Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-31 / 201. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 31. TÉMA: A MALÁRIA ^ Korábban a Csallóközben, Királyhelmec és Nagykapos környékén sokan szenvedtek a malária enyhébb változatában, a harmadnapos hideglelésben Maláriában szenvedtek A sok milliónyi névtelen és ismeretlen beteg mellett néhány híres ember is akadt, akit a váltóláz tett a sírba. Sokak szerint Nagy Sándor makedón hadvezér korai, és máig kellőképpen nem tisztázott halálát is malária okozta. Ugyancsak maláriában szenvedett Traianus és Marcus Aurelius római császár, Ala- rich, a nyugati gótok híres királya vagy Mohamed próféta. Albrecht Dürer, a nagy német festő és rézmetsző férfi kora teljében, Németalföldön kapta meg ezt a betegséget és néhány év leforgása alatt bele is halt. A később élt hírességek már szerencsésebbek voltak, mint például Condé hercege, Colbert, XTV. Lajos király pénzügyminisztere vagy éppen II. Károly angol uralkodó, akiket állítólag az angol Robert Talbor szabadított meg ettől a nyavalyától. Robert Talbor jó üzletet látott a malária kezelésében, s miután megszerezte a kininpor készítésének a titkát, s főleg potom pénzért egy nagyobb kininfakéreg-szállít- mányhoz sikerült hozzájutnia, Európa több országában is kezelni kezdte a hideglelésben szenvedő előkelőségeket. Még a Napkirályként emlegetett XTV. Lajos francia uralkodó is kegyeibe fogadta, s ennek köszönhetően már semmi sem menthette meg attól, hogy az emberiség jótevőjeként helyezzék örök nyugalomra Cambrid- ge-ben, a Szentháromság templomában. Emlékművére ezt vésték rá: Febrium Malleus, ami magyarul azt jelenti: A lázak pörölye. Illusztrációs felvétel Sötétben settenkedő alattomos betegség Mindenkit megdöbbentett a hír, hogy az egyik ismert szlovákiai magyar politikus 25 éves lánya maláriában hunyt el. A halált okozó kórral Afrikában fertőződött meg. Ez a tragikus eset ismét a figyelem előterébe állította a mocsárláznak vagy váltóláznak is nevezett betegséget, amely évtizedekkel korábban tájainkon sem volt ritka. HÁTTÉR A maláriát már az ókori görögök és rómaiak is jól ismerték, s noha a betegség kiváltójáról semmit sem tudtak, azzal tisztában voltak, hogy leginkább a mocsaras vidékek lakóit fenyegeti. Az olasz eredetű malária kifejezés is a mocsarak körül terjengő rossz levegőre, a bűzös, miazmás kipárolgásra utal, amellyel kapcsolatba hozták. Aligha véletlen, hogy az itt élők közül sokan inkább más vidékekre költöztek a betegség elől. Egy hajdanában szebb napokat is látott itáliai városka, Ninfa a 18. századra elnéptelenedett, s ma már csak a buja növényzet övezte szépséges romjai emlékeztetnek arra, hogy itt emberek is laktak. Egy német utazó, Augustus Hare 1874-ben a következőket jegyezte fel: „Még a pásztorok sem merik itt tölteni az éjszakát. A virágkoszorúzott halál csak halál marad... Az est leszállt ránk Ninfában; az alacsony házak bíborszínt kaptak a lenyugvó naptól, a tó olyan volt, mint az olvadt arany. Elsiettünk a láztól való félelmünkben”. Európa számos országában jól ismerték a mocsárlázat, de az északi szélesség 55. fokánál magasabban fekvő területeken már alig vagy egyáltalán nem fordult elő. Annál gyakoribb ez a betegség a szubtrópusi és a trópusi övben, ahol még napjainkban is 200-300 millió ember szenved maláriában, s évente mintegy 1-1,5 millió hal meg benne. A Charles Laveran tei: hőemelkedés, fejfájás, izomfájdalmak, hidegrázás; 3-4 naponként jelentkeznek a heves lázrohamok. Ez összefügg