Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-13 / 211. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 13. FI Vll ÁGGAZDASÁG A szlovák korona stabil maradt, az infláció féken tartva A merényletsorozat pontosan akkor következett be, amikor az USA gazdasága a kilábalás első jeleit mutatta Nem drágul a benzin ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ kerülni a sokkhatást? Alan Greenspan, az amerikai jegybank elnöke legnagyobb kihívása előtt áll: meg kell akadályoznia a világgazdaság mozdonyának számító ameri­kai gazdaság súlyos károsodását. (Archívum) Pozsony. A Slovnaft tegnap úgy döntött, hogy egyelőre nem emeli az üzemanyagárakat. Bár a nem­zetközi piacokon az Amerika elleni keddi terrortámadás után enyhén emelkedett a kőolaj és a motorben­zin ára, a pozsonyi székhelyű kőolajfinomító egyelőre nem mó­dosít a hétfőn kiadott üjemanyagá- rain. Ľubomír Žitňan szóvivő sze­rint a vállalat kőolajkészletei kielé­gítők, lehetővé teszik a piac folya­matos ellátását. Az üzemanyagtöltő államásokon nem tapasztaltak a megszokottnál nagyobb forgalmat. Tegnap enyhén erősödött a szlovák korona. Árfolyama reggel ugyan is­mét 5 havi minimumra, 43,410- 43,460 Sk/euróra esett vissza, ám délutánra stabilizálódott, és 43,390 Sk/eurós szinten folytak az üzletkö­tések. Mário Mika, az Általános Hi­telbank elemzője szerint kedvező esetben a korona ismét visszakerül­het a 43,150-43,350 Sk/eurós szin­tre. Ha további terrortámadásokra kerülne sor, az a koronára is kihat­na. Elemzők egybehangzó vélemé­nye szerint a következő napokban erősödik majd a svájci frank, az an­München. A biztosítótársaságok­nak összességében több milliárd dolláros kárigény bejelentésére kell felkészülniük - vélekednek elem­zők. Ennek pontos összegét persze egyelőre találgatni is nehéz, ám az így is valószínűnek látszik, hogy a történelem eddigi „legdrágább” nem természeti katasztrófáját okoz­ták a keddi terrorcselekmények. Szakértők szerint évekbe telhet, mi­re összeáll a károk végleges listája. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a biztosítók a Világkereskedelmi Köz­pont pusztulását, a környező épüle­tekben keletkezett károkat és az érintett vállalati irodák áttelepítésé­nek költségeit lesznek kénytelenek megtéríteni. Ezen túlmenően a fel­robbant repülőgépek tulajdonosai is kárigényt jelenthetnek be. A káro­sult cégek biztosításai ugyan általá­ban nem említik a terrorcselekmé­nyeket, ám valószínűleg így is fede­zik a károkat, ugyanis a kötvények­ben szinte mindig szerepel a tűz- és robbanáskár. Emiatt a most romba dőlt épület elleni 1993-as robbantá­sos merénylet után több száz millió dollárt fizettek ki a biztosítók. A biztosító- és viszontbiztosító társa­ságok a hírek nyomán jelentős vesz­teségekre számítanak, arra azonban nem, hogy pénzügyi helyzetük megrendüljön - így nyüatkozott a világ legnagyobb viszontbiztosítójá­nak számító Munich-Re; a sorban goi font és az euró iránti kereslet. Ivan Miklós miniszterelnök-helyet­tes szerint nem kell gyors áremelke­déstől tartam. Elmondása szerint a gazdasági miniszter személyesen fi­gyelmezteti az üzemanyag-forgal­mazókat: ne éljenek vissza a hely­zettel, ne emeljék indokoladanul áraikat. Miklós elismerte, a New York-i és a washingtoni robbantások után a kőolaj ára 10-13 százalékkal megugrott, ám az OPEC bejelentet­te: kész a vüágpiacot megfelelő mennyiségű olajjal ellátni. A tőzs­dék világszerte kaotikusán reagál­tak a World Trade Center elleni tám­adásra, gazdasági szakértők szerint azonban ebből nem kell messze­menő következtetéseket levonni. Hama István, építésügyi miniszter szerint ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Brent kőolaj hordónkénti ára 31 dollárra emelkedett, majd rövid­del a zárás előtt visszaesett 29 dol­lárra. Természetes, hogy gyengült a dollár euróhoz viszonyított árfolya­ma, a legtöbb nemzeti valuta, így a szlovák korona is gyengült az euró­hoz képest. A Szlovák Nemzeti Bank elnöke, Marián Jusko szerint azon­ban nem kell súlyosabb következ­ményektől tartani, (t, szg, szm) utána következő Swiss Re ugyanak­kor egyelőre csak annyit közölt, hogy veszteségei „teljességgel felbe­csülhetetlenek”. A svájci Swiss Re viszontbiztosító legalább akkora ki­adásra számít a New York-i kataszt­rófa miatt, mint amennyibe az 1999. decemberi európai viharok kerültek a cégnek, de a pénzügyi szilárdságuk ettől nem rendül meg. Előrejelzések szerint a New York elleni támadás következmé­nyei miatt a Swiss Re történetének legnagyobb kártérítési kiadására számíthat. Több milliárd dollátjába fog kerülni a globális biztosítói ipar­nak a Vüágkereskedelmi Központ lerombolása, amely valószínűleg az eddigi legnagyobb, emberi cseleke­det okozta „biztosítási esemény” - mondta a Reutersnek az amerikai biztosítói ágazat információs köz­pontjának főközgazdásza. Robert Hartwig szerint akár évekbe is bele­telhet, mire a teljes kárértéket meg­állapítják, de szinte bizonyos, hogy a számla meghaladja a Piper Alpha olajfúrótornyot 1988-ban elpusztí­tó robbanás 3 milliárd dolláros biz­tosítási kárértékét. Ez eddig a leg­nagyobb összeg, amelyet biztosítók emberi tevékenység okozta kár után kifizettek. Á legfrissebb becs­lések pedig arról szólnak, hogy a ki­fizetendő összeg 10 és 15 jmilliárd dollár között alakul. A biztosítási szektor máris súlyosan megszen­vedte az amerikai merényletsoro­zatot. (m, ú) El lehet New York/Brüsszel. Piaci elemzők attól tartanak, hogy a terrortámadások a világgazdaság egészére messze menő következmé­nyekkel fognak járni. A bo­rúlátóbbak általános re­cessziótól tartanak, mások azonban úgy vélik: az átme­neti pánik után a piacok meg fognak nyugodni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A terrortámadások nyomán bekö­vetkezett tőzsdei zuhanás recesszió­ba taszíthatja az amúgy is lanyha vi­lággazdaságot - vélik az elemzők. A merényletsorozat pontosan akkor következett be, amikor az Egyesült Államok gazdasága a kilábalás első jeleit mutatta. így azonban egy vagy két negyedéven keresztül szó sem lehet fellendülésről - vélekedik Da­niel Kaye, a londoni Capital Econo­mics tanácsadó cég elemzője. A leg­rosszabb esetben az is elképzel­hetőnek látszik, hogy a növekvő bi­zonytalanság a részvényárfolyamo­kon és a befektetéseken keresztül valamennyi amerikai háztartásban éreztetni fogja hatását, és recesszió­ba taszítja a vüág legnagyobb gaz­daságát. Optimistább szakértők ez­zel szemben arra számítanak, hogy a kezdeti pánik után a piacok meg­nyugszanak. A Kurier bécsi napilap elemzésében azt írta, hogy a keddi amerikai merényletsorozat nem A New York-i Világkereskedelmi Központ elpusztítása negatív lánc­reakciót indított el a világgazda­ságban. Vajon milyen folytatás várható és a viharos események milyen kihatással lesznek ránk? Erről kérdeztül Horváth Mihályt, az ING Bank elemzőjét. A New York-i Világkereskedelmi Központ a világgazdaság egyik gócpontja volt. Az ikertorony le­rombolása milyen közvetlen ká­rokat okozott a pénzvilágban? A két felhőkarcolóban székelt a pénzvilág