Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-10 / 208. szám, hétfő

TÉMA: 1968 ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 10. Időközben alaposan leszűkült a vádlottak köre, a gyakorlatban mégis csak annyi történt, hogy a bíróságok egymásnak tologatták az aktákat Elnyerik büntetésüket a ‘68-as hazaárulók (TASR-archívum) Miloš Jakeš 1922. augusztus 12-én szüle­tett, elektrotechnikai iparisko­lát végzett, Prágában él. 1948- 1955 között az ifjúsági szerve­zetben töltött be vezető tisztsé­geket, majd Moszkvában elvé­gezte a pártfőiskolát. Két évig belügyminiszter-helyettes. 1968-1977 között a CSKP KERB elnöke. 1981-1989 kö­zött a CSKP KB főtitkára, a Né­pi Milícia főparancsnoka. Jozef Lenárt 1923. április 3-án született, a Baťa Munkaiskolát végezte el. Prágában él. 1950-ben lett párttag, 1958-ban az SZLKP KB titkára, a CSKP KB tagja. 1963-1968 között csehszlovák miniszterelnök, 1968-1970 között a CSKP KB titkára, majd magas tisztségeket töltött be a Szövetségi Gyűlésben. 1971- ’89 között a CSKP KB titkára. Karel Hoffmann 1924. június 15-én született, politikai és szociális főiskolát végzett Prágában, máig ott él. 1949-1959 között a pártappa­rátusban dolgozott, 1959- 1967 közt a Csehszlovák Rá­dió központi igazgatója. ‘68 áprilisáig kulturális és tájékoz­tatási miniszter, majd a Köz­ponti Távközlési Igazgatóság igazgatója, 1971-től távközlési miniszter, 1971-1989 között a szakszervezetek elnöke, eme­lett a CSKP KB titkára. Vasil Bil'ak 1917. augusztus 11-én született, szabóinas és segédmunkás, Po­zsonyban él. 1953-tól az SZLKP KP agitációs és propagandaosz­tályának vezetője, a CSKP KB. az SZLKP KB tagja. 1960-’63 között az SZNT alelnöke, 1962- től az SZLKP KB titkára is. ‘68- ban 9 hónapig az SZLKP KB el­ső titkára, majd a CSKP KB tit­kára, ‘70-től a CSKP KB ideoló­giai bizottságának is elnöke. Bár már tizenkét év eltelt a kommunizmus bukása óta, nem sikerült senkit sem megbüntetni azok közül, akik együttműködtek a szov­jet megszállókkal. Csehor­szágban az államügyésznek hamarosan el kell döntenie, vádat emel-e Miloš Jakeš és Jozef Lenárt ellen. ÖSSZEFOGLALÓ Augusztus utolsó napján közölte a cseh sajtóiroda a hírt, hogy a két volt kommunista vezető, Miloš Ja­keš és Jozef Lenárt a komunizmus bűntetteinek kivizsgálását végző prágai hivatalban (ÚDV) megis­merkedhetett az őt érintő nyomo­zati anyaggal. Ezt követően kette­jük védője, Kolja Kubíček azt nyi­latkozta, hogy a nyomozótiszt vá­demelésijavaslatot tesz az ügyész­ségnek. A törvény értelmében ugyanis a vizsgálótisztnek még a vádemelési javaslat benyújtása előtt lehetővé kell tennie, hogy a gyanúsítottak megismerkedhesse­nek az ellenük összegyűjtött nyo­mozati anyaggal, és véleményt nyilváníthassanak róla. A vádirat szerint Miloš Jakeš és Jo­zef Lenárt azzal követett el haza­árulást, hogy 1968. augusztus 22- én mindketten részt vettek a prá­gai szovjet nagykövetségen tartott találkozón, amelyen az úgyneve­zett munkás-paraszt kormány megalakításáról tárgyaltak. Ennek a kabinetnek kellett volna felválta­nia a törvényes csehszlovák kor­mányt, valamint legalizálnia az or­A cseh történelem paradoxonai kö­zé tartozik, hogy a volt kommunista vezéreknek a hazaárulás vádjával kell szembesülniük, pedig ez a ha­zaárulás tulajdonképpen nem is si­került - írta nemrégiben az MF Dnes című cseh napilapban Ludék Navara. A munkás-paraszt kormány végül is nem jött létre, és Karel Hoffmann sem tudta elhallgattatni a tömegtájékoztató eszközöket. A CSKP KB Elnöksége a Vasil BiTak kö­ré tömörült Moszkva-barát csoport minden mesterkedése ellenére is olyan nyilatkozatot tett közzé, amely elítélte a Varsói Szerződés in­vázióját. Ennek pedig lényeges nemzetközi kihatásai voltak. Jiri Hoppe történész a közelmúlt­ban