a kórokozók robbanásszerű kirajzásával. A májból a vérárammal eljutnak a belső szervekhez, és eltömik az ezeket tápláló hajszálereket. A vérbe került ivartalan alakok újabb vörös vértesteket is megtámadnak, s itt olykor már nem osztódnak tovább, hanem csak növekednek: ezekből képződnek az ivaros formák. A megtámadott vörösvértestek is degenerálódnak és felpuffadnak, s a mikroszkópban szemcsézettséget mutatnak. A maláriában szenvedők szöveteiben és vérében megfigyelhetők ezek a szemcsék. Az ivaros alakok kizárólag a szúnyogban képesek szaporodni, ezért a szúnyogok csak akkor fertőződnek, ha ilyen gametocitákat szívnak magukba. A rovarban aztán ismét kialakulnak az ivartalan formák, amelyek az állat szívókájából kerülnek az emberbe. A magas, 38—42 fokos láz kimeríti a szervezetet. Az enyhébb maláriás fertőzés is, ha nem kezelik, végül a test általános legyengüléséhez és sorvadásához vezet, mert a kórokozók elsősorban a vörösvértesteket pusztítják, s ennek következtében általános vér- szegénység (anémia) lép fel. A trópusi láz - amelyet a fellépő agyműködési zavar miatt cerebrális maláriának is neveznek - nehezebben gyógyítható, mert a betegnek gyakorlatilag állandóan magas testhőmérséklete van és a nagy számú kórokozó gyorsabban eltömíti a kapillárisokat. A szakemberek úgynevezett maláriatérképeken jelölik be a veszélyeztetett zónákat maláriát a mocsarakban tenyésző, puszta szemmel nem látható apró lények okozzák, amelyek a levegőbe kerülve jutnak az orron és a szájon át az ember testébe, 1880-ig kellett várni a malária kórokozójának a felfedezésére. Ebben elévülheteden érdemeket szerzett Charles Laveran (1845-1922) francia orvos és para- zitológus, aki Algériában találkozott a plazmódiumokkal, amelyeket ma- lária-hematozoonoknak nevezett. A fertőzött személyek vérében, illetve a maláriában elhunytak különböző testrészeiben, májában és lépében bukkant rájuk. Már ő felvetette, hogy a kórokozók terjesztésében bizonyos szúnyogfajok játszanak szerepet; gyanúját 1897-ben egy angol orvos, Ronald Ross (1857-1932) igazolta, aki a madarakat sújtó malária kiváltóinak életciklusát is feltárta. E két tudós megkapta az orvosi Nobel-díjat (Ross 1902-ben, Laveran 1907-ben). Rosst a szúnyogokban tenyésző egyéb állati egysejtűek szakértője, Patrick Manson, a távolkeleten tevékenykedő brit orvos avatta be a szúnyogok boncolásának és a protozoák keresésének titkaiba. Az emberi maláriáért felelős plazmódiumok életciklusának megismerését Battista Grassi olasz parazitológusnak köszönhetjük. Róla a Nobel-bizottság, sőt a díj átvételekor előadást tartó Ross is megfeledkezett, noha egymástól függetlenül és szinte egyszerre jutottak a döntő fontosságú felismeréshez. A malária terjesztésében kizárólag az Anopheles nemzetség képviselői játszanak szerepet. Az eddig ismert 200 fajból alig 20-ról bizonyítható, hogy közük van a kórhoz. A maláriát sötétben settenkedő betegségnek is nevezik, mivel a vérszívó nőstényszúnyogok éjszaka csípnek, a hímek pedig ártalmatlanok. Tájainkon az Anopheles maculipennis a leggyakoribb átvivő faj, de a mocsarak kiszárítása után az 1950-es évek második felétől Szlovákiában nem észleltek friss maláriás fertőzést. Korábban a Csallóközben, valamint Királyhelmec és Nagykapos környékén viszonylag sokan szenvedtek a harmadnapos hideglelésben. Közép-Afrikában és a világ más trópusi térségeiben egyéb Anopheles- fajok is teijesztik a kórt, a legag- resszívabb és a legveszedelmesebb Még napjainkban is 200-300 millió ember szenved maláriában. az Anopheles gambiae, amely kis pocsolyákban vagy vízzel elárasztott termőföldeken is képes sok utódról gondoskodni. Az Anop- heles-nemzetség normális szaporodásának egyik feltétele a megfelelő hőmérséklet is: a peték és a lárvák a 15-16 foknál melegebb környezetben képesek csak fejlődni. A malária kórokozóinak tanulmányozását kezdetben az is megnehezítette, hogy ivarosán és ivartalanul is szaporodnak. A hosszúkás, sokszor sarlószerű ivartalan alakok fertőzik meg az embert, és a májban megtelepedve ivartalanul szaporodnak. 10-35 nappal a szúnyogcsípés után megjelennek a betegség első tünebetegség legjellegzetesebb tünete a ciklikusan jelentkező magas láz és a lép megnagyobbodása. Mivel a kórokozók elsősorban a májban telepednek meg, sárgaság is felléphet. Régebben harmadnapos, illetve negyednapos láznak is nevezték, attól függően, milyen időközönként jelentkeztek a lázrohamok. A rohamok periodicitása összefügg a betegséget kiváltó állati egysejtűek, az ún. lázállatkák (Plasmodiidae) szaporodási ciklusaival. A Plasmodium vivax és a Plasmodium ovale felelős a jóindulatú harmadnapos, a Plasmodium malariae a negyednapos lázért, míg a legsúlyosabb, a rosszindulatú harmadnapos vagy a rend- szertelen rohamokkal járó trópusi láz okozója a Laverania malariae (Plasmodium falciparum). Ez utóbbi okolható a halálos áldozatok több mint 90 százalékáért. Noha Te- rentius Varró Rerum Rusticarum című művében már felvetette, hogy a Ronald Ross Az oldalt írta: Lacza Tihamér Állítólag csupán egy szerencsés véletlennek köszönhetjük a malária ellenszerének felfedezését Hajókon, repülőgépeken érkeztek A csodatevő chinchonafa legendája ÖSSZEFOGLALÓ Potyautas szúnyogok ÖSSZEÁLLÍTÁS A Perut leigázó spanyoloknak sokszor nem is az inkákkal és más indián törzsekkel gyűlt meg leginkább a bajuk, hanem a különböző fertőző betegségekkel és járványokkal, köztük a maláriával is. Ellenszerének felfedezését állítólag egy szerencsés véletlennek köszönhetjük. Egy alkalommal egy csapat katona igyekezett átjutni az őserdőn, de előrahaladásukat nemcsak a sűrű növényzet, hanem egyik beteg társuk is fékezte, akit váltóláz gyötört. A parancsnok végül úgy döntött, hogy a szerencsétlent a sorsára hagyják, a többiek pedig rögvest továbbmentek. A beteg katonát a szomjúság gyötörte, ezért az első útjába eső pocsolyának feküdt és nagyot ivott belőle. A víz ugyan keserű volt, de ő egy idő múlva határozottan jobban lett. Másnapra teljesen magához tért és ekkor alaposabban szemügyre vette a környéket. A tócsában egy korhad fatörzset pillantott meg. Akkor még nem gyanította, hogy ennek köszönheti a felépülését. Azonnal társai után sietett, akik megdöbbenve vették tudomásul, hogy magára hagyott bajtársuk nem pusztult el, hanem határozottan jó bőrben van. Visszamentek a pocsolyához és megállapították, hogy a vízben úszó fatörzs okozza a keserű ízt. A csodatevő fa híre hamarosan a perui alkirály fülébe is eljutott, akinek felesége, Francisca Chinchon grófnő ugyancsak maláriában szenvedett, de a fa kérgének kivonatától lábra állt. Az alkirály azonnal nagyobb mennyiségű fakérget gyűjtetett össze, amelyet porrá törve kezdtek alkalmazni. A fát Chinchon grófnőről Chin- chonának, s a kérgében található hatóanyagot pedig kininnek nevezték el. Meglehet, mindez valóban így történt, ugyanakkor sokatmondó az is, hogy az inkák nyelvén a kvina vagy kina kérget jelent, tehát egyáltalán nem bizonyos, hogy a szerencsésen felgyógyult nemes hölgy volt az új szer