színe-java, a tózsdecá- pák, akiknek elveszítésével a pia­cot lefejezték. Bár a tőzsde máshol működik, az üzletek jelentős ré­szét ebben a központban kötötték meg. Olyan kulcsfontosságú be­fektetési bankok munkahelyei szűntek meg, mint a Morgan Stan­ley és a Smith Solomon Barney. Az USÁ-ban nem véletlenül dermedt meg a pénzpiac, hiszen a sokkha­csupán emberi katasztrófát okozott, hanem gazdasági téren a harmincas évek recessziója óta a legveszélye­sebb helyzetet idézte elő. A történ­tek gazdasági hatása lesz a második sokk, és Európát is eléri. A hatás még nem becsülhető fel, de kataszt­rofális lehet, mert az amerikai gaz­daság az elkövetkező napokban bé­na marad, és a világ legnagyobb gazdasága számára ez már önma­gában is súlyos gond - írta az újság. Alan Greenspan, az amerikai jegy­bank (FED) elnöke legnagyobb kihí­vása előtt áll: meg kell akadályoz­nia, hogy a vüággazdaság mozdo­tás mellett a pénzügyi központot sem tudják azonnal helyettesíteni. Tegnap mintha csillapodott volna a helyzet, a tőzsdék zuhanása sem volt olyan meredek. Ez lehet, hogy csak átmeneti hely­zet. Ugyanis Amerikában zárva maradtak a börzék, Európában is csupán a kliensi megbízásoknak tettek eleget a piacok, vagyis tényleges üzletelés nem folyt. Ez azt jelenti, a tegnapi helyzetből nem lehet hosszabb távú követ­keztetéseket levonni. A világ legfontosabb pénzneme, a dollár megsínylette a katasztró­fát. A későbbiek során hogyan alakulhat az árfolyama? Ezt egyelőre lehetetlen megjósolni. Az amerikai fizetőeszköz azért se­bezhető, mert a befektetések nagy része ebben a pénznemben zajlik. Csak az elmúlt másfél évben mint­egy 550 milliárd dollár értékben vá­sároltak nem amerikaiak USA ér­tékpapírokat. E vásárlások finanszí­rozták az USA jelentős külkereske­nyának számító amerikai gazdaság hosszabb távú károkat ne szenved­jen a merényletek miatt, és gondos­kodnia kell arról, hogy a tőzsde ne omoljon össze. A Kurier szerint szükség lesz az Európai Központi Bank támogató intézkedéseire. A banknak jelentős devizatartalékai vannak, amelyekre most szükség lesz, másfelől a támogatás elbátor­talanítaná a spekulánsokat és a há­borús nyerészkedőket. Ugyanakkor az európai bankoknak is segíteniük kell a tőkepiacokba vetett bizalom megszilárdítását: ha ugyanis az eu­rópai tőzsdék összeomlanak, az itte­delmi hiányát. Ha a trend megfor­dul, vagyis a külföldi befektetők ki­vonulnak az amerikai értékpapírpi­acról, akkor az alapjaiban rengetné meg az ország gazdaságát, s ezáltal a vüággazdaságot is. Vészhelyzetben az emberek több­nyire az aranyba menekítik meg­takarításaikat. Kínálkozik egyéb megoldás is? A pénzügyi logika azt diktálja, hogy nagy biztonsággal oda érde­mes befektetni, ahol egyensúlyban van az államháztartás, ahol je­lentősek a tartalékok. Napjaink­ban ilyen ország például Svájc és Norvégia, vagyis várható a svájci frank erősödése. Szintén jó megol­dásnak tűnik a német állampapí­rok vásárlása, ami erősíti az eurót. A kőolaj ára ugyancsak idegesen reagált a történtekre. A közel­jövőben milyen magas benziná­rakra készüljünk fel? A kőolajexport kulcsszereplője, az OPEC deklarálta, hogy az olaj hôr­ni bankok is jelentős bevételi prob­lémákkal kerülnek szembe. Hans Eichel német pénzügyminiszter teg­nap visszautasította az amerikai ter­rortámadások nyomán született, vi­lággazdasági recessziót jósló sza­kértői figyelmeztetéseket. Ezeket újságírók kérdésére keresetlenül „ostobaságnak” minősítette. Sőt, azt hangsúlyozta, hogy éppen ezeknek a negatív kijelentéseknek