Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-13 / 211. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 13. Politika Ürességtől kong az Egyesült Államok pozsonyi külképviselete, amelyet amerikai tengerészgyalogosok is őriznek Virágok Pozsony. Az Egyesült Álla­mok külképviselete előtt vi­rágokkal és mécsesekkel em­lékeznek a pozsonyiak a New York-i és a washingtoni me­rényletek áldozataira. A nagykövetség zászlója félár­bocra eresztve, esőtől súlyo­san leng. A Hviezdoslav tér kerítéséhez tűzött másik, ki­sebb amerikai zászló körül az esőtől kialvó mécseseket a kegyeletüket leróni érkezők gyújtják meg újra és újra. ÚJ SZÓ-BESZÁMOLÓ A nagykövetség zárva, az ajtaján lévő felirat szerint újabb utasításig nem fogad ügyfeleket. Az ajtóban álló civilruhás őr sem tudja, mikor indul újra a megszokott munka. A saroképület körül, melyet éjjel­nappal tíznél is több őr vigyáz, csak a nagykövetséghez tartozó gépko­csik állhatnak. A mintegy ötven méteres útszakaszon az őrző-védő és csend szolgálat emberei, néhány civil ru­hás őr és az állami rendőrség em­berei mellett csak néhány járókelőt látni. Az őröktől eltekintve, akik az összes arrajárót tüzetesen szem­ügyre veszik, az épület kihaltnak látszik. Megtudtuk, hét amerikai tengerészgyalogos is szolgálatot teljesít a követségen. Az egyik őr az Új Szó kérdésére válaszolva el­mondja, hogy nem tartanak köz­vetlen támadástól és a tegnapi nap eseménytelenül, nyugodtan telt. Szerinte a merénylet okozta döb­benet még a durván amerikaellen- es érzelműeket is visszatartja a nyit provokációtól. A részvétüket nyilvánítókon kívül csak néhány bámészkodó jár az épület körül, mely a Carlton Szálló és a Hviezdoslav tér átépítése miatt különben is el van vágva egy kissé a pozsonyi óváros többi részétől. A feltúrt park túloldalán lévő ven­déglő is az ilyenkor megszokott életét éli, csak az asztalokon fekvő újságok címlapjai emlékeztetnek a keddi szörnyűségre, (lpj) Mécsesgyújtás a nagykövetség előtt (TASR-felvétel) Rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be világszerte Mindenfelé vigyáznak Manhattani füstfelhő Az űrhajósok is látták Párizs. A Föld körül keringő Nem­zetközi Űrállomáson jelenleg dolgo­zó harmadik állandó legénység tag­jai is látták a kedden New York fölé terülő por- és hamufelhőt. Frank Culbertson, az amerikai parancsnok a houstoni irány'tóközponttal kö­zölte, hogy Maine állam fölött 384 küométeres magasságon haladtak, amikor két orosz beosztottjával, Vlagyimir Gyezsurowal és Mihaü lyurinnal észlelték az amerikai nagyvárost beborító gomolyagot, amely a Világkereskedelmi Központ két tornyának összeomlása után ke­letkezett. Mindannyiukat megdöb­bentette a véres terrorcselekmények híre. Imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért, és remélik mielőbb kézre kerülnek a tettesek. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs. A vüág számos országában rendkívüli biztonsági intézkedése­ket vezettek be az amerikai nagyvá­rosok elleni terrorcselekmények nyomán. A védelmi rendszabályo­kat elsősorban az amerikai képvise­letekre és katonai létesítményekre, illetve a helyi hivatali épületekre terjesztették ki. Oroszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniá- ban, Svédországban, Spanyolor­szágban és más országokban rend­kívüli kormányülésen kivételesen szigorú intézkedéseket hoztak, amelyek célja esetleges további ter­rorcselekmények megelőzése. Az Európai Unió tagországainak kül­ügyminiszterei számára rendkívüli ülést tartottak. Párizsban Jacques Chirac államfő maga irányította a szűk kabinet ülését. Vlagyimir Pu- tyin orosz államfő a belügy-, a vé­delmi és a biztonsági szolgálatokért felelős miniszterrel tanácskozott. Oroszországban a belügyi erőket ri­adókészültségbe helyezték, a légvé­delemnek terrorelhárító tartalmú parancsot adtak. Litvániában kiürí­tették az amerikai nagykövetséget. Japánban fokozottan védik az ame­rikai katonai bázisokat. Olaszor­szágban a NATO-erők támaszpont­jai és nápolyi főhadiszállása körül megerősítették a védelmet. Tegnap