Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-13 / 211. szám, csütörtök
Sport ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 13. A sportvilágot sem hagyták hidegen az amerikai terrortámadások Halasztások sorozata Adamec edző hazudott Pozsony. A Šport napilap keddi számából hiányzott Jozef Adamec szokásos rovata, melyben a „Négy kérdés a válogatott edzőjéhez” cím alatt az elmúlt forduló eseményeit taglalja. A 8. forduló után azonban a szakvezető nem válaszolt az előre elkészített kérdésekre, mert állította, hogy nem tekintett meg egyetlen szuperligás meccset sem a helyszínen. A lap szerdai száma azonban azt íija, hogy Adamec nem mond igazat, ugyanis az újság két tudósítója látta őt a Slo- van-Dubnica mérkőzésen. „Ahelyett, hogy férfiasán megmondta volna: nem kíván a továbbiakban együttműködni a lappal - pedig az idénynyitó előtt erről szóbeli megegyezés született, természetesen a honoráriumról is - gyerekesen hazudott. A napilap szerkesztőségének vezetése ezért úgy döntött: Jozef Adamec válogatottbeli ténykedése alatt felfüggesztik a rovatot” - írta tegnapi számában a Šport. (SITA) Björn Borg ismét nősül Stockholm. Újra nősül a teniszsport egyik kiemelkedő alalq'a, a pályafutása során 11 Grand Slam-tomán győztes svéd Björn Borg. A 45 éves sztár és a szintén svéd, 31 esztendős Patrícia Östfeldt a jövő héten Korzikán jegyzi el egymást, majd következhet az esküvő. Borg korábban román, olasz és svéd hölggyel élt együtt, fia 17 éves. Jövendőbelijének két gyermeke van. A teniszcsillag a Roland-Garroson hat, Wimbeldonban öt alkalommal nyert. (MTI) Színt vall a McLaren Frankfurt. A hétvégén, a Forma-l-es Olasz Nagydíj alatt a West-McLaren-Merce- des közzé teszi annak a két pilótának a nevét, akik a következő idényben képviselik a csapatot. - Monzában eldől, hogy kikkel képzeljük el a 2002-es évet - közölte Jürgen Hűbbért, a DaimlerChrysler igazgatótanácsának tagja. A finn Mika Häkkinen a találgatások szerint „gyermeknevelési” szünetet szeretne beiktatni. (MTI) Pozsony. Az amerikai terror- támadások a sportvilág történéseit is befolyásolják. Elmaradnak az európai labdarúgó kupameccsek, leállt a sportélet az Egyesült Államokban. Ezzel kapcsolatos híreinket gyűjtöttük csokorba. ÖSSZEÁLLÍTÁS ROGGE RÉSZVÉTTÁVIRATAI. A NOB mélységes megdöbbenéssel értesült az USA több városát ért keddi terrortámadásokról. Jacques Rogge, a NOB belga elnöke együttérzéséről biztosította az áldozatok családjait, részvéttáviratot küldött George Bush elnöknek, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának, illetve a a 2002-es Salt Lake City-i téli játékok szervezőbizottságának. KEVÉS VOLT AZ EGY PERC. Gerd Niebaum, a Bomssia Dortmund elnöke élesen bírálta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 'döntését, amely alapján - a washingtoni és New York- i terrortámadások ellenére - kedden sor került a nemzetközi kupatalálkozókra. - Lennart Johansson UEFA-el- nöknek minden mérkőzést törölnie kellett volna. Ilyen súlyos helyzetben a futballnak nem szabad az előtérbe kerülnie - érvelt a klubvezető, aki úgy vélte: az összecsapások előtti egyperces gyászszünet kevés az együttérzés kifejezésére. HEWITT HAZAÉRT. Az Egyesült Államok légterének lezárása előtti utolsó ausztrál géppel tért haza Lleyton Hewitt, a vasárnap befejeződött amerikai nyűt teniszbajnokság győztese. - A borzalmas terrorakciók természetesen háttérbe szorítják a sikeremet. Remekül ment a játék New York-ban, de az életben vannak fontosabb dolgok is. Nagyon megrázott a szörnyű hír, hiszen az időm jó részét repülőkön töltöm - mondta adelaide-i otthonában a 20 éves klasszis. TEHETSÉGKUTATÓK AZ ÁLDOZATOK KÖZÖTT. Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Los Angeles Kings szomorúan tudatta: két tehetségkutató munkatársa veszett oda a manhattani légi terrorakcióban. Garnet „Ace” Bailey és Mark Bavis azon az eltérített Bos- ton-Los Angeles járaton tartózkodott, amely a World Trade Centerbe csapódott. - Évekig játszottam együtt Edmontonban Ace-szel, és mélyen lesújtott a halála. Nagyon fog hiányozni - mondta egykori csapattársáról az NHL legnagyobb sztárja, Wayne Gretzky. MÜNCHENI EGYETÉRTÉS. A Bayern München egyetért az UEFA döntésével, amely szerint a New York-i és a washingtoni terrorcselekmények következtében elmarad a labdarúgó Bajnokok Ligájának szerdai fordulója. - Ez volt az egyetlen helyes megoldás, a csapat még ma délután hazautazik Németországba - mondta a klub szóvivője Rotterdamban, a tervezett Feyenoord elleni mérkőzés helyszínén. A bajor egyesület felkérte a német rádióállomásokat, hogy értesítsék a szurkolókat: a találkozó törlése miatt, térjenek haza Hollandiából, s a jegyek árát visszafizetik nekik. CSALÓDOTT PIREUSZIAK. A címvédő Bayern Münchennel ellentétben az Olimpiakosz Pireusz illetékesei csalódottan vették tudomásul a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai mérkőzéseinek elhalasztását. - Az Salt Lake Cityben rendezik meg 2002. februárjában a téli olimpiát. összes tervünket megváltoztatja a mostani törlés. Rendkívül el vagyunk keseredve - mondta a görög klub szóvivőnője. A pireusziak az 1999-es BL-gyóztes Manchester Unitedet fogadták volna tegnap a G- csoport első fordulójában. NEM LESZ HALASZTÁS. Az Egyesült Államokat ért keddi terrortámadások ellenére Angliában megrendezik az élvonalbeli (Premier League) labdarúgó-bajnokság hétvégi mérkőzéseit, s ugyanez a helyzet a magyar NB I-gyel is. A hivatalos magyar állásfoglalás szerint sor kerül a 9. forduló péntektől (17.30 ó, Vasas-Ferencváros) vasárnapig esedékes hat mérkőzésére, s valamennyi találkozón egyperces gyászszünetet tartanak. Németországban a Bajor Labdarúgó Szövetség (BFV) határozata szerint szerdán és csütörtökön valamennyi tartományi szintű mérkőzést elhalasztják. A hétvégi összecsapások lebonyolítása bizonytalan. A további, magasabb osztályú találkozókkal kapcsolatban (szombatra 7, vasárnapra 2 Bundesliga-mér-kózést terveztek) még szerdán dönt a Német Labdarúgó Szövetség (DFB). FOLYTATÓDNAK A TENISZTORNÁK. Nem szakítják félbe az Egyesült Államokban és Brazfliában zajló nemzetközi tenisztornákat. A140 ezer dollár összdíjazású hawaii versenyen kedden a tragikus események miatt egyeben mérkőzésre sem került sor, de tegnap lejátszották a mérkőzéseket. A 625 ezer dollár összdíjazású salvadori (Brazília) férfi és női viadalon annyi a változás a korábbiakhoz képest, hogy alaposan megszigorították a biztonsági intézkedéseket. LESZ BIRKÓZÓ-VB? Egyelőre nem tudni, hogy keddi terrortámadás milyen hatással lesz a két hét múlva (szeptember 26-29.) esedékes kötött- és szabadfogású, illetve női birkózó világbajnokságra. Az eseménynek az eredeti tervek szerint a New York ban éppen az összeomlott World Trade Center közelében lévő Madison Square Garden adna otthont. - Kapcsolatban állunk a nemzetközi szövetséggel, de egyelőre a FILA nem döntött. A magam részéről ugyanakkor nehezen tudom elképzelni, hogy két héttel a tragédia után New York fogadja a világ valamennyi birkózóját - mondta Gáspár Tamás, a magyar szövetség alelnöke. Jelen pillanatban még azt sem tudni, hogy hétfőn elutazik-e a magyar csapat, de a repülőjegyeket egyelőre nem mondták le. A vb két hivatalos szállodája egyébként szintén a terrorista támadás helyszínének közelében található. LESZ OLIMPIA. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése (NOB) értelmében az amerikai terrortámadások ellenére Salt Lake Cityben rendezik meg 2002. februárjában a téli olimpiát. Erről Thomas Bach, a NOB német alelnöke adott hivatalos tájékoztatást, miután megbeszélést folytatott Jacques Rogge elnökkel. - A NOB szolidaritást vállal az amerikai néppel - mondta Bach. Mostani határozatunkkal is azt demonstráljuk, hogy nem hajiunk meg az erőszak előtt. NEM HALASZT A FIFA. Az UEFA- val ellentétben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nem lát okot a menetrend módosítására, így a hét második felében lejátsszák az ázsiai vb-selejtezőket. A FIFA véleménye szerint a borzasztó események ellenére le kell bonyolítani a találkozókat, de csak akkor, ha valamennyi résztvevő biztonságát garantálják. LESZNEK FUTAMOK. Nem tervezzük a Forma-l-es világbajnokság vasárnapi, monzai Olasz és a két héttel később Indianapolisban sorra kerülő Egyesült Államok Nagydíjának elhalasztását - közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség szóvivője. A hivatalos bejelentésre akkor került sor, amikor az FIA illetékesei konzultáltak Max Mosley elnökkel. Franišek Kunzo, az UTE labdarúgója jól érzi magát Magyarországon, állampolgárságot azonban nem cserélne Álma a szlovák válogatottban szerepelni HORVÁTH PÉTER František Kunzo, az Újpest 28 éves szlovák csapatkapitánya a hétvégi Kispest elleni meccsen két gólt lőtt, ezzel is hozzájárulva csapata fölényes, 7:2-es győzelméhez. Előtte az ambiciózus Zalaegerszeget iskolázták le idegenben 3:0- ra. Úgy tűnik, lábra állt a bajnoki idény elején bukdácsoló UTE. Až első hat fordulóban a mutatott játékkal nem is volt baj, azonban egyszerűen hadilábon álltunk a szerencsével. Most megfordult a helyzet, és elkezdtük a felzárkózást a táblázaton. Párhuzamot vonva azt is lehetne mondani, hogy ahogy épül az UTE stadionja, úgy kezd összeállni a Megyeri úti-gárda is. A Kispest elleni meccsre a jelentések szerint négyezren váltottak jegyet, de szerintem voltak többen is. Azt hiszem, sikerült is kiszolgálnunk szurkolóinkat, hiszen a hét gólon kívül még lőttünk két kapufát is. Egyébként teljesen más érzés ilyen állapotú stadionban játszani, a közönségünk is remek hangulatot tud varázsolni, és amennyiben továbbra is így megy majd a csapatnak, rövid időn belül teltházas meccsek lehetnek Újpesten. Kunzo (balról), az Újpest kulcsembere (Archívum) A szakemberek úgy látják, hogy az UTE remek játékának egyik kulcsa az új csapatkapitány, František Kunzo személyében keresendő, aki újra két gólt lőtt. Örülök, hogy többen így gondolják, de szerintem a legfontosabb az öltözőben uralkodó remek csapatszellem.. Nem szabad elfeledkezni azonban a menet közben érkezett erősítésekről sem, akik közül a Slaviából ide került Vagner nagy hasznára van a csapatnak. A teljesítménye alapján - többek szerint - helye lenne a szlovák válogatott középpályás sorában. Ezt a kérdést egyre gyakrabban teszik fel nekem az újságírók. Huszonnyolc éves vagyok, így még van egy kis időm, hogy bekerüljek a nemzeti csapatba, mely természetesen nekem is az egyik legnagyobb álmom. És, ha netán a magyar címeres mezben való szereplés miatt keresnék meg, természetesen a magyar állampolgársággal együtt? Elméletileg lenne rá lehetőség, ugyanis még nem szerepeltem sem a korosztályos, sem a felnőtt szlovák válogatottban. Én ezen még nem is gondolkodtam. Szlovák állampolgár vagyok, és nincs is szándékomban hazát váltani. Vasárnap Debrecenben lép pályára az UTE. Tovább folytatja a csapat a menetelést? Nem lesz könnyű meccs, ugyanis a Löki otthon rendkívül agresszív focit játszik, ráadásul a múlt fordulóban győzött a Fradi ellen. Ennek ellenére bizakodó vagyok, és amennyiben sikerül a hazaiaknál Majorost semlegesítenünk, nem lehet nagy baj Debrecenben. Az amerikai terrortámadások miatt az UEFA határozata értelmében a Debrecennek elmaradt a Bordeaux elleni kupameccse. Az újpesti öltözőben hogyan fogadták a szörnyű események hírét? Egyszerűen felfoghatatlan, ami az Egyesült Államokban történt. Még borzasztóbb az egészben az, hogy míg a világ ledöbbent a terrortámadástól, néhány arab országban örömtáncot jártak a szörnyűség után. Crasson (Anderlecht) ijedten figyeli Ignasevics lövési kísérletét a moszkvai BL-meccsen (ČTK/AP-felvétel) Meglepetések a labdarúgó BL keddi csoportmérkőzésein Római klubok kudarcai ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A labdarúgó BL keddi csoportmérkőzéseinek 1. fordulójában többször a papírformának ellentmondó eredmények születtek. Kevesen számítottak arra, hogy a két-két angol (Liverpool, Arsenal) és német gárda (Schalke 04, Dortmund) közül egyiknek sem sikerül győznie, de ennél is nagyobb meglepetést a két római sztárklub: az AS és a Lazio szolgáltatta, amelyek pont nélkül zárták az első felvonást. A forduló rangadóján a római Olimpiai stadionba látogató, nyolcszoros BL- győztes Real Madrid az eltiltott Zidane nélkül, Luis Figo vezérletével fektette két vállra az olasz bajnokot EREDMÉNYEK - A-csoport: Lokomotív Moszkva-Anderlecht 1:1 (1:1), g.: Maminov (18.), illetve Hendrikx (14.); AS Roma-Real Madrid 1:2 (0:0), g.: Totti (73. -11esből), ill. Figo (50.), Guti (63.). B-csoport: Dinamo Kijev-Borussia Dortmund 2:2 (2:0), g.: Melas- csenko (15.), Idahor (44.), ill. Koller (56.), Amoroso (77.); FC Liver- pool-Boavista Porto 1:1 (1:1), g.: Owen (29.), ill. Silva (3.). C-csoport: Real Mallorca-Arsenal 1:0 (1:0), g.: Engonga (12. -11-es- böl); Schalke 04-Panathinaikosz Athén 0:2 (0:0), g.: Vlaovics (75.), Basszinasz (80.). D-csoport: Galatasaray-Lazio 1:0 (0:0), g.: Ümit (79.); Nantes-Eindhoven 4:1 (3:0), g.: Andre (5.), Quint (10. - 11-esböl), Dalmat (43.), Vahirua (75.), ill. de Jong (90.). Az amerikai terrortámadások miatt az UEFA-vezérkara október tizedikére elhalasztotta a tegnapi Celtic- Rosenborg, Porto-Juventus, Barcelona-Lyon, Leverkusen-Fenerbah- ce, Lille-La Coruňa, Pireus-Man- chester Utd., Feyenoord-Bayem München, Sparta-Szp. Moszkva találkozókat. (sr) Nyolc méterről, félfordulattal bombázott a kapuba Szili első angliai gólja SZABÓ ZOLTÁN Middlesbrough. Megszerezte első szigetországi gólját Németh Szilárd. A Middlesbrough 23 éves csatára a harmadik vonalbeli Northampton elleni, 3:l-re megnyert Ligakupa-találkozón bizonyult eredményesnek. Tegnap felhívtuk a technikás támadót, aki végigjátszotta a mérkőzést. Milyen volt a meccs, és hogyan született a gólod? Az első játékrész kiegyenlített csatát hozott, de ebben közrejátszott az is, hogy csatártársam, Windess egy fejpárbaj során megsérült, össze kellett varrni a homlokát, ez negyedórát vett igénybe. Addig tíz emberrel futballoztunk. Szünet után jelentős fölénybe kerültünk, Murphy átadása után nyolc méterről, félfordulattal sikerült a hálóba találnom, gólommal 2:0-ra módosult az eredmény. Később akadt még egy lehetőségem, sajnos, fejesem centiméterekkel célt tévesztett. Sokan meglepődtek, hogy a Newcastle elleni bajnokin nem jutottál szóhoz. Steve McClaren menedzser elmondta, mivel a vb-selejtezők miatt fáradtnak tűnök, és a bányászcsapat eléggé durván játszik, csak a második félidőben kapok lehetőséget. Aztán kiállították a kapusunkat, így végül nem léptem pályára. A hét végén a West Ham csapatát fogadjátok. Legfőbb ideje, hogy megkezdjük a pontok gyűjtését, mindenképpen nyerni akarunk. A horvát Boksic felépült sérüléséből, a jelek szerint együtt alkotjuk majd az ékpárost. SPORTHÍRADÓ ♦ Labdarúgó UEFA-kupa, 1. forduló, első mérkőzés: Roda Kerk- rade-Fylkir Reykjavik 3:0. ♦ Férfi kézilabda HIL, 4. forduló: Nové Zámky-Sečovce 28:22 (13:9); Frýdek-Místek-Dukla Praha 37:32. ♦ Folytatódott az ostravai férfi röplabda Európa-bajnokság, A- csoport: Szlovákia-Csehország 0:3, Bulgária-Hollandia 3:2; Bcsoport: Jugoszlávia-Olaszország 3:0, Magyarország-Német- ország 3:0. ♦ Végérvényesen a vágsellyei Kovács László, a Duslo Šaľa klubtitkára lett a szlovák női kézilabdaválogatott csapatvezetője. ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai a következők: 1, 2, 5, 6, 9,13, 16, 28, 33, 43, 46, 48, 49, 55, 64, 68, 69, 73, 76, 77.