van a leg­inkább káros hatása: mint mondta, a legnagyobb veszélyt a katasztró­fapróféták jelentik. Amerikai piaci elemzők ugyanakkor - az első jelek alapján recessziós hatástól tartanak a nemzetközi piacokon. A pánik és értetlenség a nemzetközi pénzpia­cokon menekülést indított el a rész­vényekből az európai államkötvé­nyekbe. Elemzők a piacok rendkívü­li nyugtalanságára, hektikusságára és bizonytalanságára mutatnak rá. Bár az utóbbi négy hónapban már a fellendülés első jelei kezdtek mutat­kozni az amerikai gazdaságban, most fennáll a veszély, hogy a piaci hangulat ismét romlik. Ugyanakkor Európa a következő hónapokban nem tudja saját erejéből fellendíteni a világgazdaságot. A német IWH gazdaságkutató intézet úgy véleke­dett, hogy az USA elleni terrortáma­dások növelik a globális recesszió veszélyét. „Ha a fogyasztók az Egye­sült Államokban bezárják a pénztár­cájukat a bizonytalanság és pánik miatt, a recesszió látótávolságba ke­rül” - - jelentette ki Rüdiger Pohl, a hallei intézet vezetője, (ú) dónkénti (159 liter) ára 25 dollár körül mozogjon, vagyis minimum 22, maximum 28 dollár legyen. Az ennél magasabb olajár számukra is veszélyes, hiszen a drága energia- hordozó lehűti a világgazdaság nö­vekedését, ami visszaveti a fogyasz­tást is. Bankunk becslése szerint a jövő héten a 95 oktánszámú benzin ára 33,50 korona körül alakulhat. Az Amerika ellen intézett tám­adás térségünk számára is súlyos csapás. Visszavetheti idei gazda­sági növekedésünket? A támadás a lehető legrosszabbkor jött, mivel a világgazdaság motor­ja alaposan lelassult. Főleg azokat az országokat sújtják a to­vagyűrűző gondok, amelyek a leg­inkább függenek az USÁ-tól. E ka­tegóriába tartozik Mexikó és Ma­lajzia. Közép-Európa az Unióhoz kötődik, a volt szocialista országok közül elsősorban Magyarország épített ki szorosabb kapcsolatokat az USÁ-val, a negatív hullámok oda érhetnek el a leghamarább. A történelem legdrágább nem természeti katasztrófája Megroggyant biztosítók ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Horváth Mihály, az ING Bank elemzője szerint a pénzpiac dermedten kivár, a svájci frank tűnik biztos menedéknek Egyelőre beláthatatlan következmények SIDÓ H. ZOLTÁN A meghatározó OPEC garantálja a folyamatos olajellátást A második világháború óta nem fordult elő, hogy a Wall Street tőzsdéje két egymást követő napon ne nyisson ki Csökkent a kőolaj ára Zavar van, pánik nincs ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ London. Kedden a kereskedés vé­gén 29,06 dolláron, szerdán pedig már csak 28,63 dolláron zárt a glo­bális alaptípusnak tekintett északi­tengeri Brent nyersolajminőség leg­közelebbi, októberi határideje a lon­doni nemzetközi olajtőzsdén (IPE). Előzőleg, közvetlenül a merényletek után több mint 10%-os drágulással 31,05 dollár volt az októberi Brent napi csúcsa. Esett az arany ára is, tegnap 277,50 dollár volt uncián­ként Londonban, vagyis 10,50 dol­lárral olcsóbb a keddi záróámál. Az amerikai dollár az euróhoz viszo­nyítva tegnap némileg erősödött, de még mindig a keddi szint alatt van. Az olajpiacra megnyugtatólag ha­tott az ellátás folyamatosságát ígérő OPEC-nyüatkozat. A Kőolajexportá­ló Országok Szervezetének (ÓPEC) főtitkára az USÁ-ban elkövetett me­rényletsorozat után adott nyilatko­zatában azt mondta: a szervezet változatlanul elkötelezett a stabü globális olajellátás és árszint fenn­tartása mellett, és ha szükséges, kész kitermelési tartalék-kapacitá­sait is mozgósítani. Ali Rodriguez azt mondta: az