fel­hőtlen szórakozás jegyében kell hogy elteljen” - tette hozzá Po­tásch Mária. Hogy az idősek a fiatalos nyugdí­jasok jelzőhöz hűek legyenek, reggelig ropták a táncot, bebizo­nyítva, nem csak a húszéveseké a világ, (lil) rozsnyói Meseszínház vezetője. A Tornagörgőtől Párkányig és Rozs­nyótól Bujákig terjedő palóc­földről érkezett fiatalokkal Kör- nyei Alice, mesemondó és nép­dalénekes, Horváth Zoltán nép­zenész és hangszerkészítő, Jakus Júlia kézműves, valamint Badin Ádám foglalkozott. A tábort az Illyés Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Szlo­vák Köztársaság Kulturális Mi­nisztériuma támogatta, (kmot) A mese korábban felnőtt műfaj volt, de most a gyerekeket hívják segítségül Megtartották a mesemondók táborát Dunaszerdahelyi járási nyugdíjastalálkozót tartottak Padányban Nem csak a húszéveseké a világ ■ vmmgmmk.& -f ' -- ?. ROZSNYÓ A régió gazdasági helyzetével ismerkedtek A városban járt a Münchenben székelő Bajor-Magyar Fórum Prezídi- uma. A német tartomány politikai, gazdasági és kulturális életének képviselői Rozsnyó és környéke gazdasági helyzetével és nevezetessé­geivel ismerkedtek. A találkozó kezdeményezője Fajnor Éva, Mün­chenben élő orvosnő, az egészségügyi szakközépiskola egykori diákja volt, aki Németországban élve is szívén viseli Rozsnyó és az említett iskola sorsát. A doktornő az egészségügyi iskola magyar diákjainak minden évben irodalmi pályázatot hirdet, s a verseny nyertesei szá­mára nyári üdülést szervez Németországban, (trik) MAGAS-TÁTRA Újabb áldozatot követelt a hegység Már tizenöt áldozatot követelt az idén a hegység: egy kassai férfi vesztette életét tegnap sziklamászás közben. Štefan B. leesett a szűk turistaösvényről egy hasadékba, holttestét helikopterrel emelték ki. (TASR) NAGYSZOMBAT Büdös van, törvény nincs Kibírhatatlan bűzről panaszkodnak a Družba lakótelepen élők, a szagok állítólag a csatornákból törnek elő. A Vízművek azonban közölték: a jelenség egy bolerázi cég működésével köthető össze. További gondot okoz, hogy nincs törvény, amely megszabná, „mennyire” lehet büdös a csatornák tartalma. Egyelőre csak felmé­rések folynak arról, milyen büdösek a csatornák, az eredmény a hónap végén értélkelik ki. (TASR) GARAMSZENTKERESZT Öngyilkossági kísérlet a balkonon Egy hatvanéves nyugdíjas próbált öngyilkosságot elkövetni va­sárnap délután. Élettársa lakásában egy legálisan tartott pisz­tolyt talált: a balkonra sétált, a fegyvert a koponyája felé tartotta és meghúzta a ravaszt. Életét sikerült megmenteni, de állapota az orvosok szerint válságos. (SITA) POPRÁD Csak a mozgást észlelte a mozdonyvezető Egy gyorsvonat kerekei alatt lelte halálát a hétvégén egy 53 éves poprádi nő. A vasúti rendőrség tájékoztatása szerint a mozdonyve­zető a sötétben mozgást észlelt a sínek mellett, a gépet azonban már nem tudta megállítani. Részleteket egyelőre nem árultak el. Idén a város közelében már négy embert gázolt halálra a vonat. (TASR) ÉRSEKÚJVÁR Ősszel óvatosabban vezessünk Bár a hatályos törvény szerint a gépjárművezető köteles tudásának, a gépjármű tulajdonságainak, a szállítmánynak, az időjárás- és az útvi­szonyoknak megfelelő sebességgel közlekedni, úgy tűnik sok sofőr ezt nem tartja be. Legutóbb Érsekújvár és Udvard között az I/75-ös úton történt halálos kimenetelű baleset: egy személyautó kerékpárossal üt­között, melynek során a biciklis életét vesztette. A rendőrségi jelentés szerint a gépkocsi vezetője túl gyorsan hajtott, (km) KOMÁROM Nyílt Kapuk Hete az ipari középiskolában Péntekig Nyílt Kapuk Hetét tartanak a városban működő ipari kö­zépiskolában. Az iskola vezetői, tanárai bemutatják az ér­deklődőknek - az alapiskolák tanulóinak, pedagógusoknak és a szülőknek - az intézményben folyó oktató-nevelő munkát és felvá­zolják az iskola jövőjére vonatkozó terveit, (cza) PÁRKÁNY/ESZTERGOM A hét végén találkoztak a PEBE képviselői Esztergomban találkoztak a Párkány-Esztergom Baráti Egyesület (PEBE) képviselői. Az egyesület 2000-ben alakult, ügyvezető elnöke Nagyfalusi Tibor, titkára Bánhidy Vajk, tiszteletbeli elnöke a párkányi Bartusz Gyula mérnök, a Déli Régió Ipartestületének titkára. A PEBE az 1991-ben testvérvárosi szerződést kötött két önkormányzat segítő szerveként kívánja támogatni Párkány és Esztergom kapcsolatrend­szerének sokrétű fejlesztését, (cza) Eltemették a szolgálatteljesítés közben meglőtt katonát Hanyagság okozta a kiskatona halálát NAGYMIHÁLY/TŐKETEREBES A hétvégén a hozzátartozókon kívül barátok, bajtársak, és ismerősök kí­sérték el utolsó útjára a városi te­metőbe a 19 éves nagymihályi Ond­rej Sinčákot, akinek október 9-én a tőketerebesi laktanya térségében szolgálatteljesítés közben őrtársa fegyvere oltotta ki életét. Halálának körülményeit a katonai és állami rendőrségen kívül két bi­zottság is vizsgálta, amelyek meg­állapították, hogy a tragédiát ha­nyagság és nem szándékosság okozta. Ugyanakkor a bizottságok tagjai szigorú intézkedések megté­telére tettek javaslatot, amelyek alól nem mentesülnek a hivatásos katonák sem. Szigorú büntetést szabnak ki mindazokra, akikről bebizonyosodik, hogy szolgálattel­jesítés közben vétettek a katonai előírások ellen vagy mulasztottak az őrszolgálatra való felkészítés során, valamint elhanyagolták az őrhelyek rendszeres ellenőrzését. Péntektől a tőketerebesi laktanyá­ban a lőszerraktár térségében szol­gálatot teljesítő őröknek köte­lezővé tették a golyóálló mellény viselését, az őrszolgálat parancs­noki tisztjét pedig csak tisztek és altisztek, valamint zászlós rang­ban lévő hivatásos katonák láthat­ják el. (kgy)

Next

/
Thumbnails
Contents