Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-18 / 214. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 18. Riport Forró Teréz arról az időről, amikor még minden másképpen volt, de leginkább a fiatalságáról és a kukoricacsuhéból szőtt kézműipari tárgyakról Életsors, megélhetés és kiteljesedés a munkában A népi kézműipar egyik legfiatalabb ágaként tartják számon a kukuricacsuhéból font és szőtt tárgyak, használati eszközök készítését. Nem tévesztendő össze ez a csuhébábukkal, amelyeket immár hivatásos és amatőr alkotók tucatjai készítenek. Kezdetben különböző szatyrok, kisebb kosarak szövése, kötése volt ismeretes, de manapság már más használati és dísztárgyak is készülnek belőle. DUSZA ISTVÁN Forró Teréznek az élete mozgatója lett a kukoricacsuhéból font és szőtt tárgyak készítése. Sorsát a szegénység, a mindenáron elérendő jobb sors vágyása is befolyásolta, mert soha nem nyugodott bele a megváltozhatatlannak látszó dolgokba.- 1931-ben születtem, akkor még hittek is az emberek. A gyerekek sem voltak olyan okosak, mint a mostaniak. Nem volt tele a fejük mindenfélével, mint mostanság, amikor már nem is tudják igazán, mit higgyenek. Az egyik ezt mond, a másik azt mond, s az idősekre nem hallgatnak. Nem hallgatják meg, hogyan volt régebben, milyen dolgok voltak, mi történt velünk. Ma már semmi sem elég. Pedig valamikor abból éltünk, amit termeltünk, s annak elégnek kellett lenni. Nem voltak nagy illúziók, mert nem ismerték a nagy dolgokat. Nálunk is milyen volt a helyzet? Apán özvegyember volt, gyerekei voltak. Én már a második házasságából lettem, de soha nem hallottam zúgolódást otthon. Pedig amikor én születtem, a négy gyerek már felnőtt volt, de azért vasárnap mindig együtt volt otthon a család. Szoba-konyha nagyságú házacskánk volt, ami ma már egy személynek sem lenne elég. Manapság már azt keressük, hogy hol a fürdőszoba, hol a vécé. Ma már csak azt ismerik el lakásnak, ahol ezek megvannak. Jó dolog, de valamikor más igények szerint éltek. Sokaknak van kiadó lakásuk is faluhelyen, de ha nincs benne minden, akkor nem felel meg. Közben nem tud hol lakni a fiatal, de akkor se kell olyan ház. Teri néni szerint is megy a világ előre, legalábbis a világ ezt állítja magáról. A munka lételem volt- Ha előre megy. Mert úgy néz ki, hogy nehezen mozdul. A mi falunkban, Vágán az embereknek hatvan százaléka munkanélküli. Ha volna is munka, s értesítik az illetőt, hogy lenne helye, az neki nem kell, mert nem megfelelő. Vagy az utazás miatt, vagy a végzettsége miatt. Valamikor nem válogathattak ennyire. Apám a gyerekek mellett minden munkát elvállalt. Azért, hogy béresmunkát kapjon, mert már idősebb ember volt, tehetősebb parasztokhoz olyan korán kellett mennie, hogy mire felkeltek az udvart besepregette, a vályúkat megtöltötte, a jószágnak enni adott. Csak azután kapta meg a parancsot, hova mehet dolgozni. Most meg a saját gyerekének sem parancsolhat az ember, hogy itass meg, etess meg, s aztán ültess. Bizony felrúgná az apját is, aztán meg elszökne otthonról. Itt ezt nem ismertük. Nekem Németországban élt az egyik testvérem, világot látott ember volt, de sehol sem tapasztalták ezt a viszonyulást. Nekünk dolgozni kellett, ha élni akartunk. Már három gyerekem volt, amikor a kommunista rendszerbern tévét vettünk. A gyerekek már iskolások voltak, s mesélték, hogy kinek mije van a faluban. Emberek vannak a gépben, mondogatták. Buta fejemmel azt mondtam nekik, hogy el ne higgyétek. Pedig még futballoznak is benne, mondogatta a