névadója. Chinchon grófnő egyébként 1639- ben visszatért Európába és a rászorulónak osztogatta a porrá zúzott kininfakérget, emiatt sokan a grófné porának (pulvis comitissae) nevezték a szert. A jezsuiták is jótékonykodtak vele, ezért hívták a jezsuiták porának is. A kinin a malária hatásos ellenszerének bizonyult, s a 19. század húszas éveiben már sikerült tiszta állapotban is előállítani. Ezt követően már ipari méretekben dolgozták fel a perui chinchonafa kérgét. A nyersanyag beszerzése azonban igen költséges volt, ezért más trópusi vidékeken is megpróbálkoztak a kininfa termesztésével. Ezt az erőfeszítést 1933-ban Jáva szigetén siker koronázta. Időközben azonban az is kiderült, hogy a kininnek, pontosabban kénsavas sójának, a kinin- szulfátnak nemkívánatos mellékhatásai is vannak, ezért a kutatók más gyógyszerek után néztek. El kell mondani azt is, hogy a kinin, a később előállított Atebrin és a ma leginkább használatos klorokvin csak az ivartalan kórokozó alakok ellen hatásos, míg az ivaros formákat a Paludrin és a Plasmochin pusztítja. Természetesen a legjobb védekezés a megelőzés, illetve a betegséget terjesztő szúnyogok irtása. Malária ellenes védőoltás egyelőre nem létezik, de ha valaki, annak tudatában, hogy maláriaveszélyes térségbe utazik, elindulása előtt egy héttel megkezdi a maláriaellenes szer szedését és ezt visszatérése után még egy hónapig folytatja, akkor nagy valószínűséggel elkerüli a betegséget. A malária a Föld számos térségében szinte járványos betegségnek számít (még a Szahara oázisaiban is előfordul), de időnként felbukkan olyan helyeken is, ahol senki sem számított rá. 1930. március 23-án Raymond Corbett Shannon brit entomológus, aki a brazíliai Natalu közelében kutatott, jelentést küldött a brazil egészségügyi minisztériumnak, hogy Amerikában addig ismeretlen szúnyogfaj lárváira bukkant. A hatóságok nem szenteltek különösebb figyelmet ennek a beszámolónak, ám hét évvel később már erősen bánhatták. 1937-ben ugyanis súlyos maláriajárvány tört ki az őserdőben és a mintegy 100 ezer fertőzött személy egyötöde meghalt. A környéken csakúgy hemzsegtek az Anopheles gambie fajhoz tartozó szúnyogok. Vajon hogyan kerültek Dél-Ame- rikába ezek az Afrikában honos rovarok? Az eset rekonstrukciója során kiderült: néhány héttel azelőtt, hogy Shannon megírta jelentését, egy Afrikából érkezett francia torpedóromboló kötött ki Natalu közelében. Feltehetően ennek a gyors hadihajónak a fedélzetén, valamelyik ládában meghúzódva érkeztek meg a veszedelmes szúnyogok Brazíliába, ahol hét évvel később 20 ezer ember halálát okozták. Nemcsak hajón, hanem repülőgépen szállított kontérekben is érkezhetnek hívatlan vendégek. Párizs Orly repülőterén egy kisebb maláriajárvány ütötte fel a fejét a hetvenes évek második felében, amikor a rakodómunkásokat csipkedték össze a trópusi potyautas szúnyogok. A leggyakrabban használt szer A klorokvin a leggyakrabban használt szer, de már találkoztak olyan Plasmodium falciparum fajokkal, amelyek rezisztensek vele szemben. Az egyéb szerek közül a meflokvint és a doxiciklint említhetjük, de ez utóbbit terhes nők és 8 évnél fiatalabb gyermekek nem szedhetik (ugyanez vonatkozik a kininre is). A DDT alkalmazásához az ötvenes években nagy reményeket fűztek, de ez a szer más élőlényekre is veszélyesnek bizonyult, így használatát betiltották. Ma is a mocsarak lecsapolása és kiszárítása a leginkább célravezető módszer, illetve olyan halfajok telepítése, amelyek főleg szúnyoglárvákkal táplálkoznak.