Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-31 / 201. szám, péntek
6 Agrárvilág ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 31. TANÁCSADÓ A bérleti szerződésről N. R.: Civil szolgálatosként egy alapiskolában tanítok, melyhez két tanítólakás tartozik. Az egyikre, melynek bérlője sosem tartózkodik ott, kérvényt nyújtottam be, amit elutasítottak azzal az indokkal, hogy az illető hölgynek nincs tartozása, ezért nem teszik ki onnét. Hogyan támadhatnám meg az elutasítást, vagy forduljak inkább a kerülethez, esetleg a hölggyel egyezzek meg? BERNÁTH SZILVIA A szóban forgó lakásra a járási hivatal - állítása szerint - érvényes bérleti szerződést kötött a bérlővel. A bérleti szerződés a szerződési szabadság elve alapján két fél között keletkező jogügylet, melybe harmadik személynek beleszólása nincsen. Mivel a szolgálati lakásokról szóló jogszabály az iskolákkal kapcsolatban azon lakásokat tekinti szolgálatinak, melyben az iskola karbantartását, őrzését végző személy lakik, nézetem szerint a lakás bérletének nem feltétele, hogy ott csakis a helyi iskolában dolgozó pedagógus lakhasson. Az érvényben Közel 174 ezer tonna cukorrépa Rimaszombat. Mintegy 174 ezer tonna cukorrépa feldolgozására készül az idén a rima- szombati Gemercukor Rt. Az Agrana csoporthoz tartozó vállalat 21,8 ezer tonna cukrot kíván előállítani. Tavalyi vesztesége 17,5 millió koronát tett ki, ami 52 millió koronával kevesebb az egy évvel korábbinál. Piaci részesedése eléri a 10 százalékot. (SITA) levő bérleti szerződést nem áll módunkban felülbírálni, annak formai, tartalmi hibáit, melyek támadhatóak lennének, nem áll módunkban feltárni. így, bár Ön szerint a hölgy annak köszönheti a lakást, hogy „nagyon közel van a tűzhöz”, a szerződést felbontani csak a két fél közös megegyezésével vagy egyikük szerződésbontásával lehet. Ha a bérlő nem fizeti a bérleti díjat (mely Ön szerint valószínű), a bérbeadónak áll jogában a törvényben meghatározott módon felbontani a szerződést. Bár a szerződés felbontását nem biztos, hogy eléri, levélben fordulhat a kerületi hivatalhoz, amely kivizsgálhatná, a bérlő kötelességeinek elmulasztása miatt nem indokolt-e a bérleti szerződés felbontása. Amennyiben a bérlővel próbálna megegyezni, felhívnám a figyelmét, hogy albérletről szóló szerződés csak a tulajdonos írásos beleegyezésével köthető, felbontani pedig indok nélkül, három hónapos felmondási idővel is lehet. A szerző a Csekes, Világi, Drgonec és Társai ügyvédi iroda munkatársa Ingyen kapják a pilzeni sört Prága. Októbertől ingyen csapolják a Prazdroj alkalmazottainak a vállalat büféjében a pilzeni sört. A kötetlen beszélgetéssel egybekötött sörözgetési lehetőség a hét minden napján adott. A dél-afrikai SAB csoporthoz tartozó sörfőzdékben hagyománnyá vált vállalati sörözők létrehozása. A pilzeni Prazdroj is e társaság tulajdonát képezi. (TASR) AGRÁRMORZSÁK VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. augusztus 31-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,374 Magvar forint (100) 17,198 Angol font 69,290 Német márka 22,177 Cseh korona 1,267 Olasz líra (1000) 22,401 Francia frank 6,612 Osztrák schilling 3,152 Japán ien (100) 39,854 Spanvol peseta (100) 26,068 Kanadai dollár 30,863 Sváici frank 28,586 Lengvel zloty 11,277 USA-dollár 47,724 Extra minőségű gabonát kérnek önköltségi áron Bőrben eladott termés KRASCSENICS GÉZA Csilizköz. Mostohán bánik az idei év a mezőgazdászokkal. A szárazság, a nyári viharok súlyosbították gondjaikat, de még így is jobb hektárhozamokat takaríthattak be a tavalyinál. Vörös Ottó, a 4600 hektáros szántón gazdálkodó Csilizköz Rt. alelnöke elmondta: a nyári esők miatt visszaesett a búza sikértartalma, és 860-ról 760 grammra csökkent a térfogatsúlya. így a kenyérgabona a ,3” minőségi osztályból a „P” kategóriába került. A felvásárlók sem tartják be korábbi ígéreteiket, a jó minőségű, esők előtt aratott gabonáért sem adják meg a 4500 koronás árat. A felvásárlók és feldolgozók extra minőségű gabonát szeretnének vásárolni önköltségi áron. A csilizköziek kevés gabonát adnak el. Azt tartják, bőrben, állatok formájában értékesítik terményeiket. Raktározási lehetőségeik kiválóak, mintegy 1600 vagon szemest képesek tárolni. A takarmánytápokat maguk állítják elő. (Az rt. 3 ezer szarvasmarhát, 9 ezer sertést és 60 ezer tojótyúkot tart.) Az állateladásból származó haszon jóval nagyobb, mintha a gabonát dobnák piacra. Vörös Ottó szerint a közraktárrendszert - az Állami Piacszabályozó Alap (ŠFTR) áthidaló megoldási kísérlete ellenére - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fóagro- nómus szerint maga a rendszer nem rossz, bizonyos formában nagy segítséget jelent a termelőknek, ám a csüizköziek mégsem veszik igénybe a szolgáltatást. Véleményünk szerint az ajánlott közraktári felvásárlás csak azok számára jelenthet megoldást, akiknek nincs más lehetőségük, hogy pénzt kapjanak a termésükért, vagy nem rendelkeznek tárolási lehetőséggel. ,bálunk ez biztosított, sőt az össztermés nem éri el raktározási lehetőséget. Termelés szempontjából hátrányos, hogy Csilizközben legalább 1000 hektár szántót mértünk vissza jogos tulajdonosaiknak, jogutódjaiknak. Finanszírozási gondjaink vannak ugyan, de terményfeleslegünket sehol nem kötjük le csak azért, hogy gyorsan jussunk pénzhez. Igaz, a közraktárak igénybevételénél a beás kirakás térítéses alapon működik, de a szállítási költségek mérséklik a nyereséget.” Csilizközben az idén több gabona termett, mint tavaly, és jónak mondható a sörárpa minősége is. Iránta nagy az érdeklődés, tonnájáért 4500-4800 koronát kínálnak a sörgyárak. Ennek ellenére az rt. csak kis mennyiséget ad el, mert az árpát takarmánykeverékekhez adagolják. Immár Dél-Szlovákiában is megjelent, és egyre nagyobb pusztítást végez a gyapottok-bagolylepke Mindenevő veszélyes kártevő Az utóbbi időben egyre nagyobb pusztítást végez régiónkban is a gyapottok-bagolylepke. E veszélyes kártevő főleg ott terjed, ahol intenzív paprika-, paradicsom- és csemegekukorica-termesztés folyik. CSEKES ZOLTÁN A gyapottok-bagolylepke a növény generatív, azaz nemző részeit támadja. A paprikán és a paradicsomon apró lyukat rág a torzsa környékén, majd ezen keresztül annak belsejébe húzódik. Az így megtámadott zöldség elértéktelenedik, fogyaszthatatlanná válik. A kártevő egyaránt támadja a szabad földön és a termesztőberendezésekben, hajtatóházakban, fóliákban termesztett növényeket is. A kukoricát is károsítja a veszélyes kártevő - a hernyók a címer felől rágják be magukat a kukoricacsőbe, melyben kezdetben csak a zsenge magot fogyasztják, majd egyre mélyebbre húzódnak. Rágásuk nyomán különféle szaprofi- ta gombák szaporodnak el. A zöldbabon a fiatal hernyók a hüvelyt megfúrva károsítják a babot. A dísznövényeken a kárkép a bimbók és a virágok megrágásá- ban jelentkezik. A veszélyes kártevő őshazájában 2-3 nemzedékes faj, amely bábként a talajban telel át. Migrációs hajlama már régóta ismert. Kö- zép-Európában, így nálunk is, időnként vándorlepkeként jelenik meg. Az első lepkék május, június folyamán érkeznek dél felől, és ezeknek hernyói már júniusban, júliusban óriási károkat okoznak. A lepke szárnyfesztávolsága 35- 40 mm. Elülső szárnyainak világosbarna, okkerbarna az alapszíne, vesefoltja és a széles sávvá alakult külső keresztvonala söté- tebb barna. Gyapjas torának színe megegyezik az elülső szárnyainak alapszínével. A lárva színe változatos, a kifejlett hernyó - amely lehet zöld, barnászöld, szürke, vagy lilásbarna - megközelítőleg 40 mm hosszú. A hernyók hátoldalán négy hosszanti sötét vonal és három világos vonal található. A legalsó világos oldalsáv a legszélesebb. Nyakőrpajzsa csupasz, serte nélküli, márványozott rajzolatú. A báb barna színű fedettbáb, mely rövid ideig a talajban nyugszik. A gyapottok-bagolylepke trópusi, szubtrópusi lepkefaj, Délkelet-Eu- rópában és Észak-Afrikában hoMérsékelhető a gyapottok-bagolylepke károsítása, ha tojásrakáskor védekezünk ellene. Szakértők szerint a kártevő utóbbi években tapasztalt tömeges megjelenése Dél-Szlovákiában az időjárás felmelegedésével is kapcsolatban lehet. (Archívum) nos. Mindenevő faj, hernyója számos termesztett és vadon termő növényen is megél. A legismertebb károsított növénye a gyapot, melynek termését a hernyók tönkre teszik. Gyakran okoz kárt a dohány-, a szója- és a kukoricaültetvényekben, valamint a cirokban és a borsóban egyaránt. Hazai körülményeink között a kukoricán, zöldbabon, paprikán és a paradicsomon, valamint különféKárosítja a kukoricát, paradicsomot, paprikát, babot és a dísznövényeket. le dísznövényen fordul elő. A Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet (ÚKSUP) komáromi növényvédelmi állomása Martoson helyezett el egy speciális szexferomoncsapdát. Megfigyeléseink szerint ugyanis e régióban már hosszabb ideje rendszeresen megjelenik a kártevő. Az elvárásoknak megfelelően május 10-től a hónap végéig rendszeresen fogtunk rajzó gyapottoki bagolylepkét. A kikelt hernyók már június végén károsítottak. A második nemzedék és a déli, melegebb tájakról berepülő lepkék egyedeit augusztus 3-tól ismét jelezte az illatszercsapdánk. A kikelt lárvák a most érő termést teszik tönkre. Ha az ősz meleg marad, a kártevő harmadik nemzedékének lárvái is kifejlődhetnek. Tavaly október elején a Marcelhá- za környékén másodvetésként termesztett kukoricatáblán 66 százalékos fertőzöttséget tapasztaltunk. Az októberben, novemberben kifejlődött lepkék nagyrészt dél felé vándorolnak. Azonban az ősszel ki nem kelő bábok egy része a talajban marad, és enyhe tél esetén áttelel. A gyapottok-bagolylepke csak akkor vándorol észak felé, ha eredeti elterjedési területén tömegesen elszaporodik. Az utóbbi években tapasztalt tömeges megjelenése Dél- Szlovákiában az időjárás felmelegedésével is kapcsolatban lehet. Szexferomoncsapdával jól nyomon lehet követni a kártevő rajzásának és érkezésének kezdetét. Ennek alapján meg lehet határozni a védekezés időpontját és szükségességét. A gyapottok-bagolylepke elleni védekezést viszont nehezíti, hogy a hernyók életük nagyobb részét a károsított növények belsejében töltik. A tojásrakás időpontjában alkalmazott kitingátló hatóanyagú készítményekkel mérsékelhető a kártevő károsítása. Ilyen készítmény például a Dimilin 48 SC (0,02%), a Match 050 (0,04%), a Nomolt 15 SC (0,075%), valamint a Rimon 10 EC (0,05%). A felsorolt per- metszerek környezetkímélőek, és segítik a gyapottok-bagolylepke természetes ellenségeinek tevékenységét. A kártevő természetes ellenségei közé tartozik a fürkész- légy (Tatchina fallax), a sárgabillegető (Motacilla flava), a házi veréb (Passer domesticus), a mezei pacsirta (Alauda arvensis) és a kis őrgébics (Lanius minor). A lárvakelés idején a következő permetszereket alkalmazzuk: Ac- telic 50 EC (0,15%), Calypso 480 EC (0,02%), Komplet (0,06%), Metanoin 48 EM (0,2%), Nurelle D (0,06%), Reldan 40 EC (0,125%), Pyrinex 48 EC (0,2%), Zolone EC (0,2%). Mivel a gyapottok-bagolylepke hernyója csak a gyümölcsöt károsítja, vegyszeres védekezés után minden esetben tartsuk be a permetszerek csomagolásán feltüntetett egészségügyi várakozási időt. A szerző a Központi Mezőgazda- sági Ellenőrzési és Fajtaminősí- tő Intézet komáromi részlegének munkatársa ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony augusztus 30-án Komárom augusztus 30-án Rimaszombat augusztus 30-án Zselíz augusztus 30-án Losonc augusztus 30án Kassa augusztus 30án sárgarépa 10-12 Sk/kg 8-22 Sk/csomó 15 Sk/kg 15 Sk/kg 15-18 Sk/kg 12 Sk/csomó petrezselyem 20 Sk/kg 10 Sk/csomó 18 Sk/csomó 30 Sk/kg 1015 Sk/csomó 13 Sk/csomó burgonya 8-10 Sk/kg 6-8 Sk/kg 7 Sk/kg 68 Sk/kg 7-9 Sk/kg 6 Sk/kg karfiol 15-30 Sk/fej 15-20 Sk/fej 2025 Sk/fej X 2540 Sk/fej 2025 Sk/fej paprika 20-28 Sk/kg 14-26 Sk/kg 25 Sk/kg 2030 Sk/kg 15-30 Sk/kg 2030 Sk/kg karalábé 15 Sk/kg 3-6 Sk/db 6 Sk/db 8 Sk/db 11 Sk/db 6 Sk/db zeller 20 Sk/kg 4-8 Sk/db 18 Sk/kg 8 Sk/db 10 Sk/db 8 Sk/db káposzta 10-12 Sk/kg *v$í, 7 sk/kg 10 Sk/kg 8-10 Sk/kg 8-13 Sk/kg 10 Sk/kg sárgadinnye 25 Sk/kg 20 SK/kg 28 Sk/kg X X 20 Sk/kg görögdinnye 12-14 Sk/kg 10-12 Sk/kg 13 Sk/kg 12 Sk/kg 13-16 Sk/kg 10 Sk/kg hagyma 14 Sk/kg 12-14 Sk/kg 14 Sk/kg 8 Sk/kg 1013 Sk/kg 13 Sk/kg paradicsom 20-24 Sk/kg 10-12 Sk/kg 12 Sk/kg 15-20 Sk/kg 10-14 Sk/kg 15 Sk/kg gyenge kukorica 3-5 Sk/db 3-5 Sk/db X X 1-2 Sk/db X szilva 20 Sk/kg ■ 18-24 Sk/kg X 15 Sk/kg 25-28 Sk/kg 15 Sk/kg i# őszibarack 44-59 Sk/kg 35-38 Sk/kg 30 Sk/kg 25 Sk/kg5055 Sk/kg 36 Sk/kg kel *‘ 15-20 Sk/kg 8-12 SK/fej 14 SK/kg 12 Sk/fej 15 Sk/kg 15 Sk/kg alma 2440 Sk/kg 22-25 Sk/kg 15-20 Sk/kg 15 Sk/kg 3044 Sk/kg 25 Sk/kg zöldbab 1 40-50 Sk/kg . .: 3035 Sk/kg HBBH X 40 Sk/kg 30 Sk/kg fokhagyma 80-86 Sk/kg 50 Sk/kg 50 Sk/kg 6070 Sk/kg 6069 Sk/kg 55 Sk/kg uborka 20-25 Sk/kg 22-25 Sk/kg 15 Sk/kg 12-20 Sk/kg 15-20 Sk/kg 13 Sk/kg tojás 2,50 Sk/db 2,3O3,0OSk/db 2,50 Sk/db X 2,002,50 Sk/db 2,50Sk/db tök 12 Sk/kg 6-10 Sk/db X X 12-25 Sk/kg 12 Sk/kg