amerikai események nem változtatnak azon az elhatáro­záson, hogy az OPEC garantálja az olajpiaci stabilitást, s ehhez az ígé­rethez a tagállamok tartják magu­kat. Rodriguez kizárta annak le­hetőségét, hogy egyes tagállamok az olajfegyvert bevetve visszatarta­nák szállításaikat. A kereskedők sze­rint az olaj árát most már nem a közvetlen olajellátás miatti aggoda­lom mozgatja, hanem az elképzelé­sek arról, hogy mik lesznek a követ­kezmények. Ha a Közel-Keleten ta­lálják meg a bűnösöket, akkor nagy áremelkedés lesz. Ha Afganisztán­ban, akkor nem - mondta egy keres­kedő. Az amerikai tartalékra fel­ügyelő hatóság megerősítette, nincs probléma a szállításokban és az el­látásban. Az amerikai légiforgalom átmeneti beszüntetése napi 1,8 mil­lió hordóval csökkenti az USA kőolajkeresletét, ez az olajfogyasz­tásának majdnem a 10%-a. (m, ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ New York/London/Tokió. A világ második számú pénz- és tőkepiaca, a londoni City tegnap „normálisan” működött, és egész nap nyitva tar­tott. Értesülések szerint „a piacok rendezetten működnek, habár ab­normális körülmények között”. Az európai tőzsdéken tegnap már nem volt akkora esés, mint kedden. Az amerikai központi jegybank (FED) felkérte a vüág központi bankjait, hogy igyekezzenek korlátozni, a le­hetséges minimumra szorítani a dollárkereskedelmet, elkerülendő a pénzügyi zűrzavar súlyosbodását. A vüág nagy jegybankjai közölték, hogy biztosítani fogják a pénzügyi stabilitást és (olcsó hitelekkel) a vi­lággazdaság működéséhez szüksé­ges likviditást. Azok az ázsiai ér­téktőzsdék, amelyek szerdán kinyi­tottak, kivétel nélkül negatív rekor­dokat áhítottak fel. A thaiföldi, a taj­vani és a malajziai értéktőzsde zár­va tartott. A dél-koreai értéktőzsde fő mutatója, a Kospi index háromé­ves mélyponton zárt. A tőzsde háro­mórás késéssel nyitott ki, majd nyi­tás után húsz perc szünet követke­zett, mert a nyitás utáni eladási pá­nik az indexet 12,2%-kal lerántotta. A befektetők a biztos menedéket je­lentő kötvényekhez és az olajipari részvényekhez menekültek. Hatal­mas zuhanással reagált tegnap a to­kiói értéktőzsde az Egyesült Álla­mok elleni előző napi terrorista támadássorozatra. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 6,63%-os visszaesés után 9601,10 ponton zárt, 1983 decembere óta a legala­csonyabb értéken. Az európai ér­téktőzsdék és alternatív piacok teg­nap felfüggesztették az amerikai részvények kereskedelmét, azért, mert nincs iránymutatás New York­ból, ahol a piacok második napja zárva tartanak. A második vüághá- ború óta nem fordult elő, hogy a Waü Street két egymást követő na­pon ne nyisson ki. Több határidős piac kereskedési központja fizikai­lag a lerombolt felhőkarcolóban volt és maga a Wall Street is néhány A világ legfontosabb tőzsdéin tegnap tovább zuhantak az indexek. A be­fektetők mindenhol az ilyenkor biztonságosnak tartott aranyba és kötvé­nyekbe fektetnek. (Reuters) saroknyira esik a tragédia helyszí­nétől. Á Nasdaq ugyan elektronikus piac, de a New York-i értéktőzsde (NYSE) nélkül az sem működhet ér­demben. Általánosan megfigyel­hető, hogy ahol folyik egyáltalán ke­reskedés, ott kizárólag a hadiipari, illetve olajjal vagy arannyal foglal­kozó társaságok árfolyama erősö­dött. A befektetők mindenhol az ilyenkor biztonságosnak tartott aranyba és kötvényekbe fektetnek. Szakértők szerint Oroszország és Közép-Európa feltörekvő piacai szintén ígéretes befektetési területnek számíthatnak, (s, ú)

Next

/
Thumbnails
Contents