jelentette meg Brit szemmel a prágai tavaszról című tanulmá­nyát. Ebben leírja: Michael Stewart akkori brit külügyminiszter beké­rette magához a szovjet nagyköve­tet, s figyelmeztette ót arra, hogy ellentmondás van a szovjetek azon állítása, miszerint behívták őket Csehszlovákiába, valamint a csehszlovák kormány, a CSKP KB Elnöksége és a Nemzeti Gyűlés azon állásfoglalása között, hogy a szovjeteket egyáltalán nem látják szívesen az országban. Mint Hoppe úja, a szovjet nagykövet mindvégig teljesen magánkívül volt. Nem jártak sikerrel a hazaáruló főkolomposok további csatlósai sem. Oldŕich Švestka, a Rudé právo főszerkesztője nem tudta megaka­dályozni az újságírókat abban, hogy megírják az invázióról az iga­1968 augusztusában, Pozsonyban szág megszállását a Varsói Szerződés öt országának hadsere­gei által. Az invázió során 72 csehszlovák állampolgár vesztette életét, 266 súlyos, 436 pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Kubíček védőügyvéd szinte biztos abban, hogy a bíróság ismét visszaadja a nyomozószerveknek az anyagot, mert a vizsgálat során számos ügyrendi hibát követtek el. „Ilyen iratok alapján nem lehet őket bíróság elé állítani” - som­zat, és ettől - ahogyan ő maga is be­vallotta - idegösszeomlást kapott. „Úgy öt óra tájban egy szovjet tiszt behozta a nagykövetségre Oldŕich Švestka főszerkesztőt, a CSKP KB Elnökségének tagját. Alig lehetett ráismerni. Az arca szederjes, az aj­kai kékek voltak, a szemei pedig homályosak” - írja visszaemlékezé­seiben Vasil Bü’ak. Maga BiTak, aki azon a sorsdöntő éjszakán nem tudta úgy befolyásol­ni a kommunista párt központi bi­zottsága elnökségének tanácskozá­sát, ahogyan szerette volna - és ahogyan a szovjet elvtársak is na­gyon szerették volna -, teljesen ki­borult. Zdenék Mlynár visszaemlé­kezéseiben azt úja, hogy Vasil BiTak idegesen mászkált a széksorok kö­zött és üvöltözött: „Hát akkor lin­cseljetek meg engem, no, miért nem öltök meg?!” Csakhogy senki sem figyelt rá. Ma már teljesen nyüvánvaló a tör­ténészek számára, hogy a Varsói Szerződés tagországának katonai­lag sikeres inváziója politikai szem­pontból totális kudarcot jelentett. A szakírók ugyanakkor arra is fi­gyelmeztetnek, hogy ez csupán a kezdetet jelentette. Miután a szov­jetek változtattak taktikájukon és elindították a lassú, ugyanakkor ki­tartó, de szinte láthatatlan, meg­foghatatlan nyomásgyakorlást, a korrumpálást, a kezdetben sikerte­len hazaárulók fokozatosan meg­szerezték a döntő fontosságú pozí­ciókat. Ezt az elkövetkező évek tel­jes mértékben igazolták. mázta véleményét. Egyébként a Jakeš-Lenárt-dgyet már két ízben utalták vissza az ÚDV-nek, először 1997-ben a prágai városi bíróság, tavaly pedig a városi ügyészség. 1997-ben a városi bíróság leállítot­ta a volt kommunista vezetők elle­ni büntetőeljárást, s csak az akkori igazságügy-miniszter asszony, Vlasta Parkanová gyors közbeavat­kozásának köszönhető, hogy ez nem sikerült. Parkanová a Legfelsőbb Bíróság­Az 1968 augusztusában történtek­kel kapcsolatos legújabb kritikai ta­nulmányok egyik következtetése, hogy a CSKP vezetése előre tudott a készülő invázióról. Erről Milan Pa­lán számolt be a prágai Lidové no­viny augusztus 21-i számában. Az írást némi rövidítéssel ismertetjük. A Varsói Szerződés öt tagállamá­nak hadseregei 1968. augusztus 21-én azért léptek Csehszlovákia területére, hogy felszámolják a szo­cializmus megreformálását célzó kísérletet. Az inváziós csapatok nagysága az első hullámban: 100 ezer katona, 2300 harckocsi és 700 repülőgép. Sokáig azt hitték, hogy a CSKP ve­zetőit a fegyveres akció éppúgy meglepte, mint a lakosságot. Az archívumokban végzett kutató­munka azonban azt bizonyítja, hogy a párt egyes vezetői már hó­napokkal korábban tudtak a kato­nai intervenció