Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-10 / 208. szám, hétfő

2001. szeptember 10., hétfő 11. oldal Labdarúgó Szuperliga, 8. forduló: a nehéz, felázott talajon a csatárok csak ritkán találtak a hálóba Pontosztozkodás Trencsénben Pozsony. A nagy érdeklődés­sel várt Trenčín-Inter slá­germérkőzés nem hozott gólt. A gólínség egyébként jellemző volt a 8. fordulóra. A nézők csak Zsolnán láttak három találatot. A Slovan végre megemberelte magát és nyert a Dubnica ellen. A Ligetben is otthon maradtak a pontok. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A 8. forduló pénteki nyitányán Kas­sán 0:0-ra játszott az FC a Ružom- berokkal, a szombati sláger­mérkőzésen, a Dukla Trenčín- Inter Bratislava összecsapáson szintén nem született gól. Csák Máté vára alatt a nehéz, felázott talajon a csa­tárok egyetlen épkézláb, gólszagú helyzetet sem tudtak kidolgozni. Mindkét csapat óvatosan, visszafo­gottanjátszott, többnyire a védeke­zésre helyezte a hangsúlyt, ezért az első játékrészben kevés izgalmas helyzetet láthattak a nézők. Gya­korlatilag csak a hazai Ďuriš lövése jelentett igazi veszélyt a kapura. A térfélcserét követően Micsovics és Drobňák révén a bajnok Inter vette át a kezdeményezést, mindketten tesztelték Smak kapus éberségét. A vendégek meddő mezőnyfölényét követően Klago, a Trenčín játékosa két komoly helyzetet is elpuskázott. Az utolsó negyedórában érződött, hogy mind az Inter, mind a Trenčín beletörődött a döntetlenbe. A pont- osztozkodás eredményeként az ODu megőrizte vezető helyét. Zsolnán egészen más volt a játék ké­pe; Ladislav Jurkemik védencei már az első félidőben eldöntötték a ta­lálkozó végkimenetelét. A második félidőben kissé kiengedtek, s ez majdnem megbosszulta magát, kaptak egy gólt, s egy játékosukat kiállították. Az epeijesi együttes élt az emberelőny adta lehetőséggel, és a 72. percben Šlahor révén szépí­tett. Többre azonban nem futotta erejéből. A bajnokság állása: 1. Trenčín 8 5 2 1 12:8 17 2. Inter 8 4 4 0 13:6 16 3. Ružomberok 8 4 2 2 16:8 14 4. Žilina 8 4 2 2 11:7 14 5. Petržalka 8 3 4 1 12:10 13 6. Slovan 8 3 3 2 11:12 12 7. Púchov 8 2 1 5 9:9 7 8. FC Košice 8 1 4 3 6:10 7 9. Prešov 8 1 1 6 7:16 4 10. Dubnica 8 0 3 5 5:16 3 A következő, 9. forduló párosítása: Inter Bratislava-Slovan Bratislava, SCP Ružomberok-Dukla Trenčín, Tatran Prešov-1. FC Košice, Mata­dor Púchov-MŠK Žilina, ZŤS Dub- nica-Artmedia Petržalka, (sr) VATTAI JÓZSEF Pozsony. Vladimír Kindernek a ta­lálkozó utolsó perceiben értékesí­tett büntetője után tartotta otthon a három pontot a ligeti csapat. A Petržalka ugyan aktívabb volt, de Benčík lövésén kívül, melyet szög­letre hárították a vendégvédők, Ber- nady kapuja nem forgott veszély­ben. Az idő múlásával feljött a Ma­tador, és a 26. percben Satka feje­sét Čobej szögletre hárította. A já­tékrész utolsó negyedórájában Pemiš, a vendégek támadója villo­gott. Előbb remekül tört be a bün­tetőterületre, de beadása Čobej kapusé lett. A 36. percben veszé­lyes lövést küldött a hazai kapura, majd nemsokára Holčík átadása után közelről próbálta bevenni az Artmedia kapuját, de Čobej ismét a helyén volt. Az első félidő végén Hellebrand a tizenhatoson csak szabálytalanul szerelte a Matador támadóját, de a vendégek nem él­tek a remek szabadrúgási le­hetőséggel. Fordulás után a gyér számú nézősereg reménykedett, hogy fel­javulnak a hazaik, de nem így tör­tént. Továbbra