fiam. Majd amikor az utcánkban is vett valaki televíziót, elhívtak engem is, nézzem meg. Aztán sikeValamikor nem válogathattak ennyire az emberek. rült vennünk egy tévét, amikor egy házat eladtunk. Forró Teri néni korosztálya az utolsó, amely a háborús időket nyiladozó értelemmel élte át. Számukra a küzdés, a munka lételem volt, s ha nem segítettek magukon, másokra legfeljebb alamizsnával számíthattak. Mindaz, amit tőle tanulhatunk: az alázatból, az elhivatottságból és a hitből született erkölcsiség Erdélyi örökség- A sustyázást, mert mi így hívjuk a csuhézást, egy erdélyi házaspártól tanultam a negyvenes években. A háború alatt a bátyáimat elvitték katonának, s Észak- Erdélyben meg is nősültek. Akkor jöttek ide az erdélyiek. Egy tanítóházaspárral bevásárlókosarakat készítettünk, majd miután elvonult a háború, s igencsak ínséges idők jöttek, fel kellett eleveníteni a tudást. Tizenhét évesen aztán konyhán dolgoztam, és abbahagytam. Amikor aztán huszonegy évesen férjhez mentem, újra neki kellett kezdenem, mert nem volt hova tenni a gyerekeket, így nem járhattam dolgozni. Ezt meg otthon lehetett csinálni. Szüleim küszködtek, tehénkével, darabka földecskével, nem vigyázhattak a gyerekeimre. Akik megtudták, hogy mivel foglalkozom, eljöttek bevásárlókosarat venni. Később egy szeredi fiatalasszony hallotta meg, hogy mit csinálok. Neki megrendelésre dolgoztam, ötöthatot, tízet, mikor mennyit. Nem akartunk a végtelenségig házbérben lenni, nekifogtunk hát építkezni. Még több pénz kellett. Híre ment a munkámnak. Megkeresett a pozsonyi ÚĹUV (népi ipar- művészeti központ - a szerző megj.), s rábeszéltek arra, hogy bedolgozó legyek. Amennyit tudtam, annyit csináltam, csak a minőségre kellett ügyelnem. A gyerekekkel lehettem, a ház körül dolgozhattam, s a férjemnek nem volt gondja a családdal. Több pénzt fordíthattunk a házra. Akkoriban még nem építettünk ilyen hatalmas házakat, mint most. Egész kicsiben kezdtük, . szobát, konyhát húztunk fel, mindazt, ami a legfontosabb volt. A legelső volt, hogy tudjunk hol lakni, s később hozzáépítettünk. A gyerekek elmentek tanulni, én maradtam. Harminc ledolgozott évvel mentem nyugdíjba. Nem volt gond az eladással Bár Forró Teri néni szavaiból elégedettség árad, igazából ez a bedolgozói munka a túlszervezett, adminisztrációval leterhelt szocialista állami vállalkozás általi kizsákmányolás volt. Az ötvenes évek közepétől egész hálózatot épített ki az ÚĹUV, amelybe azoTekintete hét évtizedre néz vissza, amely munkájában és családjában teljesedett ki (A szerző felvételei) kát a még dolgozó népi iparosokat vonta be, akik a hagyományos mesterségeket művelték. A használati érték szerint igényelt tárgyak - kosarak, szerszámok, edények - elkeltek a készítők közvetlen környezetében. Sok-sok helyen az ötvenes években még a téli időszakban napi foglalatosság volt a mindenapi használatban elkopott eszközök, szerszámok felújítása, pótlása. Zöldséges kosarakat, fűzfaseprűt minden valamire való parasztember tudott kötni. Csak a díszesebb, alkalmi jelleggel használt tárgyakat vásárolták mesteremberektől. A hatvanas években már végképp kihalóban lévő népi kismesterségek megtartásában és újbóli felélesztésében fontos szerepe volt a népi iparművészeti központnak. Érdemeit akkor sem lehet elvitatni, ha tudva lévő: a leginkább külföldre szállított és turistaközpontokban kínált használati- és dísztárgyakat az átvételi ár többszöröséért kínálták a kiskereskedelemben. Az persze tény, hogy a készítőiknek nem volt gondjuk az eladással. A Forró Teri nénik igazából a körülményeikből, a kedvezőnek látott lehetőségeikből kindulva mérték fel a saját helyzetüket.- A nyugdíjazás után még kértek, hogy tartsam velük a kapcsolatot. Hajlottam rá, mert olyan kevés nyugdíjat kaptam, hogy szégyellem megmondani. Először nyolcszáz koronát adtak, s most feljutottam kétezer korona fölé, annak dacára, hogy tizenhat éve nyugdíjas vagyok. Ha egyszer százalékra van az emelés, akkor minél kevesebb a nyugdíj, annál kevesebbre emelik. Azok jártak jól, akiknek magasabb nyugdíjuk volt. Most hetvenéves vagyok, hat unokám, dédunokám is van, s minden nagymama, dédnagymama szereti meglepni az unokákat. Boldog vagyok, ha meglátogatnak, s van mivel megkínálni őket. A nyugdíj mellett dolgozunk az állatokkal, s ősszel megyünk szedni a sustyát. Azóta is minden hónapban megállnak, hogy átvegyék az árut. Ha ismerősök jönnek, akkor egy-két nappal előre bejelentkeznek, hogy készítsem el, ami van, ne kelljen nekik időzniük. Ha csak ezer koronát kapok is, bizony sokat jelent, mert bevásárolhatok a boltban. A mai fiatalok ezer koronát nem sokra tartanak, pedig minden fillér jól jön. Nem is egy alkalommal hallottam már, hogy ennyiért, meg ennyiért ők nem dolgoznának. Márpedig én ebben öregedtem meg, s ez így van jól, ez így tisztességes. Csak azon töröm a fejem, hogy a gyerekeimnek legyen jobb életük. Sokszor már az unokák is azzal jönnek, hogy hagyjam már abba. A legidősebb huszonhét éves, hároméves gyereke van, az én kis dédunokám. Egyik fiam Vágán lakik, kosúti felesége van, s ők a falunkban építettek házat. A másik fiamnak királyfai a felesége, ők ott építkeztek. A lányom meg Gányra ment férjhez, s ott lakik. Iparkodtak mind, mert tőlünk is azt látták. Nyári kézművestáborban Ha a családtagok olykor besegítenek is a kukoricacsuhé fonásába és szövésébe, Teri néni mostanság a gyerekeknek átadott dolgokban leli az örömét. Egy-egy nyáron több kézművestáborban is tanítja az általa már művészetté nemesített foglalatosságot. Ennek a lényege az előre begyűjtött, nedvességmentes, bogaraktól, rágcsálóktól védett helyen tárolt kukoricacsuhé, amelyet Vágán sustyának neveznek. Aki ezzel szeretne foglalatoskodni, az most ősszel kénytelen begyűjteni a lehető legszebb és legegészségesebb csuhékat. A munka lényege, hogy a benedvesített kukorica- csuhét egy végtelenített fonással levelenként fokozatosan egymásba sodorják. Az így keletkezett fonatból aztán a szatyrokat, kosarakat, alátéteket szövik. Ehhez azonban minden egyes esetben külön, pontosan a méretnek megfelelően előkészített negatív mintára van szükség, amire az első fázisban a famintába ütött aprószögekre erősítik a csuhéfonatot. Miután a váz ily módon elkészült, megszakítás nélküli fonással sodorják azt a fonatot, amit a már rögzített váz közé szőnek.- A gyerekekhez ötféle munkát hozok, az egyszerűbbekből. Van Teri néni most a gyerekeknek átadott dolgokban leli az örömét. kenyereskosár, van süteményes, van amelybe a virágvázát teszik, a másikban a gyerekek a ceruzáikat tartják. Vanrfak alátétek, gömbölyűek, szögletesek. Kisebb kosárkák mogyorókra, kekszekre. Otthon több forma is van, de itt elég öt-hat fajta. A gyerekeknek először meg kell tanulniuk az alapot, amihez legjobb, ha négyszögletes az alapja a készítendő tárgynak. A kör alakú vagy ovális fenekű tárgyakat nehezebb megszőni. Később kezdődhet csak az igényesebb mintázás. Hiába lenne tízféle, ha egyiket sem végeznék be. Vannak a gyerekek között újoncok, akik most tanulnak, de vannak olyanok is, akik már két-há- rom éve jönnek minden nyáron. Ők már tudják, miként kell a fonatot a mintához erősíteni. Maguk verik be a kis szögeket, ők kötik fel a vázként szolgáló fonatokat. Az újakkal legelőször ismertetem a sustyának az alakját, a minőségét. Éz a legfontosabb, mert sokan nem is tudják, hogy mindez a sodrott kukoricalevélből készül. Ha már felfogják, elkezdjük az alapoktól. Az első nap még idegenkednek tőle, aztán már jobban megy nekik. Akik meg már tavaly is voltak, ugyanolyan bátran nekifognak, mint én. Vannak olyanok, akik bonyolultabb dolgokat is el tudnak készíteni. Valamennyi gyereket a látvány kápráztatja el, de már kevesebben vannak azok, akik Teri néni mellett órákat ülve hajlandók ellesni és kipróbálni a legtitkosabb fogásokat is. Persze, ha szerencséjük van, akkor a kitartóbbal« és elszántabbak, még évekig faggathatják a titkait szívesen kibe szélő vágai népművészt. Teri néninek vannak saját mintái a nép iparművészeti központ tervezői az ismert alapmotívumok és formák alapján, a szerkezet és a szövésminták variálásával új csuhé- fonatos tárgyakat is terveznek.- Nekem a központból elküldik £ megrendelést, hozzá a formát is,! ha nem elég, akkor a férjem vagy e fiam csinál a minta szerint újabb formákat. Onnan mindig kérnek hogy legyen minél több áru: terí tékek alátétekkel, mindenféle kosarak, kocka alakúak, oválisak egész hosszúkásak a cipóskenye- reknek. Odahaza, amikor elké szülnek, s már megszáradnak, pi cit megnedvesítem, majd egy plé hes dobozban meggyújtom e hanslógot. Az nem más, mint a boroshordók fertőtlenítésre használ! kénlapocska. Nem is annyira a fehérítés miatt kell ezt csinálni mint inkább a gombásodás, a pe nészedés miatt. így tovább megőr zi a tárgy az eredeti szépségét. Először mondta ki a szépség szót A vágai parasztaszony életét e hasznosság, a hasznosulás, e hasznosan élni szándéka határoz ta meg. Munkájában ez volt a ve zérlőeszme, minden különösebt belemesélés vagy fölösleges ráol vasás nélkül. A szépség a rajta ki vül létező világ viszonyulásából, e tárgyainak a használati célszerű ségen kívül. Ha valaki pohárkö szöntőre emeli poharát egy-egy alátétről, aligha gondol arra hogy a szépség azon az alátéten e legteljesebb használati értékbő fakad. A pohár ugyanis csak ak kor nem billen fel, ha az alátétbe szőtt csuhéfonat egyenletes, e szövés pontos és görcsmentes. Végtelen türelem Forró Teri néni életének hét évti zede a Hasznosnak lenni! jel mondat teljessége. Amikor a vi lágról gondolkodik, önmagához saját hitéhez, erkölcséhez é: munkájához méri minden meg nyilvánulását. Ha lesz a kézmű vestáborokban általa tanítót gyerekek között olyan, aki h< nem is kereset-kiegészítésként de az életét kiteljesítő alkotás ként éli majd meg a kukorica csuhé-fonatból szőtt tárgyak ké szításét, bizonyára ő lesz a leg boldogabb. Titokban talán abban reményke dik, hogy eljön az az idő, amikoi műanyag világunkban a termé szét színeit, illatát, formáit idézi tárgyak értékeiknek megfeleli áron, tehát a készítőiknek tiszte: megélhetést adva jelennek meg ; piacon. A Forró Terézeknek vég télén a türelmük. Máskülönber aligha tudták volna ennyi tisztes ségben leélni az életüket. Mindaz, amit tőlük tanulhatunk az alázatból, az elhivatottságbó és a hitből született erkölcsiség Hogy ezek ott rejteznek a kukori cacsuhé-fonatok szövedékében az már a mi szerencsénk. Kényé rünk, gyümölcsünk, mindennap lelki táplálékunk érintői ezek ; tárgyak, s munkájuk során kézül alkotó érintéseit is otthonainkb; küldik a Forró Terézek.