lehetőségéről. Új összefüggéseket kap Alexander Dubček gyakran idealizált alakja is, aki 1968januáijától állt a párt élén. „Dubček a CSKP első titkáraként nem mentesíthető a történtekért való politikai felelősség alól. Azon­ban azt is látni kell, müyen belső harcokat vívott. Határozottan nem volt cinikus, aki tudta volna, hogy a CSKP megreformálását célzó igye­kezete egy nagy csalás. Egyszerűen nagyon bonyolult helyzetbe került, amelyen politikailag nem tudott úr­rá lenni” - állapítja meg Jaromír Navrátil történész. Dubček szerepét a kilencvenes évek elején kormánybizottság vizs­gálta, s ebben elsősorban aktív re­hoz fordult, amely az ő beadványa alapján 1998 januárjában a bün­tetőeljárás folytatása mellett dön­tött. Az ÚDV az ország megszállá­sával kapcsolatban eredetileg ti­zenhárom személyt vádolt haza­árulással, de tíz gyanúsított ellen fokozatosan beszüntették az eljá­rást. így ma már csak Jakešnek, Lenártnak és Karel Hoffmann-nak kell Csehországban a hazaárulás vádjával szembenéznie. Hoffmann 1968-ban távközlési miniszterként a televíziót és rádi­ót is felügyelte, s ebben a minősé­gében próbálta meghiúsítani a hírközlést. Elsősorban a CSKP Központi Bizottsága határozatai­nak az ismertetését; ezek a hatá­rozatok elítélték a Varsói Szer­ződés invázióját. Hoffmannt e- zért szabotázzsal is vádolják, s ezért választották külön az ő ese­tét a Jakeá-Lenárt-ügytől. Hat évvel ezelőtt Hoffmann-nal együtt további hat egykori tiszt­ségviselőt is szabotázzsal vádol­tak, amiért 1968 augusztus 20-a és 22-e között, idegen országok formkommunisták kaptak helyet, amit aztán a Dubčekról kialakított kép is tükrözött. A ‘68-as esemé­nyekkel és Dubček személyével kapcsolatban új szemléletet hozott a cseh Tudományos Akadémia Új­kori Történeti Intézete történész­csoportjának munkája. Azzal, hogy Dubček került a CSKP élére, megnyílt a reformok le­hetősége. Fokozatosan megújult a szólás- és gyülekezési szabadság, eltörölték a cenzúrát, de ez a szov­jeteknek nem tetszett. Mint Jitka Vondrová megállapítja: „Valódi re­formtörekvésekről csupán az 1968 első három hónapjában beszélhe­tünk, vagyis a Bulgária, Lengyelor­szág, Magyarország, az NDK, a Szovjetunió és Csehszlovákia leg­felsőbb vezetőinek márciusi drez­dai találkozójáig. Dubček ott me­gértette, hogy a szovjetek nem tűrik ezt az irányvonalat.” A szovje­tek fokozták a csehszlovák refor­mok leállítását célzó nyomást. Moszkvában már március közepén számoltak az erőszak alkalmazásá­nak lehetőségével, és április folya­tnám kidolgozták a katonai inter­venció forgatókönyvét. Vagyis min­dez már érezhető volt Drezdában is. Nyüvánvaló tehát, hogy a kom­munista vezetőknek tudniuk lellett a veszélyről, mégis úgy tettek, mintha mi sem történne. Dubček a szovjeteknek azt mondta, hogy rendbe tesszük a dolgokat, itthon a népnek pedig azt, hogy a szovjetek szurkolnak nekünk. „Ha beismerte volna, hogy a szovjetek nincsenek velünk megelégedve s valamiféle konszolidációra törekedett volna, hadseregeivel együttműködve megakadályozták az esetleges fegyveres ellenállás megszervezé­sét. „A prágai belügyminisztéri­um épületében, valamint az or­szág egyéb helyein lehetetlenné tették a fegyveres testületek fon­tos feladatainak teljesítését, szo­ros együttműködésben idegen ha­talmak képviselőivel” - áll az ÚDV akkori anyagában. Az eljárást 1997-ben azzal az indokkal szün­tették meg ellenük, hogy ez nem számít bűncselekménynek. A Mladá fŕonta Dnes című cseh napilap nemrégiben közölt össze­állításában a negyedik fő bűnös­ként Vasil BiTakot említette, aki­nek ügyét a szlovák Legfelsőbb Bí­róságnak kell tárgyalnia. Törté­nészek egybehangzó véleménye szerint Csehszlovákia 1968-as megszállásában döntő szerepe volt az úgynevezett behívólevél­nek, amelyet