is nagyon gyengén játszottak Dušan Galis edző vé­dencei. A 66. percben Talda be­adása üresen találta Perništ, de ő elügyetlenkedte a helyzetet. A ta­lálkozó utolsó húsz percében alábbhagyott a vendégek aktív já­téka, amely megbosszulta magát. A 70. percben Debnár lövését hárí­totta Miščík, majd Desiatnik kö­zelről nem talált az üres kapuba. Három perccel a befejezés előtt Závaterník a tizenhatos határán szabálytalanul szerelte Šoltis és Šipoš játékvezető a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Kinder biztosan értékesítette. Benőiket gyötri a puhói védelem (TASR-felvétel) Minek tapsoltak a leghűségesebb Slovan-szurkolók? Kinder tizenegyesgóljával nyertek a ligetiek Vittek békítő góljai TOMI VINCE Pozsony. Az égszínkékek közel­múltbelijátéka és eredményei mint­ha a Dubnica elleni szombati meccsen kiültek volna a lelátókra is. Alig 1700 néző, és ezek a mazochis­ták, akik képesek kitartóan elszen­vedni minden megaláztatást, láthat­ták az esős, hűvös időben, hogy ami­lyen áttekinthetetlen, zűrzavaros a helyzet nyár óta a klubban, olyan a csapat futballozása is. A játékosok akartak (akárcsak a klubvezetők), kezdeményeztek (akárcsak a klub­vezetők), de a bátran cselező gól­veszélyes Vitteken kívül nem voltak képesek maradandót produkálni (akárcsak a klubvezetők). Akcióik nagy többségének csak kezdete volt, közepe és vége nem. Befejezetlenek maradtak. Mivel a Dubnica amolyan dupla nullás teljesítményt nyújtott, és hát a semminél minden több, a Slované lett a három pont. Megérde­Čobej ismét remekelt melten. Még akkor is, ha a vendégek kapusa mindkét gólnál hibázott. Az elsőnél (42.) nem tudta megtartani Nečas lövése után a labdát, s a mezőny magasan legjobb játékosa, a 19 éves Vittek a hálóba továbbította; a másodiknál (64.) a csatár lökete megpattanva egy védőn magas ív­ben hullott a hálóba. Kováč kapus ágaskodott, de későn. Különben a válogatott csatárnak a lábában ma­radt még egy-két gól. A vendégek­nek alig-alig akadt értékelhető meg­mozdulásuk, mindössze egy lövésük tartott kapura, mintha cél nélkül fut­kostak volna a mezőnyben. Méltán tartják őket a Szuperliga leggyen­gébb csapatának. A hazaiak? Győzel­mükkel (nem játékukkal) némileg kibékítették leghűségesebb szurkoló­ikat, akik már annak is tapsoltak, ha kedvenceik közül valamelyikük egyenest rúgott a labdába, vagy ha azt hazafejelte kapusának. Ez van napjainkban a Téglamezőn. Mucha, a rózsahegyiek kapusa a levegőben is ura volt a helyzetnek a pénteki kassai nyitányon. (TASR-felvétel) Galis edző az újságírókkal nézte végig a ligeti meccset Pontokat mentő kedvenc HORVÁTH PÉTER Pozsony. A szombati ligeti meccs - a puhóiak keddi nemzetközi kupa­kötelezettségeik miatt kérték a ta­lálkozó időpontjának megváltozta­tását - legnagyobb pikantériája az volt, hogy a Petržalka edzője, Dušan Galis a fegyelmi bizottság határoza­ta értelmében nem a kispadról, ha­nem a lelátóról irányíthatta csapa­tát. Nem is választhatott volna ma­gának jobb helyet a szakvezető, mint az újságírók számára fenntar­tott úgynevezett kakasülőt, ahol egy-egy (volt belőlük elég) érthetet­lenül rossz átadás, csel után hallhat­ta néhány tollforgató ékelődő meg­jegyzését. Galis dicséretére legyen mondva, bírta cérnával az újságírók megjegyzéseit, ellenben néha már neki is sok volt, amit a pályán látott. A 18. percig szinte rezzenéstelen arccal nézte a meccset, ekkor azon­ban Desiatnik tiszta helyzetből gyat­rán kapu mellé lőtte a labdát, mire az Artmedia trénere egy nagyot ütött esernyőjével a padlóra. Ezután hosszabb időre újra a megfigyelői szerepkört vette fel, mintha csak já­tékos-megfigyelőként üldögélne mondjuk egy szlovéniai elsőosztályú meccsen. A félidő lefújása után elvi- harzott a hazai öltözőbe, de a fejmo­sás eredményével nem lehetett na­gyon elégedett, mert rövidesen tár­csázta a kispadon ót helyettesítő Stranianek másodedző számát, és lecseréltette vele Kubalát. Ugyaner­re a sorsa jutott Benčík is, azonban ez sem hozta meg a kívánt hatást. Ahogy teltek a percek, egyre idege­sebb lett az Artmedia szakvezetője, hangosakat méltatlankodott, majd elkezdte a játékvezetőt bírálni, áld rossz felfogásban vezette a meccset. Aztán Galis edző mégis megnyugod­hatott a 87. percben, amikor Šoltis felrúgásáért megítélt büntetőt ked­vence, Kinder értékesítette. MÉRKŐZÉSRŐL - MÉRKŐZÉSRE ODu Trenčín-Inter Bratislava 0:0 Játékvezető: Hracho, 8857 néző. Sárga lap: Drobňák., Gerich (mindkettő Inter). TRENČÍN: Smak-J. Nečas, Zajcev, Šmelko-Ku- salík, P. Ďuriš, Konečný, Juriga (69. Svoboda), Martaus (63. Hor- nák)-Klago, Ančic (56. Mydliar). INTER: Hýll-Kratochvíl, Chren- ko, Šuchančok, R. Kunzo-Czinege, Lalik (71. ČišovskýjfDzúrik, Gerich-Drobňák (82. Secskovics), Micsovics (65. Lembakoali). MŠK Žilina-Tatran Prešov 2:1 (2:0) Góllövők: Reiter (17.), M. Bažík (44.), ill. Šlahor (72.). Játékvezető: Hriňák, 2600 néző. Sárga lap: Laurinc, Nemec, Drahno, Adam, Vybí- ral, Loj. Piros lap: M. Ďurica (67. - Žilina). ŽILINA: Rzeszoto-Špend- la, B. Labant, P. Čvirik-Drahno, Mar. Mintái (77. Filo), Laurinc, M. Bažík (85. Trhančík), M. Ďurica-Nemec (66. Košík), Reiter. PREŠOV: Trančík-Loj, Kovalík, Mitas, Marek Seman-V. Staš, Vybíral, Lengyel (46. Die), Micák (88. Bubenko)-Šlahor, Adam (62. Mati). Slovan Bratislava-ZŤS Dubnica 2:0 (1:0) Góllövők: Vittek 2 (42., 64.). Játékvezető: Olšiak, 1675 néző. Sárga lap: N. Hrnčár, Zimen. Piros lap: Zimen (87., - a második sárga la­pért). SLOVAN: Prole-Kozmer, M. Petruš, Mojics-Pecko, N. Hrnčár, R. Nečas (63. Gogh), Sedlák, V. Bednár (82. Ed. Hmčár)-Vittek, Obžera (77. Jurko). DUBNICA: P. Kováč-Megyesi, Greguška, B. Mráz-A. Šupka (81. Bruško), Držík, Lysáček, A. Suchý, Zimen-P. Masarovič (73. Kiška), Straka (48. Dellák). Petržalka-Matador Púchov 1:0 (0:0) Góllövő: Kinder (87. - 11-esből). Játékvezető: Šipoš, 2826. Sárga lap: Šoltis, Pemiš, Ovad. PETRŽALKA: Čobej-Kinder-Hellebrand, Borbély-Debnár, M. Kubala (64. Medveď), Horký, Desiatnik, Bé- di-Benčík (74. Sýkora), Šoltis. PÚCHOV: Bernady (46. Miščík)-Šatka (90. Škripec), Ovad, Zavaterník, Holčík-Bugala (79. Trifunovič), Zd. Štrba, Belák, Talda-Mužlay, Pemiš. AZ EDZŐK MONDTÁK ERIK BOGDANOVSKY (Košice): „Védenceimnek nincs mit a szemük­re vetnem, talán csak azt, hogy egyik lövésük sem talált he a kapu­ba. Azonban a jelenlegi csapat több­re nem képes. Azzal egyetértek, hogy keményen játszottunk, de az­zal nem; hogy alattomosan.” MIKULÁŠ KOMANICKÝ (Ružombe­rok): „Az első félidő részünkről meglehetősen szürkére sikerült, meglepett bennünket az ellenfél túl­zott keménysége. A második játék­részben már többet kombináltunk, néhány gólhelyzetet is kidolgoz­tunk, azonban a gólig nem jutot­tunk el. A döntetlen szerintem igaz­ságos.” DUŠAN GAUS (Petržalka): „Győzelmünk megérdemelt volt, mivel mindvégig aktívabbak vol­tunk. A találkozó azonban nélkülöz­te a labdarúgás szépségét. Csapa­tom játékosai számos pontatlan ak­ciót hoztak össze, ennek dacára örülök, hogy a tabella élbolya felé közelítünk.” JOZEF ŠURAN (Púchov): „Nehéz, felázott talajon harcias küzdelmet vívott a két gárda, a nézők több test­test elleni összecsapást láthattak. Gondos védelmet építettünk fel, ez a taktika be is vált, ám a figyelmes védekezés ellenére ellenfelünknél több veszélyes támadást dolgoz­tunk ki. Sajnos, egyik támadásunk­ból sem született gól, és a találkozó végén a bíró vitatható döntése nyo­mán az ellenfél 11-eshez jutott, amit értékesített.” LADISLAV JURKEMIK (Žilina): „A 65. percig vitathatatlanul jobbak vol­tunk, és jogosan vezettünk. A máso­dik félidőben azonban játékosaim feleslegesen változtatták idegek har­cává az összecsapást, fegyelmezetle­nül játszottak, s ennek kicsúcsosodá- saként állították ki Ďuricát.” JINDŔICH DEJMAL (Prešov): „Nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy ha Ďuricát nem állítják ki, ak­kor a hazaiak még fölényesebben nyertek volna. Szerintem reális esé­lyünk volt a döntetlenre, ám a két durva hiba, melyből két gólt kap­tunk, megtörte lendületünket. A Žilina a találkozó utolsó harmadá­ban ráült az eredményre, foggal-kö­römmel őrizte előnyét, mi viszont hadilábon álltunk a szerencsével, a pontos célzással. Mégis örömmel nyugtázom, hogy csapatunk talál­kozóról találkozóra egyre jobb for­mát mutat.” MILAN ALBRECHT (Trenčín): „Mindkét gárda kitett magáért, jó iramú találkozót láthattak a nézők. Eddig az Inter volt a legkeményebb ellenfelünk. Az eredménnyel összességében véve elégedett va­gyok. Egyik csapat sem dolgozott ki százszázalékos gólhelyzetet. Nem engedhettük meg magunknak, hogy ajtót-ablakot tárva hagyva tá­madjunk, mivel ez könnyen meg­bosszulta volna magát. Játékosai­mat dicséret illeti harciasságukért. Meggyőződésem, ha valamelyik együttes a második félidőben gólt lőtt volna, akkor az eldöntötte volna a játék kimenetelét.” JOZEF BUBENKO (Inter): „A mérkőzés színvonala a második fé­lidőben volt magasabb. Az első já­tékrészben meglehetősen passzívak voltunk, ritkán lendültünk tám­adásba. Azonban a második negy­venöt percben már azt nyújtották védenceim, amit elvártam tőlük. A végeredmény igazságos, és kifejezi a reális erőviszonyokat.” JOZEF PROCHOTSKÝ (Slovan): „Rendkívül nehéz, felázott talajon folyt a találkozó, ami megnehezítet­te a játékosok mozgását. Ezen az összecsapáson szerettünk volna olyan teljesítménnyel előrukkolni, ami indokolatlanná teszi a sajtó, a közönségünk minket joggal ostoro­zó kritikáját. A Dubnica ellen megér­demelt és egyértelmű győzelmet arattunk, a védekezésben komo­lyabb hibákat nem ejtettünk. Már a csütörtöki, libered kupatalálkozó le­beg a szemünk előtt. Aggaszt, hogy a soron következő újabb erőpróbán nem számolhatunk a combizomhú- zódást szenvedett Ujlakyval, a sérült Mészárossal, ráadásul Kljestyannak felszakadt a szemöldöke és Nečas is izomhúzódással bajlódik.” PETER GERGELY (Dubnica): „Gyengébb találkozó volt, mind a két gárda problémákkal küszködik. Az első találat egyértelműen Kováč kapus hibájából esett, a másik gól­ban szintén a szerencse játszott közre. A csatársorunk eredményte­len, a Slovan kapujára egyszer sem voltunk veszélyesek. Úgy gondo­lom, e találkozó után nincs mit érté­kelni.” (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents