Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-22 / 218. szám, szombat
Családi Kör ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 22. MINDENNAPI KENYERÜNK Hogy örüljön az Úr ÉDESÁRPÁD Ige: „Dicsőség legyen az Úrnak örökké! Örüljön alkotásainak az Úr!” (Zsoltárok könyve 104: 31) vesebb lökdösődés, majd az első elcsattanó pofon után fölboly- dul és fölfordul az egész osztály. S az igazgató úr, aki az egész végére pontot szeretne tenni, csak annyit tud megállapítani: a verekedés úgy kezdődött, hogy valaki visszaütött. Azt látjuk ma is, ha körülnézünk, hogy az emberi méltóságunkon egyre nagyobb csorba esik. Hogy az istenképű ember arcán elcsattanó pofonokban magát Istent csúfoljuk meg. Kívánságaink, önmegvalósító vágyaink keresztjével ma Jézust talán nem is a Golgotára, hanem a WTC ikertornyának 110. emeletére űznénk. Hogy ugyanőt a másik oldalról egy repülőgép keresztjére feszítve, nagycsütörtöki eltorzult arccal ,/eszítsd meg”-et kiáltva ezekbe a tornyokba vezessük?! Eretnek gondolatok! Meg kéne állni! Mert különben fanatikus céljainkkal, nagyra törő vágyainkkal együtt mi is a romok alatt veszünk. Vajon örülhet-e így alkotásainak az Úr?... Egyik kollégámmal találkoztam vasárnap. Megkérdezte tőlem, hogy többen voltak-e templomban, mint máskor? Majd csöndben hozzátette: „Már nem is tudom minek kéne történnie, hogy az emberek magukba szánjanak. Elgondolkodtató, embert és jellemet próbáló időket élünk. A keresztyén hitet és kultúrát örökségként magáénak tudó Európához tartozónak valljuk magunkat. Jelent-e ez számunkra még valamit? Vagy csupán céljaink eléréséhez szentesített eszközzé aljasuk? Hitbeli meggyőződéseink formálják-e, vezetik-e még cselekedeteinket? Nem az a keresztyén ember, aki soha nem tévedett, se bűne, se hibája nincsen, hanem aki meglátta és elfogadta, hogy van kész elégtétel. Hogy a golgotái áldozat egyszer és mindenkorra szól. Ez a kegyelem olyan kapaszkodó, amely elég erős, hogy megállhassak, sőt romjaimból fölállhassak, mert hiszen a húsvéti föltámadás erejéből fakad! Jeremiás próféta így imádkozott: „Téríts magadhoz Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! Bizonyára nem vetettél el minket végképp...” (Jer. Siralmai 5: 21). ... hogy örülhessen alkotásainak az Úr! Valamikor a kezdetek kezdetén, a teremtés napjainak végeztével refrénként tért vissza a megállapítás: „És látta Isten, hogy ez jó.” Mert jó volt a káosz zavaros szürkesége után a világosság és sötétség tiszta különválasztása. És jó volt a vizek kettéválása, mert legalább szabályos keretek között, egyértelmű medrekbe terelve adhatták le fölös energiájukat, és megtermékenyítve a termőföld színét, juthattak el rendeltetésük tengeréig. És milyen öröm lehetett látni az élet sokszínű virágait, ízlelni jóízű gyümölcseit az ég alatt! Látta Isten, hogy jó a rend, amely túlmutat a mi kicsinyes, földhöz gyökerezett érdekeinken, és szépen elrendezett, vagyis „kozmikus” környezetbe helyezi ezt a földit, így kapott értelmet a hold, hogy .jelezze az ünnepeket, és a nap, amely ismeri pályáját” (104. zsoltár 19. vers). A vonzások és taszítások kiegyensúlyozottságában most már helyet kapnak az örökké nyüzsgők: a halak, a madarak, a szárazföldi állatok, hogy Isten játékos jókedvének példái, a teremtettség törékeny egyensúlyának pedig eszközei legyenek. A zsoltáríró ezt így mondja: ott a cethal, a legnagyobb földi teremtmény, „amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele” (Zsolt. 104: 26). Sajnos olyan ritkán tudunk rácsodálkozni így a bennünket körülvevő teremtett világra! Akkor talán mi is meglátnánk benne, hogy jó, és együtt örülhetne az ’alkotás’ és az ’Alkotó’. Valahova ebbe a szép rendbe helyezte el végül az Isten alkotásainak leg- kedvesebbikét - az embert -, akinek azt a kiváltságot adta, hogy lényének tükre, képmása legyen. „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott igen jó” (I. Mózes 1:31). De biztos, hogy olyan igen jó? - kérdezzük tamáskodva. Az elmúlt napok eseményeit látva nem valami egészen mást észlelünk? Olyan ez, mint a klasszikus iskolai példa, amikor szó szót követ, a feleselést egyre heNEM CSAK IGÉVEL ÉL AZ EMBER Pulykamájragu Hozzávalók: 30 dkg .színes (fehér és zöld) tésztafészek vagy hosszúmetélt, 60 dkg pulykamáj, 1 csomó metélőhagyma . (kb. 15 dkg), 30 dkg csiperkegomba, 20 dkg koktélparadicsom, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál vaj, 2,5 dl tejszín, 2 dl tyúkhúsleves (kockából is készülhet), 2 evőkanál ételsűrítő, frissen reszelt szerecsendió, száraz fehérbor, só, őrölt bors. Elkészítése: A tésztát forrásban levő, sós vízben 12-15 perc alatt megfőzzük. Leszűijük, lecsöpögtetjük. (A metéltből villával kis fészkeket csavarunk.) A megmosott pulykamájat felkockázzuk, a hagymát összemetéljük. A gombát félbe, a paradicsomot négyfelé vágjuk. A májat a felforrósított olajon 5-6 perc alatt megsütjük, a serpenyőből kivesszük, majd sóval és őrölt borssal megszórjuk. A visszamaradt zsiradékban megolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a hagymát meg a gombát, és aranysárgára pirítjuk. Felöntjük a tejszínnel és a levessel, felforraljuk, belevegyítjük az ételsűrí- tőt, majd összeforraljuk. A mártást sóval, borssal, szerecsendióval és fehérborral ízesítjük. Hozzáadjuk a májat meg a koktélparadicsomot, és összemelegítjük. Végül a ragut a tésztafészkekkel együtt nagyobb tálban elrendezzük. A receptek gazdagabb választékát az Új Szó kéthetente pénteken megjelenő IZVILAG című mellékletében találhatják, legközelebb október 5-én! Megértésre vágynak; hogy valaki segítsen megoldani banálisnak tűnő, de számukra megoldhatatlan problémáikat Nyílt nap az otthonban szeretet hozott ide - mondja -, mivel nekem is sokan segítettek. Hívő családból származom, ezért amennyire egészségem engedi, szeretném szolgálni a rászorulókat. Huszonöt éve vezetek autót, így eljutok több helyre is. A Komáromi járásban az őrsújfalui intézeten kívül Kolozsnémára és az ógyallai szociális otthonba járok a téli időszakot leszámítva két-három hetente. Szívesen elbeszélgetek a lakókkal, s anyagijavaim egy részét felajánlom a rászorulóknak. A faluban vannak segítőim is, akik zöldséget, gyümölcsöt adnak; ha egészségem engedi, és segítenek otthon, süteményeket is készítünk, hogy ezzel is örömet szerezzünk nekik. Látom azt, hogy műiden mosolyt, kézfogást, simoga- tást irályén boldogan fogadnak tőlem. Megköszönöm a Jóistennek, hogy tudok segíteni. Katika a tánccsoporttal lépett fel. - Nagyon jó ritmusérzéke van - mondja az édesanyja, Horváth Gabriella, aki ritka kivételként rendszeresen látogatja lányát az intézetben. - Havonta hazaviszem Katikát néhány napra, és minden második héten eljövök hozzá. Otthon is, itt is jól érzi magát. Itt van barátnője, ha hosszú ideig otthon van, nem találja fel magát. A kislányom tizenöt éves volt, amikor sajnos, intézetbe került, mert elváltam; munkába jártam, nem tudtam őt ellátni, egyedül pedig nem maradhat otthon. Sajnos, így alakult Tóth Magda (álló), az intézmény legsokoldalúbb lakója Bemutatkozik az énekkar - balra Helvich Anna velőcsoportokban végzett tevékenységhez, mert azokat bizony nem tudjuk megvásárolni. A kérdésre, hogy a lakóknak mire van a legnagyobb szükségük, az igazgatónő így válaszolt:- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak pénzzel kifejezhető igényeik vannak, televíziókészülékre vagy rádiómagnóra vágynak. Van, aki a magányt óhajtja. Egyedül vagy ketten laknak, de sajnos, négyágyas szobáink is vannak. Főleg megértésre vágynak; hogy valaki hallgassa meg őket, segítsen megoldani a másnak banálisnak tűnő, de számukra megoldhatatlan problémáikat. Ha nem sikerül is mindig, alkalmazottaink igyekeznek a kedvükben járni. Mindig akad valaki, aki odafigyel rájuk, és próbál segíteni, legyen az szakácsvagy takarítónő, nevelőnó vagy adminisztratív munkaerő. Emília Nyitrayová hét éve azzal próbálja kissé színesebbé tenni a lakók egyhangú életét, hogy minden szeptemberben nyűt napot szervez, amelyre meghívják a hozzátartozókat, és ünnepi műsorral köszöntik őket. - A nyűt nap lakóink számára nagy ünnep, és megszervezése munkánk sikerét mutatja. Az itt élő hetven nő közül húsznak családtag az ápolója, őket rendszeresen látogatják. A többi ötvennek távolabbi rokonai vannak, hozzájuk ritkábban jönnek. Ezért arra törekszünk, hogy az évnek legalább ezen az egy napján találkozzanak a hozzátartozók. Van, akihez többen is eljönnek, általában ugyanazok, de itt-ott új arcokat is láttam. Ót lakónknak senkije sincs. A többiek valamennyi hozzátartozójának - két, három címre is - már egy hónappal a rendezvény előtt szétküldtük a meghívókat, hogy erre a napra szabaddá tudják tenni magukat. Sajnos, ezen az öt lakón kívül is vannak, akiket névnapját, de akkor csak a társaik és az alkalmazottak alkotják a közönséget. Ünnep, hogy a fellépésen itt vannak a rokonok, és nagyon sok ember, tehát ez mutatja, hogy ők is fontosak valakinek. Helvich Anna szociális ügyekkel foglalkozik, ő is megerősítette az igazgatónő szavait: - Mivel ez zárt intézet, a lakók ritkán jutnak a kapun túl, óriási jelentőségű számukra a nyűt nap. Sajnos, aki nem számít látogatóra, már hetek óta nyugtalan. Egy alkalommal még az is előfordult, hogy valaki kárt tett magában attól való félelmében, hogy nem lesz látogatója, és kórházba kellett vinni. De mégis van értelme a nyűt napnak - akit meglátogatnak, hetekig ebből táplálkozik. Helvich Anna évekkel ezelőtt énekkarban fogta össze a lakókat. Szintetizátoron kíséri őket, és kemény munkával tanulják a kiválasztott énekeket. Erre az ünnepségre már január óta készültek. Naponta legalább fél órát gyakoroltak, de valamennyien örömmel és szívesen csinálták. A hét két napján vallási énekeket, a többi napokon a rádióból jól ismert régi slágereket tanultak az énekkar tagjainak választása szerint. A gyermeklelkű lakók szívesen szerepelnek mesejelenetekben. Ezeket Takács Éva nevelőnő tanította be a színjátszó kör tagjainak. A lakók által bemutatott, énekből, táncból, jelenetekből álló ünnepi műsort meghatódva kísérték figyelemmel a Bató Erzsébet, a hű látogató (középen) (Emília Nyitrayová felvételei) évek óta senki sem látogat. Hét éve szervezzük ezt a rendezvényt, s látom, hogy akiket meglátogatnak - tehát a többségnek - a szíve megtelik örömmel, hogy vannak rokonaik, és eljöttek őket megnézni. De a többiek szomorúak, mert hozzájuk nem jött senki. Ilyenkor elgondolkodom, hogy valóban jól teszem-e, amit csinálok, hiszen nekik bánatot okozok. De intézményünk barátai, akiknek szintén nincs senkijük, felkeresik őket, és alkalmazottaink, akik ma valamennyien itt vannak, magukhoz ölelik őket, hogy ne érezzék az egyedüllétet. Ezt a napot az teszi ünneppé, hogy lakóink mikrofon és nagy közönség előtt lépnek fel. Nem szokatlan nekik a szereplés, mert havonta egyszer meg szoktuk ünnepelni a lakók A tánccsoport fellépése hozzátartozókon kívül a barátok, segítők is. Az otthon egyik régi barátja, a marcelházi Bató Erzsébet maga is segítségre szorul, hiszen súlyosan mozgássérült, csak két mankóval tud közlekedni. - Engem a az életünk. Most már nyugdíjas vagyok, sokszor gondolok arra, hogy végleg hazaviszem, de talán az sem jó megoldás: mert hová lenne, ha valami történne velem? Az intézmény legsokoldalúbb lakója Tóth Magda. Énekelt, táncolt, több jelenetben is szerepelt, alig győzött jelmezt váltani. - Örömmel csinálom. Nagyon szeretek Helvich Annikéval énekelni, Nagy Piroskával pedig táncolni. Már januártól sokat készültünk erre a mai napra, de a próbákon kívül sok munkám volt a kertben is. Kapáltam, öntöztem a zöldséget. Alig győztem. A mai nap különösen szép. Meglátogatott az anyukám testvére. Nagyon boldog vagyok. Elhangzott a RÁDIO ITRIA Segítsünk c. műsorában. TÓTH ERIKA rsújfalun, a Duna töltése mögött van egy múlt századi kastélyépület, amely 1978 óta hetven, érzékszervi zavarokkal és testi fogyatékkal élő, mentálisan sérült felnőtt nőnek nyújt menedéket. Otthonnak is lehetne nevezni, hivatalosan ugyanis szociális szolgáltatásokat nyújtó otthon, csak hát ez az eredetileg más rendeltetésű épület nem alkalmas arra sem, hogy az otthonnak legalább az illúzióját keltse. Állandó karbantartásra szorul. Ha emelkedik a Duna vízszintje, egyes helyiségeket elönt a talajvíz, és a falak átnedvesednek.- Az intézménynek több pénzre volna szüksége - mondja Emília Nyitrayová igazgatónő. - Gondot okozna, ha például meghibásodna a fűtőrendszer, beázna a tető; nem tudom, honnan vegyünk pénzt ajtófestésre vagy a környezet kellemesebbé tételére, de szerencsére a hozzátartozók sokat segítenek. A pénzen kívül jól jön, ha ruhát vagy díszítésre alkalmas anyagokat ajándékoznak nekünk, vagy ha segédeszközöket kapunk a ne-