Brüsszelben csak a feltétlenül szük­séges létszámú alkalmazott ment be munkahelyére a NATO-központba. Franciaországban a terrorellenes készültség magasabb fokozatát lép­tették életbe. Izraelben tegnap nem fogadták a külföldi légitársaságok repülőgépeit. Kártyavárként dőlt össze Megolvadtak a tornyok Párizs. Francia szakértők szerint a kerozinnel teli repülőgépek becsa­pódásától keletkezett tüzek meg­olvasztották a Világkereskedelmi Központ (WTC) tornyainak építő­anyagát, és ettől az egyes emeletek padlói úgy omlottak össze, mint a kártyavárak. Charles Baloche, a párizsi épülettechnikai tudomá­nyos központ biztonsági osztályá­nak vezetője szerint nincs a vilá­gon olyan épület, amely kibírná, ha nekimegy egy több tonna üzemanyaggal teli nagy repülő­gép. Miután a szerkezetek, vala­mint a támasztópillérek szétestek, rázuhantak a padlókra, amelyek, mint dominók omlottak össze egy­más után - vélekedik a francia szakember. (MTI) Goodish: „Kötelességünk védeni a cég munkatársait" Barátaink, ismerőseink e-mailen adtak életjelt magukról Aggódik a U.S. Steel New York-i üzenetek ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A U.S. Steel Košice elnöke és a vállalat jogásza kedden azok­ban a percekben érkezett vissza Pozsonyból Kassára, amikor a ter­rortámadás első hírei megérkeztek hazánkba. Az acélkonszern kassai vezetősége rendkívüli ülést tartott, a menedzserek telefonon próbál­ták elérni rokonaikat és ismerősei­ket, valamint a CNN adását néz­ték. Az aggodalom fő oka az volt, hogy az egyik eltérített repülőgép Pittsburgh-től alig 80 kilométerre zuhant le, ebben a városban van a U.S. Steel acélkonszern központja. John Harald Goodish, a U.S. Steel Košice elnöke tegnap reggel a kö- vekezőket nyilatkozta a sajtónak: „Az ilyen terrortámadásokat nem lehet tolerálni. Remélem, hogy az Egyesült Államok kormánya és az egész civüizált világ megfelelő mó­don válaszol majd erre a szörnyű tettre. A U.S. Steel Košice vállala­ton belül kénytelenek voltunk megszigorítani a biztonsági intéz­kedéseket. Nincs okunk attól tarta­ni, hogy vállalatunk vagy annak amerikai alkalmazottai egy terve­zett terrortámadás lehetséges cél­pontjai, ám kötelességünk védeni a cég munkatársait és vagyonát. Tesszük ezt mindannyiunk érdeké­ben, és bízom benne, hogy alkal­mazottaink, üzletfeleink és a nyil­vánosság megértéssel fogadja ezeket az intézkedéseket, mivel az értelmes emberek minden körül­mények között nyugodtan és béké­sen meg tudnak egyezni.” (juk) ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. „Majdnem az egész na­pot a tévé előtt töltöttem - délután sokat gondolkodtam azon, hogy lemenjek-e, de aztán türtőztettem magam, a Houston utcánál dé­lebbre úgysem engedtek volna. Az óriási St John’s Katedrális előtt lát­tam néhány telefonáló, vörösre sírt szemű embert - félelmetes volt. Manhattan utcái tele voltak észak felé haladó emberekkel, a metró nem működött. Az egyetem tetejéről (meg ahol a barátnőm, Cora lakik, a 96. és a Columbus Avenue sarkán) látni lehetett a nagy füstöt és porfelhőt, amelyik keletre, Brooklyn felé haladt. Pró­báltam vért adni, de sorban álltak az önkéntesek, úgyhogy csak meg­adtam a telefonszámomat. Kb. 2000 a sérült - sokkal többre szá­mítottak. Félek, hogy magas lesz a szám. Na jól van, ennyit. Próbálok aludni menni... András” „Találkoztam egy emberrel, aki az 55-dik emeletről jött le gyalog. Egy másik nő a 33-dik emeletről jött lépcsőn. A füstöt és a hamut az irodám felé fújta a szél, a tor­kom és a szemem égett, amint észak felé menekültem a szörnyű­ségtől. Az emberek ezrei gyalogol­tak az autópályán és alatta. A Wall Street mintha piszkos, vastag köd­ben lett volna. 10 perces gyaloglás után felkéredzkedtem egy Jeepre, s így hagytam hátam mögött Man­hattant, amely úgy nézett ki, mintha eljött volna a világ vége. Kálmán” ÜD RÖVIDEN Ne induljanak az USA-ba és Izraelbe! Pozsony. Jelenleg nem tanácsos sem az Egyesült Államokba, sem Izraelbe utazni, tolmácsolta Boris Gandel külügyi szóvivő a szak­minisztérium figyelmeztetését. Az amerikai tragédiában szerepet játszott repülőgépek utasairól a következő, egyesült államokbeli te­lefonszámokon lehet érdeklődni: 00 1800 932 8555, illetve 00 1800 245 0999. (SITA) Zárva tart az amerikai nagykövetség Pozsony. Ma is zárva lesz az Egyesült Államok pozsonyi nagykö­vetsége - tájékoztatott Paul Oglesby követségi szóvivő. „A nagykö­vetség nevében szeretném megköszönni a részvétnyilvánításokat, amelyeket Szlovákia polgáraitól kaptunk. Az utca emberei éppúgy megkerestek minket, mint a közjogi méltóságok, Schuster köztár­sasági elnök, Dzurinda kormányfő és Migaš házelnök” - mondta az Új Szónak a szóvivő, hozzátéve: egyelőre csak az amerikai állam­polgárokat fogadják a külképviseleten, őket is csak vészhelyzet ese­tén, amíg folytatják a helyi biztonsági helyzet elemzését, üéel) Peter Weiss gyerekeinek nem esett baja Pozsony. A keddi New York-i tragédiának Peter Weiss gyerekei is tanúi lehettek volna, de a katasztrófa idején Washingtonban tar­tózkodtak. A parlament külügyi bizottsága elnökének fia és lá­nya egy ifjúsági tábor vezetőjeként San Francisco mellett dolgo­zott. Kinttartózkodásuk utolsó napjait körutazással töltötték. A támadás napján autóbusszal akartak a fővárosból New Yorkba utazni, ám egyik amerikai barátjuk ebben megakadályozta őket. Peter Weiss pedig megnyugodhatott, mert sikerült beszélnie ve­lük, és jól vannak. (TASR) Kiürítették a német külügyminisztériumot Berlin. Bombafenyegetés miatt tegnap kiürítették a német külügymi­nisztérium épületét, de később kiderült, hogy csak ízetlen tréfáról-volt szó. Az épületben 1800 ember dolgozik. Az alkalmazottak elhagyták a minisztériumot, és a közelben, a szabadban gyülekeztek. (MTI) Bombariadó volt a világ legmagasabb épületében Evakuálás Malaj ziában MTI-HÍR Kuala Lumpur. Bombariadó mi­att kiürítették tegnap a világ leg­magasabb épületét, a Malajzia fővárosában, Kuala Lumpurban található Petronas ikertornyokat. A 452 méter magas, 88 emeletes épületek evakuálását a rendőrség először biztonsági gyakorlatnak állította be, később azonban kide­rült, hogy valódi pokolgépes fe­nyegetés történt. A riadó és az evakuálás mintegy 12 órával a New Yorkban elkövetett merény­let után történt. Az 1996-ban megnyílt Petronas-tornyokat több ezer ember hagyta el a kiürítési parancsra. A rendőrség szerint egy ismeretlen telefonáló azt kö­zölte reggel fél kilenckor, hogy fél órával később pokolgép fog rob­banni a tornyoknál. Az állítólagos robbanószerkezetet a szakértők nem találták meg. A New York-i Vüágkereskedelmi Központ felhőkarcolói a világ har­madik legmagasabb épületei vol­tak a Petronas-tornyok, és a chica­gói Sears-torony után. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, NÉHOL CSAPADÉK, ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA 16-25 FOK A Nap kel 06.27-kor - nyugszik 19.07-kor. A Hold kel 00.46-kor - nyugszik 17.12-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 430; apad; Medve: 380, apad; Komárom: 410, apad; Párkány: 350, apad. Túlnyomóan felhős lesz az ég, szórványosan csapadék való­színű. Mindössze 14-18 fokig emel­kedik a hőmérő higanyszála, az északi régiókban ennél 2-3 fokkal kevesebb várható. Az éjszaka folya­mán ismét megnöveszik a felhőta­karó, mindenütt előfordulhat eső, az éjszakai hőmérséklet 5-9 fok va­lószínű. Holnap napközben is csa­padékos, hűvös időre számítha­tunk; a hőmérséklet csúcsértéke 12-16 fok körül alakul. Szombaton sem várható különösebb változás, északnyugaton azonban már fel­szakadozik a felhőzet. Továbbra is az időjárás negatív hatása érvénye­sül. Elsősorban a mozgásszervi betegek számít­sanak állapotuk rosszabbodásá­ra, ízületi és reumás fájdalmakra. A szokottnál idegesebbek, inge­rültebbek lehetünk, csökken a fi­zikai és szellemi teljesítőképes­ség és romlik az összpontosító­készség, ezáltal hosszabbodik a reakcióidő és nő a balesetveszély. Akinek hátgerincbetegség okoz problémát, az fejfájásra számít­son. Holnap sem várható különö­sebb változás, marad a negatív hatás. TUNISZ 27v_.

Next

/
Thumbnails
Contents