néhány magas rangú kommunista funkcionárius a szov­jet elvtársakhoz intézett. Az alá­írók közül már csak BiTak van élet­ben. 6 tagadja, hogy az aláírás tőle származik, de írásszakértők bizonyították, hogy a szignója va­lódi. Ennek ellenére újságírók előtt a közelmúltban kijelentette: „Nem ismerhetek be olyan dolgo­kat, amelyeket nem követtem el.” Eredetileg más egykori kommu­nista vezetőket is hazaárulással vádoltak azok közül, akik ott vol­tak a szovjet nagykövetségen. Pa­radox módon Zdenék Mlynart is, aki formálisan tényleg részt vett a tanácskozáson, de mivel a CSKP reformszárnyát képviselte, később kizárták a pártból, és Ausztriába kellett emigrálnia. Ezért a Mlynár ellen 1995-ben emelt vádat két hónap múltán vissza is vonták. A többiek ellen vagy azért szüntették meg az eljá­rást, mert nem találtattak bűnös­nek, vagy pedig azért, mert időközben meghaltak. S bár a hazaárulással vádoltak kö­re időközben szűkült, az ügyek in­tézését ez nem gyorsította föl. 1995 óta szinte minden bírósági instancia foglalkozott vele, de gya­korlatilag csupán annyi történt, hogy az aktákat egymásnak tolo­gatták. azzal gyengültek volna itthoni po­zíciói, és ezt ő nem akarta” - véli Navrátil, hozzátéve: „Ez is bizo­nyítja, hogy a fegyver, amelynek valami pozitívat kellett volna szol­gálnia, miként üthet vissza negatív bumerángként.” A politikai megoldásra tett utolsó kísérlet a CSKP KB Elnökségének és az SZKP KB Elnökségének júliu­si-augusztusi ágcsernyői találkozó­ján történt. A tárgyalások holt­pontra jutottak, végül Dubček négyszemközti megbeszélést tar­tott Brezsnyewel, valamüyen meg­állapodásra is jutottak, de hogy mi­lyenre, azt a tárgyalások többi résztvevője sosem tudta meg. A szovjetek mindezt úgy értelmez- , ték, hogy a csehszlovák vezetők el­fogadták követeléseiket. Ágcsemyő után pár nappal öt ország vezetői Pozsonyban találkoztak azzal a csehszlovák küldöttséggel, amely itt átadta a szovjeteknek a segély­kérő behívólevelet, amelyet Indra, Kolder, Kapek, Švestka és BiTak írt alá. De nem ez volt az első behívó­levél, azt ugyanis Kapek titokban adta át Brezsnyevnek még Ág- csemyőn. Dubček még augusztus 13-án is folytatott egy eredménytelen tele­fonbeszélgetést Brezsnyewel, aki­vel közölte lemondási szándékát, és szó szerint ezt mondta neki: „Te­gyenek meg minden intézkedést, amit csak jónak látnak.” Navrátil szerint ez Dubček tanácstalanságát bizonyítja, azt, hogy nem játszott tiszta lapokkal sem a párt, sem a csehszlovák közvélemény előtt, és így a saját csapdájába esett. Az oldalt Malinák István szerkesztette Börtön a kommunizmus dicsőítéséért? Prága. Nyolcévi börtönbüntetés fenyeget egy huszonhárom éves cseh újságírót, aki az elmúlt években többször is a kommu­nizmus visszatérését követelte epés írásaiban. David Pécha, a Fáklya című szélsőbaloldali ma­gazin munkatársa az elmúlt két évben 11 cikkben szorgalmazta a kommunizmus visszaállítását, egyebek közt a magántulajdon elkobzását. Szerinte a jelenlegi rendszer és a kapitalista állam forradalmi úton való megbukta­tása jelenti az egyetlen kiutat a kisemberek számára a szegény­ségből és a tehetetlenségből. A magazin elsősorban a kommu­nista párt tagjai és támogatói között örvend nagy népszerű­ségnek. A cseh törvények sze­rint nyolc évig terjedő börtön- büntetés vár azokra, akik a kom­munizmus és a nácizmus ideoló­giáit dicsőítik nagy nyilvános­ság előtt. Az 1989-es rendszer- váltás óta Pécha az első olyan személy, aki ellen szélsőbalol­dali nézetei és írásai miatt vádat emeltek, (m) Bil'ak idegesen mászkált a széksorok között és üvöltözött Kapek titokban adta át az első behívólevelet Ágcsernyőn Brezsnyevnek Történelmi paradoxon Dubček előre tudott az invázióról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents